Sarri: „Mindenkinek nagyon nehéz ellenfél az Atalanta”

sarri_maurizio_instrual.jpgMaurizio Sarri a 2-2-es eredményt követően Európa legjobb formában lévő csapatai közé sorolta az Atalantát, s elmondta, hogyan módosult a Juventus a második félidőre.

„Európa egyik legjobb formában lévő csapata ellen léptünk pályára.” - kezdte a magyarázkodást a mester a DAZN munkatársának. „A csapat agresszív, rendkívül szervezett, és az elején elkövettük azt a hibát, hogy mindig lábhoz akartunk passzolni, de ők ráugranak ezekre a helyzetekre, és így kaptunk gólokat, hogy elveszítettük a labdát.

Az Atalanta ellen játszani nagyon nehéz. Az első félidőben is nálunk sokkal élesebbnek tűntek, de sikerült visszajönni a meccsbe, és szerencsére a második félidő már sokkal jobb volt számunkra.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.12. 09:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat meccsek játékosokról

Az Atalanta elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA bajnoki címvédő Juventus ahelyett, hogy a Lazio vereségét kihasználva tíz pontra növelte volna előnyét, meglepő vereségbe szaladt a San Siróban, s ma este a szezonban kiváló formát mutató Atalanta csapatát fogadhatja az Allianz Stadiumban.

A bergamói csapat, azon túl, hogy az Intert beelőzve a tabella harmadik helyén áll, fantasztikus szezont fut az európai színtéren is. Az Atalanta a Bajnokok Ligája csoportköréből túllépve a Valenciával találkozott, s kettős győzelemmel lépett tovább a sorozat legjobb nyolc együttese közé, ahol a Paris Saint-Germain ellen próbálhatják majd folytatni a történelmi szériát. 

Maurizio Sarri 22 fős keretébe visszatérhetett az AC Milan elleni mérkőzést sárga lapos eltiltás miatt kihagyó Paulo Dybala és Matthijs de Ligt is.

A két csapat őszi találkozója alkalmával a házigazda Atalanta előbb büntetőt hibázott, majd Robin Gosens fejesével megszerezte a vezetést. A zebramezesek aztán megrázták magukat, s Gonzalo Higuaín duplájával megfordították a mérkőzést, végül Paulo Dybala egyéni alakításával alakult ki a 3:1-es végeredmény.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.11. 18:30 |

Címkék: előzetes bajnokság meccsek

Ibrahimović: „A Juventusnál tanultam, hogy mit jelent a győzelem”

ibrahimovic_zlatan_tamoil_juve_mez.jpgZlatan Ibrahimović nemrégiben ismét a Juventusról beszélt, ezúttal életét meghatározó emlékeket elevenített fel néhány anekdotával.

„Amikor megérkeztem 2004-ben a Juventushoz, teljesen más mentalitást találtam a csapatnál, mint amit Malmöben vagy Amszterdamban az Ajaxnál tapasztaltam.” - idézte fel az emlékeit a jelenleg is Olaszországban futballozó egykori svéd válogatott a Sport Week munkatársának.

„Azoknál a csapatoknál tiszteltek engem, de a Juventusnál egy voltál a sok közül…

Ma is emlékszem egy párharcra Lilian Thuram és Alessandro Del Piero között. Alessandro Del Piero már sztár volt akkor, itt az edzésen átvette a labdát, Lilian Thuram pedig hátulról becsúszott, bumm, Del Piero pedig elterült a földön.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.11. 16:16 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról

Allegri válthatja Contét az Inter kispadján

allegri_massimiliano_kopasz.jpgAz olasz sajtó ma reggeli pletykái szerint az Inter készen áll a Juventusszal zsinórban öt bajnoki címet gyűjtő Massimiliano Allegri szerződtetésére, amennyiben a szezon végén elválnának útjai Antonio Contéval. 

A milánói együttes a Juventustól elszenvedett vereséggel fogadta a koronavírus-járvány következtében elrendelt kényszerpihenőt, majd visszatérése óta mélyrepülésbe kezdett, s pontokat veszített a Sassuolo, a Bologna és a Verona elleni találkozókon is, ezzel visszacsúszott a tabella negyedik pozíciójába.

Most a SportMediaset és a Tuttosport egyaránt arról számol be, hogy egyre feszültebb a légkör az Internél, s Conte felállhat a kispadról, amennyiben úgy érzi, hogy a klub nem támogatja őt kellőképpen az átigazolási politikájával.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.11. 12:30 |

Címkék: pletyka bajnokság edző

Santoni: „Nem is dönthetett volna jobban de Ligt”

de_ligt_matthijs_golorom.jpgMatthijs de Ligt a lehető legjobb döntést hozta, állítja az Ajax egykori videoelemzője, Michele Santoni, aki a Voetbal International munkatársának beszélt a fiatal védő tavaly nyáron meghozott kissé meglepő döntéséről.

„Ha a részletekről van szó, nincs jobb Maurizio Sarrinál. Védőként Matthijs de Ligt a legjobb lépés mellett döntött. Ha valaki meg akarja tanulni, mit is jelent a védőszakma, akkor Olaszországba kell szerződni. Nincs erről szemernyi kétségem sem.

Nézze, a Barcelona mindig csábító opció a holland játékosok számára, az emberek szerint minden holland top futballistának a Barcelonához kell csatlakoznia. Ezt a kapcsolatot rendkívül egyszerű összehozni Johan Cruyff és a katalánok hollandokhoz köthető múltja miatt.

De az olasz futball is változik. A múltban sokkal taktikusabb volt, rengeteg 0-0-s meccs volt, azonban most igazán szórakoztatóak egyes meccsek.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.11. 10:37 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról

Sarri: „A következetesség a kulcs”

sarri_maurizio_szemuveggel_stadionban_szembol_alulrol.jpgA Juventus mestere szerint Paulo Dybala nem sokat tehetett volna a milánói áramszünet ellen, azonban következetes és rendezett játékkal a csapata irányíthatja a szombati meccset az Atalanta ellen.

„A szezon fontos szakaszához értünk, és az Atalanta nagyon jól teljesít, kiváló mutatókkal rendelkeznek, főleg idegenben. Nem egyszerű csapatról beszélünk.

Paulo Dybala kivételes futballista, de figyelembe véve a csapatnál jelentkezett áramszünetet a második félidő derekán, szerintem ő is eltűnt volna a pályán.

A Bajnokok Ligája-sorsolásról nem szeretnék beszélni, most csak a bajnokságra gondolhatunk, aztán majd a Lyonnal is foglalkozunk.”

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.11. 09:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat meccsek játékosokról

Nedvěd: „Érdekes és nehéz meccsek lesznek a BL-ben”

nedved_pavel_oltonyben.JPGA mai napon a hivatalossá vált, hogy a zebramezesek augusztus 7-én (pénteken) fogadják majd otthonukban a Lyon együttesét, s esetleges továbbjutásukkal biztosíthatják helyüket a Portugáliában megrendezésre kerülő mini tornára. A következő ellenfél a Real Madrid és a Manchester City közül fog kikerülni, majd ezt követően a Napoli, a Barcelona, a Chelsea vagy a Bayern München lehet az ellenfél a döntőbe jutásért.

Pavel Nedvěd szerint a Juventus elsődleges nemzetközi célja a Portugáliába kvalifikálás, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Real Madrid és a Manchester City a végső győzelemre is esélyes.

„Először is túl kell jutnunk ezen a szakaszon, és mindannyian tisztában vagyunk vele, milyen nehéz visszavágó vár ránk.” - mondta a klub alelnöke az UEFA munkatársának.

„A sorsolás igencsak izgalmas eredményt hozott, de mindig nehéz ellenfelet választani a negyeddöntőkön túl, mivel az adott szakaszban már mindenki erős.”

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.10. 15:00 |

Címkék: nyilatkozat meccsek Bajnokok Ligája

A Manchester City vagy a Real Madrid lehet az ellenfél a BL-ben

city-real_champions_league.jpgA Juventus az Olympique Lyon otthonában elszenvedett 1:0-ás vereséggel búcsúzott egy időre a Bajnokok Ligája küzdelmeitől, s a visszavágón még minden esélye megvan arra, hogy biztosítsa helyét a legrangosabb európai kupasorozat legjobb nyolc együttese között.

A koronavírus-járvány elszabadulása előtt négy csapat, a Paris Saint-Germain, az RB Leipzig, az Atlético Madrid, valamint olasz részről az Atalanta már kvalifikálta magát, míg a második mérkőzés dönt majd a Juventus-Olympique Lyon, a Real Madrid-Manchester City, a Chelsea-Bayern München és a Napoli-FC Barcelona párharcok sorsáról.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.10. 12:29 |

Címkék: hírek klub Bajnokok Ligája

Zaniolo és Gosens is a nyári célpontok között

zaniolo_nicolo_golorom.jpgNicolò Zaniolo a nyáron pénzügyi okokból távozni kényszerülhet Rómából, miközben a Juventus vezetői számára továbbra is prioritást jelent a középpályás, állítja a Sportitalia.

A 21 éves játékos idén súlyos térdsérülést szenvedett, ám állítólag ez nem tántorítja el a torinóiakat, a Sportitalia újságírója, Alfredo Pedullá arról számolt be, hogy 50 millió euróért távozhat a futballista, akire eladható címkét biggyesztettek a fővárosi klub vezetői az AS Roma pénzügyi nehézségei miatt.

A Juventus számára állítólag továbbra is prioritást jelent a fiatal futballista, miután Sandro Tonaliról lemondani kényszerült az Öreg Hölgy, állítja a fenti cikk.

Friss pletykák szerint a torinói klub egy másik célpontja az Atalanta hátvédje, Robin Gosens, aki nagyszerű szezont fut az Atalanta csapatában, a Juventus pedig nem áll túl jól a szélső hátvédek szintjén, mivel csak Alex Sandro jelenti a megoldást a védelem bal szélén.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.09. 11:59 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Milik egyértelműen távozni akar

milik_arkadiusz_mutato_ujjat_felfele_tartja.jpgA Napoli sportigazgatója a legutóbbi bajnoki előtt beszélt a 2021 nyaráig szerződéssel rendelkező Arkadiusz Milik helyzetéről, Cristiano Giuntoli beismerte, hogy jelenleg sokkal valószínűbb a csatár távozása, mint a maradása.

„Legjobb tudomásom szerint a Juventus nem érdeklődik Arkadiusz Milik iránt, de nem lepne meg az érdeklődésük, mivel nagyon tehetséges csatárról beszélünk.

Nem hosszabbította meg a szerződését, szóval egyáltalán nem meglepő, hogy számos nagy klub szívesen leszerződtetné őt.”

Ezt követően a Sky Sport Italia munkatársa nyíltan rákérdezett, hogy közelebb áll-e a csatár a távozáshoz, mint a szerződésének a meghosszabbításához.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.09. 09:00 |

Címkék: nyilatkozat mercato játékosokról

Moggi: "A Juventusnak el kell fogadnia a vereségeket"

moggi_luciano_sallal.jpgA Juventus nehezen megemészthető vereséget szenvedett a San Siróban, miután kétgólos előnyt szerzett, majd 5 perc alatt három gólt is kapott, végül egy szinte megnyert mérkőzést zárt pont nélkül. A csapatot heves kritikával illette az olasz sajtó, azonban a klub korábbi igazgatója, Luciano Moggi túlzónak tartja a reakciókat.

"Hallottam a sok kritikát, majd elolvastam az újságokat, s azt mondtam: »Mutassátok a tabellát!«." - mondta Moggi a Radio Bianconera munkatársának nyilatkozva a Juventus vereségével kapcsolatosan.

"Már azt hittem, hogy beelőztek, de láttam, hogy elsők vagyunk, vagyis talán valaki tévedett az értékelésében. Ha a Juventus az első, az azt jelenti, hogy megtették, amit tenniük kell. Sajnos előfordulnak rossz meccsek."

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.08. 20:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat meccsek

Sarri: „Nincs értelme okokat keresni”

sarri_maurizio_meccs_kozben_partvonal_mellett.jpegMaurizio Sarri nem kívánta a 4-2-es vereség után elemezni a Juventusnál felmerült áramszünetet, inkább méltatta a csapat kiváló teljesítményét a mérkőzés első 60 percében.

„Úgy gondolom, hogy világszintű futballt mutatott a csapat 60 percig. Teljesen irányítottuk a meccset, aztán következett az áramszünet.

Nincs értelme sokat gondolkodni ezen, mivel három nap múlva ismét meccsünk van.” - mondta a mester a DAZN munkatársának.

„Teljes áramszünet volt a csapatnál 15 percig. Megtörtént ez már más csapatokkal is ezen időszakban. A meccs pozitívumaival kell foglalkoznunk, hiszen egy órán keresztül teljesen irányítottuk a meccset.

Általában lehetetlen megtalálni az okokat ezekre a megmagyarázhatatlan áramszünetekre.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.08. 09:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat meccsek játékosokról

A Milan elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus továbbra is nagyszerű formában robog zsinórban kilencedik bajnoki címe felé, miközben az üldözők egyre inkább leszakadni látszanak. A szezon első felében kitartó kihívónak mutatkozó Inter végképp kiszállt a versenyből, s már a harmadik pozíciója is kérdésessé vált, míg a Lazio előbb az Atalanta, majd az AC Milan együtteseitől szenvedett vereséget, így távolsága a címvédőtől hét pontra duzzadt.

A zebramezesek következő ellenfele a tabella hetedik helyén álló, még a nemzetközi kupaindulást biztosító pozíciókért harcban álló AC Milan lesz, amely az előző fordulóban meglepően könnyed játékkal győzte le a Laziót, s ezzel nagy szolgálatot tett a ma este a San Siróba látogató Juventusnak.

Maurizio Sarri keretében már ott lehet a sérüléséből visszatérő Giorgio Chiellini és Alex Sandro is, míg Matthijs de Ligt és Paulo Dybala sárga lapos eltiltásukat töltik majd.

A két csapat őszi találkozója során a Torinóba látogató Milan meglehetősen agilis játékot mutatott, a győzelmet azonban a Cristiano Ronaldo helyére csereként beálló Paulo Dybala biztosította be egy csodálatos támadást lezáró káprázatos góllal, így kialakítva az 1:0-ás végeredményt.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.07. 18:00 |

Címkék: előzetes bajnokság meccsek

A Juve felvette a kapcsolatot Lacazette-tel

lacazette_alexandre_szakallal_arsenal_mezben.jpgFrancia értesülések szerint Juventus és további klubok is felvették a kapcsolatot az Arsenal csatárával, aki várhatóan nyáron elhagyja Londont.

A 29 éves támadónak jó és rossz időszakai is voltak az ágyúsoknál, és több megbízható forrás, így például a BBC és az Arsenalhoz közel álló David Ornstein arról írt a közelmúltban, hogy a nyáron elhagyja az újabb megújulás előtt álló Arsenalt.

A francia L’Équipe szerint többen felvették a kapcsolatot a francia csatárral, így például a Juventus mellett az Atlético Madrid és az Inter.

A bianconero klub szeretné megtalálni Gonzalo Higuaín utódját, miután az argentin csatár igencsak hányattatott időszakot élt meg az elmúlt időszakban, s a járvány után a visszatérése is kérdéses volt.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.07. 10:37 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Sarri: „Csak Higuaínnal szoktam veszekedni”

sarri_maurizio_borostas_torinoi_sajtotajekoztaton.jpgA Juventus mestere az AC Milan elleni meccs előtt kemény megmérettetésről beszélt, amelyen a hibák könnyen előfordulhatnak az újrakezdés óta veretlen rossonero csapat ellen.

„Holnap nehéz meccs vár ránk. Az AC Milan már okozott problémákat nekünk idén, nagyszerű fizikai és mentális állapotban vannak, és magas szinten játszanak.

Ilyenkor a mentális aspektus nehezen kezelhető, és a hibák bármikor jelentkezhetnek. A srácok tudják, hogy kemény hónap vár rájuk, és nem lankadhat a koncentrációs szint.

A tabellán látható előnyünk nem ad okot megnyugvásra. Olyan időszakot élünk meg, amikor nehéz meccsek várnak ránk, és rendkívül könnyedén lehet botlani. Csak a holnapi meccsre koncentrálunk, nem is nézem, hogy utána milyen meccs vár ránk.

Tovább a bejegyzéshez »

2020.07.06. 20:10 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat meccsek játékosokról