Ménezt érdekli a Juve-projekt

Ménez Jéremy.jpgJérémy Ménez legutóbbi nyilatkozatában óvatosan hízelgett a Juventus csapatának, ami arra enged következtetni, hogy akár egy lehetséges felkeresést sem utasítana vissza.

Az olasz bajnoki címvédőket többször hírbe hozták már a PSG támadójával, legutóbb a januári átigazolási szezon során merült fel a neve. Ménezt nem csak az teszi vonzó célponttá a Juventus számára, hogy a párizsi klubban meglehetősen kevés lehetőséghez jut Edinson Cavani, Ezequiel Lavezzi és Lucas Moura mögött, hanem az is, hogy szerződése 2014 nyarán lejár a piros-kékeknél.

A Paris Saint-Germain csapatánál legutóbb a Real Sociedad játékosának, Anoine Griezmannak a neve is felmerült, ami még inkább motiválhatja Ménezt a váltásra.

A játékos ráadásul meglepően kedves szavakat intézett a Zebrák felé legutóbbi interjújában.

"Nagyon kedvelem a Juvét mint csapatot. Európa legerősebb klubjai közé tartoznak, és arra hivatottak, hogy meghatározó szerepet vállaljanak a Bajnokok Ligájában. Minőségi kerettel rendelkeznek, bajnokok alkotják a klubot, az én posztomon is kiváló játékosok játszanak. És persze ott van Paul Pogba, aki egy kiváló tehetség."

Jérémy Méneznek nem lenne szokatlan az olasz közeg, hiszen korábban lehúzott három évet a fővárosi Farkasoknál.

"A római évek meghatározóak voltak számomra. Beszélem az olasz nyelvet, ismerem a bajnokságot, így nem okozna gondot a beilleszkedés. Jól éreztem magam Olaszországban, később akár vissza is térhetek.

Mindenesetre olyan csapatot keresek magamnak, amely több teret enged ahhoz, hogy a saját játékomat játsszam. Júniusban meglátjuk a továbbiakat."

A csatár nem csak a Juventusba, hanem a Monacóba való szerződést sem zárja ki.

"Claudio Ranierivel kölcsönösen tiszteljük egymást. A Monaco egy remek csapat, én pedig szeretem a kihívásokat. Minden érdekes projektre nyitott vagyok, de a legfontosabb, hogy ismét élvezhessem a játékot."

A 26 éves csatárnak nem kis versenytársakkal kell megküzdenie a csapatba kerülésért, ez azonban nem keseríti el.

"Nem ijeszt meg a versenyhelyzet, ez a futball része. Azonban ha a lehető legjobb formádat hozod, és az sem elég a csapatba kerüléshez, az nem túl egészséges. Nyáron hátműtéten estem át, és mire visszajöttem, az edző már meghozta a döntéseit, amelyeket nem teljesen értek. A korábbi edző, Ancelotti közelebbi viszonyt ápolt a játékosokkal, Blancnak azonban más módszerei vannak.

A PSG remek időszak volt számomra. Rúgtam 21 gólt 28 assziszt mellett, és a csapatkapitányi karszalagot is viselhettem."

Jérémy Ménez honfitársáról, Pogbáról is ejtett néhány szót.

"Pogba óriási tehetség. A karrierjének olyan pontján van, ahol a megfelelő döntésre kell törekednie. Még mindig fiatal, de elég tehetséges ahhoz, hogy kibontakozhasson egy olyan csapatban, mint a PSG."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr425879693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigP86 2014.03.26. 13:32:13

Pogba a csapból is... :P Sokatmondó, ha már egy másik játékos is ilyen "enyhe" célzásokat tesz a Pogba - PSG vonalra.. :/
Na de kövezzetek meg, szerintem itt az idő, hogy elengedjük. Hatalmas tehetség, de nem érzem olyan kimagaslónak mint anno Zizout, vagy olyan pótolhatatlannak mint most Vidalt. Úgy gondolom akár egy hatalmas kp üzlettel (~70-80 m euro), akár egy több játékost bevonó + kp ügylettel nagyon jól járhatunk. Rég nem volt és nem is hiszem hogy lesz ekkora hype egy Juve játékos körül, ezt igenis meg kell lovagolni.
Menez meg jöhetne INGYEN, max 2 m fizuért.

FORZA Juve!!

mpite 2014.03.26. 13:49:49

Ennél jobban nehéz benyalni egy csapatnak, azt mégsem mondhatja, hogy igazoljatok már le, he.

tjunior 2014.03.26. 14:24:39

lássuk be ha Vucinic eligazol, mert elfog, akkor nem marana a csapatban egy flegma,lusta ösztönös zseni, ezt nem hagyhatjuk, kell ide Menez :D

Goku06 2014.03.26. 14:26:24

Így is van, Marotta ezt az üzletet ne hagyd ki..
Ha jól tudom vele már lehet tárgyalni most is.. Miért Palettáról és Baselliről kell olvasnunk amikor egy lejáró szerződésű minőségi játékos nyal be a csapatnak? (ja és pont hiányposztra érkezne..)

Domonkos Zoltán 2014.03.26. 14:55:45

Gyerekek újabb hír!
Pogba árát 80 millió € ra határozta meg Agneli.
(Ha valaki leteszi érte az összeget akkor viheti)
Állítólag a Psg nyílt erre az összegre is.
Ebből a pénzből Marottának (Di Maria, Mandzukicot kellene el hoznia.
Ezt nyilatkozták.
Meneznek örülnék.

The king of alibis 2014.03.26. 15:11:00

@Domonkos Zoltán: Na, ennyiért vihetik. Di María meg Mandzukic is jó igazolás lehetne.

Domonkos Zoltán 2014.03.26. 15:16:50

@norbi9107: Nagyon kedvelem a srácot hatalmas tehetség, de ha valamit akarunk a BL be akkor kellenek nemzetközi szinten elismert játékosok.
Ha az ő eligazolásából lesz ám legyen.

Goku06 2014.03.26. 16:25:31

Mandzukic? Nem magával a játékossal van bajom, hanem azzal hogy van még más hiányposzt ami fontosabb lenne, de mi inkább elköltenénk ennyi pénzt Mandzukicra (gondolom nem lenne olcsó, pedig most pont hogy nem középcsatárra kell kiadnunk 20+ milliót)
balbekk, középső középpályások?

babo0410 2014.03.26. 19:58:36

Én örülnék neki ingyen. De annak örülnék a legjobban, ha
pogba is maradna. Ha megy Pogba, már minimum 2 belső kp fog kelleni. És ha leigazoljuk Di Maria-t és Mandzukicot, az már minimum 60 milla lenne. Igaz ha távozik a csatártrió, az a 80 misi mellé még 25 kb. És Di Maria meg Mandzukic mellé visszajön Berardi, és máris Marad pénz két belső kp-re, meg egy szélső védőre. Azért, ha 100 millas minimum bevétellel számolunk (remélem megy Padoin is akkor mőr, elviszik Mottat, DC-t, meg a többi felesleget, és már 110 legalább a bevétel), akkor egész jól meg lehetne erősíteni a keretet. De én Mandzukic helyett Immobilét hoznám vissza, Pogbat meg itt tartanám. Habár ha olyan keretet raknak össze Pogba eladásából amelyik BL esélyes, nem fogjuk bánni. És azért ezt a keretet 80 milla + minimum 3 játékos eladásából már jól meg lehetne erősíteni, és szerintem ha eladnánk Pogba-t az ő ára vissza lenne forgatva igazolásokra (mivel nem csak játékoseladásból vannak bevételeink).

MDaniel98 2014.03.26. 21:52:24

@Domonkos Zoltán: 80 millió€?Az rendben van,de előre félek Marottáék kikre költik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása