A Schalke 04 sportigazgatója legutóbbi nyilatkozatában tagadta egy második Juve-ajánlat létezését, továbbá arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a két klub nem áll kapcsolatban Julian Draxler ügyében.
A bianconero klub ajánlatát a német válogatott ügyében elutasította a gelsenkircheni vezetőség, pedig az olasz állítólag már minden személyes kérdésben megegyeztek a huszonegyéves futballistával.
A minap a Juventus vezetője, Giuseppe Marotta arról beszélt, hogy a Juventus elvetette a játékos leigazolásának a tervét, a német szakember pedig arról beszélt, hogy nem is létezett egynél több olasz ajánlat.
„Nem szabad megbízni az olasz sajtóban.” - mondta az igazgató egy sajtótájékoztatón.
„Már jó ideje nem hallottunk a Juventus felől, nem zajlanak semmilyen tárgyalások. Egy ajánlatot elutasítottunk még a Porto elleni barátságos mérkőzés előtt, de az Olaszországból származó többi beszámoló egyszerűen nem igaz.
Nem létezett második ajánlat, és nem vagyunk kapcsolatban a bianconero csapattal. Úgy tűnik, bárki képes egy történetet beadni a médiának, a sajtó pedig ezt követően felkapja a hírt és terjeszti.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Trieszt120506 2015.08.21. 09:18:54
Ebből a négyesből fog kikerülni a középpályásunk, ez nagyon valószínűnek tűnik.
Alex8610 2015.08.21. 10:44:00
Rivendell 2015.08.21. 11:19:00
Rivendell 2015.08.21. 11:19:22
Drughi Di Bianconeri 2015.08.21. 11:38:32
@Rivendell: Nem hiszem,hogy kevés lenne ,vérbeli 10-es,kreatív,okos és technikás + "olasz" (legalábbis válogatott).
Ha más előnye nem is lenne: Dybalaval fixen rúgatna pár gólt :D
Nekem jobban bejönne,mint az örmény vagy Draxler.
Rikoo 2015.08.21. 11:50:19
Drughi Di Bianconeri 2015.08.21. 12:01:47
10 gól/10 assist-ot középszerű játékosok, életük első Serie A szezonjában nem szoktak összehozni...Szerintem nálunk kiváló játékossá fejlődhetne.
A középszerű igazolás nálam ezek lennének a posztra:
- Guarin
- Saponara
- Sneijder (a mostani állapotában)
- vmilyen tekintetben Draxler is (azért mert nem az a poszt,nem az a tudás és qrva sérülékeny)
Pereyra miért is jobb nála ?
Vagy akit a TM többre értékel,az máris jobb játékos ?
Persze,hogy többre értékel egy olyan játékos aki a majdnem-triplázó Juventus egyik oszlopos tagja volt, nem mellesleg kb. annyira tartja,mint amennyiért vettük.
A Palermo nemzetközi összevetésben egy jelentéktelen klub,ahhoz képest.h. 9.5 M-ra taksálják nem is rossz (nézd meg mennyit emelkedett az értéke az elmúlt 1 évben !).
Pereyra-t én csípem, lendületes,hajtós kis játékos,aki egész ügyes is. De nem az az okos,irányító,kreatív típus.
Vázquez szerintem inkább olyan (már amennyit láttam).
Lehet,hogy én tévedek persze és neked van igazad, ezt nem tudhatjuk.
20 M körül,amúgy kit hoznál mégis ?
Isco,Eriksen 50 M-től KEZDŐDNEK...
molnaratti10 2015.08.21. 12:17:51
A 10 gòl 11 asziszt engem meggyőzött.
Szerintem itt klasszissá érne.
molnaratti10 2015.08.21. 12:20:45
Én ezért hoznám Vázquezt,a ligát is ismeri és jòl tolja,a csatárok mögé tökéletes igazolás lenne.
m.martin91 2015.08.21. 12:21:25
Rikoo 2015.08.21. 12:23:28
Rikoo 2015.08.21. 12:25:07
Drughi Di Bianconeri 2015.08.21. 13:37:47
Ja, csak a holland vagy 4 éve elment levezetni Törökországba, mert máshol nem adtak neki olyan horribilis fizetést,mint amit kikövetelt volna magának.
Nem nem kéne ingyen sem egy ilyen zsoldos, pénzhajhász,demotivált ember.
Vmikor világklasszis volt, konkrétan 2011ben (tehát sIntérék triplázós + a holland VB döntő után) neki kellett volna aranylabdát kapnia.De az már rég volt,azóta lejtmenet. Esetleg egy Conte/Cholo/Klopp-féle motivátor állat képes lenne belőle kierőszakolni még 1 jó szezont,de Allegri pont nem a motiválás mestere. Összegezve :
Rosszul lennék tőle...de hála Istennek nem igazán hallani már arról,hogy érdekelne minket.
Miki-t én nem szeretem,leírtam többször,hogy miért,de talán elvetem vele kapcsolatban a sulykot,mert nem tehetségtelen és gyors játékos is,de engem nagyon emlékeztet Y. Djorkaeff-re, akit utáltam (pedig Ő aztán tényleg f@sza spíler volt).
A brazil mondjuk nem volna rossz döntés.
@m.martin91: kb. +1 :)
@molnaratti10: Isco a Real Madrid jelenleg EGYETLEN olyan játékosa,aki képes felállt,bunker védekezés ellen IS valami váratlan húzni, és extra-t hozzátenni a játékhoz. Neki elég egy zsebkendőnyi terület is.+ ahhoz képest,hogy amolyan Művész focista, elég rendesen kiveszi a részét a védekezésből,mezőnymunkából is és pehelysúlya ellenére egyáltalán nem gyenge fizikumú/erőnlétű játékos.Nagyon is beválna Ő az olasz bajnokságban,mint ahogy a világon kb. bárhol szvsz.
Persze nyilván elérhetetlen,de nekem Ő a lieblingem az eleganciája,kifinomult technikája,játékintelligenciája miatt.
Jó lenne a Vázquez,a mindkettőnk által említett okokból kifolyólag :)