Quagliarella a Norwich radarján

Úgy tűnik, hogy a Juventus játékosai népszerűek Angliában, legalábbis a sajtó számára. A legfrissebb információink szerint, Fabio Quagliarella nevét ezúttal a Norwich csapatával boronálták össze. A Kanárik, a Premier League tizenegyedik helyén végeztek az előző szezonban és további erősítéseket terveznek.

Quagliarella Fabio.jpgCarlos Tévez és Fernando Llorente érkezésével egyértelművé vált, hogy a Giovinco, Matri, Vučinić, Quagliarella kvartettből, legalább egy játékos távozni fog.

Alessandro Matri a Milan és a Lazio érdeklődését keltette fel, míg Mirko Vučinić számára Oroszország lehet majd a következő állomás.

Azonban a Daily Mirror információi szerint, Quagliarella lehet az első támadó, aki idén nyáron távozik az Öreg Hölgy csapatából. A Norwich City készen áll, hogy megtegye az első lépéseket ez ügyben.

Chris Houghton és emberei egy megközelítőleg hétmillió eurós ajánlattal szeretnék meggyőzni a Juventus vezetőségét arról, hogy értékesítsék és elengedjék az olasz válogatott támadót.

Arról egyelőre nincsenek információink, hogy Fabio és ügynöke, hogyan vélekednek az esetleges transzferről.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr215403211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.07.13. 16:37:53

Ha igaz is ,akkor sem hiszem ,hogy Q elfogadná a Norwich-ot.

Type-R 2013.07.13. 16:51:23

Szerencsétlen Q, sokkal többre hivatott, minthogy ilyen noname csapatokban húzza az igát. Remélem, nem megy oda, sőt én el sem adnám igazából.

kapsy 2013.07.13. 16:54:34

én inkább azt a 7 milliót keveslem, amit állítólag ajánlanának érte. bármelyik csatárunk ér legalább 10-et, szerény véleményem szerint :)

Györijuventino 2013.07.13. 17:30:21

12-t kell kérni Norwich-tól és mehet Vucinic kb 14-16 ot amit állítólag Wolfsburg megadna , Matri is mehetne 10-12 körül és akkor már jöhetne is Jovetic-Kolarov kettős.
Persze emellett Melo-Dc kettőst is el kell adni 5-5 ért és Ziegler ism ehet ennyiért.

FinoallaFine 2013.07.13. 18:21:23

Ti hol éltek? 12-őt? Mikor 11-ért jött , azóta csak öregebb lett és túl van egy komoly sérülésen. A 7 misi az nagyon is jó ár érte, azért nem kell őt valami szupercsatárnak beállítani mert sajnáljátok, ha az lenne akkor nem 2 éve igazolt volna csak nagycsapatba. Ő egy középszerű olasz csatár ennyi.

MdewC 2013.07.13. 18:38:18

Forza! Ne kövezzetek meg, de sztem mehet. Ennyiért is akár. 8-9 is reális lehet még. Bár sztem kacsa a hír. Matrit nem akarja vinni vki? :)

DINOBIZZO 2013.07.13. 19:28:29

hat szerintem is keves de a kora miatt tenyleg elfogadhato ajanlat...de q biztos nem fogadja majd el es meg is ertem..azert annal jobb jatekos..szerintem legalja egy swansea-sunderland-fulham szint.Szerintem o maga egy bl ben erdekelt csapathoz menne(schalke-valencia vagy akar vissza napoli pl..)

babo0410 2013.07.13. 19:40:24

Ha válogat, az életben nem adjuk el. Szerintem 9 millát kaphatnánk érte, de ha ennyire válogat, akkor kérdés hova fog tudni eligazolni. Habár ahogy a cikk végén is van, még az ő véleményét nem tudjuk. Bízom benne, hogy nem fog akadályt gördíteni a távozása elé. Én nagyon szeretném, hogy az átadólistás játékosok távozzanak. Akkor lenne teljes a mercato. Persze, ha minden posztra, ahova igazolni akarunk, és kell, oda lesz érkező.

Cannavaro 2013.07.13. 20:04:38

én legkevésbé őt szeretném távozni látni!! rem nem megy, és inkább vuci,és matri megy(bár legjobban gio-t adnám, de úgyse megy) !!!!!!! az ár még reális is lenne, de sehova!!!!!!!!
@FinoallaFine: sokkal több van benne, ami ki is jött, abban a nem egész fél szezonban, amikor megsérült!!! klasszis teljesítmény volt!!!!!!!!!!!

Juventus 2013.07.13. 22:40:34

Hát kövezzetek meg,de Én ezt az öt csatárt látnám a keretünkben: Tevez,Llorente,Q,Boakye és Jovetic.a többiek szerintem mehetnek a levesbe...

Ádám.84 2013.07.13. 23:17:23

@Juventus: 100%-ban osztom az általad leírtakat!!
Szerintem Quagliarella a legkiszámíthatóbb csatárunk!

2013.07.14. 03:38:33

Q egy alulértékelt csatár,ennél többet nem kapnánk érte senkitől se,ha játszani akar,akkor belemegy ebbe...szívem szerint én is el tudnám képzelni jobb csapatban is,de ha ez van,akkor ez van.

Juventus 2013.07.14. 13:39:46

@Ádám2000: Nem azt akartad írni,hogy kiszámíthatatlanabb?

Ádám.84 2013.07.14. 16:37:41

@Juventus: Pont nem.
Vucinic flegma és hektikus, még jobb játékos lehetett volna belőle, ha alázattal és szorgalommal állt volna a focihoz.
Matri pedig cserének nem jó, akkor játszik kiegyensúlyozottan, ha állandóan kezdő és meccsrutinja van.
Ezekkel szemben Quagliarellán nem látszik ha a padról áll be, mindig képes nagyjából ugyanarra a teljesítményre.
Természetesen a leírtak az én véleményemet tükrözik, nem játékosmegfigyelő vagyok...

steven-h (törölt) 2013.07.14. 19:44:28

@Ádám2000: Van valami abban amit írsz, így elsőre átgondolva.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása