Pepe és Bonucci sorsáról döntenek - ÉLŐ

Ma megkezdődtek a tárgyalások Rómában Bonucci és Pepe részéről az új olasz bundabotrány jegyében.

10:40-kor volt helye először megtenni a vádalkukat, egyik játékosunk (ügyvédje) sem élt ezzel az opcióval, valószínűleg kivárásra játszanak, megvárják mi lesz Salvatore Masiello sorsa.

conte_pepe_bonu_tárgyalás.jpg

UPDATE: Én kérek elnézést, olaszhonból fordítottam angolra, google fordító megtévesztett, 4 hónap helyett plusz kettőt kap Carobbio, de a 6 hónap még mindíg kevésnek tűnik Conte lehetséges 7 hónapja mellett.

UPDATE2: A tárgyalásokat mostanra berekesztették, 13:30 és 14:00 között folytatódnak.

UPDATE3: 15:30-ig tartanak ebédszünetet!


FRISSÍTVE:

A legújabb fejlemények szerint Leonardo Bonuccira három és fél éves, Simone Pepére pedig egy éves eltiltás várhat, amennyiben bebizonyosodnak a vádak.

A Bologna 2 pontos levonással kezdheti meg a következő idényt, ezen kívül 50 ezer eurós büntetést kaphatnak, míg a Leccét 6 pontos büntetéssel a Lega Próba száműzheti az ügyészség kérésére a Szövetség.

A bundabotrányban való érintettsége miatt 50 ezer eurós büntetést kaphat az Udinese együttese is.

Stefano Palazzi ügyész az alábbi játékosokra kért még különböző hosszúságú eltiltást:

Marco Di Vaio (1 év), Nicola Belmonte (4 év), Simone Bentivoglio (3 év és 6 hónap), Stefano Guberti (3 év), Salvatore Masiello (3 év és 6 hónap), Daniele Padelli (3 év), Daniele Portanova (3 év) és Giuseppe Vives (3 év és 6 hónap).

A Lecce egykori elnöke, Rico Semeraro öt évre szóló eltiltást kaphat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr54693842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2012.08.03. 12:31:44

Ha ez igaz és ennél a büntetésnél Conte egy nappal is többet kap akkor a jó k. anyját a szövetségnek!!!

keshudioo 2012.08.03. 12:42:55

Azt hiszem Bonucciék megpróbálnak arra játszani, hogy őt is "csak" a jelentés elmulasztása miatt büntessék, ne pedig fogadási csalás miatt.

Apuleius 2012.08.03. 12:47:56

A Football Italia-n azt írják, hogy Carobbio a 24 hónapos (!) eltiltásához kapott még további 2 hónapot.

Tony. 2012.08.03. 13:06:11

@Apuleius: Ez annyiban nem jó hír, hogy ezzel megteremtik az alapját Conte hosszabb elmeszelésének.

regularjohn 2012.08.03. 14:02:48

nézzétek meg carobbio wikis adatlapját:
en.wikipedia.org/wiki/Filippo_Carobbio

nagyon jó :)

"Filippo 'Stooge' Carobbio (born 15 October 1979) is a liar."

"Maybe the biggest scumbag ever and according to anyone with a sense of true justice, they believe he should be hung immediately. Very disgraceful liar and pathetic human."

"Early life

Carobbio was created by the FIGC with the intention of being a mole, he was then abandoned by Giancarlo Abete in a disused barn near Alzano Lombardo a short time after his creation. The young Carobbio was then raised by a weasel and a rat allowing him to hone his skills of becoming a Supergrass.

"At school Carobbio was an unpopular child due to his reputation as the school snitch, it is known that at 7 he successfully accused a fellow schoolgirl of stealing money from the church basket despite her not actually being present at the 'incident', she was later sentenced to death. He also made sure that his classmates T.J Detwiler, Ashley Spinelli, Vince LaSelle and the rest of the Recess cast were regularly in trouble by setting them up."

Rivendell 2012.08.03. 15:29:08

arra lennék kiv,hogy az Olasz Juve szurkereknek mi a véleményük erről....ők mennyiben agyalnak azon,hogy a Juve ne a Seria A tagja legyen...Francia vagy más bajnokságba vegyen rész....bár más nagyobb bajnokság nincs is a közelben..spanyol már elég távoli

Direct_01 2012.08.03. 15:44:57

Vicc kategória amit a FIGC csinál.Ezt a spanyol lapok is megirták.Valami olyasmi volt a cikk cime hogy: JUVE egy sz.r ország ellen!
Amit pedig Agnelli nyilatkozott hogy ez egy diktatórikus rendszer,igaza van.Én talán még hozzácsaptam volna egy-két k..va anyátokat,de reméljük hogy megerősödik előbb utobb és min. egy Gianni Agnelli féle hatalom lesz a kezében.De ahogy elnézem ezek csak a pofájukat tömik ha 15.30ig van ebédszünetük,utánna gondolom félóra szarakodás majd,16.00tól uzsonna szünet!!!Látszik hogy mire megy ki az egész,nemhoznak döntést határozatlan időre "jegelik" a dolgot persze addig Conte,Bonu és Pepe se mehet a pálya közelébe jaa és hogy RvP-ről maradjunk le.Egyébként Kee Vos aki a holland ügynöke ő adott a Juvénak ultimátumot hogy aug.7-ig döntsék el mit akarnak,kell vagy sem!Armero és Bocchetti is hamarosan érkezik és Vargas-t is akarja Marotta Estigarribia helyett a padra,akit olyan 5-6millióért elhozhatunk!Hiába a milánói diktátor szerep,így is megalázzuk a szájukat!Forza Juve Per Sempre.

Rivendell 2012.08.03. 16:05:19

Vargas + Armero ...hát DC + Lichti..kegyetlen jók leszünk a 2szélen:-DDD

tényleg már csak 1csatár kéne

keshudioo 2012.08.03. 16:12:56

"De ahogy elnézem ezek csak a pofájukat tömik ha 15.30ig van ebédszünetük,utánna gondolom félóra szarakodás majd,16.00tól uzsonna szünet"

:DDD

Apuleius 2012.08.03. 16:13:19

@Direct_01:
Én az olasz oldalakat olvasgattam, s eléggé általánosnak tűnik a felháborodás. Olvastam olyan fejtegetéseket is, hogy ez kiváló alkalom lenne, hogy a láthatóan botrányosan működő, bekövesedett FIGC elpucolódjon az olasz labdarúgás csúcsáról (mármint jelenlegi szerkezetében). Amúgy vicces, hogy az amúgy meglehetősen ellenszenves Zamparini is nevetségesnek nevezte az ügyet, bírálta a FIGC-t, s egyetért a Juve álláspontjával.

Frenk88 2012.08.03. 16:18:16

Forza Pepe, és Leo, remélhetőleg jól kijönnek ebből a szarságból, mert ezt nem nevezném semmi másnak... Conte üsgyéről nem is beszélve... bekaphatja a FIGC!!!

Forza Juve!!!
Forza Leo, Pepe, Conte!!!

babo0410 2012.08.03. 17:20:39

Én bízom benne, hogy jól jönnek ki a dologból, mert Conte-nál, ha sikerülne Carobbio szavahihetőségét kétségbe vonni, akkor nem kaszálnák el. Remélem a Juve jelenlegi alkalmazottai jól jönnek ki a dologból!

Dybala2379 2012.08.03. 17:25:22

nemtudok olaszul de(google fordítóval): Bonucci 3 anni e sei mesi, Masiello S. 3 anni e 6 mesi; Pepe 1 anno. tuttojuven volt fennt h a kedves barátunk palazzi ennyit akar nekik...vagyis Bonunak 3év és 6 hónap , Pepe: 1 év

Dugo20 2012.08.03. 17:29:35

Ott is olyan meleg van mint itt? Mert akkor nem csodálkozom, hogy Palazzi megbolondult.

Dybala2379 2012.08.03. 17:34:12

Dugo20: hűsítésképpen egy két tárat beleereszthetnének...

babo0410 2012.08.03. 17:51:46

Palazzit amúgy korrupcióért mikor csukják le? Mert nagyon nagy valószínűsége van, hogy lefizették, hogy a Juvét csinálja ki.

Rivendell 2012.08.03. 18:09:53

3év 6hónap? ki a faxom ez?...ha ezt +lépik és Contet is elmeszelik,akkor itt a vége...el kell hagyni az Olasz bajnokságot és többé olasz nem mehet a válogatottba és dögöljenek bele a saját mocskukba a milánnal és interrel 1ütt

Rivendell 2012.08.03. 18:11:08

ha pedig nem mennek el,akkor a 3csillagot azonnal felrakatni és nézzék csak minden mérkőzésen a köcsögök a csillagokat..

NucLeo 2012.08.03. 18:55:49

Állítólag Pepe és Bonucci ügyvédei jópár tanúval próbálták igazolni védenceik ártatlanságát,
mire Palazzi azt mondta,hogy azokat nincs idejük vizsgálni.
3.bp.blogspot.com/-LZNP-7AuroM/TcgTpGhSmGI/AAAAAAAAA_o/HhDr_Jpu76g/s1600/dm8bon.jpg
Ja egyébként ő látható a képen meccs közben.

matykooo86 2012.08.03. 18:59:55

Amúgy pl Mauri-val, meg Criscito-val mi van? Már nem azért mintha jobb lenne, ha akárkit eltiltanának, csak most hirtelen őket nem látom ezen a listán... őket kimosták mégis? Vagy ezt most nem értem...

Amúgy meg nevettséges tényleg, Bonu bundázik a Bariban, mellette játszik fixen Ranocchia és ő meg nem... Nem beszélve arról, hogy 1 év első osztály után a Baritól elviszi egyiket a Juve, a másikat meg az Inter, tuti a szp szemükért vették meg őket... Nem is értem ezt az egész ügyet, hogy miért minket raknak szopóágra fixen?

babo0410 2012.08.03. 19:12:33

@NucLeo: Ha ez tényleg igaz, akkor egyértelmű, hogy Palazzi egy korrupt f.szkalap, és csajk a Juvét akarják tönkretenni. Már az is érdekes volt, hogy Conte esetében is ellentmondásosnak kiáltották ki, és kizárták, annak a 23 játékosnak a vallomását, akik Conte mellett vallottak. Nagyon undorító! Remélem nemzetközi vizekre visszük az ügyet, ha Conte-t elmeszelik hosszú időre. Ami még felcseszett, hogy vasárnap ülnek össze, hogy ítéletet hozzanak Conte ügyében, de csak 8-9-én lehet ítélet, és 11-én lesz a szuperkupa. Vicc.

Lord Viktor 2012.08.03. 19:40:57

Még jó, hogy létezik Nemzetközi Sportdöntőbíróság, és hogy ez nem a Calciopoli, ahol a csapat volt terítéken és gyors döntést kellett hozni a BL-indulás miatt. NEM. Most el lehet menni a végsőkig, van idő, mert a klubot és a BL-t nem érinti az ügy.

Shankin 2012.08.03. 20:35:33

@matykooo86: Ranocchia azon a meccsen nem játszott, azért nincs a vádlottak között.

matykooo86 2012.08.03. 20:41:23

@Shankin: Az ok, hogy pont azon nem játszott, de érted mire akarok kilukadni:)
Szerencsétlen Bonu, ha kajak 3,5 évet kap, 29 éves lesz mire visszatérhet, szal kb kettétrnek egy karriert, áhh hihetetlen

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása