Pirlo szívesen megújítaná szerződését

Andrea Pirlo legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy szívesen befejezné karrierjét a Juventusnál, amennyiben továbbra is kulcsszereplője a klub terveinek.

A jelenleg harmincnégy éves játékmesternek, aki 2011-ben hagyta el az AC Milant lejárt szerződéssel, a szezon végén a Juventusnál véget ér a kontraktusa.

Pirlo Andrea.jpg„Minden bizonnyal folytatni fogom a pályafutásom, de azt a jövő dönti el, hogy hol.” - osztotta meg gondolatait a világbajnok a Gazzetta dello Sport munkatársaival pénteken. „Már beszéltem az ügyben a klubbal és ismét tárgyalóasztalhoz ülünk majd a szezon végén.”

“A Juve számomra elsődleges, de nem kívánok teher lenni senki számára. Az évek telnek, de nincs sehol megírva, hogy nekem itt kell maradnom csak azért, mert Andrea Pirlo a nevem.”

„Fontosnak akarom érezni magam, ki akarom venni a részem a sikerből, különben távozok. Azonban ki akarom emelni, hogy nem a pénz fog dönteni és nem helyezem egyik klubot sem a másik elé.”

„Amennyiben váltanom kell, talán külföldre fogok igazolni. Minden bizonnyal valamely jelentős klubnál fogok a továbbiakban is játszani.”

Andrea Pirlo neve felmerült a nyáron a Real Madriddal kapcsolatban, azonban ő tagadja bármilyen átigazolási lehetőség egykori meglétét.

„Beszéltem az ügynökömmel és a Real edzőjével, Carlo Ancelottival, akivel rendszeres időközönként tartom a kapcsolatot. - vallotta be a középpályás. „Azonban senki nem ajánlotta fel a lehetőséget, hogy csatlakozzak a Real Madridhoz…”

A tapasztalt középpályás kulcsfontosságú volt a Juventus újraszületésében és az érkezése óta megnyert két bajnoki címben, célja pedig megnyerni sorozatban a harmadik scudettot annak ellenére, hogy a csapat az előszezonban nem volt túl eredményes.

„Nincs semmi ok az aggodalomra, keményen dolgozunk.” - nyugtatta a szurkolókat az olasz középpályás. „Voltak gondjaink nyáron az előző szezonokban is, de a versenyszezon kezdetével másik fokozatba kapcsoltunk. Egyáltalán nem tartok az Olasz Szuperkupa döntőjétől és a bajnokságtól.”

Az elmúlt napokban a Juventus edzője, Antonio Conte és legendás kapusa, Gigi Buffon is említette az elbizakodottság veszélyét, amelyet az utóbbi huszonnégy hónap sikere táplálhat.

„Sorozatban két bajnoki címet követően okosabban kell játszani és még több vággyal. Gigi kicsit felpaprikázta a hangulatot a csapatnál, hogy ezzel felrázza a keretet.”

„Ha az ember a Juventusnál játszik, mindig megvan az emberben a vágy a győzelemre, ez természetes. És mi az elkövetkezendőkben is folytatni kívánjuk a győzelmek sorát.”

„Antonio Conte mindannyiunkat ráébresztett arra, hogy kemény harc vár ránk, emlékeztetett, hogy az 1930-as évek Juventusán kívül ez a klub soha nem nyerte meg a bajnokságot sorozatban három alkalommal. Közös célunk, hogy bekerüljünk a Juventus történelemkönyvébe.”

„Kik lehetnek a versenytársaink a bajnoki cím tekintetében? Számos klub építkezett ügyesen az elmúlt időszakban: a Napoli, Milan, Inter, Roma, Fiorentina” - tért ki az egyértelmű válasz elől a riportereket is rutinosan kezelő középpályás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr85453469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2013.08.09. 13:40:57

Sokat köszönhetünk Pirlo-nak, nagyjából az új korszak legmeghatározóbb embere, de a klubnak úgy gondolom erősen meg kell fontolni mit tegyen a szezon végén.
Ez persze attól is függ, hogyan alakul az idei évad, de személy szerint úgy gondolom a 2014-15ös szezonnak már Pirlo nélkül, illetve nem rá építve kellene nekimenni.

Christian Ceba 2013.08.09. 13:59:28

Sok külföldi szakíró az interjú alapján Juventustól való távozását vizionálja. Sajnálom, ha így, lesz. Ugyanakkor kíváncsi vagyok ki fogja pótolni. Gondolom Marrotta valami olcsó megoldásban gondolkodik!:)

Drughi Di Bianconeri 2013.08.09. 14:35:28

Nagyon szimpatikus a Maestro hozzáállása, motiváltsága így 34 évesen !
Rengeteget köszönhetünk neki,a legfőbb szerep (a pályán) az övé volt abban,hogy a Juventus kiemelkedjen a középszer posványából !
Azóta persze a többiek felnőttek mellé (Vidal,Pogba,és vmennyire Marci is), de nincs még 1 ilyen játékosunk aki ennyire tudná befolyásolni a játékot, aki ennyire intelligens és technikás egyben.
Abban voltam, hogy kitölti a szerződését, aztán elmegy levezetni a nevelőklubjába, a Brescia-ba, de ezek szerint még érez magában affinitást arra, hogy a legnagyobb szinten űzze tovább a játékot :)

Azonban, bármennyit is köszönhetünk neki, be kell látni,hogy az a fajta stílus,amit Ő a legmagasabb szinten képvisel (számomra pl: Xavi és X.Alonso legalább 1 szinttel elmaradnak tőle) kihalóban van, és már a kora sem segíti ezen.
A Maestro játéka soha nem a leggyorsabb volt, de mára már végzetesen lelassult, ez leginkább a BL-ben ütközik ki, ott is gyakorta azért nem volt zavaró,mert van mellette 2 futógép, robot, akik közül valamelyik TOP formában felszántja a pályát és még faja összjátékokra is futotta tőle (leginkább Vidal volt az persze).
Azonban a BL-ben,leginkább a Bayern ellen nagyon bántó volt már Pirlo lassúsága, sajnos nagyon nem ízlett neki az a fajta játékmód,amit nyomtak a "németek".Márpedig erre kell alapozni,hiszen az amit tavaly a Bayern(és a Dortmund) nyomott, na azt tekintem én modern futballnak.
Sajnos egy mai értelemben vett mélységi irányító,legalább annyira box-to-box,mint irányító, kevesebb a művészien megalkotott gyönyörű és tökéletes 40 méteres passz, de sokkal több a fizikai kontakt,a könyörtelen rakkolás oda-vissza és nincs is annyi idő megkomponálni 1-1 passzt.
Ékes példája ennek a mai stílusnak: Schweinsteiger és mondjuk Gündogan.
A Serie A-ban a bajnokság sajátos tempójának és felfogásának hála Pirlo Mester még ellubickolhat, mint hal a vízben, akár évekig is,de a BL-re szvsz. már nem rá kellene alapozni, a soron következő szezonban szépen lassan ki kell majd találnia Conte-nak,hogy miként is tudja átszervezni úgy a játékot Európában, hogy ne totál Pirlo-függő legyen az.
Mindenképpen szeretném,ha legalább a szerződését kitöltené nálunk, sőt én lennék a legboldogabb ha utána is maradna, persze ha csak nem bántja meg,hogy egyre kevesebbet fog szerepelni.

Talán Marrotta legfontosabb feladata lesz (a mostani feladata, tehát egy minőségi bal hátvéd,esetleg egy támadó szélső igazolása után),hogy igazoljon valakit Pirlo szerepkörére.
Sajnos nagyon drága mulatság lesz, mert az általam preferáltak, tehát mondjuk C.Eriksen, C.Grénier, a már említett Gündogan, esetlegesen Modrics; mind-mind 30 M körüli összegbe fognak kerülni.

rockitbaby 2013.08.09. 15:01:03

@Drughi Di Bianconeri: Szerintem ezt a Pirlo utódlást házon belül fogják megoldani: Pogba.Tudom jól, hogy ő nem az a poszt, de ha a modern futballban akarjuk megfeleltetni, és kicsit modernizálni Pirlo szerepkörét, oda Pogba nagyon is alkalmas. Róla sokkal jobban el tudom képzelni, hogy vigye a csapatot a hátán, mint Marrone-ról. Ez miatt meg lehet kövezni.

Lieutenant Columbo 2013.08.09. 16:44:57

@rockitbaby: Mivel Pogba sokkal,sőt kalsszisokkal jobb,mint gesztenye,így nem kövez meg senki.
Pogba megmutatta az elmúlt szezonban,hogy képes kimagasló teljesítményt bemutatni és majdhogynem egyedül meccset nyerni(Asszem a Catania volt az ellenfél),mindezt úgy,hogy közben érett a magánéletben is,valamint nem a botrányairól híres.
Micsoda játékos lesz,csak maradjon itt!

Rivendell 2013.08.09. 20:11:37

szerintem meg ha már 30milla akkor + 10 és jöhet Willien,mert Pirlo stílus nincs még1 földön,viszont Willien hiába még csak nem is hasonlít rá stílusban,de olyan gyors-teknikás,hogy a saját stílusa által 1 kegyetlenül gyors kp és támadó játék lehetne és ha még 1-1 gyors szélsőt is hoznának,akkor alapvetően még jobban is járnánk,mintha 1 Pirlo utánzatot/őt nem lehet utánozni stílusban,de még eredményességben sem/ hoznának ide.

Eriksent szerintem 20körül lehetne hozni és még mindig nagyon fiatal,talán őt hoznám még ha nem Willient...Pogba képtelen pótolni,mint szervező...neki folyamatosan az nem feküdne,mint feladatkör és őt Vidal szerepkörben,vagy marciéban tudom csak elképzelni,de mint irányítót-szervezőt nem

MDaniel98 2013.08.11. 12:08:58

Ha valakinek akkor neki kell még mindenképpen megújítani a szerződését A Juventusnál.Ebben teljesen biztos vagyok.

Victor90 2013.08.11. 12:17:43

Remélem miután befejezi a pályafutását,az utánpótlásnál lesz edző.A keze alatt pedig kinevel 1-2 olyan kaliberű játékost,mint amilyen ő saját maga:).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása