Allegri: „Túlságosan alárendelt szerepet vállaltunk”

allegri_massimiliano.jpgMassimiliano Allegri véleménye szerint a Roma elleni 2-1-es vereség során a Juventus túlságosan alárendelt szerepben játszott, azonban nem aggódik az egymást követő két vereség miatt.

A bianconero csapat közel járt az egyenlítéshez Patrice Evra kiállítását követően, amikor is Wojciech Szczesny parádésan védte Leonardo Bonucci próbálkozását, ám a házigazdák győzelmével záruló mérkőzésen a címvédő a meccs jelentős részében gyenge teljesítményt nyújtott.

„Jól reagáltunk, de a hozzáállásunk már a kezdő sípszótól túlságosan alárendelt volt.” - mondta a tavaly csodálatos eredményeket elérő tréner a Mediaset Premium mikrofonja előtt.

„Egy kiváló AS Roma ellen léptünk pályára, és túl nagy nyomás alatt voltunk az első félidőben, nem tudtunk kitörni a saját térfelünkről, és nem tudtuk letámadni az ellenfelet.”

Az első két fordulóban a Juventus nulla pontot szerzett, ez eddig még soha nem történt meg a torinói rekordbajnok együttesnél, ám a trénert korántsem aggasztja mindez.

„Nem aggódok. Sajnos ezek a dolgok megesnek a futballban. Mindannyiunknak változni kell, és ez leginkább a mentalitásra vonatkozik.

Holnap végre zárul az átigazolási időszak, és arra koncentrálhatunk, hogy csapatként segítsük egymást. Nem szeretem a magukat sajnáltató személyeket, ezért keményen kell dolgoznunk, és fel kell állnunk ebben a nehéz pillanatban.

Nincs semmilyen állóképességi probléma, mivel a végén tulajdonképpen jobban teljesítettünk emberhátrányban. Két vereséget követően kötelező elgondolkodni, azonban kötelező figyelembe venni a sérüléseket, illetve az ellenfelek erejét is.

Hosszú még a szezon, mostantól az üldözés a feladatunk, és minden adott ennek a célnak az eléréséhez. Éleslátással elemeznünk kell a történteket, hogy lássuk, hol hibáztunk, és jobban kell játszanunk.

Az Udinese ellen jól játszottunk, aztán fejvesztetten reagáltunk a bekapott gólra. Ezúttal fordítva történt. Talán jobb lett volna, ha az AS Roma büntetőt lőhetett volna 29 másodperc után, akkor hamarabb reagáltunk volna!”

Vasárnapi hírek szerint Julian Draxler várhatóan a Wolfsburghoz, nem pedig a Juventushoz csatlakozik a Schalke 04 együttesétől.

„Nem érkezik, mivel a Schalke és a játékos visszakozott. Megvannak a piacnak a szabályai, most pedig meglátjuk, mire képes a klub hétfőn.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr727747234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2015.08.31. 10:18:00

Legalább észre veszi hogy mentális problémák vannak elsősorban. Okés, a hiba már meg van most tessék megoldani, voodoo varázslat, vérívás, ráolvasás vagy csernus doki, nekem mindegy csak töke legyen a srácoknak, a többi hogy ki az irányító mi a felállás stb dolgok csak edzői sznobéria mágnestáblára való bullsith. :)

Sischo 2015.08.31. 10:28:31

Nemtom mit várt mikor Padoinnal a kezdőben szinte már alapból bepucsítva vártuk a Rómát?! Még jó, hogy alárendeltek voltunk.
Allegrinek tököt kéne növesztenie és nem Padoint kezdetni, hanem berakni az új embereket . Ilyen alibista 0 kockázat értékelhetetlen játékot amit Padoin csinált még én is megcsinálnék baszki. Remélem a 2 hét szünetben lesz lehetőség, hogy az új arcok beépüljenek, és akkor többé nem kell ezt a siralmat látni, mert amit a végén játszottunk az már nagyon is tetszetős volt.

Juveboy92 2015.08.31. 10:36:21

de szép is ezt olvasni " mostantól az úldözés a feladatunk, és minden adott ennek a célnak az eléréséhez" ...hát ahhoz valóban minden adott -.-

Drughi Di Bianconeri 2015.08.31. 10:46:13

Én még nem kezdek el Allegrizni,de azért az számomra felfoghatatlan,hogy miként lehet a Juventus (történetének?) leggyengébb képességű játékosa, egymás után 2szer is, amiből az egyik egy idegenbeli rangadó lett volna.

Egyébként nem mond baromságokat,de az,hogy nekünk kell üldözni a többieket...
Kiss szégyenletes dolog,ami az elmúlt 4 évben elképzelhetetlen volt.

Úgyis sokan (köztük tkp. én is) szorosabb bajnokságra vágytak.
Hát most megkapjuk,csak éppen azért,mert mi gyengültünk :D :D

@pedronegroo: " a többi hogy ki az irányító mi a felállás stb dolgok csak edzői sznobéria mágnestáblára való bullsith. "
Nem akarlak megbántani,de ez a mondatod számomra arról tanúskodik,hogy teljesen felesleges veled bárminemű komolyabb vitába, vagy szimplán eszmecserébe bocsátkoznom.

Ha így gondolod,akkor felesleges a mai focit követned, pláne az olasz focit.
Inkább akkor nézzél meccseket az 50es évekből,meg aranycsapatot stb.

pedronegroo 2015.08.31. 11:05:21

@Drughi Di Bianconeri: A taktikai analfabéta Conte vagy az egész pályafutása során ugyanazt játszó Ferguson azért elég jól elvoltak mágnestábla nélkül is. Sőt legutóbb az derült ki hogy Klopp se foglakozott szinte semmit a taktikával. Akkor miről is szeretnél vitatkozni??? Én csak arról beszélek hogy a mágnestáblán nem lehet meccset nyerni ha a játékosok motiválatlanul, tele gatyával mennek ki a pályára. Ha nincs egy Tevezed, Messid vagy Ibrád, akkor izomból meg szívből kell megoldani, most is erre volna szükségünk nem taktikázásra hanem a pálya felszántására!

pedronegroo 2015.08.31. 11:07:42

@Drughi Di Bianconeri: Filozofálni meg Guardiola művészedző úr fenségterülete amúgy is, de ehhez azért kell egy Barca vagy Bayern hogy megtehesse.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.31. 11:18:20

@pedronegroo: Felsoroltál 3, inkább szabályt erősítő kivételt.
A Klopp-féle Dortmund,amikor döntőbe jutott egy nagyon őszinte, lelkes,sokat futó,agresszíven presszingelő,gyilkosan kontrázó csapat volt. De amolyan "1nyári csoda" kategóriába esnek.
Egyébként,ha úgy vesszük,az is egy fajta taktika,hogy : 4-2-3-1,masszív széljáték,agresszív letámadás,gyors-pontos kontrák.

Ferguson pont,h. minden MECCSRE tudott valami újat hozni.
Conte sem taktikai analfabéta,az 1. évében sokat kísérletezgetett (megjegyzem látványra akkor voltunk a legizgalmasabbak a nagy tempóval, agresszív letámadással),csak aztán makacsul ragaszkodott a biztonsági 3-5-2höz,ott is,ahol nem kellett volna.

Abban igazad van,hogy önmagában a taktika nem sokat ér,kellenek hozzá játékosok meg mentális felkészítés is.

Egyébként a taktika nem egyenlő a mágnestáblával.

Fontosabb,hogy egy adott rendszerben melyik játékos milyen szerepet,feladatokat kap.
Ki(k) támadják az ellen labdás emberét,ki mozoghat szabadon milliónyi apró részlet.

A mai foci, pláne az olasz foci forintot nem ér taktika nélkül. Jó pár nagy győzelem (nem csak olasz) született 1-1 taktikai húzásnak köszönhetően.

De abban is igazad van,hogy,ha nincs a csapatban zseni,akkor még nagyobb SPIRITO kell.
Ezt nem vitatom.

De,ha nincs a pályán AGY, egy irányító,akin keresztül folynak a támadások,aki metronómként szabja a játék tempoját és dinamikáját,akkor az egész veszett fejsze nyele.

Conte 1. évében volt egy rakás középszer,futóbolondunk,de ott volt a főnix módjára,hamvaiból feltámadt,zseniális PIRLO.

Kell irányító,ne kicsinyeld le.

+ az se mindegy,hogy milyen rendszerbe áll fel egy csapat.
3-5-2vel,Padoinnal a kezdőben nem lehet felállni.
Mostanra az olasz csapatok is kiismerték,végül is volt rá 4 évük.

Pep oltását adom :D

ToTTy-Juve 2015.08.31. 11:36:36

Milyen változás kell a mentalitásban?! Ez a csapat 4 éve egyfolytában a mentalitásával nyert.
Lehet új edző kéne inkább. Ha jól emlékszem a Milánnál is rekordokat döntött első szezonjában és a másodikban ugyanígy, csak negatív irányban. nekünk is meg van vele az első negatív rekord is... de ha bele gondolok, ez már nem is az első... nem tudok sok jót mondani arról az edzőről, aki legyintve elenged 3 kulcsjátékost a csapatából (és sok ilyen edzőt sem ismerek).

venember83 2015.08.31. 11:46:14

@ToTTy-Juve: vezérek nélkül már nincs meg a mentalitás, ezt ne feledd. Így valóban lehet probléma a mentalitás, de mindennek inkább a vezér és az elképzelések hiánya az oka. Allegrit még nem temetném, de ha nem ér fel decemberig legalább stabil második helyre, kellene találni valakit helyette, aki képes egy ilyen mercato után is (amikor igazi vezéregyéniségek távoztak ilyen-olyan okból) eredményeket elérni.

Apuleius 2015.08.31. 13:00:10

@Drughi Di Bianconeri: "de az,hogy nekünk kell üldözni a többieket..."

Az a szomorú, hogy pillanatnyilag ez a keserű igazság. A Juventsu a 16. helyen (!!!) áll, s mostantól üldözhetjük az Udinese-t, az Atalantát, ráadásul a szünet után az éllovas Chievo csapatát fogadjuk. Nem lesz egyszerű.

pedronegroo 2015.08.31. 13:12:40

@Drughi Di Bianconeri: JUVE SPIRITO, ennyi kellene, csak Allegri ezt a mágnestáblán próbálja felvázolni. :)

pedronegroo 2015.08.31. 13:14:38

@Drughi Di Bianconeri: És sajnos az ellenfelek már Padoint is kiismerték.

Adp1987 2015.08.31. 15:41:44

@ToTTy-Juve: a tavalyi ev utan azert Allegri meg par fordulot megerdemelne! Egyebkent a realitasok talajan maradva te kit hoznal edzonek?

bianconeri_2007 2015.08.31. 15:46:06

beszariak voltunk, önbizalom és ambíciók nélkül. fel nem fogom, h egy edző, aki halál nyugodtan nyilatkozta a madridi visszavágó előtt, h bízik a játékosaiban, mert azon megfelelő képességűek, most néhány hiányzó miatt ennyire elbizonytalanodott.

tény, h a középpályára betehető játékosok nem ütik meg a szintet, de azért maradt annyi bevethető ember akinek az erősségeire rá lehetett volna játszani: a szélén alex sandro és cuadrado, középen pereyra, pogba RE-GIS-TÁBAN, padoin pedig CSE-RE-KÉNT!

elfelejteni az alibi, defenzív 3-5-2-t, pontosabban 5-3-2-t, ahol akkora a távolság a csatárok és a többi csapatrész közt, h képtelenség kihozni a labdát, ha letámadnak (már 2013-ban a bayern ellen sem lehetett megcsinálni).

basszus, mi vagyunk a JUVE, ne döntetlenért jársunk idegenbe! várom a jobb folytatást a válogatott szünet után. de: nem lesz esélyünk, ha 1. gyártja a stáb a sérülteket, 2. beszariak leszünk (főleg max)

Nathas 2015.08.31. 18:09:44

@bianconeri_2007: Ezt adom, pont ez a felállás kellett volna és simán nyerjük a meccset!
Nem tudom az új emberekkel miért kell ezt játszani...

alexGicamo 2015.08.31. 19:04:40

@bianconeri_2007: Tökéletesen egyetértek ! Egyszerűen tökösen és 100 % - ig koncentrálva kell kimenni a pályára + mindig akarni kell a győzelmet ! Ez alap . Minden másra ott a MasterCard ! ; )
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

ToTTy-Juve 2015.09.02. 07:28:54

@venember83: egyetértek azzal, amit írtál, na de szerintem neki akkor is foggal-körömmel kellett volna ragaszkodni pont a vezéregyéniségekhez.
@Adp1987: nem vagyok a "madridi edzőfalás" híve és nem is tűntetek Allegri ellen (bár nekem még mindig nem a kedvencem), csak reagáltam arra a baromságra, amit összehordott. (nevet pont ezért nem írok, de ha belegondolsz, azért van alternatíva) ;)

MDaniel98 2015.09.05. 13:11:28

A nyilatkozat teljesen reális, a csapat játékán viszont gyorsan javítani kellene, mert még 1-2 vereség, és nagyon távol kerülhet a bajnoki cím.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása