Megvan a városi jóváhagyás a Continassa projekthez

Continassa Projekt.jpgA Juventus bemutatta legújabb projektjét, amelynek a keretén belül a klub építeni kíván edzőpályát, hotelt, üzleteket és iskolát a stadion mellett.

Az Öreg Hölgy már kivívta az elsőséget Olaszországban, mint az első klub, amely saját stadiont épített magának, azonban a tervek további terjeszkedést sejtetnek a torinói városi tanács segítségével.

Ma jóváhagyást kapott a klub, hogy 99 évre kibérelje a megközelítőleg 176 000 négyzetméteres területet a Continassa kerületben, közvetlenül a Juventus stadion mögött, ahol a csapatnak új edzőpálya épülhet, illetve a terület gazdagodhat egy hotellel és egy concept store-ral. Továbbá egy park, emlékmű a Heysel tragédia áldozatainak és egy új út is létesülni fog a kibérelt területen.

A klub székhelye a tervek szerint át fog költözni a Via Druentóra a Continassa kerületbe, ahol egy International School of Europe iskola is helyet kap. Így teljesen átalakul a terület, amely Torino polgármestere, Piero Fassino szerint rendkívül problémás volt környezeti és szociális szempontokból.

A Juventus igazgatója, Aldo Mazzia megerősítette, hogy a stadion, a Juventus múzeum és ez a bővítés összesen 340 millió eurós befektetés a körzetben, és a befektetés révén megközelítőleg 300 munkahely fog létesülni a kerületben.

A klub megvásárolta a terület használati jogait 99 évre megközelítőleg 12 millió euróért, amely megállapodás megújítható.

„A Continassa fejlesztését célzó projekt, a megközelítőleg 176 000 négyzetméteres terület átépítése rendkívül fontos lépés a Juventus számára, amely kiegészíti a Juventus stadion és a Juventus múzeum létrehozásának céljából megvalósított befektetést.

A projekt valós hozzájárulás Torino városának a fejlesztéséhez, úgy befektetési szempontból, mint foglalkoztatottság vonatkozásában. A jelentős hatások érezhetők lesznek az építkezés során, illetve a megépült létesítmények üzletmenetének a beindulását követően.

Visszahozzuk a csapatot a városba, a jelenlegi vinovói edzőkomplexumot pedig Olaszország első futball akadémiájává kívánjuk átalakítani.” - nyilatkozta a jelentős előrelépés bejelentésére rendezett sajtótájékoztatón Aldo Mazzia.

Komoly előrelépés történt ma a projekt tekintetében, azonban ez csupán az első a tervezési fázisban, és várhatóan további négy hónapra lesz szükség a bürokratikus eljárások befejezéséhez. Maga az építkezés előreláthatólag 21 hónapot fog igénybe venni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr386534689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juventino92 2014.07.22. 18:06:03

jéézusomm én azt hittem erre már rég megvan a jóváhagyás és már elis kezdték az épitkezéseket :O

venember83 2014.07.22. 18:12:02

Gondolom, a Continassa projektbe megy az a pénz, ami átigazolásokra is mehetne...

benssz 2014.07.22. 18:23:56

ez a befektetés mennyi idő alatt térülhet meg?

Etyekhnuter 2014.07.22. 18:41:10

Kíváncsi lennék, h ez miképp jelentkezik meg a költségvetésben és mekkora támogatást kapunk, hisz hatalmas pénzekről beszélünk, de egy biztos volt „Szentélyünk” után ezt is meg kell néznem előbb-utóbb! ;)

Tony. 2014.07.22. 18:43:41

Nincs pénz...

Az az igazság, hogy az egész Juventus egy nagy büdös üzleti vállalkozássá változott, amelyben már semmi helye a régi eszméknek. Kit érdekel, hogy nyer-e még komoly trófeát a csapat, verjünk el sok sok 100 milliót ilyen szarságokra, mint ez a projekt is.

Mert aztán kvára fontos, hogy szálloda, meg park, meg emlékmű legyen. Hol van ennek az egésznek a sportértéke?

Biztos jön majd sok ember, aki megmondja, hogy a foci pénz meg üzlet, meg blalba a szokásos közhelyek, de mezei szurkolókét, akit elsősorban a pályán látottak izgatnak, nekem egy k.baszott nagy bullshit.

Rivendell 2014.07.22. 18:44:59

öcsém borogass...erre költeni

Rivendell 2014.07.22. 18:46:09

angoloknak miért nincsenek ilyenek? van itt pénz kérem szépen,csak baxnak a csapatra fordítani,ezek csak kihasználják a Juventus nevet

tjunior 2014.07.22. 19:02:41

Tényleg minek is fejleszteni, tiszta marhaság. Szerintem próbáljunk visszatérni a 70-80 as évek klub finanszírozásához. Hát nem? Hátha 2014ben is fog működni.

Goku06 2014.07.22. 19:07:16

Nem baj ez hogy a Juventust többé akarják tenni mint egy futballcsapatot. Csak ezért kemény áldozatokat kell hozni. De nehogy átbillenjenek a ló túloldalára azzal hogy több lesz a Juventus mint egy futballcsapat, csak már futballcsapat nem lesz.
Mert már most is mint üzleti vállalkozásként tekint rá Agnelli, ahol nem a presztízs és a trófeák hozzák a pénzt.

neuropa 2014.07.22. 19:07:54

A Barca az elmúlt években költöztette az egész pereputtyát egy telekre (csak nekik közben már nyerő csapatuk volt). A La Masia új épületegyüttest kapott, a játékosoknak egyszer sem kell autóba pattanniuk onnantól, hogy reggel megérkeztek, odáig, hogy este hazamennek. Minden egy helyen van. Hogy ehhez még PROFITÁLÓ szálloda és egyebek is épülnek, csak hab a tortán. Az ebből befolyó összeget majd a JÖVŐ Juventusa költi el a JÖVŐ BL-győzelmeire. Kisstílű, rövidlátó, azonnali eredményt és nulla fejlesztést elváró carpe diem népség lennétek? MINDEN azon múlik, hogy van-e elég pénz a Juve mögött vagy nincs. Most is a pénz miatt sírtok, de ha be akarnak fektetni, hogy később több pénz legyen, akkor jönnek a beszólások. Hol az igazság?

Szerintem nem jó ötlet mindent egy lapra feltéve igazolni, mert nincs rá garancia, hogy cser a csapat és majd hozzák a pénzt a házhoz. Az egyetlen ami biztos pénzt hoz, az a beruházás. Minden a gazdaság kiépítésével indul, még a stratégiai játékok is.. AoE2-ben kezdéskor csinálhatsz katonákat vagy parasztokat. Előbbiek minden pénzeddel együtt halnak, utóbbiak pedig újrateremtik az elhasznált erőforrásokat. Lehet választani..

Egyébként meg az angoloknál/németeknél igen nagy a jólét, a jegyárak az egekben, a nézőszám úgyszintén. Olaszoknál nagy a szegénység, (részben emiatt) kevesen is járnak ki, kevesebb termék fogy. Náluk lehet a szurkolókra (is) alapozni, olaszoknál nem annyira. Érthető, ha minél több lábon akar állni a klubvezetés, hogy ha valamelyik faktor bedől, ne zuhanjon össze a klub.

neuropa 2014.07.22. 19:16:14

@Goku06: Fordítva ülsz a lovon: nem Agnelli döntötte el, hogy ezentúl a Juve nem a trófeákból fog megélni, hanem üzleti beruházásokból.. Épp ellenkezőleg: nem lehet annyit nyerni, hogy minden évben 300-500 millió euró beessen a kasszába. Akkor viszont tenni kell valamit.. De még ha lehetne is sok pénzt nyerni, ki garantálja, hogy a csapat minden évben triplázzon? Te? A többiek közül valaki? Nem hiszem. Ez egy olyan ígéret lenne, amit nem lehet betartani. Tehát a klub anyagi forrása is a győzelmi pénzekre és a szponzorokra korlátozódna. Ha a győzelmek elmaradnak (nem sok kell hozzá, egy bíró, egy havas pálya..), vagy a főszponzor lelép, máris inog a tákolmány. Én teljességgel támogatom, hogy a klub legyen önfenntartó, álljon meg a saját lábán is. Ehhez jöhetnek a szponzori pénzek igazolásokra, valamint az reménybeli sikerekből kifacsart további milliók. Szerintem megéri 2-3 évig szűkölködni azért, hogy utána évtizedekig gyümölcsözzön aminek most rakják le az alapjait.

Apuleius 2014.07.22. 19:19:07

Őszintén szólva én sem értem, hogy ezt miért értékelik sokan negatív hírként.

Táno 2014.07.22. 20:31:32

@benssz: Az akadémiánkból/utánpótlásunkból kiindulva 150-200 év!

Ádám.84 2014.07.22. 20:38:22

@Táno: :DDDDD
ez most jó volt

Rivendell 2014.07.22. 20:52:24

@Goku06: 1 valami nem mind1..1Barca turisztikai érték és 1ben központ is/1gész város arra épül/,míg mi hol vagyunk hozzá képest? sípályáknak vannak szállodái,Juve név miatt meg nem fognak utazgatni...utánpótlás? 1 rakás szar...tényleg sok értelme van így az egész beruházásnak.

utazunk..hova? Torino...Juventus viccnek is rossz.

Rivendell 2014.07.22. 20:55:13

@neuropa: nincs olyan,hogy önfenntartó...én nem látok olyan top vagy top közeli csapatot.Agnelli agymenése úgy látszik fertőz,Bayern is pusztán azért gazdaságos mert kb a teljes német gazdaság mögötte van zsíros szponzori pénzekkel.

Goku06 2014.07.22. 21:15:33

@neuropa: Megkérdezhetem miért az én mondandómba kötöttél bele amikor az összes előttem lévő csak szidta a projektet, míg én elismertem hogy valamikor jó dolog lesz mindez.

Agnelli egyébként lenyilatkozta idén hogy nem érti miért mondják páran azt hogy a Bayernnek rossz szezonja lett volna, amikor nagy nyereséggel zárták a szezont. Kit érdekel hogy nem védték meg a BL-címet, a bevételük nőtt. Ez is azt mutatja hogy Agnellit nem zavarja ha a Juve nem sikeres, ha a bevétel megvan.

Én csak azt nem tudom felfogni, hogy az elmúlt években emlegetett "fokozatos építkezésnél", amikor elérkeztek volna oda hogy végre komoly csapatunk lehetne, inkább azt mondták hogy "nem, nem költünk. Majd jövőre", ezzel a döntéssel elveszítve a legfontosabb ékkövét a Juventus sikereinek. És Allegri kinevezésével csak tovább erősítették azt, hogy nekik jó az ha csak elszórakozgatunk Olaszországban. Ez a Conte-Allegri egyik napról a másikra dolog engem nagyon a magyar válogatott edzőcseréire emlékeztet. Semmi koncepció, csak valaki gyorsan kellett aki "jó haver, és azt teszi amit mondunk"..

"Szerintem megéri 2-3 évig szűkölködni azért, hogy utána évtizedekig gyümölcsözzön aminek most rakják le az alapjait." 2-3? Minden mercato alatt azt monndjuk hogy "majd jövőre".. Kik vagyunk mi, az újpest?..

"Ha a győzelmek elmaradnak (nem sok kell hozzá, egy bíró, egy havas pálya..), vagy a főszponzor lelép, máris inog a tákolmány." - Ne, légyszi ezt ne. Valószínűleg nem direkt ezt a két példát hoztad fel, így nem is neked válaszolnék, hanem mindenkinek, hogy hagyjuk már a galatát.. nem bírtuk őket megverni idehaza, ott volt egy másik meccs eldönteni a továbbjutást, és a srácok NEM CSINÁLTAK SEMMIT (ahogy a benfica ellen sem)

@Rivendell: "sípályáknak vannak szállodái".... Pár év múlva majd megyünk Torinóba lecsúszni a Juventus-sípályán :D

niccolo 2014.07.22. 21:28:38

@Goku06: A 70-80-as évek volt az aranykor,mi a bajod vele Gianni Agnelli,Boniperti kettős,akár kettő AlexisSanchezt vett volna.

Juventus 2014.07.22. 21:37:33

@neuropa: +1,remélem a sok rövidlátónak most felnyitottad a szemét

HiemannMoc 2014.07.22. 21:42:32

Megtudakolhatom ,hogy az a "iskola" egy akadémiát jelent vagy egy mezei sulit ?

Devilke Balla 2014.07.22. 21:46:56

12millióért kibérelni 99évre a teruletet. Nem rossz dolog. Nagyon sok pénz egyébként,a fociban meg már milyen kevésnek tunik....

el.Flaco 2014.07.22. 21:49:33

@HiemannMoc: Elvileg a Juventus ifi csapatainak tagjai tanulnak majd itt, hogy ne csak a focihoz értsenek. Ez annyiban jó ötlet, hogy így talán vihetik valamire, mert a felnőtt csapatba úgy se fognak szerepet kapni soha.

Goku06 2014.07.22. 21:50:10

@neuropa: "Szerintem nem jó ötlet mindent egy lapra feltéve igazolni"
Senki sem akarja hogy szórjuk a pénzt. Csak azt hogy fektessük be jobban. Miért nem lehet fiatal játékosokra pénzt költeni.
Fiatalt csak akkor hozunk ha ingyen van.
Két játékos közül MINDIG az olcsóbbat választjuk.

Ezek a dolgok semmire sem építik a jövőt.
Ezek az építkezéses és a többi egy befektetés a jövőre, de egy huszonpár éves játékos leigazolása pénzért ugyanúgy befektetés a jövőre nézve.
Meg kell találni a spórolás és a költekezés közti arany középutat, de mi nagyon messze vagyunk tőle. Vidal távozása után talán majd még páran átértékelik Agnelli munkásságát.
De mi azért vagyunk a szurkolók, hogy mi a győzelmeket akarjunk. És magunknak, nem a fiainknak.

neuropa 2014.07.22. 21:58:58

@Goku06: A véleményed azon részére reagáltam, miszerint Agnelli üzleti vállalkozássá degradálná a futballklubot, csak mert trófeák hajszolásába ölt euró százmilliók helyett a klub jövőjébe is komoly összegeket fektet. A 340 millió csak addig tűnik soknak egy beruházásra, amíg az ember össze nem számolja a két 7. helyet érő szezont megelőző mercatokon elvert pénzeket. 200+ millió úgy kiment az ablakon, hogy se a játékerőt nem növelte, se értékálló nem volt. Úgy kellett bottal elkergetni Tiagot, Diegoért sem akartak rendesen fizetni, Meloért sem, Poulsenért sem.

Értékelem, hogy összességében értékeled a projektet, de kicsit olyan érzésem volt, mintha ezzel szívességet tennél Agnellinek, miközben nem szolgált rá, mert kiárusítja a Spirito Juvét. Szerintem ennél jóval többet tesz, de nem is ez a fontos, hanem hogy valóban bejöjjenek majd a számításai és a klubnak (meg nekünk) jó legyen. Viszont semmiképp nem akartam negatív hangnemben írni, nincs nekem semmi bajom veled, csak szerettem volna egyéb szempontokat is felvillantani.

neuropa 2014.07.22. 22:06:34

@Goku06: Ezt leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor gyerekkoromban egy-egy kirándulásra költőpénzt kaptam: "tessék, itt van, hogy legyen, de nem kell mindet elkölteni". Ezt látjuk élesben: ha van jó lehetőség (pl. Iturbe, Morata), akkor nyílik a tárca, de nem fognak mindenkire egy 10-est rádobni, hogy még eggyel jobb játékos jöhessen. Meg még eggyel, meg még eggyel.. Felfelé egyszerűen nincs limit, ezért kell más szempontok szerint is mérlegelni, mint a minőség. Fontos az ár, mert nincs annyi pénz, hogy 50 milla költőpénzből elköltsenek 2 játékosra 60-at, aztán ilyen 1.5 milliós Evrákra se maradna a kasszában. Egyszerűen nem költekezhet ki a klub, ennyi. Idén amúgy már most többet költöttünk, mint tavaly meg előtte összesen, szerencsére eladni is sikerült, még ha nem is jó áron. Csak nehogy az utolsó igazolás Vidal legyen..

Goku06 2014.07.22. 22:18:47

@neuropa: Amikor a mondandómat a "Nem baj ez hogy a Juventust többé akarják tenni mint egy futballcsapatot." mondattal kezdtem én mögégondoltam még jópár dolgot, ami biztos tetszett volna neked is, csak nem írtam le. Lesz itt minden, talán még vidámpark is, és minden a klubnak szállítja majd a pénzt, és ez tényleg jó.. lesz..

De a jelenben én nagyon hiányolom Agnelliből a szenvedélyt a Juventus eredményessége felé. Az idei mercatonak én viszonylag optimistán álltam neki.. Tényleg csak egy ugrásra lettünk volna onnan, hogy átlépjük a szakadékot és egy Vidal-Pogba-Conte mellé pár fiatal befektetéssel (olyan játékosokkal, akik mint hosszú távú eszközök gyarapítanák a csapatot.. aztán még 5 év múlva is ugyanennyit érnének..) ott lehetnénk a BL komoly esélyesei közt.
Mert ahogy ez a Cantinossa projekt is egy jó befektetés, úgy egy 20 éves potenciális világklasszisjelölt is jó befektetés lehet egy Pereyra+Sturaro árából..
De a mercato alatt tényleg megtettük azt az ugrást amit vártam, csak sajna nem felfelé tettük, hanem lefelé. Conte távozását, és Agnelli ehhez való asszisztálását mindennek nevezném csak nem építkezésnek. És azt hogy Conte helyére nem elkezdett komoly nevek közt keresgélni, inkább kinevezett egy középszerű senkiházit, aki ráadásul még ellenséges viszonyban is állt a Juventussal, mindent elárul Agnelli trófea-terveiről a következő szezonban.
Őszintén megvallva én SAJNOS kb egy ezüst csillagot, bajnoki második helyezést és BL csoportkörös továbbjutást (+1kört) várok a csapattól. És szerintem Agnelli sem bánkódna emiatt ha közben gyűlne a pénz és épülne ez a projekt..
De mivel Vidalt és Pogbát nem fogja érdekelni, hogy épül-e a közel-távoli jövő Juventusa, ezért 2015/16os szezonban már egyikük sem lesz Juventus játékos :S

neuropa 2014.07.22. 22:34:22

@Goku06: Konkrétan ki(k)re gondolsz, mint maximum 17.5 millió euró értékű, fiatal klasszisjelölt?

Amúgy ahogy én gondolom, Agnelli nem az eredményesség HELYETT, hanem MELLETT szeretné finanszírozni az infrastruktúra-fejlesztést. Ahogy az ésszerű. De ez egyben azt is jelenti, hogy hol egyik, hol másik kárára áldozatokat kell hozni, napi-heti szintű döntésekkel, vagy éppen mercatóról mercatóra. Lehet, hogy ha a csapatnak télen 30 milliónyi igazolásra lesz szüksége, akkor azt lépi meg. Lehet, hogy csak naiv vagyok, de én nem látom ezt a végletes elhatározást, hogy akkor most vagy egyikbe, vagy másikba toljuk a pénzt.

Sánchezt én is hozattam volna 30-ért, de ha már azt eltaktikázta Marotta (vagy csak sokallták a 30-at), akit lehetett, megszerezte. Jó, Iturbe poén még, de nem tudni, Conténak mekkora szerepe volt benne. Te mire/kire áldoznál még a nyáron?

Roli984 2014.07.22. 22:54:23

Azt kellene észrevenni, hogy egy gyenge bajnokság mellett nem éri meg többet költeni. Három éve bajnokok vagyunk, idén is első számú esélyesként indulunk. Ilyen feltételek mellett nem éri meg a csapatba 100-200 millió eurót befektetni. Csak a bl-ből soha nem térül meg. A bl egy kiszámíthatatlan sorozat sokkal több pénzből sem garantált s jobb eredmény, ezért logikusan a meglévő pénzt másba, ingatlanba fektetjük. Szerintem ez jó és pozitív. Ahhoz hogy igazoljunk egy erős milán kellene. Egy kiélezett bajnoki csata vonzaná a nézőket, pénzt. Úgyhogy amíg nincsenek jó ellenfelek nem reménykedek 50 milliós igazolások ban.

neuropa 2014.07.22. 22:57:09

@Roli984: Ez is egy nézőpont és van is benne valami. Mármint hogy a BL önmagában nem elég indok a befektetésre, mert igencsak lutri, hogy ki nyeri.

Goku06 2014.07.22. 23:03:29

@neuropa: Jó ezt a 17,5-öt ne csak 17,5-nek számold. Konkrét nevem nincs, de a "Pereyra+Sturaro" után még pár +jel és név odaférne, akikről szerintem te is tudod hogy valamiféle idióta indíttatásból vettük meg és dobtunk ki rá pénzt..
Mert hiába spóroltunk rengeteget az ügyes ingyenes igazolásokkal, vagy olcsó igazolásokkal, ha feleslegesen kidobtunk olyan pénzeket amiből a különbséget jelentő játékosokat is igazolhattunk volna.

"Te mire/kire áldoznál még a nyáron?" - Hát erre nem szívesen válaszolnék, mert Conte távozásával összeomlott minden. Ha Conte maradt volna az edző, akkor ahogy már a mercato elején is hangoztattam: Menez (ingyen), Evra (akkor még ingyen), Berardi (olcsón), Sanchez nem taktikázva hanem a vb előtt komoly ajánlattal.. Nekem ez így elég is lett volna, mellette még toldozgatni-foltozgatni, de már sok dolog nem lett volna.. És ez nem is került volna sokba.
De most Allegrivel? Hát nem is tudom...
Az eredeti elképzelésemhez képest Coman megszerzése ügyes volt.. Pereyra is jó kölcsönbe (ha nem kötelező opcióval vettük kölcsön.. vagy gentleman egyezséggel.. mert úgy már azért kicsit drága.. de alapvetően ilyen középszintű mindenest nem nehéz találni opcióval).. Morata sem rossz játékos, annó még én védtem őt amikor ingyen-kölcsön-opcióval igazolásként szóba került.. De ennyiért jobb megoldást is lehtett volna találni, visszavásárlási opció nélkül..
És szerintem most jutottunk el oda, hogy pénz már nincs, vagy megy Vidal, vagy végetért a mercato. Holnap ha unom magam munkába, kitalálom hogy Vidal árából kit vennék. De sokkal inkább Shaquirit, mint az "öreg" Lavezzit, bár a vezetőség az olcsóbbat választaná(tapasztalat)

omlossuti 2014.07.23. 00:17:24

Minek nagy igazolások? Nem jutottunk tovább a csoportból mégis milyen jól kerestünk. Elég ez a vezetőségnek néha igazolnak 1-2 kiöregedett játékost, de komoly igazolás nem érdekük, minek is hiszen, ha tovább se jutunk a csoportból akkor is jön az 50 millió. Minek vegyenek egy játékost 40 millióért? Nem jó befektetés. Viszont a Hotel jobb befektetés, nem fog elöregedni mint egy játékos :D

neuropa 2014.07.23. 01:16:34

@Goku06: Amit nehezen tudok mérlegre tenni, hogy a "még pár +" azt jelenti, hogy kvázi 3-4 játékos helyett jön 1 darab. Na meg Menez már hetek óta Milánóban van, Conte távozása előtt is. Őt én is sajnáltam, de Coman, Evra és a többi paderősítő igazolás miatt már nem érzem annyira szükségét. Sánchez a legfájóbb pont nálam is, de már ezen sem tudunk változtatni. Az árából igazolni viszont még igen, kíváncsi leszek az augusztusra.

babo0410 2014.07.23. 02:21:03

@neuropa: Azt hiszem leírtad amit akartam. Már nem is kell semmit írnom. 100%-ig egyetértek.

Hoods121 2014.07.23. 06:43:09

@Goku06: +1. Agnellinek csak a penz szamit.

@neuropa: Nehezen tudom elkepzelni hogy 2-3 evig szukolkodjunk azert hogy utana evtizedekig mi legyunk Europa csaszarai. Inkabb ezt ugy kepzelem el hogy evtizedekig szukolkodunk hogy uutana lehessen 2-3 ev amikor van top szintu igazolasunk.

Rivendell 2014.07.23. 07:20:30

nem azért,de honnan jött a 100-200M befektetés és hogy azt nem termeli ki a BL?

ha kicsit számolgatunk,akkor is max 30-40M-t kéne zsebből belerakni ami az eladásokon felűl lenne és azt mi már kb a 16 közötti mérkőzésen vissza is tudnánk hozni a kasszába..sőt a 40M-t már a csoportból való továbbjutással is...

ennyit a nagy befektetésről...nem 80-ért Suarezt meg Hamesz makit kell venni költekezés alatt...
Morata-Coman-Evra-Shaqiri-Carrasco/Rabiot számoljatok utána,hogy ez a névsor mennyibe is kerülne és ne lepődjünk meg,ha a 40-hez képest még beleférne 1 fiatal védő is,vagy talán Berardi ára a védő helyett.

jövőre szintén nem kéne sokat költeni...1csatár-1belső védő és Berardi + ekkor már 0-ra lehetne kihozni a mercatot,mivel Vidalt én eladnám,mert a fiatalok közül 2-3 be is válhat + Berardi is ott lesz ,de Vidal eladása nélkül is 50-55 körül meg lehetne úszni a 3 igazolást,amiből esetleges eladást nem számoltam bele + jövőre emelkednek a bevételeink is az adidas miatt,ami önmagában -15M-t jelent + a közvetítési jogok is,ergo senki ne takarózzon azzal,hogy ebbe a csapatba 100-200M-t kéne beleverni.

ui:csupa tehetséges fiatal érkezne,akik mind befektetések..Evra csak a kivétel

tjunior 2014.07.23. 07:30:02

@Rivendell: Felejtsük már el ezt a BL pénzekből vásárolgatunk dolgot, összességében a BL pénzekkel, új stadionnal, szponzori pénzekkel is eddig veszteséges a csapat, BL pénzek nélkül meg orbitális veszteségeink lennének.

Rivendell 2014.07.23. 08:13:34

@tjunior: orbitális? mikor új szponzori szerződések vannak/lesznek

szerinted akkor mások miből vásárolgatnak? gondolom csak úgy megálmodják éjszakánként a dollár kötegeket

nektek az se jó,ha a BL pénzeket költjük,de az se ha fiatalokat veszünk befektetésnek,mert mi vagyunk az orbitálisan nagy Juventus akik nem nevelhetnek ki játékosokat más gazdag csapatoknak.

neuropa 2014.07.23. 08:31:06

@Hoods121: Az évtizedekig spórolás azért meredek.. Még az Arsenal is látványosan letudta a játékoseladásokat 9 év alatt (ha azt vesszük, hogy 2004-ben nyertek utoljára, tavaly pedig már kiadtak Özilért egy 50-est..). Szóval ezt szerintem nagyon rosszul látod, semmi alapja ilyen mértékű pesszimizmusnak. Reálisan 3 de nagyon max. 5 évig tart, mire egy ilyen spórolásnak pénzben mérhető eredménye van (mert közben azért költeni is kell, csak kevesebbet), nem évtizedek. Az meg, hogy utána hány sikeres évünk lesz, a szerencsének is lesz némi beleszólása. De gyanítom, üzletileg sem érné meg 2-3 sikeres évre évtizedekig gyűjtögetni az eurómilliókat..

@Rivendell: A Nike nem fizet észveszejtően, ezért is jön az Adidas, de még ők is 25-30 között fizetnek majd évente. Ugyanez az Adidas a ManUtd-vel 10 évre szóló, 750 MILLIÓ FONT értékű szerződést kötött. Évi 75 MILLIÓ FONTOT könyvelhetnek majd el bevételként. Hetvenöt (75!). Font (£!). A Madrid alapjáraton is 50-et kap szintén az Adidastól. Miről beszélünk?!

"Mások abból vásárolgatnak." Igen, MÁSOK! Basszus..

tjunior 2014.07.23. 08:40:38

@Rivendell: Miért nem az? A 2010/11esa idényben 95 millió mínuszban voltunk, ezt sikerült tavalyra 16 millióra levinni. Az új szerződések pl. az Adidas jövőre lép életbe, így erre a mercatora nem igazán lehet figyelembe venni őket.
Teljesen hidegen hagy mások, miből vásárolnak, bankhitel, az eladásokból, akármi, vagy csak simán eladósodnak. A Juventus ne csinálja ezt. A Juventus fejlesszen, legyenek meg az betonbiztos alapok.
Te amúgy miről beszélsz? Ki mondott ilyet? Azt próbáltam felvázolni, hogy egységében kellene nézni a csapatot, a bevételek, a kiadásokat. Nem úgy, hogy ó most jött egy kis BL pénzt, költsük el gyorsan.

neuropa 2014.07.23. 08:42:04

Egyébként meg egy felelős klub a BL-pénzeket utólag költi el, nem pedig előre, hogy aztán egy Galata elleni kieséssel hirtelen deficitben találja magát a tervezethez képest. Hol vannak a tavalyi BL-milliók? Ja, hogy ki sem jutottunk a csoportból? Ha pont ez a 20 millió hiányzik a nyáron, akkor mindenki megtalálta a választ a kérdésére. Ez most cinikus volt, de szerintem sokan összekeverik a Juvét a régi, pénzesebb önmagával. Az Adidas egy újabb lépés a nagyok felé, de sz_ros 25 millióval messze vagyunk még az "elit" megbecsüléstől. Ha a mezszponzor ennyire taksálja üzletileg a klubot, talán a többi szponzor is valamivel kevesebbet kínál. Talán ez a jelenség összeadódik, mert minden szponzorunk látja, hogy aláíráskor "Juventus FC Spa." van a szerződésen, nem "Real Madrid CF" és mi nem érünk annyit marketing szempontból, hogy megérje egy 50-est hozzánk vágni évente, mert a csapból is mi folyunk és így megtérül a reklám. Én is alig várom ezt a pillanatot, de jelenleg még nem tartunk itt.

Azt hiszem minden gondolatomat leírtam a témában, innentől igyekszem nem teleszemetelni a posztot.

Rivendell 2014.07.23. 08:47:23

@tjunior: akkor sem értek veled 1et....szerintem vegye meg Agnelli a fradit azt ott nyomja a sims-et

senki nem írta,hogy idén vegyük figyelembe az adidas + bevételét...direkt a köv mercatohoz írtam

MU-Real

nem zavar,hogy fasorban se vagyunk a 2 csapathoz képest? ez már nem a 90s évek,vagy a 2000-es évek első fele,még szép hogy az Adidas kiemelten fizet nekik,mikor agyonvernek minket ismertségben és szurker tábor terén

tjunior 2014.07.23. 08:55:09

@Rivendell: Komolyan ez egy agyrém, ezzel az erővel a stadion is felesleges volt, meg a Juventus múzeum meg minden. Jöjjön ki a meccsre a szurkoló fizesse ki a jegyét és menjen haza. Ne költse a pénzét a múzeumban, esetleg ha messziről jött és megengedheti ne a Juventus Hoteljában szálljon meg, más torinói szállodának is jól jön a bevétel. Gyenge az utánpótlás képzés? Akkor maradjon minden a régiben, ezt se fejlesszük...hátha magától megjavul stb. stb.
Hogy jött ide a MU-Real szponzori pénze?
Amúgy ja, messze vagyunk tőlük, de hálisten a vezetőség ezt és ezért fejleszt.

Rivendell 2014.07.23. 09:08:31

@tjunior: mind1 részemről akkor is totál felesleges dolog,elsőnek csapat kell és azután ilyen beruházás,mivel ha a név csak juventus kicsivel,azzal mi semmit nem érünk el 1 turisztikai befektetésnél,de ha a név JUVENTUS azzal már talán lehet rá esély

MU és Real úgy jött ide,hogy 1 a véleményetek neuropa-val.

mi akadémiánk kb olyan mint a magyar akadémiák,vannak és viszik a pénzt,de a feladatukat képtelenek ellátni....ha meg taníttatni kell a srácokat,arra ott a közoktatás,nem kell mindenkinek focistának lenni valahol a Seria C-ben

Rivendell 2014.07.23. 09:09:08

@tjunior: stadion más,mivel az 1 szükséges kellék a focihoz,mint miként a laszti is

Goku06 2014.07.23. 09:47:52

@neuropa: igen. Nálam úgy volt hogy Sanchez és a többit leszarom kb...
Ő az aki a különbséget jelenti, nem Morata...

3-4 játékos helyett 1? Simán! Peluso Padoin Sturaro Pereyra helyett egy Sanchez... Mellette még feltolteni a csapatot a legolcsobb megoldásokkal.. Akár ifik, akár kölcsönök, akár opciós kozepszerek.
De mi az alapból középszerű játékosok mellett töltjük fel a keretet ilyenekkel, és kihagyjuk a különbséget jelentő játékosokat.

Menezt már sajna az elején buktuk, még lehet kijavitani a hibát de pont az a pénz jönne jól amitott is megsporolhattunk volna. A kkiegészítő emberek már megvannak. Most jöjjön egy Shaqiri, és Sanchez meg van bocsatva.

Amúgy Vidal árából Shaqirit és Eriksent venném, valamint Rabiot-ot zsiroznam le amilyen gyorsan csak lehet.
Asamoah Pirlo Pogba Marci Eriksen Rabiot Coman Pereyra bevetheto középen. Vidal nélkül de kreatív tamadojatekkal sztem jók lehetnénk. Ha allegri is úgy akarja

Rivendell 2014.07.23. 09:56:18

@Goku06: ne írj Eriksent:DDD hisz nem került velünk szóba

ui: ne vedd komolyan

tjunior 2014.07.23. 10:16:00

@Rivendell: mint ahogy a csúcsfocihoz ezek a "kellékek" is lassan nélkülözhetetlenek, ha tetszik ha nem, változnak az idők.

Rivendell 2014.07.23. 10:18:18

@tjunior: tudom,hogy változik...de az idő változására nem csak 1séma szerint lehet eredményesen reagálni,pláne ha olyanban gondolkodunk,ami számunkra hosszú hosszú évek óta halott kísérletezgetés

Goku06 2014.07.23. 10:55:05

@Rivendell: ez csak egy fantazialgatas volt arról hogy én kire koltenem Vidal 60-70 millajat...
a vezetoség olyan 40-50et fog visszaforgatni csak, így esélytelen amit leirtam. Shaqiri Guarin a valószínűbb..

neuropa 2014.07.23. 11:59:41

@Goku06: Rabiot-ra több pénzt áldozni? Nem az a legnagyobb skillje, hogy olcsó/ingyen lesz? :] Én egyáltalán nem ismerem, PSG-ben volt pár meccse, két (az ötösön belülről bekotort) gólját láttam, de fiatal és sokak szerint (pl. PSG) tehetséges, csak emiatt örülök ha netán jön. Mit tudni róla?

@Rivendell: Ezt már leírtam egyszer, hogy mi a bökkenő azzal, ha előbb építesz csapatot mint pénzforrást: a csapat elviszi minden pénzed, aztán nem lesz miből beruházni, vagy csak sokkal lassabb ütemben tudsz anyagi fejlődést elérni. Stratégiailag minél előbb kiépíted a fejős tehenet, annál előbb költhetsz olyan dolgokra, amik vagy hoznak pénzt, vagy nem. Szóval az érvelésed, hogy előbb legyen csapat és siker, aztán pedig megélhetés, üzletileg finoman szólva is kifogásolható. Egy szurkoló gondolkodik így, akit a sikeren kívül nem érdekel más. Hogy később miből lesz pénze a klubnak, az pláne nem érdekli, csak legyen. Mindig, lehetőleg játékosokra. Egy klubvezető meg olyan, mint Lotito, aki vasmarokkal kigazdálkodja amit ki kell. A Lazionál ez a adósságtörlesztést jelenti (évi 15 milliót KELL beletolniuk, egy Lazionak ez hatalmas összeg ki az ablakon), nálunk meg a jövő biztos alapokra helyezését. Fáj, nem fáj, a legbölcsebb elfogadni. Észre sem veszitek és már hozza is a pénzt, nem fogják egész Torinót felújítani, csak a JUVENTUS területe épül-szépül. Engem speciel megnyugtat és elégedettséggel tölt el, hogy ha már nincs sok pénz igazolásokra, akkor az egy ILYEN kaliberű és potenciálú projekt miatt nincs.

neuropa 2014.07.23. 12:01:55

@neuropa: Az "elviszi minden pénzed" részhez: értem én, hogy legtöbben csak +30-40 milliót várnának IDÉN, de ennyiből még nem lesz garantáltan sikeres a Juve. Évekig kellene 40-60 millióra tartott játékosokkal IS szemezgetni, hogy növeljük az esélyeket.

MDaniel98 2014.07.23. 14:05:43

Azt nem értem,hogy nekünk minek Iskola(ha egy fiatal 16-17 évesen rájön,hogy ő kevés a Juventushoz,és valószínűleg a Serie C-be tudna csak "elhelyezkedni" az meg neki nem elég,akkor úgy fogja alakítani az életét,hogy valamilyen szakmában kimagasló legyen és a foci végül csak hobbi lesz regionális szinten,esetleg majd kereset-kiegészítés,mert valahol majd kap havi 100-200€-t már csak azért is,mert ő a Juventus akadémiájának focistája volt valamikor,ha meg hülye,és ezt nem veszi észre,majd meg megy a C-D-be focizgatni,akkor azon meg úgyse tudunk segíteni). A műemlék felesleges,de még az hagyján,az edzőpályát viszont nem értem.Nem tudnak hol edzeni?Ezt kétlem.A többi rendben van.

Drughi Di Bianconeri 2014.07.23. 14:18:08

Én sem értem az ezen való hőzöngést.
Teljesen jó,hogy egy ultra modern komplexum lesz a stadion környékén,ami nyilván nem rövidtávú befektetés,de szerintem teljesen jó dolog.
12 M euró nem tűnik soknak, egy Pereyra ára, azonban hosszú távon sokkal többet jelent(het) majd ez a projekt,mint Pereyra...
Egyébiránt azt hittem,hogy már tavaly meg volt az erről szóló megállapodás és már idén el is kezdik,hiszen az akkori hírek ilyesmiről szóltak, vagy rosszul emlékszem ?

Az szerintem továbbra is csupán vágyálom,hogy az akadémiánkból lesz valami,hiszen nagyon gyenge,még Olaszországon belül is,nemzetközi mércével mérve pedig katasztrofális,de talán ezek a fejlesztések beindíthatnak valamit...

MDaniel98 2014.07.23. 14:19:30

Egyébként ezt olvassátok el:Ed Woodward a United alelnöke és sportigazgatója:

"Nem volt semmilyen célunk ebben az évben" - mondta az ügyvezető. "Legyünk tisztában a dolgokkal! Nincs semmilyen kitűzött célunk."

"Nem ülök le, hogy célokat tűzzek ki bárki elé. Győzelemre törekszünk, ezt akarjuk elérni. Ez az elvárás a klub történelméből adódik. El kell fogadnod! Nekem is el kell fogadnom. Mindenkinek el kell fogadnia. Minden szurkoló ezt akarja. Ezt követeli meg a történelmünk. Győzni akarunk."

"NINCS KÖLTSÉGVETÉS,PÉNZ VAN . NAGYON ERŐS PÉNZÜGYI HELYZETBEN VAGYUNK. Nagy igazolásokra vagyunk képesek, de ez NEM JELENTI AZT,HOGY SZÓRNI FOGJUK A PÉNZT FELESLEGESEN. Louis a menedzser. Az utóbbi 12 hónap során rengeteg megfigyelőnket kiküldtük, hogy térképezzenek fel számunkra különböző dolgokat."

"LOUIS AZ AKI MEGHOZZA VÉGSŐ DÖNTÉST KIT AKAR A CSAPATBA IGAZOLNI.NEM FOGOK OLYAN JÁTÉKOST RÁERŐLTETNI,AKIT Ő NEM VÁLASZTOTT KI. Az igazság az, nem félünk rengeteg pénzt elkölteni az átigazolási időszak során, legyen szó akár rekordigazolásról. OLYAN ELIT JÁTÉKOSRÓL LEHET SZÓ,AKI KÉPES A MANCHESTER UNITEDNÉL SZTÁRRÁ VÁLNI."

Az United azért tud nagy összegekért igazolni,mert rengeteg szponzori szerződést hoztak tető alá,NEM ELÉGEDTEK MEG SOHA 1-2 KISEBBEL,AMIKOR KELLETT KOMOLY PÉNZEKET FIZETTEK KI,és az amit most mi kiszeretnénk építeni itt,most, nekik már rég kész van.Milyen érdekes,hogy nekik mindig van pár dél-amerikai és Japán játékosuk Amerikában,Japánban imádják őket,és tudnak nagyot igazolni akkor is amikor nem indulnak a BL-ben.Ja és igen.Az United 1 részvénye most 18,25$-t ér a tőzsdén,az elmúlt 10 évben 1 alkalommal volt ennél magasabb.Amikor BL-t nyertek.

Rivendell 2014.07.23. 14:20:24

nyugi majd a Juve is készíttet a Belgákkal 1 képzési tanulmányt és hipp hopp top1 utánpótlásunk lesz

neuropa 2014.07.23. 14:39:40

@Juventus FC 15: Na de nem is a műemlék viszi el a 340 milliót.. :D Azt csak odateszik, hogy legyen, szerintem 1-2 milliót sem biztos, hogy kiteszi az ára. Nem tényező. Az edzőpályával meg leírták, mik a céljaik: behozni a csapatot a városba, a stadion mellé, ne kelljen a város másik végén is túl kocsikázni. Vinovo gyepét amúgy sem mindenki szerette. A suli meg nem (csak) a kézzelfogható dolgok miatt jelenthet sokat.

neuropa 2014.07.23. 14:42:11

@Drughi Di Bianconeri: Először én is azt hittem, hogy a szerkesztők közül valaki véletlenül rákönyökölt a nagy piros "REPOST" gombra és újra élesítették a posztot. :D

MDaniel98 2014.07.23. 14:42:42

@neuropa: Kíbírnák szerintem.Amúgy akkor az ott lévő edzőpályáinkkal mit csinálunk?Eladjuk őket?:)

neuropa 2014.07.23. 18:25:54

@Juventus FC 15: Ez koncepcionális kérdés. Egyébként persze, kibírnák a kocsikázást. Maseratival 10 perc alatt ott vannak. :]

"Visszahozzuk a csapatot a városba, a jelenlegi vinovói edzőkomplexumot pedig Olaszország első futball akadémiájává kívánjuk átalakítani." - Benne van a szövegben.

Goku06 2014.07.23. 19:00:49

"Olaszország első futball akadémiájává"

Olaszországban nincsenek futball akadémiák? Hát akkor annak idején Del Piero hol tanulta hogy hogyan zselézze be olyan jól a haját? :O

Van egy dolog amiben az olaszok előtt vagyunk, nálunk minden második falura jut egy akadémia kb

Rivendell 2014.07.23. 19:53:44

@Goku06: yapp tegnap láthattuk is,hogy sebességben lasztival 1ütt agyonvernek a Portugálok...nem is néztem 15 percnél többet

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása