Motta: „A jó eredményhez több lehetőséget kell kialakítanunk”
Motta: „A jó eredményhez több lehetőséget kell kialakítanunk”

Az Öreg Hölgy vasárnap a Lecce ellen lép pályára, s Nicolò Savona sérülése után még vékonyabb Thiago Motta kerete, aki viszont ezúttal pár fiatalt is behívhat a bajnoki meccsre. „Gleison Bremer, Nicolás González, Arkadiusz Milik, Douglas Luiz, Vasilije Adžić, Juan Cabal, Dušan Vlahović, Nicolò…

Giuntoli: „Számítunk Milik felépülésére”
Giuntoli: „Számítunk Milik felépülésére”

A Juventus birminghami meccse előtt Cristiano Giuntoli beszélt a csapat aktuális teljesítményéről, illetve megerősítette a védősor feltöltését célzó törekvéseket, mivel az Öreg Hölgynek súlyos létszámhiánya jelentkezett hosszú távú kiesésekkel. „Történelmi mérkőzés a mai, és nagyon fontos…

Conceição: „Nem tudom, mit hoz a jövő, de itt boldog vagyok”
Conceição: „Nem tudom, mit hoz a jövő, de itt boldog vagyok”

Francisco Conceição a Sky Sport számára értékelt a meccsen, amelyen ő kapta a legjobb játékosnak járó díjat. „Jó meccset játszottunk, de tudtuk, hogy nehéz lesz. Megérdemeltük volna a három pontot, és most megyünk előre, hogy megnyerjük a következő meccseket. Szerettem volna gólt szerezni, de Dibu…

Motta: „Értékes pontot szereztünk”
Motta: „Értékes pontot szereztünk”

A Juventus szerda este az óvatos játék mellett tette le a voksát, és inkább az Aston Villa lehetőségeinek a korlátozására fektette a hangsúlyt, és a végül döntetlennel zárult meccsen mindkét csapatnak megvolt a lehetősége a győzelemre, például Dibu Martineznek sikerült bravúrosan védenie Francisco…

Az Aston Villa elleni mérkőzés
Az Aston Villa elleni mérkőzés

A jó kezdés után a Juventus lendülete megtört a Bajnokok Ligájában, s a Stuttgart elleni hazai vereség, valamint a Lille csapatával elért döntetlen után a zebramezeseknek pontokat kell gyűjteniük, ha tovább akarnak lépni a sorozat egyenes kieséses szakaszába. A Juventus következő ellenfele a hazai…

Cambiaso: "Mindkét csapat a saját stílusában akar majd futballozni"
Cambiaso: "Mindkét csapat a saját stílusában akar majd futballozni"

Az Aston Villa elleni holnapi Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztató során Andrea Cambiaso képviselte a zebramezes játékosokat. "Személy szerint nagyon jól érzem magam. A játék a legjobb részét jelenti ennek a sportnak, úgyhogy elmondhatom, hogy öröm ilyen gyakran pályára lépni. Nagy…

Thiago Motta: "Mindig pozitív vagyok, nagyon bízom a játékosaimban"
Thiago Motta: "Mindig pozitív vagyok, nagyon bízom a játékosaimban"

A Bajnokok Ligája soron következő fordulójában a Juventus a sorozatban eddig magabiztos teljesítményt nyújtó Aston Villa otthonába látogat, s a zebramezesek mestere, Thiago Motta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztató során beszélt a szerda esti összecsapásról. "Holnap egy nagyszerű csapattal nézünk…

Izomfáradtság miatt McKennie is kihagyta a mai edzést
Izomfáradtság miatt McKennie is kihagyta a mai edzést

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Juan Cabal ma a franciaországi Lyonba repült, ugyanott műtteti meg a térdét, amelyet Gleison Bremer választott. Juan Cabal műtétjét Bertrand Sonnery-Cottet fogja elvégezni, aki a térdműtétek egyik legnagyobb szaktekintélye. A műtétre a Jean Mermoz…

Játékosnyilatkozatok a milánói döntetlen után
Játékosnyilatkozatok a milánói döntetlen után

A Juventus keretét továbbra is sérülések tizedelik, így szombaton Thiago Motta nem számíthatott Dušan Vlahović és Nicolás González hozzájárulására, s ebben a helyzetben a Juventusnál hamis kilencest játszott Teun Koopmeiners. Mindezek ellenére a Juventus a mérkőzés végén több kapura lövéssel és több…

Milan - Juventus 0:0
Milan - Juventus 0:0

A Juventus az AC Milan otthonába látogatott szombat este, s mivel a mérkőzés igen mérsékelt színvonalon, igazi helyzetek és izgalmak nélkül telt, aligha meglepő, hogy a felek végül gól nélküli döntetlennel, pontosztozkodással zárták az összecsapást.

Thiago Motta: "Összességében az egy pont értékes"
Thiago Motta: "Összességében az egy pont értékes"

A Juventus foghíjas kerettel készülődhetett az AC Milan elleni idegenbeli rangadóra, mely végül meglehetősen eseménytelenül és izgalommentesen telt, s mivel gól egyik oldalon sem esett, a két csapat egy-egy ponttal gazdagodott. "Elégedett vagyok a munkával, amit védekezés terén végeztünk egy olyan…

A Milan elleni mérkőzés
A Milan elleni mérkőzés

A Juventus a 2:0-ra megnyert torinói városi rangadóval zárt a válogatott szünet előtt, s azt követően az AC Milan elleni idegenbeli rangadóval tér vissza az olasz bajnoki versenybe.  Thiago Motta keretéből továbbra is hiányzik majd Gleison Bremer, Nico González, Arkadiusz Milik, Douglas Luiz és…

Thiago Motta: "Mindannyiunknak többet kell beleadnunk"
Thiago Motta: "Mindannyiunknak többet kell beleadnunk"

A válogatott szünetet követően a Juventusra egy rangadó vár az olasz bajnokságban, a zebramezesek szombat kora este a San Siróba látogatnak, s az AC Milan együttesével mérkőznek majd meg. Thiago Motta munkáját nagyban nehezíti, hogy Juan Cabal személyében egy újabb játékos számára ért véget a szezon…

Buffon: „Idén még nem kötelező a győzelem a Juve számára”
Buffon: „Idén még nem kötelező a győzelem a Juve számára”

Gianluigi Buffon a Sky Sport számára adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy idén még nem kötelező a győzelem Thiago Motta számára, és a szünet után remélhetőleg kiváló mérkőzést hoz a Juventus és a Milan összecsapása. „Nagyszerű bajnoki idényt látunk, meglepetésekkel, amelyek még különlegesebbé…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1919) bajnokság (3651) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1024) elemzés (40) előzetes (915) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1715) játékosokról (10431) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2532) meccsek (4480) mercato (4329) nyilatkozat (7832) Olasz Kupa (338) összefoglaló (459) pletyka (4358) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (327) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása