A Juventus második tétmeccsére készül Igor Tudor vezetésével, és a vasárnapi római mérkőzés előtt Claudio Marchisiót kérdezte a Tuttosport az Öreg Hölgy idei évéről.
„A változások mindig pozitívak, legalábbis elvileg, de következetességre van szükség. Ezt a mindennapi munkával és a héten végrehajtott felkészüléssel érheti el az ember. Az edzőnek végre volt néhány napja, hogy foglalkozzon a csapattal. A vasárnapi mérkőzés kihívás lesz.
Egy olyan Juventusra számítok, amelyik nagyon akarja a győzelmet az Olimpicóban. Minden meccs döntőnek bizonyulhat, és egy nagyszerű csapat nem elégedhet meg a döntetlennel.
A csapatnak tartással kell pályára lépnie Rómában. A klubnál adott ez a személyiség, és Igor Tudor is tudja ezt.
Tudor sokat nyert, és nehéz időszakokat is megtapasztalt. Egy edző az ő tapasztalatával sokat számíthat, ha változtatni kell.
Amikor egy szezon közben megromlik egy kapcsolat, az sosem kizárólagosan az egyik fél hibája. Mindenkinek osztoznia kell a felelősségben. A magasságok és a mélypontok nyilvánvalóak, és a klubnál mindenki górcső alatt áll. Az idei évben a Juventus számos játékosa nem bizonyította értékét.
Kenan Yıldız nagyon jól teljesített Motta alatt, de az egész pályát le kellett fednie, a védekezésben is sok áldozatot kell hoznia. Természetesen az olyan tehetségeknek, amilyen ő, mindkét fázisban be kell vonniuk magukat, és be kell épülniük a csapat rendszerébe, de a szabadság elöl segít élesnek maradni az utolsó harmadban és gólokat szerezni.
Teun Koopmeiners? Remélem, hogy sikerül visszanyerni legjobb fizikai állapotát, de leginkább mentális tekintetben találja meg magát, mert az Atalantánál bizonyította, milyen értékes játékos.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.