Beppe Marotta biztosította a Juventus szurkolóit arról, hogy a klub nem hajt majd végre jelentős átigazolást ebben a hónapban.
Az Öreg Hölgyet hírbe hozták a Shanghai Shenhua csapatát erősítő Didier Drogbával, de a Juventus igazgatója csírájában elfojtotta ennek az opciónak a lehetséges megvalósulásáról szóló találgatásokat.
"Az átigazolási időszak jelentős átigazolás nélkül fog lezárulni." - árulta el a Sky Sport Italia ripertereinek adott nyilatkozatában. "A januári piac nem kínál jelentős neveket a Juventus számára."
"Körbenézünk, értékelünk, de időközben visszavárjuk azokat a játékosokat, akik sérülés, vagy az Afrikai Nemzetek Kupája miatt hiányoznak."
"Olyan fontos játékosokat kell nélkülöznünk, mint Claudio Marchisio, Giorgio Chiellini, Kwadwo Asamoah és Simone Pepe, miközben Mirko Vučinić sem képes még a folyamatos játékra a sérüléséből kifolyólag."
A Juventus a jelenlegi bajnokság egyértelmű esélyese, de a csapat januárban hullámvölgybe került, s utolsó két bajnoki mérkőzésén csupán egy pontot sikerült gyűjtenie, így nyolc pontos előnye három pontra olvadt.
"A január egy olyan hónap, amikor nem gyűjtünk olyan sok pontot, mint az év többi időszakában." - nyilatkozta a Parma elleni, 1:1-re végződött találkozó lefújását követően.
"Ha összehasonlításul megnézzük a tavalyi évet, a Lecce elleni győzelmet követően háromszor nyertünk, s zsinórban négy döntetlent értünk el."
"Nyugodtak vagyunk, hagyjuk a pesszimizmust, mi realisták vagyunk. A bajnoki küzdelmet a Giro d'Italiához lehet inkább hasonlítani, nem a Milánó-San Remo versenyhez."
"Harcban vagyunk a célszalag eléréséért. A Juventus számára mindig kötelező a győzelem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2013.01.14. 18:15:01
regularjohn 2013.01.14. 18:21:37
plusz, ha a töltelék emberek úgy teljesítenek, mintpadoin vagy isla, akkor miért nem keresünk egy beadni tudó játékost szélsőnek?
tudom, hogy nagyon a partvonalról ugatok, és a dolgok nem ennyire feket-fehérek, de sztem értitek, hogy mit mondok.
ha immobile visszatérte lesz a megoldás, akkor viszont utólag is megkövetek mindenkit!
MarekCsont 2013.01.14. 18:25:47
Jozef26 2013.01.14. 18:45:01
2013.01.14. 19:07:45
devil-z 2013.01.14. 19:13:13
Ittléte alatt jóval több mint 200 millió eurót tapsolt el.
Ez évente majdnem 100 millió euró, ez borzasztóan nagy összeg - igen, még mindig csak egy olasz csapat vagyunk arab milliárdosok nélkül.
Rendelkezésre állt egy hatalmas összeg, csak többnyire pocsékul lett elköltve.
Ja, mielőtt jönne a 'de hát újra kellett építeni a csapatot' duma, az alapemberek fele apróért jött.
GLB 2013.01.14. 19:53:09
Akkor az is jólérezheti magát majd aki idejön,hogy ő egy nem jelentős igazolás:-)Beppe te barom
realsequator 2013.01.14. 19:55:00
Most már kezd a piciny péróm kilenni. Egyrészt ebből az igazolási nihil-ből, másrészt meg a "mea culpa" nyilatkozatokból meg a "nekünk mindig kötelező a győzelem" meg "taluljunk a hibáinkból" meg "egy út legelején vagyunk" meg "folytatnunk kell az elénk tűzött célt" !! Pöcsömbe! Tavaly bajnokok lettünk, Olasz kupa döntősök voltunk és most három fronton is harcban vagyunk. Nekem nem elég ez! Igenis igazolási politikát kell váltani! Ne szórjuk a pénzt, de amit költünk azt okosan.
Én győzelmeket várok!
Ha még mindig a 7. helyen kullognánk állandóan azt mondanám baszki épitkezzünk! De elit klub vagyunk ha tetszik ha nem, Bajnokcsapat és akárhogy is de 3 kupára is esélyesek. Matrival meg Peluskával pfff!!!
Kapja már be a Marotta!! Ez a véleményem!
danimester1 2013.01.14. 19:57:39
MarekCsont 2013.01.14. 20:12:47
WASD 2013.01.14. 20:28:13
babo410 2013.01.14. 20:57:39
west30 2013.01.14. 20:58:31
Cannavaro 2013.01.14. 21:08:02
Cannavaro 2013.01.14. 21:17:22
BigP86 2013.01.14. 21:32:09
danimester1 2013.01.14. 21:48:05
Tony. 2013.01.14. 23:08:04
Marotta egy huszadrangú senkiházi akinek a leghelyesebb az lenne, ha nyáron szépen venné a kalapját és távozna! Ha lenne 40m eurója akkor sem tudna hozni támadót, mert képtelen, egy nagy nulla.
Ingyen lévő játékosoknak szerződést ajánlani és Olaszországon belül ráfizetéssel középszereket igazolni kiváló,de komolyabb üzletet az életben nem fog nyélbe ütni, mégpedig azért mert ő egy senki és a büdös életben nem lesz európai klub aki komolyan veszi majd.
Tony. 2013.01.14. 23:15:12
martindapro92 2013.01.14. 23:31:36
juventino92 2013.01.14. 23:37:42
MdewC 2013.01.15. 09:03:54
.