A Manchester City ajánlatot tett Alex Sandróért
A Manchester City ajánlatot tett Alex Sandróért

alex_sandro_2.jpgA Juventus a torinói visszavágón is legyőzte az angol bajnoki címvédő Manchester City-t, s a mérkőzés egyik kulcsembere a zebramezesekhez nyáron csatlakozó Alex Sandro volt, aki a Torino, majd az AC Milan elleni találkozók után, ismét gólpasszal vette ki részét a sikerből. 

A La Gazzetta dello Sport állítása szerint alig néhány órával a mérkőzés lefújását követően, a Manchester City már ajánlatot is tett a Juventusnak a brazil szélső védőért, ...

Zamparini: "Dybala többet ér száz milliónál"
Zamparini: "Dybala többet ér száz milliónál"

dybala_paulo_golorom_csikosban.jpgA Juventus hétvégén a Palermo együtteséhez látogat, s ez lesz az első alkalom, hogy Paulo Dybala egykori klubja ellen lép majd pályára. Most ismét megszólalt a szicíliai klub elnöke, Maurizio Zamparini, aki az argentin tehetségről mondta el véleményét.

"Az idő bebizonyítja, hogy Marotta és Paratici jól tették, hogy gyorsan cselekedtek, s hamar meggyőzték a srácot." - nyilatkozta Zamparini a La Gazzetta dello Sport munkatársának.

"Berlusconi meghívott ...

A játékosok is elégedettek a hazai győzelem után
A játékosok is elégedettek a hazai győzelem után

buffon_gigi_aguero_loveset_vedi.jpgGigi Buffon véleménye szerint a Juventus képes bárkivel felvenni a harcot, és az önbizalom talán nem is indokolatlan a Manchester City kétszeres legyőzését követően.

A bianconero biztosította a helyét a legjobb tizenhat csapat között, és az utolsó mérkőzésen akár egy döntetlen is elengedő lesz a csoportelsőséghez.

„Ma este bizonyítottuk, hogy magas szintet képviselünk, és hogy képesek vagyunk bárkivel felvenni a harcot, talán a Barcelona és a Bayern ...

Marotta: "A csapatot és Allegrit illeti az elismerés"
Marotta: "A csapatot és Allegrit illeti az elismerés"

marotta_beppe_sajtotajekoztato_2.jpgA Juventus igazgatója, Beppe Marotta boldogan nyilatkozott a Manchester City elleni diadalt követően, amely segítségével a zebramezes együttes bebiztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat alakulata között, s egy lépésre került attól, hogy a csoport első pozíciójában zárja az őszi felvonást.

"Az elismerés a csapatot és Allegrit illeti." - nyilatkozta Marotta a  Mediaset Premium nak.

" Nagyon elégedettek vagyunk. A szezon első felére két célunk ...

Allegri: „Elismerés illeti a csapatot”
Allegri: „Elismerés illeti a csapatot”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_1.jpgMassimiliano Allegri a Manchester City elleni torinói diadalt követően arról beszélt, hogy már két napja tudta, milyen taktikával fog pályára lépni a tőkeerős angol klub ellen.

Az utolsó előtti csoportmérkőzésen Mario Mandžukić megszerezte a vezetést a hazai pályán játszó olasz csapatnak, és bár rengeteg rendkívül ígéretes helyzet adódott mindkét csapat előtt, több gól nem született, így a Juventus továbbjutása biztos, valamint a Sevilla elleni ...

A Manchester City elleni keret
A Manchester City elleni keret

LOGO CHAMPIONS LEAGUE.jpgAz utóbbi évek során a Juventus rendre megszenvedett a Bajnokok Ligája csoportkörében, azonban a jelenlegi kiírásban nagyszerű rajtot vett, s első két mérkőzését megnyerve, majd némileg megtorpanva, most a Manchester City csapatát fogadja, s egy esetleges győzelemmel komoly lépést tehet a továbbjutás és a csoport első helye felé. 

Massimiliano Allegri dolgát számos sérülés nehezíti a kezdőcsapat összeállításában, hiszen Sami Khedira, Roberto Pereyra, ...

A Sampdoria kikölcsönözné Ruganit
A Sampdoria kikölcsönözné Ruganit

rugani_daniele_1.jpgA Juventus késznek mutatkozhat arra, hogy kikölcsönözze játéklehetőségre éhező fiatal tehetségét, Daniele Ruganit, aki a szezon második felét Genovában, a Sampdoria együttesénél töltheti.

Az ifjú védőjátékost számos a Serie A-ban szereplő csapat szeretné soraiban tudni, s a Napoli véglegesen is leigazolná a Juventus védőjét, azonban a torinói klub vezetősége egyértelművé tette, hogy nem kíván tárgyalásokba bocsátkozni a nápolyiakkal.

Alfredo ...

Buffon: „Agüero a City kulcsjátékosa”
Buffon: „Agüero a City kulcsjátékosa”

buffon_gigi_porte.jpgAz olasz világbajnok rendkívül elismerően beszélt a Manchester City argentin csatáráról, és véleménye szerint a futballista egyedül is képes mérkőzések eldöntésére.

Sőt, ennél komolyabb dicséretekkel illette a Juventus hálóőre a manchesteri kékek gólvágóját, mivel véleménye szerint a mezőnyjátékos a City Cristiano Ronaldója vagy Lionel Messije.

A mai napon valószínűleg pályára lépő csatár idén tizenhárom mérkőzésen kilenc gólt szerzett, ...

Marchisio: "A Juventus mostanra otthon van Európában"
Marchisio: "A Juventus mostanra otthon van Európában"

marchisio_claudio_sajtotajekoztato_bl.jpgA Manchester City elleni Bajnokok Ligája-ütközetre készülő Juventus középpályása, Claudio Marchisio úgy véli, hogy a zebramezes együttes mostanra otthonosan mozog a Bajnokok Ligájában. Az UEFA közben nyilvánosságra hozta az év csapatának jelöltjeit, köztük a torinói klub több játékosával.

"Nagyon boldog vagyok, ez elismerése annak a hatalmas munkának, amit az előző szezonban végeztünk." - nyilatkozta Marchisio a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató ...

Allegri: "A Bajnokok Ligájában még minden nyitott"
Allegri: "A Bajnokok Ligájában még minden nyitott"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_bl.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri egyelőre nem árulta el, hogy milyen hadrendben küldi majd pályára csapatát a Manchester City ellen, de egyértelművé tette, a zebramezes együttes a győzelemért fut ki a gyere a torinói mérkőzésen.

"Evra felépült, én pedig a holnap reggeli, utolsó edzés után hozom meg a végső döntést." - nyilatkozta Allegri mosolyogva a mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztató alkalmával.

"Ez egy fontos mérkőzés, amely a ...

Evra visszatérhet a Manchester City ellen
Evra visszatérhet a Manchester City ellen

evra_patrice_golorom_pogbaval.jpgA Juventus veterán szélső védője, Patrice Evra délután már együtt edzett a csapattal, s bevethető lesz holnap a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson. A francia válogatott játékos az AC Milan elleni szombatiorangadó alkalmával szenvedett sérülést, s idő előtt elhagyni kényszerült a pályát.

A Tuttojuve azonban arról számolt be, hogy Patrice Evra és Martín Cáceres ma csapattársaikkal készültek Vinovóban, s az uruguayi játékos ugyan ...

Petit: „Pogbának szabadságra van szüksége”
Petit: „Pogbának szabadságra van szüksége”

pogba_paul_levegoben.jpgEmmanuel Petit véleménye szerint a Juventus fiatal francia csillagának szabad szerepben kell játszania ahhoz, hogy kiváló formát mutasson.

Paul Pogba az aktuális futball egyik legnagyobb tehetsége, aki már bizonyított is a Juventus mezében több bajnoki címmel, és nem zárható ki, hogy a nyáron a Barcelona mindent megtesz majd a futballista megszerzéséért.

Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a francia válogatott már az elmúlt nyári átigazolási időszakban ...

A Basel tehetségét figyeli a Juventus
A Basel tehetségét figyeli a Juventus

embolo_breel_basel.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megfigyelői csütörtökön ismét szemrevételezik majd a Basel fiatal tehetségét, Breel Embolót, akiért a Tottenham Hotspur is élénken érdeklődik.

A mindössze 18 esztendős svájci csatárt, aki Kamerunban látta meg a napvilágot, az európai labdarúgás legnagyobb ígéretei közt tartják számon, s minőségét jól mutatja, hogy már az alpesi ország felnőtt válogatottjában is bemutatkozhatott.

A Tottenham Hotspur ...

A Barcelona többször érdeklődött Giovinco iránt
A Barcelona többször érdeklődött Giovinco iránt

giovinco_sebastian_toronto_mezben.jpgSebastian Giovinco ügynöke nemrég arról beszélt, hogy a Barcelona érdeklődést mutatott a játékos iránt, azonban a támadó nem kívánja elhagyni a Toronto FC csapatát.

Az olasz válogatott nemrégiben igazolt az MLS-be a Juventus csapatától, most azonban arról számolt be a képviselője, hogy európai érdeklődés van a játékos iránt.

„A Barcelona figyelte a futballistát különböző időszakokban, azonban konkrétumig nem jutottunk.” - tolmácsolja a ...

Chiellini: „Nem beszélhetünk a bajnoki címről”
Chiellini: „Nem beszélhetünk a bajnoki címről”

Chiellini Giorgio_Roma ellen.jpgGiorgio Chiellini legutóbbi nyilatkozatában, hogy jelenleg nem reális a Juventus számára a címvédést megcélozni, sokkal reálisabb célnak tűnik a BL-helyek egyik.

A bianconero csapat sorozatban három bajnoki mérkőzést nyert meg, így kilenc pont a lemaradás a tabellavezető Interhez képest.

„Véleményem szerint a jelenlegi helyzetünkben nem beszélhetünk a scudettóról.” - nyilatkozta a tapasztalt védő a Sky stábjának.

„Az egyes meccsekkel kell ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3654) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1042) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1728) játékosokról (10504) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2555) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4377) nyilatkozat (7873) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4405) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (344) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása