Khedira: "Még semmit sem értünk el"

khedira_sami_golorom_1.jpgA Juventus sorozatban tizedik bajnok mérkőzését is megnyerte az Udinese ellen, s a zebramezesek második találatát a nyáron a Real Madridtól érkezett Sami Khedira szerezte. A német középpályás boldogan nyilatkozott a stadionavató mérkőzés lefújását követően.

"Boldog vagyok az eredmény miatt, valamint mert ma feliratkozhattam a gólszerzők közé." - nyilatkozta Khedira a Sky Sport Italia munkatársának. "Nagyon jól játszunk, nagyszerű formában vagyunk, de még semmit sem értünk el, így nem dőlhetünk hátra.

Be kell biztosítanunk, hogy a sorozat folytatódik. Ez egy hosszú szezon, s még csak a második helyen állunk a szezon félidejében."

A csapatra roppant nehéz időszak vár, hét közben a Lazio ellen kell továbbjutni az Olasz Kupában, majd hétvégén rangadó következik az AS Roma ellen, s van miért elégtételt venni a gyengélkedő farkasokon..

"Rengeteg fontos mérkőzés áll előttünk, kezdve természetesen a Lazio és a Roma elleni összecsapásokkal. A velünk versengő csapatok nem engednek majd, mindegyikük erős csapat. Ugyanakkor jó formában érezzük magunkat és élvezzük a játékot.

A legnagyobb erőpróba a Bajnokok Ligájában vár a csapatra, hiszen a Bayern München testén keresztül vezet az út a sorozat legjobb nyolc együttese közé.

"Még négy hét van addig, s készen állunk. Ne lesz egyszerű mérkőzés, de annak tudatában játszunk majd, hogy nagy esélyünk van továbbjutni a következő fordulóba."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr388282682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keshudioo 2016.01.18. 13:11:51

Sami Borriello Khedira :D

stevenh 2016.01.18. 13:14:18

@keshudioo: Neeeeeee, és amúgy tényleg...Pedig tegnap még eszembe is jutott, hogy valakire nagyon hasonlít ezzel a hajjal...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása