Elkann: „Agnelli példátlan munkát végez”
Elkann: „Agnelli példátlan munkát végez”

agnelli_andrea_john_elkann_tarsasagaban.jpgAz EXOR vezérigazgatója, John Elkann rendkívül elismerően beszélt Andrea Agnelli munkásságáról, miután a Juventus az elnök vezérletével sorozatban kilencedik bajnoki címét gyűjtötte be a Sampdoria ellen.

„A Juve az egyetlen csapat az európai top ligákból, amelyiknek sikerült sorozatban kilenc bajnoki címet nyernie.” - mondta John Elkann a La Gazzetta dello Sport munkatársának.

„Ez pedig kiemelkedő érdem, amely Andrea Agnellit és az egész csapatot illeti ...

Bizonyítványosztás: Sami Khedira
Bizonyítványosztás: Sami Khedira

khedira_sami_felfele_mutat.jpgA Juventus bebiztosította első helyét a tabellán, a Serie A-nak nemsoká vége, a BL-ben pedig remélhetjük, hogy párszor láthatjuk pályára lépni a Juve-játékosokat, de mégis szépen-lassan elérkezünk a szezon végéhez, ezért ideje már most elkezdeni a bizonyítványok kiosztását. Legelőször Sami Khedira kapja meg a kiérdemelt osztályzatát, ugyanis ő már biztosan nem fog ebben az évadban pályára lépni sérülés miatt.

A szezon kezdetekor a többség velem ...

Ronaldo kihagyja a Cagliari elleni mérkőzést?
Ronaldo kihagyja a Cagliari elleni mérkőzést?

ronaldo_cristiano_golorom_samp.jpgLa Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo pihenőt kaphat, míg csapata szerdán a Cagliari otthonában vendégszerepel.

A Sampdoria elleni győzelemmel a zebramezesek zsinórban kilencedik bajnoki címüket is bebiztosították, s mivel a Cagliari elleni összecsapás így már tét nélküli lesz, pihenőt akarnak biztosítani Ronaldo számára. Annak ellenére tehetnek így, hogy a támadó még harcban van a gólkirályi ...

Buffon: "Büszke vagyok magamra"
Buffon: "Büszke vagyok magamra"

buffon_gigi_unneples.jpgA Juventus legendája, Gigi Buffon a zebramezesek második számú kapusaként töltötte a szezont, miután visszatért a Paris Saint-Germaintől, s bajnoki címmel, valamint ligarekorddal is gazdagította gazdag eredménylistáját.

"Boldog vagyok. Fontos volt számomra, hogy bezárjam a fiókokat, máskülönben valami befejezetlenül maradt volna. Az volt a célom, hogy elérjem a tíz scudettót, mióta kettőt elloptak." - mondta a friss bajnoki címet ünneplő Buffon az  Il ...

Ancelotti: „Sarri jövőre meghatározóbb lesz a Juventusnál”
Ancelotti: „Sarri jövőre meghatározóbb lesz a Juventusnál”

ancelotti_carlo_sarrival_beszel_palya_mellett.jpgCarlo Ancelotti egyértelműen kollégája pártjára állt, és véleménye szerint a Juventus megérdemelten nyerte meg a bajnoki címet, Maurizio Sarri pedig kiváló munkát végzett, és megérdemli, hogy egy nagy klubnál dolgozhasson.

Maurizio Sarri a Napolival megmutatta, milyen szép futballt képes játszatni a csapatával, ám ezt Torinóban (még?) nem tudta meghonosítani, ezért természetesen felmerültek pletykák a távozásával kapcsolatban.

„A Juventus megérdemelte ...

Sarri: „Ha velem nyerni tudott, nagyon jó ez a csapat!”
Sarri: „Ha velem nyerni tudott, nagyon jó ez a csapat!”

sarri_maurizio_pezsgovel_unnepel.jpgMaurizio Sarri begyűjtötte első olasz bajnoki címét, és ezzel ő lett a legidősebb edző a maga 61 évével és 6 hónapjával.

„Különleges érzés volt a győzelem, természetesen, nem volt egyszerű nyerni.

A győzelem mindig nehéz, s még nehezebb győzelmi sorozatot fenntartani, szóval biztosra venni a sikert a világ egyik legnagyobb hazugsága.” - nyilatkozott a mester a Sky Sport Italia munkatársának.

„Nem egyszerű séta volt ez a címvédés. Hosszú, ...

A Sampdoria elleni meccs
A Sampdoria elleni meccs

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus ma este a Sampdoria ellen lép pályára, és továbbra is a csapat előtt áll a lehetőség a bajnoki cím matematikai bebiztosítására, ehhez pedig elég egy győzelem, akár most a genovaiak ellen.

A bajnokság őszi szakaszában, december derekán Maurizio Sarri játékosai 1-2-re nyertek Cristiano Ronaldo emlékezetes fejesével , miután Paulo Dybala gólját követően sikeresen összezavarodott a védelem, és kiegyenlített a Sampdoria.

A Sampdoria az elveszített ...

Sarri: „Szervezetlenek voltunk, de a győzni akarás miatt”
Sarri: „Szervezetlenek voltunk, de a győzni akarás miatt”

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_juve-stadionban.jpgAz Udinese után a Juventus a Sampdoria ellen szerezheti meg a bajnoki címet, ezúttal azonban hazai pályán adódik erre lehetőség.

„El akarjuk érni a célunkat anélkül, hogy elveszítenénk a fejünk. Augusztus 2-ig elérhetjük a célt, és ahogy mindig mondtam, a cél közelsége még semmit sem jelent.

Az erőnléti munka jelenleg ugyanaz az összes csapat számára, lényegében nincs miről beszélni, mivel 72 óránként játszunk, így pedig lehetetlen bármin dolgozni.

...
Pochettino szívesen edzené a Juvét?
Pochettino szívesen edzené a Juvét?

pochetino_mauricio_ajax_ellen.jpgOlasz értesülések szerint Mauricio Pochettino örömmel dolgozna Olaszországban, ezért elfogadná a Juventus megkeresését, ha felmerülne ilyen ajánlat.

A Juve mindössze pár pontra van a sorozatban kilencedik bajnoki cím bebiztosításától, azonban a borzasztó aktuális forma és a játék lehangoló képe miatt igencsak komoly kérdések merülnek fel Maurizio Sarri maradása kapcsán, még ha Fabio Paratici nemrégiben még biztosnak nevezte a mester helyét .

A Goal.com ...

Gosens: „Megtisztelők a pletykák”
Gosens: „Megtisztelők a pletykák”

gosens_robin_tapsol_atalanta_mezben.jpgAz Atalanta bal szélen futballozó védője, Robin Gosens megtisztelőnek nevezte a Juventus és az Inter érdeklődését, ám nem szívesen gondol a távozásra.

„Nagyon megtisztelő, hogy olyan csapatok érdeklődnek irántam, mint a Juventus vagy az Inter. Ez büszkeséggel tölt el, és visszajelzés arra vonatkozóan, hogy jól végeztem a feladatom ebben az évben.” - mondta a 26 éves játékos  a német Spox.com munkatársának.

„Amikor meghallom, hogy a klubok készek ...

Mandragora lehet a Juve Jorginhója?
Mandragora lehet a Juve Jorginhója?

mandragora_rolando_udinese.jpgRolando Mandragora ügynöke arról beszélt, hogy a 23 éves középpályás kész visszatérni a Juventushoz.

A Juve visszavásárlási opcióval rendelkezik az Udinese középpályása tekintetében, a TuttoJuve munkatársával beszélve pedig ügynöke arról beszélt, hogy a futballista visszatérhet Torinóba.

„Mindig kiváló kapcsolatot ápoltunk a Juventusszal.” - mondta Luca De Simone.  „Ez pedig továbbra is igaz.

A srác fontos játékos, a válogatott keretnek is a ...

Rabiot a PL-be tarthat
Rabiot a PL-be tarthat

rabiot_adrien_ertetlenul_nez.jpgA Calciomercato.com értesülései szerint a Newcastle United szívesen szerződtetné Adrien Rabiot-t, így újabb opció nyílhat a francia játékos előtt a Premier League-be vezető úton.

A francia középpályás az elmúlt időszakban javuló formát mutat, egyre többször bizonyítja, miért is akadt meg a torinói vezetők szeme rajta, többször a kezdőcsapat tagja is volt, ennek ellenére az olasz pletykaoldal szerint a torinói igazgatók megválnának tőle 25 millió ...

Sarri: „Szervezetlenné váltunk”
Sarri: „Szervezetlenné váltunk”

sarri_maurizio_palya_mellett_ordit.jpgA bianconero csapat 18 pontot bukott idén vezetésből, ezúttal az Udinese tréfálta meg Maurizio Sarri csapatát 1-0-s vezetésről, a mester pedig arról beszélt, hogy a csapat szervezetlenné vált a 2-1-re végződő meccsen .

„Mostanában ezt látjuk, elveszítettük a szervezettségünk és az felállásunk.” - értékelt a mester a Sky Sport Italia munkatársának.

„Jó teljesítményt nyújtottunk az első félidőben, az ellenfél kiegyenlített, és mindenképpen ...

Az Udinese elleni meccs
Az Udinese elleni meccs

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus ma este az Udinese ellen lép pályára, és mivel az Inter nem gyűjtötte be a három pontot a Fiorentina ellen, csak egy gól nélküli döntetlenre futotta a milánóiaknak, a bianconero együttes matematikailag is bebiztosíthatja a bajnoki címet egy győzelemmel.

A bajnokság őszi szakaszában, december derekán Maurizio Sarri játékosai 3-1-re nyertek a torinói meccsen a kicsi zebráknak is nevezett Udinese ellen, a győzelemmel pedig átvették a tabella első ...

Sarri: „A majdnem semmit sem ér”
Sarri: „A majdnem semmit sem ér”

sarri_maurizio_borostas_torinoi_sajtotajekoztaton.jpgMaurizio Sarri ismét elmondta, hogy csapatának négy pontra van szüksége a bajnoki címhez, a sajtótájékoztató után rendezett Inter - Fiorentina meccs nyomán azonban kiderült, hogy három pont is elég, mivel az Inter nem tudott nyerni a firenzeiek ellen.

„Sportember vagyok, ami azt jelenti, hogy a majdnem az nem jelent semmit számomra. Tudjuk, hogy négy pontra van szükségünk, ami nem egyszerű ebben a helyzetben.

Egyszerre csak egy meccsel foglalkozhatunk, először az ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1549) bajnokság (2180) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (71) EB (34) edző (495) elemzés (40) előzetes (504) Európa Liga (108) felkészülés (68) hírek (1245) játékosokról (7048) kiszemelt (26) kitekintő (109) klub (1660) meccsek (2614) mercato (2875) nyilatkozat (5448) Olasz Kupa (193) összefoglaló (195) pletyka (2849) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (118) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (142) Címkefelhő