Sarri: "Ez a bajnokság legrangosabb mérkőzése"
Sarri: "Ez a bajnokság legrangosabb mérkőzése"

Úgy tűnik, hogy vasárnap este talán megvalósul a Derby d’Italia, s ugyan a csapatok zárt kapuk, szurkolói biztatás nélkül csapnak majd össze egymással, a tét változatlanul nagy mindkét fél számára.  "A történelem és a két klub nagysága alapján ez a Serie A legrangosabb mérkőzése, s ebben a…

Zidane: „Ma a Real edzője vagyok, de ez változhat”
Zidane: „Ma a Real edzője vagyok, de ez változhat”

A Juventust a minap hírbe hozták a Real Madrid aktuális edzőjével, a zebrák egykori játékosával, Zinedine Zidane-nal, a pletykák szerint 7 millió fontos bérrel kívánja a Juventus magához édesgetni a BL-ben páratlanul eredményes mestert, azonban a Real Betis elleni sajtótájékoztatón a mester arról…

Cellino: „A bajnokság 20 csapatból áll”
Cellino: „A bajnokság 20 csapatból áll”

A Brescia elnöke, Massimo Cellino szerint rendkívüli káosz uralkodik a Serie A kapcsán, és hogy a döntéshozóknak 20 csapattal kellene foglalkozniuk, nem pedig csak kettővel. A klubelnök a La politica nel pallone műsorban beszélt az aktuális helyzetről, amely mindenképpen gyors megoldásra…

Sarri: „Nem tudom, Ronaldo játszik-e a Milan ellen”
Sarri: „Nem tudom, Ronaldo játszik-e a Milan ellen”

Maurizio Sarri megerősítette, hogy a Juventus célja a labda gyorsabb járatás, ezt kívánja megvalósítani a csapattal az AC Milan elleni kupaelődöntő visszavágóján, amelynek előzményeként a San Siróban 1-1-et harcolt ki az Öreg Hölgy. Cristiano Ronaldo jelenléte kérdéses, mivel a játékos visszatért…

Buffon még nem döntött a jövőjéről
Buffon még nem döntött a jövőjéről

Gianluigi Buffon idén januárban lett 42 éves. Mostanáig úgy tűnhetett, hogy a veterán hálóőr elkötelezett pályafutásának jövő évi folytatását illetően, és szeretne még játékosként sok trófeát begyűjteni a Juventusszal, azonban előfordulhat, hogy visszavonulása akár már a mostani szezon végeztével…

Aulas: "Nem lehet kizárni, hogy semleges pályán játszunk majd"
Aulas: "Nem lehet kizárni, hogy semleges pályán játszunk majd"

Teljes a bizonytalanság Olaszországban, s a koronavírus-járvány nem csupán a bajnoki mérkőzéseket, de a Juventus hazai mérkőzését is érintheti a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az ellenfél Olympique Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas azt az eshetőséget sem zárja ki, hogy az összecsapás végül semleges…

Cristiano Ronaldo: „Tovább tudunk jutni a BL-ben”
Cristiano Ronaldo: „Tovább tudunk jutni a BL-ben”

Cristiano Ronaldo szerint a Juventus képes megfordítani az eredményt a visszavágón a Lyon ellen. A bianconero csapat Franciaországban úgy maradt 1-0-ra alul az Öreg Hölgy, hogy egyetlen kaput érő lövést sem sikerült összehozni, ilyen pedig európai szinten 2006 óta nem történt a torinóiakkal. „Az…

Giaccherini: "Sarri az, akinek alkalmazkodnia kell"
Giaccherini: "Sarri az, akinek alkalmazkodnia kell"

A Juventus egykori játékosa, Emanuele Giaccherini  is megszólalt az utóbbi időben botladozó csapattal kapcsolatosan, s elmondta, hogy a csapat gondjait az okozhatja, hogy Cristiano Ronaldo játéka nem illik bele a Maurizio Sarri által megvalósítani kívánt Sarriballba. "A klub meghozott egy bizonyos…

Játékosok az Olympique Lyon elleni vereségről
Játékosok az Olympique Lyon elleni vereségről

A Juventus nehezen értelmezhető, nehezen elfogadható teljesítményt nyújtva szenvedett vereséget az Olympique Lyon otthonában, így az európai babérokról álmodozó zebramezesekre nehéznek ígérkező visszavágó vár Torinóban. "Az első félidőt teljesen elhibáztuk, agresszivitás és szervezettség nélkül.…

Sarri: „Ez nem elég egy BL-meccsen”
Sarri: „Ez nem elég egy BL-meccsen”

Maurizio Sarri rendkívül dühös volt a Juventus lyoni egygólos vereségét követően, és arról beszélt, hogy nem tudja, miért nem járatja a csapat elég gyorsan a labdát. A Juventus meglepetésveresége mellé csúnya mutatók is társulnak, mivel a Groupama Stadium gyepén az Öreg Hölgy játékosai egyszer sem…

Bonucci: "A döntő pillanatokban számolni kell a Juvéval"
Bonucci: "A döntő pillanatokban számolni kell a Juvéval"

Az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztató alkalmával a játékosokat Leonardo Bonucci képviselte, s a veterán védő Maurizio Sarri mester mellett ülve mondta el gondolatait a franciaországi első mérkőzésről. "A szezonnak egy új szakasza kezdődik most, mi pedig…

Sarri: „Nem tudom, mitől függ a jövőm”
Sarri: „Nem tudom, mitől függ a jövőm”

Maurizio Sarri szerint többféle veszélyt rejthet a Juventus számára az Olympique Lyonnais elleni meccs, illetve elmondta, hogy nem tudja pontosan, min áll vagy bukik a torinói jövője, de bízik az elnökben, aki hároméves projektről beszélt, és persze nem maradhatott el a koronavírus kérdése sem. „Ez…

Bonucci: "Mi vagyunk az esélyesek"
Bonucci: "Mi vagyunk az esélyesek"

A Juventus visszatér az európai porondra, s az Olympique Lyon elleni nyolcaddöntőre készülődő zebramezesek védője, Leonaro Bonucci úgy véli, csapata esélyesként lép pályára ellenfele otthonában is. "Igaz, hogy mi vagyunk az esélyesek, a mérkőzések azonban a pályán dőlnek el. Kényelmes volna, ha…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1081) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1741) játékosokról (10651) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2587) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8000) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása