Igor Tudor a Parma elleni meccs előtt az elmúlt hét eseményeiről beszélt a szokásos sajtótájékoztatón, s elmondta, kérdéses Teun Koopmeiners és Kenan Yıldız hétfői játéka.
„Először is szeretnék gratulálni a női csapatunknak, hiszen tegnap a hatodik bajnoki címüket nyerték meg az elmúlt nyolc évadból Mi jól dolgoztunk, kicsit hosszabb volt a hét a szokásosnál, és kihoztuk belőle a legtöbbet, minden tekintetben dolgoztunk. Kenan Yıldız ma egy kicsit velünk edzett, majd holnap döntünk a játékáról. Teun Koopmeinersnek van egy kisebb ínsérülése, holnap meglátjuk, de a kezdőben való szereplés nagy kockázatot jelent számára. Federico Gatti és Samuel Mbangula kiesett.
Tervek a pótlásra? Nincsenek tervek, a rendelkezésre álló játékosok közül ki kell választanunk azokat, akik jobbak. Arra kell gondolnunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk egy jó periódusban lévő csapat ellen, döntetlent értek el otthon az Inter ellen. Nehéz kihívásra számítunk.
Rögzített helyzetek? Egyre többet dolgozunk a csapat negatív pontjain. Hiányoznak bizonyos tulajdonságaink, nem csak a centik, hanem a fajsúly, a kor és a tapasztalat, a ravaszság az, ami általában hiányzik a csapatból. Többet és gyorsabban kell fejlődnünk. A vágy megvan, a fiúk tisztában vannak azzal, hogy fejlődniük kell.
Dušan Vlahović még mindig nem szerzett gólt a vezetésem alatt? Minden nap dolgozunk és beszélgetünk. Jól tanul és figyel, igyekszik mindent megmutatni, és ez az alapvető dolog. Tetszett a játéka, és értékelte a csapat, jó asszisztokat adott. Jönni fog a gól.
Fejlődünk, növeltük a védekezési fázis intenzitását, magasan maradunk és megpróbálunk labdákat lopni. Még javulnunk kell, amikor alacsonyan visszahúzódunk a rögzített helyzeteknél. Próbálunk agresszívek lenni, amikor a csapat összetömörül.
Nicolás Gonzálezben egy vidám és készséges fiút találtam, aki szereti a futballt és szeret a csapatban lenni. Megvan benne az argentin mentalitás, ami mindig pozitív. Mindig rendelkezésre áll, két-három szerepet is tud játszani, és ez nem okoz neki gondot. Sok mindenben fejlődhet, jó, hogy a keretben tudhatjuk őt.
Lecce elleni cserék kérdése? A meccs után beszélgettünk egymás között, de a normális keretek között, semmi túlzás. A játékosok megértik az ilyesmit. Van hova fejlődni, mert öt csere sok és fontos is. Láttam, hogy a srácok tisztában vannak ezzel, biztos vagyok benne, hogy a következő meccseken a cserék tekintetében javulni fogunk.
Traghettatore, tehát révész, mint ideiglenes edző? Ez a szó szerintem negatív tartalommal bír. Tíz-tizenöt éve dolgozok Olaszországban, az ilyen szavak nem jó érzéseket keltenek bennem. Amikor megérkezik egy edző dolgozik, akár három-négy meccs alatt mindent megváltoztathat. Az edző mindig egyedül van, az adott napnak él. Az életet tervezés és jövő nélkül kell élni, a jövő ma épül. Ha túl sokat gondolkodsz a jövőn, az csak szorongást szül. Lehet ötéves szerződésed, öt vesztes meccs után is megkérdőjeleződik a jövőd.
Renato Veiga? 22 éves srác, de egy 30 éves futballista személyiségét mutatja. Megvannak az adottságai, gyors és kommunikatív, jól teljesít nyílt területen is. Bizonyos dolgokban még fejlődhet, még dolgozunk rajta. Ma kellemesen elbeszélgettünk, elmondtam neki, hogy nagy jövő állhat előtte, de minden csak rajta múlik. Fontos része a csapatnak, olyan személyiség, akire szükségünk van.
Dušan Vlahović és Randal Kolo Muani együttes játszatása? Meglátjuk, ez talán megtörténik, talán nem. Francisco Conceiçãótól nagy fejlődést láttam, nagyon megkedveltem őt.
Előrelépés a Parma ellen? Nem várok előrelépést, szuper nehéz meccsre számítok, és egyben nagyszerű meccset várok a csapatomtól. Nem feltétlenül gondolok ellentámadásokra épülő meccsre, az Inter ellen a második félidőben magasan nyomtak és presszionáltak. Nem véletlenül értek el döntetlent.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2025.04.19. 22:42:13
babo0410 2025.04.20. 02:58:07
Gaben Smith 2025.04.20. 08:49:26
Remelem csak a szezon vegeig marad a horvat en ketelkedek benne , hogy belole valaha is jo edzo lehet ,meg azt sem erzem nala amit Mottanal ,hogy kifuthat egy jo iranyba a tortenet nekem szintelen szagtalan.
Gaben Smith 2025.04.20. 08:51:21
venember83 2025.04.20. 09:54:36
Azért ebben bőven lehet felsőbb utasítás Vlaho esetében (is), mert ugye a szerbet játszatni kell, hogy pár hónap múlva értékesíteni lehessen valamennyiért.
SpiritoJuve 2025.04.20. 10:36:44
A jelenlegi Juventusban nem az számít ki játszik 9-est, lehetne itt a názáreti jézus is ha nincs lejátszva egy akció befejezésre.
Most a legfontosabb hogy Igor minél előbb próbálja rendbe szedni a srácokat a kókler rombolása után, és ahogy nyilatkozta is, majd érkezik a gól is Vlahotól. (Aki egyébként tolt két gólpasszt legutóbb. Egyiket Kopinak, másik meg egy zseniális lekészítés Yildiznek.) Akar ő és tud is. Sokkal több van Vlahovicban.
Viszont ez a hangnem szerintem kicsit sértő a csatárunkkal szemben ahogy ekézed őt. Motta alatt talán mindenki zseniális volt? Ember 60milliós igazolásunk nem mutatott még semmit. Ő is selejt? Vagy esetleg sportszakmai oldalon voltak súlyos problémák? Csak mert nagyon nem mindegy.
A fizuja meg az ő és az ügynöke dolga. Bayen-nél meg 20millàs zsék vannak. És? Mi vagy te közgazdász?
FORZA VLAHO!
alexGicamo 2025.04.20. 11:38:02
Nagyon várom a meccset !
Hajrá, fiúk !
Off :
Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok és gólgazdag mérkőzést, győzelemmel a végén !
Wizzurah 2025.04.20. 12:26:53
Gaben Smith 2025.04.20. 12:55:45
Te megis milyen rendezvenyelet nezel, Vlahovic konkretan ertelmezhetetlen minden osszjatekban vagy befejezesben egyarant. Nem tud labdat kezelni ,meterekre pattan el minden, csetlik botlik egyeni megmozdulasa nincs 1 az 1-ben nem tud senkit megverni , amit kapura vag az a lelaton kot ki vagy a szogletzaszlonal es ezt a harmadik edzonel csinalja.
Komolyan nem ertem mit latsz benne .
Meg hogy a bayernbe 20 milliot fizetnek az hogy jon ide?
gomorra21 2025.04.20. 15:04:40
3 meccs, 3 gólpassz.
Biztos vagy benne, hogy Kolo Muani ennél többet tenne?
MarcoT 2025.04.20. 15:49:54
SpiritoJuve 2025.04.20. 21:39:03
Hát holnap nyerni KELL a Parma ellen.
venember83 2025.04.21. 08:17:23
Gaben Smith 2025.04.21. 09:21:10
Sokkal nagyobb kart okoz a kombinaciokba , mert 10-8x nem tud egy labdat megtartani vagy visszapasszolni.
Menjen az Arsenalba vagy ahova akar meg rugjon ket Haalandnyi golt.
Itt nem fog az a lenyeg.
Egyebkent imadtamVlahovicot amikor idejott csak eltelt cirka 4 ev ami alatt ,nem gyozott meg…
gomorra21 2025.04.21. 11:03:06
Valhovicot én is eladnám, de most ebből a kettőből kell választani.
venember83 2025.04.21. 14:44:19
FJuve 2025.04.21. 17:16:53
Pedig nagyon be voltam készülve erre a mai meccsre, a szerda meg nem lesz jó, nem látom a meccset.
Tudom, hogy ez az olaszoknak más, mint pl nekem, de azt érdekesnek tartom, hogy húsvétkor lehet meccs, az már nem zavar senkit, hiába az egyik legfontosabb egyházi ünnep,de emiatt 4 meccset elhalasztanak :/
babo0410 2025.04.21. 18:43:27
Barza 2025.04.22. 09:38:31
venember83 2025.04.22. 11:03:15
venember83 2025.04.22. 20:34:31
www.awilime.com/tv/musor/arena4