Moggi: „Egy csapat felépítése nem öt hónap vagy egy év”
Moggi: „Egy csapat felépítése nem öt hónap vagy egy év”

Az Adnkronos számára beszélt a Juventus helyzetéről Luciano Moggi, aki elmondta véleményét Thiago Motta munkájáról, de Cristiano Giuntoli nyári tevékenységének hibáit is megemlítette. „Ebben a pillanatban nehéz megítélni a Juventus milyenségét. Júliusban kezdtek új projektbe, és ehhez idő kell, egy…

Koopmeiners: „A Juventus vagyunk, több gólt kell szereznünk”
Koopmeiners: „A Juventus vagyunk, több gólt kell szereznünk”

A Juventus egyik legdrágább igazolása, Teun Koopmeiners is megjelent a Gran Gala del Calcio eseményen, s a Sky Sport számára nyilatkozott az idei év kihívásairól. „A helyzetünkön mindenképpen javítanunk kell, bizonyosan vannak dolgok, amelyeket meg kell oldani. A bajnokságban idén még nem kaptunk…

Perin: "Ez a pillanat megerősíti a kapcsolatot közöttünk"
Perin: "Ez a pillanat megerősíti a kapcsolatot közöttünk"

A Juventus megszerezte a vezetést, majd a hosszabbításban kapott góllal végül 1:1-es végeredménnyel zárt a Lecce otthonában megvívott bajnoki mérkőzésen, ezzel a zebramezesek ugyan továbbra is őrzik veretlenségüket, a tizennégy bajnoki mérkőzésen már a nyolcadik döntetlenjüket érték…

Motta: „Kifulladtunk a második félidőben”
Motta: „Kifulladtunk a második félidőben”

A Juventus újabb döntetlent ért el a bajnokságban, ezúttal a Lecce vendégeként, a mérkőzést követően azonban Thiago Motta először Edoardo Bove sajnálatos esetéről beszélt. „Ez nagyon aggasztó a fiú, a csapattársai és a családja számára. Beleképzelem magam a szülei helyébe, és ez szörnyű lehet.…

Lecce - Juventus 1:1
Lecce - Juventus 1:1

A sérülésektől megtizedelt kerettel készülő Juventus a Lecce otthonába látogatott, így a szurkolók joggal bízhattak abban, hogy a csapat győzelemmel és három ponttal térhet majd haza Torinóba. A találkozót azonban Thiago Motta csapata nem tudta irányítani, s ugyan Andrea Cambiaso megpattanó…

A Lecce elleni mérkőzés
A Lecce elleni mérkőzés

A Juventus gól nélküli döntetlennel zárta az AC Milan elleni bajnoki találkozót, majd hét közben az Aston Villa otthonában megvívott Bajnokok Ligája-mérkőzéseken sem született gól, így a vasárnap esti bajnoki mérkőzésen, amelyen a torinói csapat a Lecce otthonába látogat majd, a zebramezesek legfőbb…

Padovano: „A Juventus nyugodtan építi a projektjét”
Padovano: „A Juventus nyugodtan építi a projektjét”

Michele Padovano, a Juventus egykori játékosa a TuttoJuve számára nyilatkozott az Öreg Hölgy, és türelemre intette a szurkolókat. „Mennyire van lemaradva a Juventus projektje az Intertől? A Juventus messze van, de nem nagyon messze. Véleményem szerint jó úton indultak el. Kiváló játékosokat…

Játékosnyilatkozatok a milánói döntetlen után
Játékosnyilatkozatok a milánói döntetlen után

A Juventus keretét továbbra is sérülések tizedelik, így szombaton Thiago Motta nem számíthatott Dušan Vlahović és Nicolás González hozzájárulására, s ebben a helyzetben a Juventusnál hamis kilencest játszott Teun Koopmeiners. Mindezek ellenére a Juventus a mérkőzés végén több kapura lövéssel és több…

Milan - Juventus 0:0
Milan - Juventus 0:0

A Juventus az AC Milan otthonába látogatott szombat este, s mivel a mérkőzés igen mérsékelt színvonalon, igazi helyzetek és izgalmak nélkül telt, aligha meglepő, hogy a felek végül gól nélküli döntetlennel, pontosztozkodással zárták az összecsapást.

Thiago Motta: "Összességében az egy pont értékes"
Thiago Motta: "Összességében az egy pont értékes"

A Juventus foghíjas kerettel készülődhetett az AC Milan elleni idegenbeli rangadóra, mely végül meglehetősen eseménytelenül és izgalommentesen telt, s mivel gól egyik oldalon sem esett, a két csapat egy-egy ponttal gazdagodott. "Elégedett vagyok a munkával, amit védekezés terén végeztünk egy olyan…

A Milan elleni mérkőzés
A Milan elleni mérkőzés

A Juventus a 2:0-ra megnyert torinói városi rangadóval zárt a válogatott szünet előtt, s azt követően az AC Milan elleni idegenbeli rangadóval tér vissza az olasz bajnoki versenybe.  Thiago Motta keretéből továbbra is hiányzik majd Gleison Bremer, Nico González, Arkadiusz Milik, Douglas Luiz és…

Thiago Motta: "Mindannyiunknak többet kell beleadnunk"
Thiago Motta: "Mindannyiunknak többet kell beleadnunk"

A válogatott szünetet követően a Juventusra egy rangadó vár az olasz bajnokságban, a zebramezesek szombat kora este a San Siróba látogatnak, s az AC Milan együttesével mérkőznek majd meg. Thiago Motta munkáját nagyban nehezíti, hogy Juan Cabal személyében egy újabb játékos számára ért véget a szezon…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1929) bajnokság (3688) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1055) elemzés (40) előzetes (924) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1738) játékosokról (10572) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2567) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4549) mercato (4407) nyilatkozat (7922) Olasz Kupa (338) összefoglaló (472) pletyka (4429) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (350) video (262) Címkefelhő
süti beállítások módosítása