Allegri: „Fényes jövő áll Draxler előtt”

allegri_massimiliano_mutogat.jpgA Juventus nemigen hajlandó feladni a harcot, és tovább küzd azért, hogy egy megfelelő minőséget és kellő kreativitást, illetve támadó szemléletet bizonyító játékossal erősítse meg a keretét.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus újabb ajánlatot tett a Schalke csapatának, amelyben összesen huszonnégymillió eurót kínáltak a játékosért, és ez végső ajánlatnak tűnik.

A Juventus német kiszemeltje kapcsán megszólalt Massimiliano Allegri is a minap, alább olvasható a Tuttosport számára adott interjúja.

„Julian Draxler fiatal futballista, aki előtt nagyszerű jövő áll. Véleményem szerint képes a csatárok mögött kissé a szélen játszani, bár eddig leginkább középen futballozott.

Sajnos ezek a döntések nem rajtunk múlnak, és ahhoz, hogy valaki a Juventusnál játszhasson, egy adott minőségi szintet el kell érnie. Eszünk ágában sincs olyan futballistákat igazolni, akik negatív hatással vannak a keret színvonalára. 

Olyan futballisták kellenek, akik emelik a nívót, de nem sok ilyen játékos létezik, akik pedig erre képesek lennének, azokat nem kívánja értékesíteni a klubjuk.

A tavalyi évet követően, amennyiben ugyanolyan szinten kívánjuk zárni az évet, az apró részletek jelentik majd a különbséget, és ezzel egy-két új érkezőre utalok, a klubvezetés számára pedig világos, hogy kik ezek.”

Massimiliano Allegri feltehetőleg egy támadó szemléletű középpályásra és egy balszélsőre utalhatott, ám kérdéses, hogy mennyire sikerül ezzel a nyilatkozattal nyomás alá helyeznie a Juventus vezetőségét, és hogy érkezik-e megfelelő erősítés, miután a keretből a nyáron olyan meghatározó futballisták távoztak, mint Carlos Tévez, Andrea Pirlo és Arturo Vidal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr97678560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2015.08.04. 15:06:42

A nyilatkozat elolvasása után nem tudom biztosan megállapítani, hogy Allegri-nek ezt kellett mondania, ki volt adva neki, vagy tényleg elment az esze.

el.Flaco 2015.08.04. 15:08:21

Az a 24 millió font, szerintem inkább euro :)
Így is sok Draxlerért ennyi, nemhogy még fontban.

ManOfSteel 2015.08.04. 15:10:37

Én támogatom Draxler megvételét de azért ez a nyilatkozat olyan, mintha Marottáék leírták volna neki egy lapra, hogy tanulja be ha esetleg Draxlerről kérdeznék....

Gannicuss 2015.08.04. 15:21:33

Heiko Westermann biztosan nagyon megemelné a csapat nívóját.

Marotta pont tegnap nyilatkozta le, hogy olyat aki igazán minőség nem tudunk megvenni... Szép szavak ezek Maxitól, de csak magát csapja be vele.

Különben Draxler mindenképpen tehetséges, de kockázatos igazolás.

Juveboy92 2015.08.04. 15:24:48

@m.martin91: egyértelmű a szájába lett adva, főleg ez bizonyítja a legjobban " képes a csatárok mögött kissé a szélenjátszani, habhabár eeddig leginkább középen futballozott...mindig szélen futballozott a tag, ennyire van kb képben Allegri

MDaniel98 2015.08.04. 15:26:47

"Sajnos ezek a döntések nem rajtunk múlnak, és ahhoz, hogy valaki a Juventusnál játszhasson, egy adott minőségi szintet el kell érnie." - hát hogyne! De Cegile,Padoin,Marco Motta stb., stb.,

m.martin91 2015.08.04. 15:30:46

@Juveboy92: Ez a mondat nekem is feltűnt.

"Véleményem szerint képes a csatárok mögött kissé a szélen játszani, bár eddig leginkább középen futballozott."

Ezt biztos, hogy jól fordítottátok? Vagy Allegri tényleg ennyire van képben Draxler-rel kapcsolatban?

venember83 2015.08.04. 15:33:08

@m.martin91: "I can see him playing more in a wide role behind the strikers, whereas he's been playing more central recently."

www.espnfc.co.uk/story/2547648/julian-draxler-has-great-future-juventus-boss-max-allegri?

RuidaRobert 2015.08.04. 15:35:40

Nem elképzelhető, hogy félre lett fordítva?

Mert úgy teljesen helytálló lenne a mondat, hogy:

Eddig ugyan többnyire a szélen játszott, de szerintem középen is megállja a helyét.

mpite 2015.08.04. 15:35:55

"Olyan futballisták kellenek, akik emelik a nívót, de nem sok ilyen játékos létezik, akik pedig erre képesek lennének, azokat nem kívánja értékesíteni a klubjuk."

Mi talán el akartuk adni Vidalt? Nem hinném, szóval ez szar kifogás. Értem én, hogy ő akart menni, ezért lett elengedve, de csak azért akart elmenni, mert egy olyan ajánlatot kapott. Nem hiszem el, hogy mi ne tudnánk olyan ajánlatot tenni bárkinek, hogy ne gondolkozzon el rajta (nyilván nem 10 milliós fizetésre gondolok, nem mindenkinek ekkorák az igényei).

Juveboy92 2015.08.04. 15:51:20

@venember83: akkor egyértelmű hogy ezt a vezetőség adta a szájába, mert Draxler mindig is szélen játszott...ugye folyamatosan Allegri hangoztatta hogy trequartista kell neki, meg tegnap hogy Dybala nem az...biztos vagyok benne hogy vezetőség rá szólt hogy befejezze, azt kap amit hozni tudnak, azon sem lennék meglepődve ha Conte effektus lenne a dologban...hogy jövőre távozik...vagy még idén évközben, ha nem jönnek az eredmények...majd a vezetőség Allegri nyakába varrja a rossz eredményeket, pedig nem ő gyengítette meg a keretet, nem azt kapta amit kért...

stevenh 2015.08.04. 15:58:52

Alapvetően nem vagy Draxler ellenes, ha nem lett volna az a súlyos sérülése gyanítom senki se lenne ellene, hisz hosszútávú megoldás lehetne, tehetséges és potenciál is van benne, azonban így más a leányzó fekvése, még egy Khedira effektus nem kellene, hozzáteszem benne kevesebb rizikót látok. Másrészről ő nem középső támadó középpályás, hiába mondja Allegri hogy 4-3-aztán meg meglátjuk, ő 4-3-1-2-t preferálná, Draxler pedig nagyon maximum a 4-3-2-1-be vagy 4-3-3-ba illeszthető be. Ha már Schalke akkor Meyer.

pedronegroo 2015.08.04. 16:03:03

Draxler pont hogy szélen szokott játszani nem középen, ennyire hülye nem lehet Allegri hogy ezt ne tudja. Remélem hogy csak fordítási hiba, bár Allegri-ből én bármit kinézek, mai napig nem tudom mit gondoljak róla, Vidal-ból is trequartistát csinált...

Az viszont tetszik hogy utalgat azért a vezetőség felé. Az hogy egy bizonyos minőséget el kell érni a Juventushoz igazolóknak szerintem Westerman-ra utal azt sugallva hogy ilyen játékosokra nincs szükség, meg hogy 1-2 érkező még kell ha a tavalyi céljainkat tartani akarjuk. Én legalábbis remélem hogy Allegri-nek ezek járnak az agyában és tartja is magát ezekhez és nem hagyja hogy ugyanazt eljátsszák vele mint a Milánnál.

Draxler véleményem szerint megüti a Juventus szintjét továbbá nagyon mi nem is nyújtózkodhatunk egy bizonyos szint fölé és ahogy Allegri is mondja csak pár játékos van aki hozzá tudna tenni a játékunkhoz akiket hülyék lennének eladni a klubjaik.

Rivendell 2015.08.04. 16:08:06

Draxler a Juve szintjét soha nem ütötte meg és nem is fogja megütni,max 1 szétvert Juve szintjét,bár tény hogy kezd szétvert lenni:(

én megnéztem minden felkészülési mérkőzését,de én még a tehetség legkisebb jelét se láttam a játékán,pedig ő aztán nem lett agyonhajtva az előző szezon során....

Allegri bennem nagy csalódást keltene,ha ezt úgy is gondolja ami ebben a cikkben,van...én csipem Maxot,de ha ezek az ő mondatai,akkor lépjen csak le bátran.../szerintem nem az ő gondolatai/

Juveboy92 2015.08.04. 16:12:49

@Rivendell: ahol egy szabadúszó nyugdíjas Westermann megüti a szintet, oda egy Draxler extraklasszis...

RuidaRobert 2015.08.04. 16:19:58

@venember83: Ez semmit nem jelent. Az eredeti Tuttosportos cikk érdekelne. Hiába, hogy hiteles a forrás, sokszor bakiznak. A Football-italia pl. hónapról hónapra több gyengébb minőséget képvisel. (pl. Romagnolis cikkeknél folyamatosan Rugani szerepel a képen:D)

m.martin91 2015.08.04. 16:22:33

@venember83: Érdekes. Valahogy olyan érzésem van, hogy Allegri-nek igazából nem sok beleszólása van abba, hogy ki érkezik, ki távozik. Maximum annyit tehet, hogy javaslatot tesz, például, hogy kell neki egy trequartista. Aztán azt kapja Marottától, akit kap. Vagy éppen nem kap senkit. Azért az elég fura, hogy fogalma sincs arról, hogy Draxler milyen poszton játszik.

NucLeo 2015.08.04. 16:25:25

@venember83: én ezt inkább úgy fordítanám,hogy "Véleményem szerint képes a csatárok mögött kissé a szélen játszani, bár MOSTANÁBAN inkább középen futballozott." Lehet,hogy az utóbbi néhány meccsen középen tolta inkább.

venember83 2015.08.04. 16:26:09

Azért a hivatkozott forrásszöveg igazságára utal az, hogy szó volt Cuadrado és egyéb szélsők átigazolásáról, illetve amúgy is sokan 4-3-3-at vizionálnak, ahhoz pedig még egy szélső kell.

pedronegroo 2015.08.04. 17:04:12

21 évesen 38 európai kupameccs és 7 gól. Nekünk ez igenis komoly erősítés volna ha tetszik ha nem, itt tartunk.

Magyar Közöny 2015.08.04. 17:08:42

Ogbonna árából kapásból Darmiant kellett volna elhozni,
Vidalt elcserélni Götzére,
Bl bevétel ötödéből Alex Sandro
Llorente, Isla eladásából plusz kiegészítő emberek. (Allan, Jovetic)
10 évvel ezelőtt ez meg is történt volna...

Magyar Közöny 2015.08.04. 17:11:16

Ehelyett az mu potom összegért megvette Darmiant, bayern nettó hülyének nézett minket, 20-at nem adnak ki, max 10-et egy új Padoinért, Allan és Jovetic is gombokért mentek...

m.martin91 2015.08.04. 17:17:57

@pedronegroo: Draxler semmilyen szinten nem jelenthet erősítést. Maximum hátrányt. Pont úgy, mint Khedira. Abban igazad van, hogy itt tartunk. A vezetők elrakták a bevételt, Agnelli adott mindenkinek, legfőképp saját magának, aztán kapott Marotta, Paratici, Nedved a kemény munkájukért, nyilván a játékosok is kaptak prémiumot, Elkannak is kell a pénz, hogy különböző extrém sportokat űzzön, egyedül az átigazolásokra felejtettek el félre tenni. Most pedig itt tartunk, egy Draxler-nél. Szép kilátások. Szép jövő.

pedronegroo 2015.08.04. 17:19:34

@Magyar Közöny: és 10 évvel ezelőtt is ugyanúgy panaszkodtak a szurkolók....

Juveboy92 2015.08.04. 17:32:23

@m.martin91: amúgy én már Vasquezzel is bőven megelégednék ebben a helyzetben...lehetne a mostani Juve kis túlzással Camoranesije :D őis anno le volt nézve aztán berobbant nálunk hasonlóan olasz/argentin... Pogba lenne a Raiola féle Nedved, Mandzukic Trez, Dybala meg Del Piero jaaajjj de elkalandoztam ne túlozzunk :DDD

ManOfSteel 2015.08.04. 18:19:07

Meglepetés van készülöben se Götze se Draxler hanem...Chalhanoglu. Végre Marotta észhez tér talán?

m.martin91 2015.08.04. 19:07:08

@ManOfSteel: Calhanoglu? Ő nem üti meg a Juventus szintjét. Ide olyan játékosok kellenek, akik emelik nívót, például Khedira és Draxler.

Juveboy92 2015.08.04. 19:23:59

@m.martin91: ne szerénykedj, tudom hogy most pezsgőt bontasz már a név hallatán is...még ha valóságalapja a forrást tekintve a nullához közelít :DDD

ManOfSteel 2015.08.04. 21:38:39

@Juveboy92: A forrás egy helyi német ujság és nem a tuttojuve ez volt a szöveg tessék: Hakan Calhanoglu, im Gespräch bei: Juventus Turin, Marktwert: 18,00 Mio. € ... Juve sollte am besten gleich anfange

RuidaRobert 2015.08.04. 22:29:17

@ManOfSteel: Ha esetleg a holnap reggeli sajtó tenne említést, akkor légyszíves tolmácsold felénk:)

Kíváncsian várom, hogy lesz-e folytatása az ügynek. Egyelőre olasz részről 0.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása