Az Adidas ragaszkodik a három csillaghoz

Juventus_adidas_jersey.jpgElőfordulhat, hogy a Juventus ismét feltűzi mezére a harminc bajnoki címet jelző három csillagot az új mezszponzor, az Adidas nyomására.

Az olasz futballban tíz bajnoki címenként tűzhet fel egy csillagot az illető csapat a mezére, azonban idén a Juventus mezén nem találhatók csillagok.

A Juventus elkerülte a harmadik csillag felhelyezését két évvel ezelőtt, amikor a klub saját számítása szerint szert tett harmincadik bajnoki címére, a csillag helyett a 30 sul campo felirat került a mezre a szövetséggel való egyértelmű szembekerülés elkerülése érdekében.

Az olasz bundabotrány folyományaként két bajnoki címet vett el a szövetség a Juventustól, a 2004-05-ös kiosztatlan maradt, míg a 2005-06-ost az Internazionale csapata kapta ajándékba.

Jelenleg a Juventus hivatalosan is elérte a harminc bajnoki címet, saját könyvelés szerint harminckét bajnoki címnél járnak, így a mezre teljes joggal felhelyezhető a három csillag.

Ugyanakkor a klubvezetőség úgy döntött 2012-ben, hogy miután elérték ezt a mérföldkövet, már nincs szükség a csillagok viselésére, így azóta csillagok nélküli mezben lép pályára a csapat.

A Tuttosport legfrissebb hírei szerint azonban ez megváltozhat a jövőben, mivel az Adidas nyomást helyez a klubra, és a szurkolók is támogatják ezt a törekvést.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr626900319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2014.11.16. 11:44:18

Nagyon helyes:)30 vagy 32(mi tudjuk mennyi),a lényeg,hogy ott a helye a mezen már és pont!

BigP86 2014.11.16. 11:58:16

A hír címe másképpa Agnelli tököt növeszt az Adidas nyomására..

Goku06 2014.11.16. 12:27:43

hát ez eddig is egyértelmű volt.
Meglepődnék ha nem jönne a 3. csillag jövőre..

venember83 2014.11.16. 13:20:24

@BigP86: ehhez nem kell semmiféle bátorság. A harmincadiknál kellett volna, nem volt, ezen már nem lehet változtatni.

Hoods121 2014.11.16. 13:59:35

@venember83: Amikor kelett nem volt toke..

Richárd Juventushun 2014.11.16. 14:19:11

Már épp ideje volt már !!!!!

niccolo 2014.11.16. 15:08:37

Változnak az idők! Valamikor olasz mez szponzor és olasz mez márka virított a dresszen! Természetesen fel kell varni a 3aranycsillagot.A 2.ezűstcsillagot meg, megkell szerezni az idén!

niccolo 2014.11.16. 15:09:20

Változnak az idők! Valamikor olasz mez szponzor és olasz mez márka virított a dresszen! Természetesen fel kell varni a 3aranycsillagot.A 2.ezűstcsillagot meg, megkell szerezni az idén!

babo0410 2014.11.16. 16:50:36

Agnellinek nem volt töke felvarratni a 3 csillagot? Vagy inkább több esze volt, mint a drukkerek többségének. Ha felvarrja anno a 3. csillagot a mezre, azzal újabb felületet adott volna a viták elmélyülésének, a Juve elleni utálat felszításának. A 3. csillag felvarrása nem lett volna előnyös a csapat számára. Sőt, kifejezetten rosszul jöttünk volna ki belőle. Pl. Conte-t elmeszelhették volna sokkal hosszabb időre is. Én örülök, hogy az eszére, és nem a szívére hallgatott. Jól döntött. De szerintetek megéri tökösnek lenni, ha ezzel nagyobb bajt csinál az ember? Néha többet ésszel!

penge09 2014.11.16. 17:42:33

@babo0410: Nemár, ténleg muszály mindig kiállnod Agnelli mellett?
Ne érts félre szerintem elég jól csinálja de ezzel elbaszták ennyi és szerintem ezen rajtad kivűl senki nem vitatkozik.

Wickerman 2014.11.16. 19:37:21

@niccolo: 2.? 1 sincs még senkinek se,nemhogy 2

Táno 2014.11.16. 21:30:34

Nyílván az Adidas-nak azért éri meg "extra" szponzori díjat fizetni, mert az első 3 csillagos mez szériától extra fogyást remél. Ha nincs 3 csillag akkor eladhatóság szemponjából semmi különbség nem lenne a Nike-tól. Ettől függetlenűl nekem nagyon bejön ez a csikos mez!

niccolo 2014.11.16. 23:34:36

@Wickerman: bocs.9olasz kupánk van,elírtam.

babo0410 2014.11.17. 01:25:55

@penge09: Amíg egyesek akkora baromságokat írnak le amekkorákat, addig én mindig le fogom írni a cáfolatot. Rohadtul idegesítő egy állítólagos rajongói blogon az állandó kritizálást, fikázást olvasni.

babo0410 2014.11.17. 01:28:00

Ja még annyi, hogy nem basztak el semmit. Felvarratja a 3. csillagot, akkora támadásnak teszi ki a csapatot, hogy azt elképzelni se tudjuk. Egy elnöknek néha mérlegelnie kell dolgokat ettől lesz jó elnök. Az eszével dönt, nem a szívével.

BigP86 2014.11.17. 10:39:01

@babo0410: Senki nem kritizált a bajnoki címekkor, senki nem kritizált az új stadionnál, senki nem kritizált mikor pl Pogbat/Tevezt leigazoltuk. De ha valamivel nem értek/értünk egyet, akkor igenis leírjuk az ellenvéleményünket, a jogos vagy nem jogos kritikánkat. Az, hogy Juve drukker vagyok, nem jelenti azt, hogy szemellenzővel, elfogultan kéne megítélnem a csapatomat. A saját munkámat is kritizálom, ha van alapja. Neked végre felfognod, hogy attól mert te fehérnek szeretnéd látni a feketét, attól az még fekete marad. De az a baj, hogy te tipikus "birka" típus vagy.

Lisandro 2014.11.18. 08:39:28

Világ életemben Nike Fun voltam.Sosem volt egy Adidas cuccom sem.Inkább jött volna Umbro Vagy Lotto mint ez a csöves adidas!
Tiszta müszál fos az egész.
Megfogsz egy melegítöt a boltban,s azonnal megrâz az áram.
Csoda márka!
Tiszta szégyen!

Ádám.84 2014.11.18. 17:25:56

És az idei mezre miért nem lehetett a három csillagot felvarrni? Érti ezt valaki?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása