A Lazio elleni mérkőzés
A Lazio elleni mérkőzés

A Cagliari elleni, csalódást keltő torinói döntetlent, valamint a válogatott szünetet követően egy újabb hazai bajnoki mérkőzés vár a Juventusra, szombat este a Lazio látogat a zebramezesek otthonába. Az eddig lejátszott hét forduló alatt a Lazio négy győzelmet, egy döntetlent és két vereséget…

Cambiaso: „A Juve az én Real Madridom”
Cambiaso: „A Juve az én Real Madridom”

Andrea Cambiaso a Corriere dello Sport számára nyilatkozott nemrégiben a Juventus új szerzeményeiről, új edzőről, illetve felmerült a Real Madrid érdeklődésének a kérdése is. „A Juventus számomra megtestesíti az olasz futball történelmét, egy második családot jelent, illetve egy nagyszerű érkezési…

McKennie sérülése nem komoly, Weah visszatérhet
McKennie sérülése nem komoly, Weah visszatérhet

Weston McKennie ma orvosi vizsgálatokon esett át, és bár minden valószínűség szerint kihagyja a szombati, Lazio elleni Serie A-mérkőzést, de az amerikai középpályás sérülése nem olyan súlyos, mint eredetileg gondolták, így a következő, VfB Stuttgart elleni BL-mérkőzésre visszatérhet. Weston…

Az európai ligák panaszt nyújtottak be a FIFA ellen
Az európai ligák panaszt nyújtottak be a FIFA ellen

A nyári klubvilágbajnokság továbbra is gerjeszti a hullámokat, a nyári torna miatt a nemzetközi szövetségek módosították a résztvevő klubok számára az áitgazolási időszakot, ugyanakkor továbbra is komoly problémaként látják az érintett felek, hogy a torna miatt egyes játékosoknak alig jut majd nyári…

Motta: „Mindent megtettünk”
Motta: „Mindent megtettünk”

A bianconero csapat 627 percnyi futball után kapott gólt az olasz bajnokságban, mivel Răzvan Marin büntetőt értékesített az 1-1-re zárult meccsen. „Az első félidőben a gól után mi irányítottuk a játékot, és mi birtokoltuk a labdát, de nem ezt kellett volna tenni. Tovább kellett volna támadnunk. A…

Juventus - Cagliari 1:1
Juventus - Cagliari 1:1

A Juventus a Cagliari együttesét fogadta, s már a 15. percben megszerezte a vezetést, amikor Dušan Vlahović gólra váltotta a kezezés miatt megítélt büntetőt. Ezt követően a zebramezesek előtt számos lehetőség nyílott arra, hogy bebiztosítsák a győzelmet, Koopmeiners és Vlahović is komoly…

A Cagliari elleni mérkőzés
A Cagliari elleni mérkőzés

A Juventus hét közben fantasztikus győzelmet aratott az RB Leipzig otthonában, s vasárnap ebédidőben már a bajnokságban lép pályára, a Cagliari együttese látogat Torinóba. A hétközi, emberhátrányban aratott győzelem sajnos nagyon súlyos áldozatokkal járt, a csapat brazil oszlopa, Gleison Bremer…

Koopmeiners: „Jó úton járunk”
Koopmeiners: „Jó úton járunk”

Teun Koopmeiners a DAZN munkatársának nyilatkozott a Genoa elleni meccset követően, s elsőként a kimaradt ajtó-ablak helyzete merült fel. „Igen, tetszett a lehetőség, mert a labda középre jött, természetesen gólt szeretnék szerezni, de nagyon örülök ennek az eredménynek. Igen, az első félidőben mi…

Genoa - Juventus 0:3
Genoa - Juventus 0:3

A Juventus egy hetet készülhetett az idén kevéssé meggyőző Genoa elleni meccsre, és a meccs előtt Thiago Motta magabiztosan nyilatkozott az edzésmunkát látva, ám a zártkapus mérkőzés első félideje nem hozott csillogást az Öreg Hölgy játékában. A második félidőt kissé módosított felállásban kezdte a…

Vlahović: „A lényeg a csapat győzelme”
Vlahović: „A lényeg a csapat győzelme”

A Juventus az első félidőben szenvedett a Genoa ellen, ám a második félidőben az Öreg Hölgy egykori játékosa, Koni De Winter hibája nyomán büntetőhöz jutott a csapat, amit Dušan Vlahović értékesített, s nem sokkal később a szerb csatár ismét betalált, a meccs után pedig a győzelem fontosságáról…

Motta: „Vlahović pozitív vezér akkor is, amikor nem lő gólt”
Motta: „Vlahović pozitív vezér akkor is, amikor nem lő gólt”

A Juventus három gólt szerezve, magabiztosan nyerte a Genoa elleni zártkapus meccset, a mérkőzést követően pedig Thiago Motta értékelte a látottakat, és egyben megerősítette, hogy a gólokat eredményező második félidőre kicsit más taktikával vágott neki a csapat. „Igen, kicsit változtattunk a…

A Genoa elleni mérkőzés
A Genoa elleni mérkőzés

A Juventus magabiztos teljesítménnyel és két 3:0-ás győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, a zebramezes csapat lendülete azonban megtört, s zsinórban három gól nélküli döntetlent következett.  A torinói csapatnak most alkalma nyílik arra, hogy javítson, mert a Genoa együtteséhez látogat, amely a…

Motta: „Csak a következő meccsel foglalkozunk”
Motta: „Csak a következő meccsel foglalkozunk”

Thiago Motta a Genoa elleni meccs előtt arról beszélt, hogy nem aggódik a Juventus támadásban nyújtott teljesítménye és Dušan Vlahović miatt, és a sajtótájékoztatón ezúttal a várható kezdőcsapatot is elárulta. „Ez is egy kihívást jelentő mérkőzés lesz, mint a többi bajnoki. Felelősen kell…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3640) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1017) elemzés (40) előzetes (913) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1714) játékosokról (10420) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2528) meccsek (4469) mercato (4324) nyilatkozat (7820) Olasz Kupa (338) összefoglaló (457) pletyka (4350) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (320) video (247) Címkefelhő
süti beállítások módosítása