Lichtsteinert megműtötték, fél évet is kihagyhat

Lichtsteiner Stephan.jpgA Juventus szélső védőjét, Stephan Lichtsteinert a napokban megműtötték, miután a csapat orvosai enyhe szívritmuszavart állapítottak meg nála. A klub hivatalos tájékoztatása szerint egy hónap kihagyás vár rá, amely azonban egy kardiológus szerint könnyen lehet hat is.

A svájci játékos a Frosinone elleni bajnoki mérkőzés félidejében kért cserét, mivel légzési nehézségekkel küszködött. Bár ezek a tünetek elmúltak, a klub mégis úgy döntött, hogy nem veti be őt a hétközi Bajnokok Ligája-találkozón, hanem további vizsgálatoknak veti alá, melyeknek meg is lett az eredménye.

"A múlt héten megrendezésre kerülő, a Frosinone csapatával vívott mérkőzés során Stephan Lichtsteinernek légzési nehézségei adódtak, melyeket szívritmuszavar (pitvari túlfutás) okozott, mely később magától megszűnt" – adta hírül tegnap a Juventus a hivatalos weboldalán.

"Több elvégzett vizsgálat és specialistával való konzultáció után az orvosi stáb úgy döntött, hogy a műtét a legjobb megoldás a védő számára. Dr. Gaita a mai napon el is végezte az ablációs beavatkozást Lichtsteineren, aki 30 napon belül újra edzésbe állhat." – zárul a klub közleménye.

Az Il Corriere dello Sport azonban interjút készített egy világhírű kardiológussal, Bruno Caruval, aki valamivel sötétebb képet festett a kialakult helyzetről.

"Ilyenkor az a törvényszerű, ha legalább fél év telik el, míg a játékos visszatérhet a pályára. Ki kell értékelni az operáció hatásait valamint a szívritmuszavar megszűnését. 8 százalék az esélye annak, hogy egy ilyen műtét nem használ, ebben az esetben újabb beavatkozásra is szükség van." – mutatott rá Dr. Caru, aki azonban optimista a játékos felépülését illetően.

"Gaita professzor a legjobbak egyike, és a Juventus is dolgozott már vele. A játékos karrierje pedig abszolút nincs veszélyben, a szíve egészséges. Visszatérhet majd a pályára, csak egy kis türelemre van szükség."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr657885810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2015.10.03. 14:52:41

Jobbulást Stefi!!!
Eljött az idő, hogy jövő nyáron őt is lecseréljük. Kell 2 jobbvédő.

Juvegaspy 2015.10.03. 15:11:16

@norbi9107: vagy Rugani meg Barza megoldjak
Bar vedot akkor is kell venni

sleepy8 2015.10.03. 15:18:28

Vrsaljko lesz ebbol, alapbol is szo volt rola hogy telen, de legkesobb nyaron erkezik. Hat most eleg surgosse valt.

Forza Lichti! Remeljuk ezt is expressz sebesseggel veszeled at!

stevenh 2015.10.03. 15:49:50

@Juvegaspy: Egyik sem az a poszt végigtolni 3-5-2-vel az idényt csak azt eredményezné, hogy ismét kiszámíthatóak leszünk.

Stefinek jobbulást, nagyon fog hiányozni egy igazán jó Licthsteiner, azonban úgy érzem, jelenleg nem lenne semmi kivetni való abban ha Cáceres büntetését mérsékelnék, már csak a kialakult helyzet miatt, válogatott szünet után biztosan már a csapattal fog edzeni a BL miatt. Ráadásul vele is megoldható a 3-5-2-ből való átmenet 4-3-3-ba támadásban, ahogy azt a Sevilla ellen láthattuk.

SzDöme 2015.10.03. 15:50:10

Cáceres-t re kell habilitálni, év végén meg nem kell vele szerzödést hosszabbítani. Vagyis kell majd egy jobb-bunkó az tuti. Lichti soha nem lesz sajnos olyan mint volt. Egy szívmütét (még ha nem is kockázatos blablabla...) nem játék. Mindenesetre jóbulást neki!!

m.martin91 2015.10.03. 16:03:33

@sleepy8: Én is így gondolom, ha Lichtsteiner-nek valóban ki kell hagynia fél évet (31 évesen nyilvánvalóan a pályafutása is veszélyben van), akkor már télen kell valaki, Vrsaljko ideális megoldás lenne. Addig is, itt van Cuadrado, nincs azzal az emberrel semmi gond 3-5-2-ben.

Hiribi 2015.10.03. 16:38:46

Jobbulást Lichtinek! Cacerest vissza a csapatba!

MDaniel98 2015.10.03. 16:48:44

Cáceresnek postafordultával meg kell bocsátani, mert bár Barza meglepően jól végezte a dolgát jobbhátvédként is, én azért ezt nem tartanám hosszú távon jó ötletnek, ahogy már előttem is írták egy szívműtét után már több mint valószínű, hogy nem ugyanaz lesz az illető akin ezt a műtétet végrehajtják mint előtte, szóval minimum egy JHV-ra szükség lesz, mert Cáceresre én max. 2.számúként számítanék továbbra is (bár a történtek ellenére az sem lepne meg, ha télen eladnánk az uruguayit és Islát rendelnénk vissza).

SzDöme 2015.10.03. 16:57:19

@dr. gomorra: rehabilitálni vagyis visszahívni a számüzetésböl.

SzDöme 2015.10.03. 16:59:40

@Juventus FC 15: hát én meg remélem ízla nem lesz itt már soha számba véve...még a primavera szintet sem éri el. Megérte érte a sok(k) ajró :((

gomorra21 2015.10.03. 17:09:12

@SzDöme:
OFFTOPIC a rehabilitálás szót értem, csak "re" az nem igekötő, szóval "rehabilitálni kell" és nem "re kell habitálni".

egyébként meg szerintem nem szabad Casarest rehabilitálni, az vezetőség gyengeségét mutatná, Casares meg egyáltalán nincsen olyan formában, hogy megérje ezt az öntökönrúgást.
én szívesen megnézném, ha egy Bologna típusú csapat ellen próbálnánk egy olyat, hogy Rugani nem tud-e jó teljesítményt hozni jobb oldalon, de Sevilla ellen Barzagli elég szépen lehozta azt a posztot is. Casares kezét el kell engedni, szép volt, jó volt, ennyi volt

Leram7 2015.10.03. 17:19:26

Ez nagyon nem jó hír.

Egyrészt emberileg szörnyű, másrészt egy újabb kulcsjátékos. Bár a teljesítménye mostanában nem volt az igazi, de minden régi játékos hiányzik, amikor ennyi a sérült.

delpi0823 2015.10.03. 17:36:53

Padot lehet tobbszor fogjuk latni a bajnoksagban:)

Lord Viktor 2015.10.03. 18:19:57

Maga a műtét egyébként annyira nem komoly, az abláció szívkatéterezés (azaz a combjából az artérián keresztül felvezetnek egy katétert), tehát ne gondoljon senki nyitott szívműtétre. De valóban eléggé optimistán hangzik a 30 nap, viszont a 6 hónap kicsit túlzó talán. Jobbulást neki, remélem még idén látjuk játszani.

SzDöme 2015.10.03. 18:39:38

@buldeo: nem tehetek róla, ha nem mindenki érti a szóviccet... ;)

doki0326 2015.10.04. 01:36:26

@Lord Viktor: Hali!ne gondold azt hogy nem komoly mütét!!ha ilyen műtéted lenne én azt javasolnám hogy ne játsz többet!!az edzőmön hajtottak végre ilyen műtétet.... rá két hónapra meghalt!!!nem kívánok senkinek ilyen műtétet ez már azt jelenti hogy valami nincs rendben a szív körül!!!jobbulást kívánok lichtinek meg zeretem i de hagyja abba mert ez így már nem az igazi majd ő is belátja és jobbulást neki

MVPP 2015.10.04. 12:46:30

Lehet hogy ezek után már csak az elnöki páholyban láthatjuk.

ToTTy-Juve 2015.10.04. 20:29:17

Jobbulást és teljes felépülést kívánok!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása