Az olasz sajtó értesülései szerint Arturo Vidal lehet a vezéráldozat a Chelsea brazil középpályása, Oscar után áhítozó Juventus számára, s a chilei középpályás nyáron az Arsenal vagy a Manchester United csapatához igazolhat majd.
A La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Juventus készen áll arra, hogy megváljon középpályásától, annak érdekében, hogy az eladásából befolyó összeggel megteremtse a 23 esztendős brazil válogatott játékos leigazolásához szükséges anyagi fedezetet.
A pletykáknak táptalajt szolgáltat az is, hogy Vidal ügynöke, Fernando Felicevich tegnap Londonban tartózkodott, s a helyszínen tekintette meg az FA-kupa döntőjét, amelyen az Arsenal fölényes győzelmet aratott az Aston Villa fölött, s így Londonban tartotta a tavaly elhódított serleget.
Az olasz sajtó úgy véli, hogy a látogatás célja egy lehetséges klubváltással kapcsolatos egyeztetés volt, amely révén Vidal együtt játszhatna válogatottbeli társával, Alexis Sánchezzel.
Vidal eladásából a Juventus legalább 25 millió eurót remél, s a pénz visszaforgatásával kísérletet tennének a Chelsea alkalmazásában álló Oscar megszerzésére, úgy, hogy pénzügyileg nem válna szükségessé Paul Pogba pénzzé tétele.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juveboy92 2015.05.31. 14:11:54
Rivendell 2015.05.31. 14:47:31
Pogbat kell eladni,ha már el kell valakit adni.
Rivendell 2015.05.31. 14:48:28
m.martin91 2015.05.31. 14:49:14
Rivendell 2015.05.31. 14:53:24
Drughi Di Bianconeri 2015.05.31. 14:59:13
Vidal - Oscar
:D :D :D
Szép kis mercatonak nézünk így elébe ! :D
@Rivendell: +1
Oscarban én már semmit nem látok, rohadt túlértékelt focista.
Mourinhonak esze ágában sincs őt elengedni.
Ha valaki(k) érinthetetlenek a Lokomotiv Londonnál,akkor az: Hazard,Fabregas és Oscar.
Oszi olyan tulajdonságokat vonultat fel, amik Allegri ínyére is lennének :
nagy munkabírású, sokat fut, jól védekezik.
Ha emlékeztek a Milanjában egy Kevin Prince Boateng volt a 10es, aki még Oscarhoz képest sincs sehol kreativitásban,technikában :D
Oscar lassú,körülményes,nem különösebben technikás, nem különösebben okos, gyámoltalan, nyámnyila a kapu előtt.
50 M-t sehogy sem ér.
Szvsz. Vidal is többet ér,mint szaros 25 M, most nehogy már ilyen túlértékelt sz@r Schneridelinek érnek 30-40 Misiket, meg Nainggolan is 35öt...
Amúgy meg Vidal-t tuti,hogy nem adjuk el,fillérekért meg pláne nem. Maradjon csak szépen Torinoban,majd 5-8 év múlva hazamehet Chilebe !
hellan (törölt) 2015.05.31. 15:07:00
Okés, eddig költöttünk 35M körül Dybala-ra és hoztuk Khedira-t, akinek a fizuja, a várhatóan távozó Pirlo-ét veszi át.
Tudom, tudom h Pereyra opcióját is lehívjuk, emellett Zaza-t és Berardi-t is intéznünk kell, azonban még egyik sem történt meg.
The king of alibis 2015.05.31. 15:07:10
venember83 2015.05.31. 15:10:29
Apuleius 2015.05.31. 16:03:28
hellan (törölt) 2015.05.31. 16:08:32
Apuleius 2015.05.31. 16:19:15
hellan (törölt) 2015.05.31. 16:22:01
Apuleius 2015.05.31. 16:26:31
hellan (törölt) 2015.05.31. 16:28:40
Rivendell 2015.05.31. 16:49:49
ő nálunk olyan,mint Real-ban Cr-Barca-ban Messi,csak más szerepkört érint az alap játéka. Pirlo-Tevez is klasszis,de pótolható noha Pirlo-hoz akár csak minőségben hasonló játékos irányítóban nincs,de akkor is lehet pótolni mert nem 1 szimbólum a szurkerek körében,nem maga a JUVENTUS. Márpedig annak ellenére,hogy Vidal nem olasz ő 1maga +testesíti a mindenkori Juvét
RuidaRobert 2015.05.31. 16:50:32
Emellett olasz, az elmúlt évi igazolásainkat nézve pedig nem ártana, ugyanis az olasz "mag" kezd kiöregedni.
A játékáról meg leírtam a véleményem egy másik posztnál.
west30 2015.05.31. 16:59:08
Forza Juve *o* 2015.05.31. 17:10:46
RuidaRobert 2015.05.31. 20:54:15
Vidal marad 1,4
Arsenal 3 (viszont ez a szám egy hete még 19 volt)
Rocky80 2015.05.31. 21:28:17
Ezt meg hogy elő kell teremteni a megvásárlásához szükséges anyagi fedezetet; végképp nem értem. Mikor lenne pénzünk rá, ha nem most?
Gyori_Juventino 2015.06.01. 11:23:38
Fel kell tölteni a padot...szerintem ezért fog jönni Khedira,Lulic és hasonlók bagoért..
Vidal hülye lenne elmenni egy Arsenalba...semmit se fog neyerni a büdös életben...
Nathas 2015.06.01. 11:34:51
imi86 2015.06.01. 11:37:38
egy lapon sem említhető a két játékos!
Hogrin 2015.06.01. 12:34:41
Én mondjuk kíváncsi lennék Allegri véleményére, remélem a BL döntő után már Ő is beszél róla, hogy mit szeretne.