HIVATALOS: Tudor váltja Mottát

allianz_stadium_dupla_szivarvannyal.JPGA mai napon megérkezett a hivatalos bejelentés is, Thiago Mottát a vezetőség felmentette szolgálatai alól, az új edző pedig Igor Tudor.

„A Juventus FC bejelenti, hogy a klub felmentette Thiago Mottát a felnőtt férfi csapat edzői posztjáról.

A klub szeretné megköszönni Thiago Mottának és minden munkatársának a professzionalizmusát, valamint az elmúlt hónapokban szenvedéllyel és odaadással végzett munkáját. A klub sok sikert kíván nekik a jövőre nézve.

A Juventus FC azt is bejelenti, hogy a felnőtt férfi csapatot ezentúl Igor Tudor irányítja, aki holnap, március 24-én, hétfőn tartja első edzését.”

Igor Tudor már megfordult a Juventus padján, Andrea Pirlo munkatársaként segítette a Juventus csapatát BL-helyen zárni a 2020-21-es szezont.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8218823490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KINGovHELL 2025.03.23. 17:25:19

Dicstelen edzők, tartás nélküli játékosok, önmagukat mentő igazgató(k). Hová lettél szeretett Juventusom?

Il Principino 2025.03.23. 17:34:17

Na végre!!!
Màr decemberben kellett volna..
Hajrá Tudor,kapd össze őket!!!

JeetTrader 2025.03.23. 17:34:28

Hajrá Tudor! Egyben biztos vagyok, grintát az fog hozni! Nem hálás a feladat, hisz nagy eséllyel nem ő fogja folytatni a csapattal a munkát, csak akkor ha az elsődleges kiszemelt végül nem vállalja majd el (Conte??). Végső soron lehet hogy az átállás is simább lenne..

Aztán ki tudja, lehet hogy összekapja a csapatot...

...de azért félek hogy a játékosok kémiája/hozzáállása mindeggyé teszi lényegében ki az edző...reméljük a legjobbakat.

FORZA JUVE!!

JeetTrader 2025.03.23. 17:35:19

@KINGovHELL: :((( jól összefoglaltad....:((( én is pont így érzek...

ggbuffon 2025.03.23. 17:46:03

A nap híre. :)

Bar cseppet se bizom Tudorban, de inkabb egy exJuvessal szenvedjunk mint ezzel a senkihazival.

babo0410 2025.03.23. 17:47:30

@KINGovHELL: Senki se számított erre. Nyáron a nagy többség örült Mottának. Kockáztattunk, mert Allegrivel nem ment, nagy nevű edzőre nem tellett. Ez van.

bianconeri83 2025.03.23. 17:48:12

Én vállalom, hogy bíztam Mottában, amikor érkezett, mégis vártam már egy ideje ezt a pillanatot. Sok sikert Igor, mentsd meg a szezonból amit még lehet!

KINGovHELL 2025.03.23. 17:50:54

@babo0410: Nem idén év elején kezdődött. Sokan ettől az évtől vártuk a javulást, de ellenkezője érkezett. Sok éve tart ez az egész és egyre csúnyább. Ez az én bajom.

KINGovHELL 2025.03.23. 17:51:37

@JeetTrader: Fel a fejjel, barátom. Mást nem tudok mondani.

Lord Viktor 2025.03.23. 17:52:57

@KINGovHELL: még Agnelli húzta le a klotyón, Marotta távozásával és Céronaldóval megszórva. Azóta ez a klub csak egy sótlan, szívtelen multicég-tömegtermék, árnyéka korábbi önmagának.

Egyébként papíron ez még egy durva váltás is, mert bár hetek óta nem ment a szekér rendesen, a kirúgás gyakorlatilag két bajnoki meccs után történt egy ötmeccses győzelmi sorozat után (nyilván ha csak a Serie A-t nézzük). ?
Mégis úgy érződik, hogy már túl későn történik. Annyira kilátástalan és wtf kátékot mutatott a csapat ezen a két meccsen, hogy az totális összeomlás, valamit muszáj csinálni valamit.

Nem mintha Tudorban több bizodalmam lenne.

KINGovHELL 2025.03.23. 17:55:44

@Lord Viktor: Őszintén megmondva szarok a nevekre, szarok a statisztikákra, szarok mindenre. Keseredett vagyok.

MGB75 2025.03.23. 18:00:50

35 éve kyokushin karatézok. Tudom, milyenek voltak akkor az edzések, kemények és kussban volt mindenki. Én ebbe csöppentem bele, ez volt a természetes. Amikor jöttek a következő generációk és én tartottam az edzéseket, ami kemény volt, általában edzések után elszidták a 3,14csámat. :D
Látom most is, mekkora szakadéknyi különbség van a mostani és az akkori generációk között. Biztos vagyok benne, nem azt szeretik a legjobban gyerkőcök és a fiatalabbak, ha én tartom az edzést. :) Nálam ugyanúgy kussban vannak és fegyelmezettek, mint én régen az akkori edzőmnél.
Tudor is abban a régi Juvéban focizott, ahol volt spirito, alázat, fegyelem, akarás. Biztos vagyok, ő még emlékszik erre és majd megpróbálja ezt átültetni valamelyest a mai keretbe. Kívánom neki, hogy sikerüljön és mutassa meg ennek az elkényeztetett generációnak, hogy mi az a Juventus!
Remélem, sikeresebb lesz, mint Motta.

FJuve 2025.03.23. 18:32:19

Én Motta nyilatkozatára kíváncsi lennék
Remélem a szokásához híven hosszan fogja taglalni a bizonyítványát és lehetőleg őszintén. Komolyan érdekelne.
Örülök Tudornak, de a váltás nagyon késői és nagyon hálátlan feladat :/

Forza Juve!

Joachim21 2025.03.23. 18:39:36

Lehet tudni, kik lesznek a stáb tagjai Tudor mellett? Remélem visszahozza Camoranesit, vele már rövid ideig dolgozott együtt Marseillben.

Fabrizio 2025.03.23. 18:45:14

Sok sikert Tudornak ebben a cseppet sem egyszerű közegben. Fino alla fine

Leram7 2025.03.23. 18:45:57

Mottának mennie kellett volna már ősszel, így lehet már késői.

Sajnos sok játékos el lett herdálva, mint Fagioli, Chiesa, Huijsen.

Remélem tanul ebből a klub és Tudor csinál valami maradnadót.

ggbuffon 2025.03.23. 18:58:13

@Lord Viktor: nem huzott le semmit a klotyon. Csak megertette h merrr tart a futball es ahhoz h folyamatosan top szinten mozogj ahhoz rengeteg penz kell. Abbol meg lassan egy angol kozepcsapat is

Marotta eluldozese szakmailag ketsegtelenul oriasi hiba, viszont Ronaldo hozatala nem Agnelli miatt sult el nagyon rosszul, hanem a Covid miatt. Egyebkent valszeg siman kigazdalkodta vna siman a klub a megnovekedett bevetelekbol.

ggbuffon 2025.03.23. 19:00:26

@Leram7: mar az elso szegyentelen Xek utan itt emlitettem h nagyon gyorsan kikellene vagni mert ebbol baj lesz.

De aztan mindig jott egy ket meglepi eredmeny (City ellen stb) ami utan gyorsan megbocsajtottak neki.

Remelem az Internel talalnak neki helyet, romboljon kicsit ott is ez a taktikai geniusz.

Majus vegen pedig Dzsintonik tavozasarol szeretnek olvasni. Elkepesztoen abszurd ahogy elherdalt egy halom jatekost Kellykert meg Alberto Costakert.

Victory7 2025.03.23. 19:11:51

Remek....Kezdjünk minden évben új edzővel,teljesen új kerettel,filozófiával építkezni az biztos jó lesz......
Lehet örömködni mindenkinek!!!!!

juve28adam 2025.03.23. 19:32:22

Gyerünk Tudor, én nagyon drukkolok neked!

Juvebest 2025.03.23. 19:36:26

Én nagyon bíztam Mottában tavaly szép, eredményes focit játszatott a Bolognaval. Nagy kár ,hogy itt ez nem vezetett eredményre. Hát csak bízakodni tudok hogy Tudor összrkapja a társaságot

alexGicamo 2025.03.23. 19:40:12

Üdv a fedélzeten , Igor !
Remélem, neked sikerül irányba tenni a hajót és ráncba szedni a srácokat !
Sok sikert !

babo0410 2025.03.23. 19:49:08

@venember83: Arra nem. Pedig nagy volt a baj a malomban!

Andras74 2025.03.23. 19:49:48

Sok sikert az új Misternek!
Remélem, újra lesz értelme várni a meccseket!
Talán a spiritóból is visszatér egy darab!

babo0410 2025.03.23. 20:00:09

@Leram7: Chiesa elherdálva? Folyamatos problémái vannak az erőnlétével, a Poolban sem játszik. Ő akkor is ment volna, barki az edző. Fagiolit majd megítéljük, Hujisen meg azért távozott, mert ha nincs a két súlyos sérülés a védelemben, esélye alig lett volna játszani. Túl fiatal, neki játszania kell a fejlődéshez.
Sajnáltam Hujisen és Fagioli távozását, de elfogadom. Fagioli és Chiesa is megtört a kényszerpihenő alatt. Én inkább remélem több oladz, és Yildiz nem távoznak sőt, ha van olyan olasz, aki annyira jó, inkább rá fogunk koncentrálni. Az új edző nem tudjuk ki lesz, lehet nála kialakulhat egy jó kis olasz mag.

verojuventino_86 2025.03.23. 20:01:51

@MGB75: Kyo és fegyelem? Shihan Furkó Kálmán kezei alatt edződtem, egy jó párszor eljárt a keze, fogalmazzunk úgy, hogy volt egy sajátos pedagógiai stílusa. :)
Versenyző voltam, imádtam!

babo0410 2025.03.23. 20:03:00

@ggbuffon: Te kirúgtad volna, de ellenben Allegrit nem. Egy új projekt buktatókkal jár, nem lehet fél évente edzőt cserélni, mert nem nyeri zsinórban a meccseket. Motta megkapta a bizalmat, de sajnos megtört nála valami. Most jogos a menesztése, akkor szerintem kár lett volna.

Joachim21 2025.03.23. 20:03:14

@ggbuffon: Amikor láttam ALberto Costát, nekem tetszett a játéka. Kifejezetten támadó jobb szélső akire nagy szükségünk lenne, és egy 3-5-2-es rendszerben a támadó ösztöneit is jobban kiélhetné ha kapna lehetőséget Tudortól. Neki én még adnék esélyt!

ggbuffon 2025.03.23. 20:05:42

@babo0410: nektek maniatok ez az Allegrin rugozas. Mutass mar egy kommentemet amiben azt mondtam h maradnia kellett vna?

Ha a szent Csiagutok kritikaja szoba kerult mindenkire rasutottetek h Allegri fanatikus.

Akkor is azt mondtam h megkell valni tole, de nem ugy ahogy azt Dzsintonik intezte.

Illetve en bevallom Contet vartam ehelyett az exinteres kokler helyett es nagyon nem tudtam soha hova tenni h ezt a nimandot idehoztuk.

ggbuffon 2025.03.23. 20:07:52

@Juvebest: hany Bologba meccset neztel meg teljes egeszeben?

Birom h mikor valami osszefoglaloba lattatok egy ket meccset akkor kijelentetek ilyen hulyesegeket h milyen jo jatekot jatszottak.

Nem, egyaltalan nem jatszottak szepen se tulzottan sok golt rugva.Eredmenyesen igen. A kettot ne keverjuk.

Rikoo 2025.03.23. 20:12:26

Végre valami ésszerű döntés a klubtól!

Rikoo 2025.03.23. 20:25:00

@babo0410: Teljesen más volt a két helyzet. Ezek elb@sztak több száz millió eurót nyáron befektetésekre, hogy aztán egy totális összeomlást lássunk idén.
Az elmúlt években meg az egyetlen biztos pont konkrétan az edző volt, mert a teljes vezetőséget lemondatták, megbüntették a klubot és kizárták az európai kupákból is.
Vért izzadtunk azért, hogy egyáltalán egy Locatellit le tudjunk igazolni, 2 hónap tárgyalás után.
Motta meg azt kapta akit kért konkrétan...

Attilio79 2025.03.23. 20:45:12

@Rikoo: Kötözködés nélkül, Calafiorit és Zirkzeet nem kérte? :)

Gabi 69. 2025.03.23. 20:55:32

Én nem voltam Motta ellen. Azt mondtam idő kell a csapat építéshez. De most el kellett küldeni mert a játékosok nyíltan meg mutatták hogy nem játszanak az irányítása alatt. Most arra leszek kíváncsi hogy kaptak egy új edzőt oda fogják e tenni magukat 100%-ban. Mert itt már nincs lehetőség hibázni hozni kell a meccseket.

ggbuffon 2025.03.23. 21:00:44

@babo0410: ez nem buktato, hanem totalis bukas.

Vagy meddig kellett vna varni?

Itt senki nem vart BL cimet , bajnoki cimet de meg Coppat sem tole. Legalabbis en nem. De azt azert igen h 8 honap utan mar latszodjon valami h mit is szeretnenk.

A helyzet meg az h nemhogy fejlodes nem latszodott de gyakorlatilag az egesz csapat beszakadt.

Brutalis taktikai hibak, jatekosok nem megfelelo szerepkorokben jatszatasa, mindezt ugy h ez a keret szinte teljesen az o szaja ize szerint lett osszerakva.

Szval felesleges mentegetni, gyak. DelNeris szamokat hozott, sot megcelozta a negativ rekordokat.

Tok felesleges arrol vitazni h erdemelt e volna meg eselyt. Igy is rendkivul keson lett meghuzva ez a csere.

RealDogg69 2025.03.23. 21:24:16

Nagyon itt volt már az ideje...remélem hogy nem késő még a 4. helyhez

Juventino86 2025.03.23. 21:26:28

Tudornak sok sikert kívánok. Nem lesz könnyű dolga. Mottának minden tisztelet nélkül a lehető legrosszabbakat kívánom a további “karrierjéhez”.

MaxAllegri 2025.03.23. 21:47:18

@Juventino86: Annyival egészíteném ki, hogy remélem ezt a taktikát egyszer átviszi a Sintérhez is! :D

Leram7 2025.03.23. 22:32:19

@babo0410: Chiesa, Fagioli és Huijsen távozásával nem az a fő problémám, hogy elmentek, hanem az, hogy nagyon áron alul.

Chiesa 12, Huijsen 15, Fagioli már pontosan nem emlékszem mennyiért ment el. A felét nem kaptuk meg az értéküknek.

Én egyébként hiszem azt, hogy más edző tudott volna kezdeni valamit pl Fagiolival.

@ggbuffon: Én is úgy éreztem, ősszel, hogy meneszteni kéne, de azért még volt remény. Már mindegy.

@Rikoo: +++ Motta megkapta a PL egyik legjobb és seria A konkrétan legjobb kpját. Mentségére: kicsit kevés játékos volt a keretben, kellett volna még 3 játékos kb.

juve2121 2025.03.23. 22:37:09

Valaki tudja mikor küldtünk el utoljára év közben edzőt?
Tudom tavaly Allegrit, de előtte?

Shaky79 2025.03.23. 23:38:07

Nem értem mi történhetett, talán a nyaralás miatt rágott be ennyire Guintoli, mert ez szerintem nem volt előre megtervezve!
Azért ha allegrivel is ennyire kemény lett volna a vezetés nem rontotta volna itt a levegőt 3 évig a semmire!
Nagyon kíváncsi vagyok mivel fog tudni többet kihozni Koopból vagy bárkiből
Forza Tudor, Forza Juve!

kidelpiero 2025.03.24. 01:04:30

Nem orulok neki, de az uj inpulzus miatt ismet nezem majd a Juve meccseit.
Motta ozvegyei keszult valami kozos fb csoport ahol idonkent megemlekeztek a szerelmetekrol, vagy mindenki magaban kezeli ezt a tragediat?

venember83 2025.03.24. 04:22:05

Igor Tudor asszisztense Ivan Javorčić lesz. A tréner tapasztalattal és ismeretekkel rendelkezik az olasz labdarúgásról, így ideális jelölt Igor Tudor támogatására.

Ivan Javorčić játékosként és edzőként is komoly tapasztalattal rendelkezik az olasz labdarúgás tekintetében. Igor Tudorral való együttműködése a Laziónál hozzáadott értéket jelenthet a Juventus számára, taktikailag képzett és a Serie A-t mélyrehatóan ismeri a 46 éves szakember.

Forrás: IlBianconero

Ivan és Igor. Nem cseng ez túl jól így európai kontextusban, egyetlen mentség, hogy útlevelük szerint horvátok ezek az emberek, nem oroszok.

Rocky80 2025.03.24. 04:49:18

Csókollak Tudor, újra megnyugodtam és van bizodalmam. Gyerünk, gyerünk!

Zsupi44 2025.03.24. 07:38:16

Nekem megmondom őszintén tetszik Giuntoli reakciója.
Ebben benne van, hogy Ő is hibázott és a szenvedély.
Szerintem az Ő munkája Motta totális bukása miatt van ennyire negatívan megítélve.
Elment Chiesa, Huijsen vagy Fagioli? Motta egyikkel sem számolt konkrétan Fagiolinak percek is alig jutottak így már novemberben reklamált, hogy menni akkar.
Hiba volt? Nem tudom.
Kedzek arra hajlani , hogy igen.
Ez a döntés arra biztosan jó lesz , hogy megadja a játékosoknak az esélyt, hogy megmutassák kit érdemes jövőre is itt tartani.
Hajrá!

Del Butus 2025.03.24. 07:57:07

4ből 3 csapatnál akkor már hatalmas bukta Motta. Annak is menni kéne, aki idehozta ezt a kóklert

Shyr Kahn 2025.03.24. 08:04:40

@MGB75: Sajnos ez minden sportra igaz manapsag. Regen en is kemeny edzeseken vettem reszt.
Manapsag ez nem mukodik. A kulturalis, tarsadalmi, politikai hatasok atformaltak a fiatalokat es rendszerint nem tetszik nekik a regi tipusu kemeny edzesmunka.

venember83 2025.03.24. 08:08:36

@Del Butus: ha így megyünk tovább a "kóklereket kinevező" láncon, végül Elkannig jutunk.

Shyr Kahn 2025.03.24. 08:12:44

En szemely szerint megkoszonnem Motta-nak az ev elejet, mert addig, amig a csapat veretlen volt, lattunk jo nehany dolgot, ami bizadalomra adott okot. Tovabbra is ugy erzem, hogy kollektive kell ezt megitelni es Giuntoli eppenolyan hibas a transzferek kapcsan, mint Motta. Bremer, majd Cabal kiesese olyan 2-3 honapos urt hagyott, amit a kesoi Veiga es Kelly fele biznisz mar nem tudott megmenteni (nem csupan a minoseg hianya miatt, de az egy honapos keses miatt is).

Tovabbra sem ertem Rugani es Huijsen elherdalasat. Kulonosen fajo volt Huijsen-t a spanyol valogatottban, betonbiztosnak latni.

Isten hozta Tudor-t! Remelem, hogy sikerul kihoznia a maximumot a mostani keretbol! Ahogyan MGB75 kollega celzott ra, kell egy kis szerencse, hogy kepes legyen a regi szellemiseget atadni ennyi ido alatt! Mondhatnank azt is, hogy mig Motta-nak volt 10 honapja, addig Tudor-nak lesz majd 2, hogy a negyedik helyet elerje.

Tavaly egyebkent neztem a Lazio merkozeseket az erkezese utan. Az is egy bonyolult helyzet volt Sarri lemondasat kovetoen es bar a Lazio eleg jo tartast mutatott a hatralevo merkozeseken, de az keves volt. Sztem ugyanakkor a Juve nagyobb motivaciot jelenthet es a jatekosallomanyunk is jobb.

Koop egyebkent a hoilland valogatottban is halovany. Mind a ket spanyolok elleni merkozesen be lett cserelve. Olmo-t is lathattuk a ket merkozesen. A ket jatekosnak bar hasonlo ara volt tavaly nyaron. Minosegben eg es fold a ketto. Nem tudom, hogy tudtuk ezt a bizniszt ennyire benezni... remelem ez csupan a mult es Tudor kihoz valamit a hollandbol.

Gabi 69. 2025.03.24. 08:37:34

@Shyr Kahn: Nekem már nyáron is az volt a véleményem hogy nem ér annyit Koppi mint amennyit fizettünk érte. Az árából három olyan játékosot is vehetünk volna mint ő. Én most nem láttam a válogatottban de legutóbbi válogatott szünetben meg néztem egy meccsét. Egy félidő alatt egyszer vagy talán kétszer ha mondta a nevét a riporter. Nem tudom Tudornál szányra kap e de örülnék neki ha rám cáfolna!

venember83 2025.03.24. 09:04:39

@Shyr Kahn: ha nem jön Gasp, nem számítok semmi jóra Kooptól. A bergamói játékosok távozás után sokszor felsülnek. Ha viszont jön Gasp, sok egót ki kell majd tenni a keretből. Nehéz döntések.

steven.h 2025.03.24. 09:21:53

@venember83: Én várok javulást Kooptól - nyilván nem csak tőle, mert csapatszinten amit az utóbbi időben mutattunk az botrány volt. Engem meglepett, hogy ezt meghúztuk, bár ha tényleg elvesztette teljesen az öltözőt, akkor nem ér annyit a dolog, hogy maradjon és év végén kiértékeljék és pénz nélkül leléptessék.

Tudortól azt várom, hogy a spiritot visszahozza, és hogy a játékosok a helyükre kerüljenek. Ez a keret nem neki lett kialakítva, de heti 1 meccses terhelés mellett nyugodtan hozzányúlhat az általa preferált 3-4-2-1-hez, amivel Koop gyakorlatilag visszakerül az Atalantában játszott szerepéhez, Yildiz végre nem szorul ki a szélre, Cambiaso játszhat wingbacket, ami jobban áll neki, és Weah is feljebb léphet. Szerintem Gonzalez is el tudja játszani a csatár mögötti szerepkört, nagy kérdés Conceicao, de talán neki se lenne teljesen posztidegen.

A Veiga,Kalulu,Gatti hármasnak meg meg kell tudnia oldani hátul, bár tény hogy a legvékonyabbak ott vagyunk.

Leram7 2025.03.24. 11:19:08

@Shyr Kahn: Mottanak első 2 volt jó meccse, aztán kezdődött a szenvedés.
Még volt Bremer is, amikor már gondok voltak a támadással.

Motta kevés edzői képességet mutattot. Motíválás, cserélés, átszervezés, formáció váltás nem volt.

Mentség a sérülések valamelyest, de olyan csapatok aláztak meg sorozatosan, akik többségét verni kellett volna. 42 meccsből 18 tudott megnyerni.

Természetesen hibás Guintoli, de Mottanak keményen igazolt, papíron nagyon jó alapanyagok érkeztek.

OnodiJ 2025.03.24. 12:00:40

@Shyr Kahn: Sajnos ez minden sportra igaz manapsag. Regen en is kemeny edzeseken vettem reszt.
Manapsag ez nem mukodik. A kulturalis, tarsadalmi, politikai hatasok atformaltak a fiatalokat es rendszerint nem tetszik nekik a regi tipusu kemeny
edzesmunka."

az nem lehet, hogy az "edzők" is inkább elpuhultak? Nem biztos hogy mindig a fiatalságot kellene csak minősíteni.....

bulldeo 2025.03.24. 12:04:32

@steven.h: nem tudom, mi van most Savonával, de elméletileg ő is jó a három védős rendszerben. Egyébként milyen jól jönne most Danilo:(

venember83 2025.03.24. 12:37:29

@bulldeo: sérült, valamilyen lágyéksérülés, beavatkozást igényel, végül nem tudom, hogy várnak-e vele nyárig.

steven.h 2025.03.24. 13:04:48

@venember83: @bulldeo: szerintem felesleges lenne a játékát kockáztatni, műtsék meg és csinálja végig rendesen a felkészülést. Ráadásul szerintem látszódik rajta hogy hátráltatja a sérülés.

Juvino 2025.03.24. 14:41:27

@Shyr Kahn: En is neztem par meccset a Laziotol es nem lattam rossznak oket. Ott miert is kellett mennie Tudornak?

Gabi 69. 2025.03.24. 14:48:15

@steven.h: Neki egyértelműen a sérülésből eredően látszik a visszaesése. Én nem játszatnám. Műtsék meg és utánna teljesen felépülve fizikálisan felkészülten játszon. Vagy ha most kockáztatnak vele lehet soha nem lesz olyan játékos amilyen lehetne még a tehetsége alapján. Amíg egézséges volt nagyon jól ment neki. Weah is előrébb jöhetne a felépülése után. Weáhban azért tizenhatoson kívülről is benne van a gól.

FJuve 2025.03.24. 16:12:02

Lehet én emlékszem rosszul, de a múlt héten még bőven 2 felett volt az odds a Juve győzelmére a Genoa ellen, nem?
Most 1.6 körül.
A google nem volt a barátom, csak friss fogadási adatokat találok. Valakinek van infója korábbról?

FeriGjuve 2025.03.24. 21:05:02

@venember83: Már önmagában a tény-hogy ez bármiféle előítéletet szülhet-is rettenetesen gáz!!!
(Itt most nem rád céloztam természetesen)

FeriGjuve 2025.03.24. 21:09:10

@Shyr Kahn: Összességében én úgy ítélem meg,hogy nézhetőbbek lettünk, illetve néha még szórakoztató elemei is voltak a jatékunknak Motta alatt,de ez csak abban a 2-3 hétben,amikor ez jó formával is társult.
Sajnos nem tartott sokáig és túl jó eredményekkel sem párosult.

Shyr Kahn 2025.03.24. 21:56:54

@Leram7: "de olyan csapatok aláztak meg sorozatosan, akik többségét verni kellett volna." - ez csupan 2025-ben tortent meg. Legjobb emlekeim szerint 2024-ben nem alazott meg egyetlen egy csapat sem bennunket. Ezert is irtam, hogy azt megkoszonhejtuk neki. Edzokent sztem probalta kezben tartani a dolgokat, de nem sikerult neki es en ettol meg nem aggatnam ra azokat a cimkeket, amit te tettel, mert pl a Bologna kapcsan eg es fold, amit muvelt.

@OnodiJ: Edzokent tudom, hogy probalkoztam kemeny edzessel es a gyerekek panaszkodnak manapsag, amikor valaki a regi kemenyebb iskolat tolja. Azt mondjak, hpgy unalmas mindig futni meg eronleti feladatokat csinalni. Nekik "fun" edzesre van szukseguk... persze, hogy ez a szo mit takar, azon lehetne vitatkozni. Kuluralisan manapsag a kemeny edzoi modszerek nem csupan nem mukodnek, de nem is igazan elfogadottak. Ha te ezt csinalod, akkor "oreg" vagy es "outdated". Az idosebb generacio nem mer mar ilyet csinalni, a fiatalsag pedig teljesen maskent nott fol ennek koszonhetoen... maradjunk annyiban, hogy sem a fiatalokat, sem az idoseket nem okolom (azaz reszben igen, mert mindenki felelos). Sokkal inkabb azokat, akik ebbe a mederbe tereltek a nyugati orszagokat. Es itt nem akarok politizalni, mert szvsz minden politikai nezetnek meg van az elonyos es hatranyos oldala, de kollektive mindenki felelos, azert amilyen helyzetbe kerultunk.

@Juvino: Ugy tudom Tudor lepett le vegul, mert nem tetszett neki a nyarra felvazolt projekt, de nem vagyok ebben 100% biztos.

@FeriGjuve: Sajnos Decemberre teljesen elfaradt a dolog, ebben egyetertek.

MGB75 2025.03.24. 22:20:23

@Shyr Kahn: Igen. Sajnos elég nagyok a generációs szakadékok, amiket vagy nagyon nehéz, vagy lehetetlen áthidalni. Én azért bízom Tudorban, hogy valamennyire sikerül neki. Nem várok tőle csodát, csak egy tisztes helytállást. Egy megörökölt kerettel nem is lehet túl sokat elvárni.

Juvino 2025.03.24. 23:06:01

@Shyr Kahn: Em sem emlekszem nagyon ra, de azt hittem, h csak hozzam nem jutottak el infok errol.
Erdekes, amit irsz a gyerekekrol, h nekik "fun" edzesek kellenek, ebbol arra gondolnek,h egy csomo spiler jon ki az akademiakrol, ennek ellenere, inkabb a fizikalisabb es a taktikat vegrehajtani tudo playerek a jellemzok. Sőt...rajuk van kereslet is.

Shyr Kahn 2025.03.25. 04:42:51

@MGB75: En sem csodat varok, de a legjobb negy elvaras tovabbra is. Altalaban egy edzovaltas utan ugyanaz van, mint egy kulturavaltas soran. Az elso allomas a mezes hetek, azaz ez az a fazis, amikor a csapat onfeledt az uj nezopont miatt es kepes lenduletet venni. 2-3 merkozes utan ennek vege lesz es ott jon el a kerdes majd, hogy Tudor mikent tudja oket kezelni. Remeljuk jo lesz ez!

Shyr Kahn 2025.03.25. 04:45:55

@Juvino: A kanadai mentalitas nagyon mas mint az europai. Es kulonbozo szintek vannak. Van a verseny szint legfelsoje, amihez szinten van szerencsem, mert a fiam - es a lanyom is tier 1 csapatban jatszik. Ott mar elvaras, hogy a kevesbe fun dolgokat is jol turjek, de sajnos nem tudod tultolni a dolgot, mert ha tultolod, akkor megvan az eselye, hogy a gyerekek elkezdenek panaszkodni a szuloknek, hogy nem erzik jol magukat es mast szeretnenek, ahol nem kell vert izzadniuk az eredmenyekert. (ilyenkor mennek le tier 2-be). A mai gyerekek nagyon gyorsan ki tudnak egni barmifele sportbol.

OnodiJ 2025.03.25. 05:21:45

@Shyr Kahn: Akkor most a szülő a hibás, hogy hagyja a gyereknek, hogy mindig a könnyebb felé menjen,vagy a gyerek mert tudja hogy a felnőtt úgyis ráhagyja?

FJuve 2025.03.25. 08:29:09

@Shyr Kahn:
A csoda néző pont kérdése, mert sajnos a legjobb 4hez is lehet szükség lesz rá. (Közel van az a rohadt 9. hely is most már :/ )

Tisztában vagyok vele, hogy ez valamilyen szintig egy promó videó és reklám funkciója van, de akkor sem rémlik, hogy Motta valaha ilyen intenziven a csapattal együtt dolgozott volna bármelyik ilyen videón is.
Ez egyelőre nekem nagyon tetszik, bízom benne, hogy a folytatásra is ezt lehet majd mondani.
www.facebook.com/share/r/16FSw1h17U/

Rikoo 2025.03.25. 09:22:44

@Shyr Kahn: Tudor teljesen más mentalitású edző. A szigor lesz a legfontosabb számára.

Rikoo 2025.03.25. 11:31:50

@FJuve: Tudor a Juventus DNA-t akarja átadni. Motivációs beszéddel kezdte a közös találkozót és mindenkivel egyesével leül majd.

FJuve 2025.03.25. 11:47:20

@Rikoo:
És ez így is van jól. Nagyon példás hozzáállás!

MGB75 2025.03.25. 13:49:58

@verojuventino_86: Kemény volt az öreg és egy igazi "paraszt". :D

Shyr Kahn 2025.03.25. 16:05:23

@OnodiJ: Mind a ketto es egyik sem. A szulo, a kulturalis nyomas miatt nem alkalmazhat mar olyan szigort, mint korabban. A gyerek az osztoneire hallgatva keresi a kiskapukat. Mind a ketto tehet tehat rola, de kozben egyik sem tud sok mindent csinalni ez ellen.

Shyr Kahn 2025.03.25. 16:07:32

@FJuve: Minden kezdet szep... idovel majd meglatjuk, hogy az is marad-e. En is szurkolok neki hidd el!

OnodiJ 2025.03.25. 16:18:34

@Shyr Kahn: Pont ezért írtam a legelső hozzászólásodra, hogy nem mindig csak a mai fiatalságot kell lenézni, sőt inkább azt akitől a "példát" kapja. Fiam 5 éves kora óta focizik, és nem a mai fiatalokkal van a baj, hanem pont a mi korosztályunal akik elrontják ezt.

Shyr Kahn 2025.03.25. 16:35:27

@OnodiJ: A problema az, hogy manapsag a fo tendencia az, hogy a fiatalsagot mindig felmentik, ami eppen annyira hibas elgondolas, mint az, hogy csupan a felnottek hibasak. Szvsz nem mentheto fel senki sem es kollektiv modon minden oldalon kell keresni a hibat.

Egyebkent nem nezem le a fiatalsagot, csupan latom a hibaikat is.

En nem erzem a korosztalyomat elrontonak... jobban nem rontunk el dolgokat, mint barmely mas korosztaly elottunk. Van a kulturalis es szocialis eletnek egy kenyszerpalyaja, ami minden korban ad egy fo csapast a felnottek viselkedesenek es a gyerekek nevelesenek. Tok mindegy, hogy 2000 evvel ezelottrol beszelunk, vagy 2025-rol. A tendenciak es kulturalis/szocialis nyomas adottak voltak es adottak is maradtak, csak mas kontosben.

A kerdes inkabb az, hogy ki kepes a felvazolt nyomas ellen menni ugy, hogy nem lesz kinezve es kiutasitva mindenhonnan?

Ethan Hunt 2025.03.25. 18:34:55

@OnodiJ: "és nem a mai fiatalokkal van a baj, hanem pont a mi korosztályunal akik elrontják ezt."

Milyen értelemben rontja el szerinted a mi korosztályunk a mai fiatalokat?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3601) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1003) elemzés (40) előzetes (906) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1710) játékosokról (10372) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2521) meccsek (4432) mercato (4315) nyilatkozat (7781) Olasz Kupa (338) összefoglaló (450) pletyka (4332) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (315) video (241) Címkefelhő
süti beállítások módosítása