Quagliarellát vinné a Lazio

Quagliarella Fabio_gólöröm 2.jpgA hírek szerint az SS Lazio konkrét ajánlattal bejelentkezett a Juventus sokat mellőzött támadójáért, Fabio Quagliarelláért, a római csapat hat millió eurót ajánlott a Juventusnak a csatár szolgálataiért.

Az olasz válogatott neve már többször felmerült az átigazolási pletykákban, több olasz és angol klub érdeklődését is felkeltette a Torinóban látszólag hányattatott sorsú futballista.

Ha hinni lehet a pletykáknak, a nyáron Antonio Conte az utolsó percben vétózta meg Fabio Quagliarella játékjogának értékesítését, ám előfordulhat, hogy az edzőnek most januárban ismét fel kell emelnie szavát, ha nem kívánja elveszíteni a csatárát.

Az Il Messaggero értesülései szerint már konkrét ajánlat is érkezett a játékosért, Edy Reja együttese kész hat millió eurót fizetni a Juventusnak, hogy Fabio Quagliarella náluk rúgja a bőrt. Az újságnak a játékosnak ajánlott fizetésről is vannak információi, a klub négy éves szerződést és évi másfél millió eurót kínál a csatárnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr695757581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabo2323 2014.01.14. 10:50:07

Sajnálnám ha el menne:/ Ilyenkor mindig az jut eszembe,hogy neki is elég sok köze volt abba hogy meg nyerjük az előző két bajnoki címet. Viszont szerintem senki se kérhetné tőle számon ha el akarna menni.

Christian Ceba 2014.01.14. 10:58:43

Egyetértek az előttem szólóval, annyival egészíteném ki, hogy előbb vucsinics távozzon, és ha még ekkor sem lesz szükség Q-ra, akkor el tudom fogadni a távozását. Az nagyon rosszul esne, ha elmenne Q, vucsi meg nálunk ragadna.

Trieszt120506 2014.01.14. 11:03:09

Én mondjuk pont őt küldeném el utoljára.

rockitbaby 2014.01.14. 11:03:23

@Berbatov a Juventusnál folytatja?: Annyit azért jegyezzünk meg, hogy az első bajnoki címben sok köze nem volt, mivel akkor lábadozott a komoly sérülést követően és nem sok lehetőséget kapott. Abban viszont egyetértek, hogy ha már mindenképp mennie kell valakinek, első körben ne Ő legyen az. De ha megy is, akkor Quagliarella+készpénz= Hernanes képlet valósuljon meg. Ebben az esetben azt mondom, hogy rendben, bár pont kp közepén elegen vagyunk. Minden más opció elfogadhatatlan.

MdewC 2014.01.14. 11:08:59

Irgalmatlanul keveset játszik.

neuropa 2014.01.14. 11:22:10

@rockitbaby: Az elmúlt 2 évvel ellentétben szerintem nem sok szükségünk van Hernanesre. Én legelőször Giót zavarnám el, Q-Vuci maradna. Bár a Törpe irdatlan gólt vert a Milannak, sajnos valamiért nem tud legalább 3 meccsenként valami hasonlóval előállni. Így viszont kár belé a csapatétkeztetés..

szabo2323 2014.01.14. 11:43:37

@neuropa: Nálam is a Törpe a leggyengébb láncszem. Semmit nem látok benne amiért maradnia kéne.

realsequator 2014.01.14. 11:49:09

Egyértelműen a töpörödöttnek kéne mennie először. Kvájjá a szívemhez nőtt. (mondjuk ez legyen az én nyomorom)
Őt sajnálnám ha elmenne, de ahogy MdewC is mondta rohadtul keveset játszik... Megérteném ha váltana.

JuvefanTomi 2014.01.14. 13:13:20

6 M kicsit keveslem sztem még kilehet facsarni 1-2 milliót belőlük

Tony. 2014.01.14. 13:22:14

Így, hogy Llorente úgymond beválni látszik sajnos tényleg nagyon kevés lehetősége maradt.
Vele vhogy mindig az volt a baj, hogy mindig történt valami ami miatt nem tudott állandó kezdő lenni. Mikor formába lendült volna jöttek a sérülések vagy épp beszólt a másodedzőnek.

Ha az EL-t komolyan veszi a csapat akkor fognak lehetőséget kapni a cserecsatárok is, ugyh nem árt, ha van minőségi csere. Egy ember azonban így is fölöslegesnek tűnik, de nálam az a valaki Giovinco. Őt passzolnám el először. Vuci-Q duó jól jöhet még.

Q szemszögéből viszont több, mint valószínű azonnal aláírnék egy ilyen kecsegtető szerződést. Ott kezdő lehetne, a Lazio nem rossz csapat és menne ott neki ebben biztos vagyok.

rockitbaby 2014.01.14. 13:26:10

@neuropa: Ezt a Lazio-val való biznoszelésre írtam, hogy max ekkor. De helye itt max annyi lenne, mint Marcinak. Ellenben szerintem Conte sem akarja, hogy még több támadó távozzon. Ennyi kell a merítéshez, pláne ha még min 2 fronton akarunk valamit. Bár Matri-t sem a mester sem pár szurkoló nem akarta, hogy menjen, de utólag azt mondom, ennyiért megérte! Jelen állás szerint én úgy gondolom, hogy nyár előtt nem szabad csatárt elengedni, és akkor is csak úgy ha van pótlás!

Lord Viktor 2014.01.14. 14:40:22

A három mellőzött csatárból pont őt küldeném el utoljára. Nemcsak a tudása, hanem a hozzáállása miatt is. Vucinic amúgy sem szeret padozni, ha főszerephez jut, akkor meg flegma lesz, Gio pedig ha így folytatja, Iaquinta-mélységekbe esik a foglalkoztatottsága és így az értéke is. Ha a montenegróit meg a törpét elpasszolnánk, jöhetne a helyükre Berardi plusz még egy fiatal csatár és akkor lenne tapasztalat is, meg vérfrissítés is.

b.tom 2014.01.14. 15:18:27

szerintem vucsinincs, gio, q kéne legyen a távozók sorrendje...
az érkezőké pedig berardi, suarez...és most felébredtem:)

b.tom 2014.01.14. 15:19:35

nálam mirko, gio, q a távozók sorrendje...

Drughi Di Bianconeri 2014.01.14. 15:26:16

Kedvelem Quaglia-t, egyértelműen a legszimpibb a 3 mellőzött csatárunk közül.
Én is amondó vagyok,hogy nem őt kéne legelőször elküldeni,hiszen pl.: a BL-ben igen csak rugdosta a gólokat.
Azonban,ha a másik oldalról megvizsgáljuk: a megújuláshoz, az európai elithez való törekvéshez nem illenek ilyen Giovinco,Vucsinics de még Quagliarella szerű emberek sem.
Mind hármat nem kéne eladni, csak kettőt és jómagam is inkább a törpétől,meg a montenegrói cigánytól szabadulnék meg, ők vélhetően többet is érnek.
Azt kell megtartani 3uk közül,akinek nem büdös a padozás,viszont ha be kell szállnia: lehet rá számítani.
Amúgy ez az ajánlat közel van a reális értékéhez, de azért mégis csak pofátlan attól a patkánytól 6 M ajánlani érte,mikor ennyiért ilyen Padoin, Peluso féléket vettünk mi meg...
Adják cserébe Lulicsot vagy Hernanest.

Sokan el voltak itt szállva, már nem tudom melyik blogger társunk, de sorolta fel,hogy kit mennyiért fogunk tudni eladni és Quagliara 10et,Vucsi-Giora 10 felett,DC-Pelusora 5 felett meg ilyeneket írt :D
DC,Motta,Peluso,Padoin,Pepe ötösért jó,ha összesen kapunk egy 10est.
Q-t 6-8 közt,Vucsit 8-10 közt, Giot is akörül tudnánk eladni.
De a lényeg,hogy ilyenektől meg kell válni, megújulás,fiatalság,lendület kell.Így is öregek vagyunk,mint az országút.

devil-z 2014.01.14. 15:36:17

Az ég világon semmi értelme nincs maradnia, Conténál ő mindig is a legutolsó marad a rangsorban (holott hasznosabb a vucsinics/Gio párostól) többet érdemel ennél.

Viszont ha ő megy akkor a másik 2 jómadár valószínűleg marad...

MDaniel98 2014.01.14. 22:09:50

6 millió kevés,minimum 9 kell érte,annyit mindenképpen megér.

Drughi Di Bianconeri 2014.01.14. 22:27:23

@Juventus FC 15: 31 éves,nincs játékban.De amúgy szimplán a játékos értéke megérhetNE 9et.

Méltányosság Központ 2014.01.14. 22:40:17

A tuttomercatoweb szerint Cerciért a juve 5 millát adna, Immobile játékjogának felét és Gionvicót egészben :) Remélem csak viccelnek...

neuropa 2014.01.15. 08:15:35

@b.tom: Felfogtuk.. :D

@Méltányosság Központ: Azért a kimenő oldalon nem lenne rossz, ha Immobile fele bárkinek is kéne, Giot jó áron be lehetne számítani és csak 5 milliót kellene pluszban kiadni egy jobb játékosért. Egyedüli gond a bevételi oldallal van, nem tudom, hogy Cerci megér-e ennyit. AZ elképzelés nem rossz, de az az 5M EUR már inkább csak a mézes madzag mint valódi ellenérték.

De azt látni kell, hogy Immobile sosem lesz Juve játékos, így a nálunk lévő fele lekötött pénz, ami minden bukásával egyre kevesebbet ér, ezért kell mielőbb megválni tőle és vagy pénzzé vagy olyan játékossá tenni, aki még beválhat. Ciro sajnos már nem tartozik ebbe a kategóriába.

b.tom 2014.01.15. 09:18:35

@neuropa: bocsi, nekem mindkettő után hibát jelzett, aztán egyik sem látszódott

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása