A Cagliari elleni mérkőzés
A Cagliari elleni mérkőzés

A bajnoki veretlenségét továbbra is őrző Juventus egyelőre képtelen megtörni a döntetlenek sorozatát, de kedd este már egy új sorozatban méretteti meg magát. Thiago Motta csapata az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a Cagliari együttesét fogadja Torinóban, s a továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt majd.…

Motta: „A játékosok az elsők, akik győzelemre törekednek”
Motta: „A játékosok az elsők, akik győzelemre törekednek”

A Juventus a Venezia együttesét fogadta, és a fordulatos meccsen végül a megszokott eredmény, döntetlen született, a meccs végén pedig a szurkolók kifejezték nemtetszésüket, s ezek fő célpontja Dušan Vlahović lehetett. „Nem nyújtottunk jó teljesítményt egy olyan csapat ellen, amely jól védekezett.…

Juventus - Venezia 2:2
Juventus - Venezia 2:2

A Manchester City elleni hétközi győzelmet követően a Juventus az acélosnak nem éppen nevezhető Venezia együttesét fogadta, így elvárható lett volna, hogy a döntetlenek sorát megtörve, ezúttal begyűjtse mind a három pontot. A zebramezesek egy szögletet követően Federico Gatti találatával meg is…

A Venezia elleni mérkőzés
A Venezia elleni mérkőzés

A Juventus fontos és nagyszerű győzelemmel zárta a Manchester City elleni torinói mérkőzést a Bajnokok Ligájában, s szombat este a bajnokságban kellene begyűjteni a három pontot, erre minden lehetősége meg is van a zebramezeseknek, hiszen a Venezia együttese látogat az Allianz Stadiumba. A Bologna…

Motta: „200%-ig megbízok a játékosaimban”
Motta: „200%-ig megbízok a játékosaimban”

Thiago Motta a Venezia elleni szombati bajnoki előtt jó hírekkel szolgált, hiszen visszatér Nicolás González, így egyre több opció áll az edző rendelkezésére. „Mindannyian jól vagyunk, fizikailag és mentálisan is. Egy győzelem segít, de azt láttam akkor is, amikor nem nyertünk, hogy a csapat mindig…

Juventus - Manchester City 2:0
Juventus - Manchester City 2:0

A bajnoki döntetlenek sorozata után a Juventus a Manchester City csapatát fogadta a Bajnokok Ligájában, s Thiago Motta csapata nagyszerű teljesítményt nyújtva csodálatos győzelmet aratott az angol vendégcsapat elleni találkozón. Az első félidő gól nélkül zárult, majd a második játékrészben Dušan…

Guardiola: "A Juventusé a jövő"
Guardiola: "A Juventusé a jövő"

A Juventus csodálatos 2:0-ás hazai győzelemmel zárta a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést, ezzel tovább mélyítve a hullámvölgyben botladozó angol csapat gondjait. Mikor Pep Guardiola csapata néhány éve egy másik olasz együttes, az Atalanta ellen lépett pályára, a szakember arról…

Motta: „Az ilyen meccsekért dolgozunk”
Motta: „Az ilyen meccsekért dolgozunk”

Torinóban tegnap este két komoly sérüléshullámot megélő csapat találkozott, s végül a Juventus győzedelmeskedett Dušan Vlahović fejesének és Weston McKennie kapáslövésének köszönhetően. „Szívvel-lélekkel játszottunk, de a fejünket is használtuk, és azt akartuk, hogy mindent megfelelően csináljunk.”…

A Manchester City elleni mérkőzés
A Manchester City elleni mérkőzés

A házigazda Juventus a csoportkör egyik legnehezebb mérkőzésére készülődhet, mert a torinóiakhoz hasonlóan ugyan a Manchester City sem mutat jó formát, az angol együttes így is nehéz és veszélyes ellenfélnek ígérkezik. Az eddig lejátszott öt forduló alatt mindkét csapat két győzelmet, egy…

Yıldız: "A Manchester City elleni mérkőzés egy megvalósult álom"
Yıldız: "A Manchester City elleni mérkőzés egy megvalósult álom"

A Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával a Juventus játékosainak gondolatait a csapat török tehetsége, Kenan Yıldız osztotta meg az újságírókkal. "A holnapi mérkőzés egy megvalósult álom, egyike azoknak a kihívásoknak, amelyeken gyerekkorod óta…

Motta: "Ez egy nagyszerű lehetőség számunkra"
Motta: "Ez egy nagyszerű lehetőség számunkra"

A két gyengélkedő európai óriás csatáján a Juventus a Manchester City csapatát fogadja szerda este, s a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató során nyilatkozott az összecsapásról. "Ez egy nagyszerű lehetőség számunkra, hogy egy olyan nagy klubbal nézzünk szembe, mint a Manchester City. Felkészültünk…

Del Piero: „Az ellenfelek már nem félnek a Juve ellen”
Del Piero: „Az ellenfelek már nem félnek a Juve ellen”

Alessandro Del Piero tegnap a helyszínen tekintette meg a Juventus mérkőzését a Bologna ellen, s egyértelműen gondban lévő Öreg Hölgyről beszélt a CBS Golazo műsorában. „Ma este határozottan nem hiányzott a gyilkos ösztön, nagyszerű volt a Juve visszatérése. Hazai pályán 2-0-ra álltak, szóval ez…

Koopmeiners: „Nem lehetek boldog, ez nem elég”
Koopmeiners: „Nem lehetek boldog, ez nem elég”

A Bologna elleni torinói meccsen Teun Koopmeiners megszerezte első gólját a bianconero mezben, de nem volt túl boldog a DAZN mikrofonjánál. „Dušan Vlahović a tizenhatoson belül és kívül is veszélyes, ahogy én is az vagyok, és ahogy csak tudunk, segítenünk kell a csapatot. Szerintem mindig úgy kell…

Juventus - Bologna 2:2
Juventus - Bologna 2:2

A Juventus alig lélegzett fel pár játékos visszatérése után, a Bologna elleni meccs első perceiben egy szerencsétlen blokkolás után Andrea Cambiaso cserét volt kénytelen kérni, miközben a vendégcsapat folyamatosan rohamozott, és a házigazdáknak momentumuk sem nagyon akadt. A gólra sem sokat kellett…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1928) bajnokság (3688) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1055) elemzés (40) előzetes (924) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1738) játékosokról (10571) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2567) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4548) mercato (4407) nyilatkozat (7922) Olasz Kupa (338) összefoglaló (472) pletyka (4428) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (350) video (262) Címkefelhő
süti beállítások módosítása