Locatelli: „Allegri megnyugtatott minket”
Locatelli: „Allegri megnyugtatott minket”

Manuel Locatelli az este a BL-ben is bemutatkozott a Juventus mezében, s a középpályás megkönnyebbültem nyilatkozott a sikeres mérkőzés után. „Nem volt egyszerű hónapunk, szóval alapvető fontosságú volt, hogy ma este nyerjünk, illetve hogy ne kapjunk gólt, és mindkét célt elértük.” - mondta a…

Allegri: „Ránk nagyobb nyomás nehezedett”
Allegri: „Ránk nagyobb nyomás nehezedett”

A bianconero együttes 3-0-ra hozta idei első BL-meccsét, Alex Sandro fejesét követően Paulo Dybala és Álvaro Morata talált be a Malmö kapujába, így a Juventus magabiztos győzelmet aratott. „A Bajnokok Ligájában mindig van némi nyomás a meccs előtt, különösen igaz ez idegenben, és nyilván az első…

Serie C: Pro Patria - Juventus U23 1:0
Serie C: Pro Patria - Juventus U23 1:0

A Juventus U23-as csapata a Pergolettese ellenében aratott idegenbeli 2:1-es győzelemmel kezdte a szezont a Serie C-ben, a folytatás azonban nem sikerült ilyen fényesen. A fiatal zebramezesek a Pro Patria otthonába látogattak, s a házigazda már a 28.percben megszerezte a vezetést Luca Bertoni révén,…

A sajtó kritikáktól hangos az első három forduló után
A sajtó kritikáktól hangos az első három forduló után

A történelem holtversenyben legrosszabb szezonkezdetét hozta az Öreg Hölgy eddig, egyetlen pontot csak a 2015-16-os szezonban szerzett a csapat három meccs alatt, ezért pedig nem meglepő módon számos sajtóorgánum az Öreg Hölgyet kritizálja. A Tele Lombardia vezetője, Fabio Ravezzani Wojciech…

Chiellini: „Ronaldo után ez Dybala csapata lesz”
Chiellini: „Ronaldo után ez Dybala csapata lesz”

A bianconero csapat harmadik meccse sem hozta a három pontot és a várt áttörést Massmiliano Allegri vezetése alatt, a 2-1-re elvesztett meccs után pedig Giorgio Chiellini állt a mikrofon elé a játékosok részéről. „A csapat egységes volt a teljes meccs alatt, ezért elégedettnek és büszkének kell…

Napoli - Juventus 2:1
Napoli - Juventus 2:1

A Juventus dél-amerikaiak nélkül, cserébe sok kétellyel és győzelmi kényszerrel utazott a szombati meccsre Nápolyba, és bár az Öreg Hölgy jól kezdett, hiszen Álvaro Morata szép gólt szerzett, végül mégse örülhettek a Juve szurkolói. Álvaro Morata találatát követően a Juventus korántsem tett meg…

Allegri: „Nincs mit számonkérjek a játékosaimon”
Allegri: „Nincs mit számonkérjek a játékosaimon”

A bianconero csapat a bajnokság harmadik fordulójában Nápolyba látogatott, és bár nem volt egyszerű helyzetben a hiányzók miatt, kötelező lett volna a győzelem, hiszen két meccs alatt csak egy pontot sikerült gyűjteni. A szombati meccset a hibák jellemezték, Kostas Manolas hibáját Álvaro Morata…

A Napoli elleni mérkőzés
A Napoli elleni mérkőzés

A Juventus számára igencsak döcögősre sikerült a bajnoki rajt, a csapat előbb egy lényegében megnyert meccset és két pontot engedett ki a kezéből az Udinese otthonában, majd nehezen értelmezhető és elfogadható vereséget szenvedett a Torinóba látogató Empoli ellen. A zebramezeseknek most egy…

Napoli-Juventus: a várható kezdőcsapatok
Napoli-Juventus: a várható kezdőcsapatok

A bajnokság első fordulójában mindössze egyetlen pontot gyűjtő Juventusnak egy roppant nehéz mérkőzésen, a Napoli vendégeként, számos hiányzó miatt erősen felforgatott kerettel kell elkapnia a fonalat. A Sky Sport Italia várakozásai szerint a Juventus kapuját Wojciech Szczęsny őrzi majd, a három…

Allegri: "Holnap nagyszerű mérkőzés vár ránk"
Allegri: "Holnap nagyszerű mérkőzés vár ránk"

A Juventus egy roppant nehéznek ígérkező mérkőzéssel, a Napoli otthonába látogatva, számos hiányzóval készülődhet a bajnoki folytatásra. A mérkőzést megelőzően a csapat mestere, Massimiliano Allegri értékelte a helyzetet. "Ez a versenynaptár ütemterve, s teljes nyugalommal kell elfogadnunk. Holnap…

Nagyon hiányos lesz a Juve hétvégi kerete
Nagyon hiányos lesz a Juve hétvégi kerete

Massimiliano Allegri számára igencsak nehéz helyzetet teremt a válogatott szünet és a Juventus számára már szombaton folytatódó bajnoki szezon, mivel így sok játékosra nem számíthat a mester a Stadio Diego Maradona gyepén rendezett meccsen. A minap egyes hírforrások arról számoltak be, hogy a…

Baggio: „A futballnak változnia kell”
Baggio: „A futballnak változnia kell”

Roberto Baggio szerint a futballnak haladnia kell a korral, és bár nem állt ki teljes mellszélességgel a Juventus, a Real Madrid és a Barcelona által képviselt Szuperliga mellett, a változás szükségszerűségét hangsúlyozta. „Azt hiszem, hogy a futballnak szüksége van a változásra. Ez minden kérdésen…

Chiesa sérülése nem súlyos, ám szombati játéka kérdéses
Chiesa sérülése nem súlyos, ám szombati játéka kérdéses

Federico Chiesa sérülése nem tűnik súlyosnak, ám igencsak kérdéses, hogy a szombati, Napoli elleni mérkőzésen pályára léphet-e az olasz válogatott kerettől Torinóba visszatért játékos. A Juventus ígéretes fiatalja elhagyta az olasz keretet a Litvánia elleni meccs előtt, és gyorsan a J Medical…

Igazán európai Juve léphet pályára szombaton
Igazán európai Juve léphet pályára szombaton

A nemzetközi válogatott szünet nehéz helyzetet eredményez Torinóban, mivel a dél-amerikai válogatottakhoz távozó játékosok utolsó percben fognak visszaérkezni Torinóba a szombati, Napoli elleni idegenbeli meccs előtt. A bianconero csapat öt játékosa indul haza csütörtökön magánrepülővel Buenos…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1975) bajnokság (3786) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1101) elemzés (40) előzetes (949) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1757) játékosokról (10740) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2606) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4703) mercato (4457) nyilatkozat (8069) Olasz Kupa (346) összefoglaló (495) pletyka (4484) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (369) video (285) Címkefelhő
süti beállítások módosítása