Tévez: "Forrófejűségem már a múlté"

A Juventus legújabb szerzeménye, Carlos Tévez visszaemlékezett az Angliában eltöltött éveire és elismerte, hogy voltak magatartásbeli problémái.

Tévez_stadion.jpgAz argentin válogatott csatár a napokban írta alá három évre szóló szerződését a Juventusszal, szolgálataiért pedig a torinói csapat 9 millió eurót fizetett az angoloknak, ami bónuszok esetén további 6 millióval növekedhet.

Tévez a Tuttosportnak nyilatkozva beszélt balhés szokásairól, ami főleg a Manchester Citynél jellemezte.

"Csupán csak őszinte vagyok." - mondta a 29 éves játékos. "Angliai karrierem kezdetén forrófejű voltam. Amikor az edző lecserélt engem szitkozódtam és sértegettem őt, azonban már nem vagyok ilyen, megtanultam hogy kell viselkedni."

A Manchester Citynél eltöltött évei alatt a legismertebb balhéja edzőjével, Roberto Mancinivel volt egy 2011-es Bayern München elleni Bajnokok Ligája meccsen, amikor a játékos visszautasította a csereként történő pályára lépést.

"TV-n keresztül sokkal rosszabbnak tűnhetett, mint amilyen valójában volt. Amikor Mancini úgy döntött, hogy lehozza Dzekot és védőt küld be helyette, feszült lettem és visszaültem a padra. Ám abban a pillanatban Dzeko volt az igazán ideges, aki bosnyákul kezdte szidalmazni Mancinit, ő pedig olaszul válaszolt. Igazán szürreális jelenet volt." - folytatta Tévez.

"Én csak ültem a padon Zabaletaval beszélgetve, amikor az edző odajött hozzám és a Dzeko által generált feszültséget rajtam vezette le. Ugyan a kapcsolatom Mancinivel nem volt mindig a ideális, de a tisztelet közöttünk folyamatos volt."

Mindezek után Tévez mesélt kicsit a játékstílusáról is, és elmagyarázta, hogy sokkal inkább szereti a társait helyzetbe hozni, mintsem maga találjon be, viszont ha a megvan rá a lehetősége, szereti maga befejezni a támadásokat.

"Nem jövök zavarba, ha gólt kell lőnöm, viszont csapatjátékos is vagyok és szívesen passzolok a csapattársaimnak, ha a helyzet úgy kívánja. Nyilvánvaló azonban, hogy gólt lőni is szeretek és tudom hogy kell megzörgetni a hálót. Góllövő vagyok, de nem önző. Egyébiránt nincs kedvenc gólom se, mindegyik ugyanolyan kellemes számomra, a lényeg az, hogy a labda áthaladjon a gólvonalon." - mesélte az Apacs.

Carlitost, mielőtt a Juventushoz igazolt szóba hozták a Real Madriddal is, ahol együtt játszhatott volna korábbi manchesteri csapattársával, Cristiano Ronaldoval, ám az argentinnak róla is megvan a véleménye.

"Az ideális támadósort számomra Wayne Rooney, Lionel Messi és jómagam alkotják. Ők azok a játékosok akikkel együtt játszanék az álomcsapatomban, de Ronaldo nem tartozik ide." - fejezte be az interjút Tévez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr905385709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GLB 2013.07.01. 18:08:23

Szerintem Llorentével is nagyszerű csatárpárost fogsz alkotni!!

Cannavaro 2013.07.01. 18:25:07

én már csak arról álmodozom(persze kolarov mellett)hogy conte megszereti Q-t, és egy Q,tevez,llorrente csatársor áll fel mondjuk 4 3 3-ban!! :)

Cannavaro 2013.07.01. 18:27:06

fifa-n úgy tolom!! :))

2013.07.01. 18:44:53

Jobb is,hogy benőtt a feje lágya,mert Conte biztosan nem tűrné el azt,amit mondjuk Mancini eltűrt.Szerintem esélyes,hogy azért nem erőltették a City-nél,hogy maradjon,mert tartottak tőle,hogy Pellegrini nem viselné el Carlitos-t.Nálunk itt pontosan meglesz az,ami eddig sehol se volt meg neki,hogy ő legyen a csapat egyik kihagyhatatlan kulcsfigurája,ezért meg lesz elégedve a helyzetével és tolja majd a gólokat megállás nélkül :))

Lieutenant Columbo 2013.07.01. 21:20:32

Én meg PES-en tolom îgy 4-3-3 -ban: Buffon-Peluso,Chiellini,Bonucci,Barzagli-Marchisio,Vidal,Pirlo-Tevez,Llorente,Giaccherini.Utóbbi meggyõzõ játékot mutatott a konfödörációs kupán,ki lehetne próbálni a bajnokin is ezt a felállást.

babo0410 2013.07.01. 21:24:30

@Lieutenant Columbo: 4-3-3-ban a védelmed elég érdekes. Jobb szélre kit raktál? Balon oké Peluso, de jobb szélső védőd nincs. ;) Annak csak örülök, ha lehiggad Tévez. Nagyon jót tenne neki is, és pláne a csapatnak.

LaVecchiaSignora 2013.07.01. 22:32:40

Felejtsük már el a középszereket, Quagliarellát meg Matrit is mikor itt van Tevez és Llorente. oké szimpatikus a két olasz meg minden de a kanyarban nincsenek Tevezhez képest.

Gabuero 2013.07.02. 01:49:39

hat ha mindenki akkor en is leirom a fifa csapatom xD

Buffon- Ramos,Barzagli,Chiellini - Asamoah,Pirlo,Marchisio,Pepe - Quagliarella - Llorente,Tevez

ez ugy egy 3-4-1-2 lenne

2013.07.02. 02:01:15

Az én csapatom Fifa-ban:
Buffon-Caceres,Hummels,Chiellini,Santon-Vidal,Gündogan,Marchisio-Tevez,Higuain,Giovinco

Lord Viktor 2013.07.02. 11:20:09

Q szerintem több játéklehetőség mellett fel tudna nőni a két új csatárunk mellé. Személy szerint én többre tartom Vucinicnál is. Egy Tevez-Llorrente-Jovetic-Q-Gio csatársor köv. idényre azért kemény lenne... :) Akár Matri is maradhatna, hogy ne kelljen ilyen Bendtnereket igazolni vésztartaléknak, persze ez rajta is múlna, hogy bevállalja-e a Juve padját mondjuk egy középcsapat kezdőjéért. Mirkot pedig még pont el tudnánk passzolni egész pofás pénzért.

2013.07.02. 12:14:38

@Lord Viktor: Q sokkal jobb játékos,mint Vucinic,sztem Llorrenténél is jobb,viszont Conte nem kedveli,úgyhogy kár róla beszélni...sajnos...

vizi8 2013.07.04. 10:01:58

Egy igen érdekes összeállítás a tavalyi city statisztikájábol egy népsportos blogban. Érdemes elolvesni és elemezgetni Tevez mennyire nem tud védekezni hangoztatóknak.
bocs a linket de nem biztos hogy sokan megtalálnák.
prideinbattle.blog.nepsport.hu/archives/2013/07/03/A_20122013-as_bajnoki_szezon_szamai/

babo0410 2013.07.04. 12:51:47

@vizi8: A statisztikából nem az jön le, hogy nagyon sokat védekezne, szerelne. De ez egy támadónál lényegtelen, lényeg, hogy ontsa majd a gólokat.

venember83 2013.07.04. 12:56:04

@babo0410: nézd meg a szerelések a kapu előtt részt, plusz bizakodásra ad okot, hogy hányszor volt a mérkőzés legjobbja.

Apuleius 2013.07.04. 13:02:55

@vizi8: @venember83: Jó ez a statisztika. Aki valaha látta már játszani Tévezt, szerintem teljesen tisztában van vele, hogy a góllövésen túl rengeteg gólpasszt ad, s keményen dolgozik a mezőnyben is. Fantasztikus igazolás volt.

babo0410 2013.07.04. 13:10:35

@venember83: Láttam. És azt tudom, hogy remek játékos, ha játszik, akkor mindent belead. És mellesleg azért vagyok bizakodó Tévezzel nagyon, mert VB-re akar menni, és ha kezdőként szeretne kijutni, akkor bizony nagyon jól kell teljesítenie. Így 2x olyan jó lesz, mint a Cityben volt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása