Coman két évre megy kölcsönbe?

Coman Kingsley_3.jpgÚj részletek láttak napvilágot a Juventus fiatal francia tehetségének, Kingsley Comannak Németországba igazolásáról.

A Bayern München csapata állítólag 28 millió eurót fizethet az olasz klubnak, melynek vezetőedzője, Max Allegri ma sajtótájékoztatón erősítette meg a 19 éves csatár távozását.

Az átigazolás körülményei egyelőre még homályosak, azonban a La Gazzetta dello Sport és a Sky Sport Italia is tudni vél egyes részleteket.

Szerintük a Juventus két évre kölcsönadja a fiatal csatárt a müncheni csapatnak, akik ezért egy 7-8 millió € körüli összeget fizetnek, ebből 5 milliót még idén, a maradékot pedig jövőre. 2017-ben pedig opciós joguk lesz megvásárolni Comant további 20 millió euróért.

Emellett az értesülések szerint a megállapodás hasonlítani fog ahhoz, melyet a Real Madrid kötött a Juventusszal Álvaro Morata átigazolása során, melynek értelmében a királyiak úgy adták el a el a spanyol csatárt a Bianconerinek, hogy opciós joguk van fix összegért visszavásárolni őt.

Ennek értelmében a torinóiaknak is lesz arra lehetőségük, hogy visszahozzák a fiatal franciát a jövőben, amennyiben ő sikeresen szerepel a Bayern München csapatánál. Kingsley Comant egyébként egy évvel ezelőtt ingyen szerződtette a Juventus, mivel az akkor még csak 18 éves csatárnak lejárt a szerződése a Paris Saint-Germain csapatánál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr527743950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventusosmezemvan12 2015.08.29. 18:46:59

Nehogy már kölcsönbe mennyen. Nagyon rosszul járunk vele.

babo0410 2015.08.29. 18:57:55

Jó üzlet, ennél többet nem lehetett volna kihozni belőle, miután nem sikerült túl sokat megmutatnia a benne rejlő tehetségből az elmúlt szezonban. Biztos jó játékos, d még ezt nem igazolta. Így nyilván nem kockáztatott a Bayern. Max az lehetett volna, hogy most max. 10 millióért megveszik. Ezzel szerintem jobban jártunk.

tomi123123 2015.08.29. 19:04:44

Tökéletes üzlet már ha igaz.
Ennél a cikknél nem gyülekeznek az "optimista" szurkoló társaink???

Rivendell 2015.08.29. 19:07:24

részemről nem tökéletes .... Draxler Coman helyet...minek? nekünk most kell fizetni,nekik meg nem kötelező...nagy üzlet,akkorát léptünk előre,hogy félek túl stabil lesz a kezdőnk:d

MVPP 2015.08.29. 19:10:10

Kiváló. De a visszavásárlási záradék, akkor lép életbe ha megveszik és onnantól 2 évig, vagy akár már jövő nyáron a kölcsönből is visszatérhet.

Rivendell 2015.08.29. 19:10:51

1 tuti

2 lehetőség van,mikor Draxler 1x kezdő lesz és nem lesz kp-s vétel,akkor nagyon bebaszva ülök le megnézni a mérkőzést,vagy veszek be 1-2 nyugtatót.

tomi123123 2015.08.29. 19:13:25

@Rivendell: Na megint jól megaszontad :D ügyes vagy :D

tomi123123 2015.08.29. 19:14:33

@Rivendell: Ne öld meg az agysejted :D

Rivendell 2015.08.29. 19:15:58

@tomi123123: heeee? nem kell őket félteni,marad bőven,annyi tuti hogy belássam átjáróház kp,láthatod az igazi szurkerek józanon se látják be.

Gabuero9 2015.08.29. 19:24:34

hat ez annyira nem tetszik, 5 milkot feldughatjuk seggunkbe vagy annyi kell draxlerhoz?

m.martin91 2015.08.29. 19:24:34

Di Marzio még hozzáteszi, hogy a Bayern 1,4 milliót fizet neki évente, nálunk 800 ezret keresett.

pedronegroo 2015.08.29. 19:37:09

Nem tudom hogy ez már hányadik verzió a transzferről, de még mindig jó, talált pénz...
Azért csak óvatosan, először Lóriért is jött volna pénz, aztán tudjuk mi lett a vége, sőt Tevez üzlet dettó.... várjunk még pár napot mielőtt felhőtlenül örülnénk, ki ne derüljön hogy még mi fizetünk a Bayern-nek hogy játszassák...
A visszavételi opció meg egy baromság. Gondolhatjátok Coman-nak mennyi kedve lesz visszajönni ha ott befut.

peti78 2015.08.29. 19:42:29

nekem kicsit nagyon kezd a dolgoknak kapkodás szaga lenni, de ez most annyira nem zavar mert minőségi játokosok nevei vannak terítéken, az ami zavar hogy nem látom milyen felállásra akarunk áttétni az igazolásokkal. szeríntem a 3-5-2-t elkéne már felejteni HA VALAKINEK VAN INFÓJA KÉRLEK OSSZA MEG VELEM.

pedronegroo 2015.08.29. 19:43:56

@Gabuero9: Szerinted Coman-ért ki adna egy büdös petákot is??? Ez csak Guardiola művészedzőúr fejéből pattanhatott ki. Szerintem berakja kapusnak mivel gyors és így gyorsan feltud érni a támadásokhoz egy kis tiki-takához, védenie meg nem kell mivel az túl konzervatív és egyébként is azt csinálnak amit akarnak a bundesligába, elbukni sehogy se tudják.

Gabuero9 2015.08.29. 19:53:36

@pedronegroo: en szerintem ezzel megint bayern cumizott le minket
Januarig fizetnek 5 milliot aztan jovore 2 ot es ha bevalik potom penzert viszik ha nem akkor visszaadjak

Szoval penzt most nem is kapunk erte meg azt az 5 ot se amit valakihez hozzadhatnank..

pedronegroo 2015.08.29. 20:01:38

@Gabuero9: 28 milla az potom pénz??? Jól mehet neked. :)

Gabuero9 2015.08.29. 20:04:17

@pedronegroo: 20 csak mert ugye 2 evre 7-8 es nem az de viszonyitaskepp mas fiatalokhoz az pl john stones ( eletembe nem hallottam es 40M fontot fizetnenek erte vagy pl de bruyne 75 jo persze coman nem na cucc de fiatal ha meg akarjak venni akkor igenis le kell huzni oket nem kell minden csapattal jotekonykodni

pedronegroo 2015.08.29. 20:19:43

@Gabuero9: engem nem érdekel hogy más mennyiért megy és nem is mérvadó, én csak azt tudom hogy ingyen jött és 20 vagy 28 milláért megy, úgy hogy itt semmi maradandót nem alkotott. Ez egy komoly profit bárhogy is nézzük, a büdzsénk 8 százaléka!!!

MdewC 2015.08.29. 20:26:40

Sokszor volt róla szó, h kölcsön kéne adni. Hát megtörtént, egész jó feltételekkel.

KysBé 2015.08.29. 20:49:55

2 év kölcsön után azért fogjuk 20 milla helyett ingyen elengedni, mert már csak 2 év van a szerződéséből...

Ádám.84 2015.08.29. 20:52:08

@MdewC: Kedves Kolléga! :) Azt ne felejtsük el, nagyon nem mindegy az, hogy a visszavásárlási opció összege mekkora! Ugyanis ha túl magas, akkor nincsen sok értelme.

MdewC 2015.08.29. 21:07:13

@Ádám.84: Persze. Ezt nem vitatom. :) Jó lett volna, ha maradt volna, de amiért nekem annyira nem fáj, h ment:
- Nálunk semmit nem tett volna hozzá a játékhoz, ideje se lett volna
Annyi embernek kell most bizonyítani, h Coman még jobban eltűnt volna. Az pedig pazarlás.
- Am is kölcsön kellett volna adni, ha pl a Sasba ment volna (ahogy sokan mondták/gondolták), akkor egy fika eurót nem kaptunk volna érte. Így egy kirakat csapatba ment, akiket legalább le lehet húzni. Persze Coman ott se fog játszani, de ha ennyi esze van...
- Ingyen jött, szóval mi csak nyerhetünk rajta. Ha mást nem is, több mint 25M eurót. Ha pedig annyira befutna, még akkor is vissza lehet csábítani, sokat nem hiszem, buknánk rajta. ;)
- Végül pedig annyi, ennél sokkal nagyobb paráink lehetnek, mint, h Coman elment, ha nem jön még vki kőzépre, v a fiatalok lassan jönnek bele.

MdewC 2015.08.29. 21:11:04

@Ádám.84: Bocs, telóról voltam, vmikor koccanhatna a csapat! :)

Grinta 2015.08.29. 21:12:39

Igazából az ebben a dologban az érdekes kérdés,hogy egy nálunk erősebb csapat lát benne potenciált...?Ennek valami oka van!

MDaniel98 2015.08.29. 21:33:12

Ez az átigazolás egyre érdekesebb, és érdekesebb lesz, jó lenne mondjuk tudni, hogy mennyi lehet az a visszavásárlási opció, mert, ha 40-50 millió akkor sokra nem megyünk vele, és befolyásolná az átigazolás "osztályzatát" is, de az eddigi információk alapján nekem tetszik a dolog.

Ádám.84 2015.08.29. 22:12:29

@MdewC: természetesen benne vagyok, csak szóljatok! :)
Comanra visszatérve csak magamat tudom ismételni, szerintem Giovinco 2 a srác, a szélen jó lehetne, de ilyen poszt jelenleg nincsen a Juvéban, középen pedig elnyomják. Jobb lett volna simán kölcsönadogatni, de azt meg ő nem akarta.
A visszavásárlási opció jó lehet, ha nem túl magas az abban foglalt ár, pl. nem 40 millió. Itt a Realt kéne lemásolni, eladtak egy játékost 20 millióért, és 30 mllió az opció rá, magyarán ha nem válik be, akkor jó pénzt kivettek belőle, ha beválik, akkor pedig az a 30 millió (ami valójában 10millió) nem sok érte. Mindenesetre örülök neki, hogy legalább a visszavásárlási opció gondolatáig eljutottak a vezetőségnél. :)

Gabuero9 2015.08.29. 22:27:34

di marzio szerint leminaert adjuk dc es isla es 1 evra jon kolcson opcios joggal
na ez jo uzlet lenne

Gabuero9 2015.08.29. 22:28:44

@Gabuero9: 1 evre :D bar 1 fiatal evra is johetne

Szalnoki81 2015.08.30. 14:09:20

20 misi kp most oszt mehet isten hirével!.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása