Agnelli visszatérne a klub élére?

agnelli_andrea_elkann_tarsasagaban_civilben.jpgA Tuttosport legutóbbi értesülései szerint Andrea Agnelli a Red Bull támogatásával akarja megszerezni a Juventust, megszabadulva unokatestvérétől, John Elkanntól és az Exortól. Enrico Testa, a La Stampa munkatársa azt állítja, hogy a Juventus korábbi elnöke személyesen szeretné átvenni a klubot, egy befektetési alap támogatásával. A tárgyalások már hónapok óta folynak, a közvetítő pedig Gianluca Ferrero, és a spekulációk szerint a nemrég befektetés iránt érdeklődő Red Bull is érintett lehet. Andrea Agnelli álma, hogy visszaemelje a Juventust oda, ahol az ő elnöksége alatt volt a klub, és állítólag már ki is választotta azt az embert, aki a klub felélesztésének élére állhat, ő pedig Jürgen Klopp. A Liverpool korábbi edzője jelenleg globális futballigazgatóként dolgozik a Red Bull rendszerében.

Ugyancsak a Tuttosport írt arról, hogy a Juventus letette a voksát Thiago Motta mellett, aki a szezon végéig mindenképpen a csapat élén maradhat, de ezt a számítást áthúzhatja egy hétvégi firenzei vereség. Ha ez megtörténik, a vezetőség egy ideiglenes edzőt állíthat a csapat élére, aki a szezon végéig kaphat megbízást. A két jelölt már a Juventusnál dolgozik, egyikük a Next Gen edzője, Massimo Brambilla, míg a másik a Massimiliano Allegri csapatában is megfordult Francesco Magnanelli.

A Tuttosport egy új névről is írt, aki átveheti a csapatot szezon végén, ez pedig a Barcelona egykori mestere, Xavi. A lap szerint a Barcelona korábbi játékosa és edzője olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek vonzóak a Juve számára, de sajnos a pársoros cikkből nem derül ki, pontosan mely tulajdonságokról van szó.

A La Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy Thiago Motta munkássága kapcsán a vezetőség a szezon végén vonhat mérleget, de ez a szezon a bajnoksággal ér véget, a nyári klubvilágbajnokságon már új ember vezetheti az épülő Juventust.

A Tuttosport újabb komoly nyári átalakulásról írt, aminek a keretében Dušan Vlahović az első számú távozó, de Andrea Cambiaso és Mattia Perin is távozhat, valamint Teun Koopmeiners, Douglas Luiz és Nicolás González torinói jövője kapcsán is komoly kérdőjelek merültek fel.

A Calciomercato két játékosról is írt a Juventus kapcsán, az egyik Randal Kolo Muani, akinek a teljesítménye a parádés kezdés után visszaesett. A játékos helyzetére felfigyelt a bianconero klub vezetősége, és sok minden függ attól, hogyan zárja a szezont a támadó, mert ha nem javul teljesítménye, a Juve nem fogja elkötelezni magát a következő szezonra, mivel a PSG-vel való tárgyalosnak várhatóan nem lesznek egyszerűek, és a játékos szerződtetése komoly kiadásokat eredményezhetnek.

A Calciomercato által kiemelt másik játékos az Atalanta középpályása, Éderson, és a lap szerint Cristiano Giuntoli keményen dolgozik a brazil megszerzéséért. A sportigazgató szeretné ismét egymás mellett tudni Teun Koopmeinerst és Édersont. A sportigazgató januárban egyeztetett Ederson ügynökeivel, hogy feltérképezze egy esetleges tárgyalás kereteit. A 25 éves futballista szerződése 2027 nyarán lejár, és feltehetően a futballista nem kíván hosszabbítani, és a Juventus számára rossz hír, hogy a Manchester United is felfigyelt a játékosra, és az angol klub 60 millió eurós ajánlattal készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2118814882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xXPeiperXx 2025.03.12. 06:20:43

Kezdődik az újságírói fantáziacunami ...

Joachim21 2025.03.12. 08:16:28

Ha Éderson jönne, akkor már csak meg kellene szerezni Gasperinit is az Atalantától. Egy csomó játékos értéke növekedne így az év végére. Jelenleg eladni DL-t, Koop-t és Nico-t is csak veszteséggel lenne lehetséges, szerintem még úgy is, hogy a könyv szerinti értékük ~20-30%-ot csökkent.

FJuve 2025.03.12. 08:32:18

@Joachim21:
Plussz ez megint egy kicsi a "sz*rok bele, csapom szét" történet lenne.
Eladni megint a fél csapatot szerintem nem a jó út.
A Koop, Nico, DL hármás szerintem nem rossz alapanyag csak tudni kellene használni őket.
Kifejezetten Gonzalez így is jó teljesítményeket hoz szerintem. De támadó játék nélkül elég nehéz produkálni.
Kitenni őket a piacra úgy, hogy még az sincs meg ki lesz jövőre a padon az valószínűleg tényleg nettó újság eladási cikk.

Kasabai 2025.03.12. 08:54:19

Az öreg Agnelli nevezte ki utódjának Elkannt, nem véletlen. Agnelli most már ne akarjon semmit se, mert bőven van része abban, hogy most itt tartunk a béka s.gge alatt. Tegnap néztem a Pool meccset, ezer éve nem néztem másik csapatokat a Juventuson kívül, és megdöbbentő volt a színvonal különbség.

Gabi 69. 2025.03.12. 09:01:21

Azért Agnelli ha törvényesen csinálná plusz Redbull, Kloppal nem hangzana rosszul. De mennyi ennek a valóság alapja?

Rocky80 2025.03.12. 10:10:36

Először meg kéne nézni hogy mit produkálnak ezek a játékosok más edzővel, aztán utána variálni.

Wizzurah 2025.03.12. 10:14:07

Nagyon nem szeretnem, ha az amugy is retek J betus otlettelen szar logora meg oda kerulne ket bika es az lenne a csapat neve, hogy RB Juventus. Na azt kurvara nem....

Attilio79 2025.03.12. 11:04:56

Valaki elnézte a házszámot, a torinoi bikák egy pár sarokkal máshol laknak.
Agnelli meg sem közelíti az ügyvéd úr tekintélyét, nem gondolom, hogy ez jó cserealapot jelent a klub számára.

Pavel1988 2025.03.12. 11:32:42

Agnelli egy levitézlett diktátor képét festi, aki nem tud méltóan vereséget szenvedni.
Köszönjük meg neki azt a 9 évet de én többet nem szeretném a klub közelében látni. Agneliként fogalma sincs már arról mi fontos egy Juventus szurkolónak.

Gabi 69. 2025.03.12. 11:34:42

Azért a Redbull már megmutatta hogy ha csinálnak valamit azt megcsinálják. Itt sokan valami Arab tulajnak örülnének. Az mennyivel lenne jobb? Vagy valami amerikai aki csak a saját zsebét nézné nem érdekelné a csapat. Hogy a zebra hogyan nézne ki a két bikával az mondjuk érdekes lenne.

venember83 2025.03.12. 11:37:26

@Pavel1988: nem tekintem A. Agnellit szentnek, de őt legalább viszi előre a hév, van célja. Ehhez képest az aktualitás:
cdn.rios.hu/dl/upc/2025-03/10/7681_xp7z31z36cetaxib_ferrero_atalanta_ellen_nezoteren.jpg

venember83 2025.03.12. 11:38:09

@Gabi 69.: plusz ez, igen. A RB profi. Ellentétben sok másik tulajjal.

kidelpiero 2025.03.12. 12:22:58

@Kasabai: korabban rakos sejthez hasonlitottam Andreat, a vegen kiderul h tenyleg az. Az Oregholgy nem tud tole megszabadulni csak ideiglenesen tunetmentesedni...

Attilio79 2025.03.12. 12:33:20

@venember83: Ugye nem egy kép alapján próbálod a munkáját bírálni a "pénzügyi" elnöknek? :)

OnodiJ 2025.03.12. 12:57:52

Egyébként mit csinált, hogy sokan nem örülnének neki? Csak azért mert mindenki ugyanazt csinálta, csinálja és boszorkány üldőzés áldozata lettünk, nekem semmi bajom vele.

steven.h 2025.03.12. 13:01:06

@OnodiJ: Valószínű egyedül vagyok, de én örülnék neki ha visszajönne. Remélhetőleg a múlt hibáiból tanult és rendbe tudná szedni a klubot.

Juventino86 2025.03.12. 13:09:37

@steven.h: Nem vagy egyedül. Agnelli valóban követett el hibákat, de neki legalább van némi fogalma arról, hogyan kell irányítani egy klubot. Egy tőkeerős befektetővel a háta mögött annál biztosan jobb lenne a helyzet, mint ami most van.

venember83 2025.03.12. 13:10:11

@Attilio79: igaz, sokat dolgozott, s abba fáradt bele. Köszönöm, hogy sikerült megvilágítanod a helyzetet egy másik fényben.

Attilio79 2025.03.12. 13:13:41

@venember83: Én így szoktam sms-t is írni, lehet, hogy éppen a játékosoknak ír.
De komolyan, szerinted alszik?

Attilio79 2025.03.12. 13:16:57

@OnodiJ: Az ő regnálása alatt voltak meleg piték, pl. Paratici működ(tet)ése, a pénzügyi adatok hamisítása stb. Szerintem ezek olyan alapvető dolgok, hogyha tudta azért, ha meg nem tudta azért gáz és mehetnénk visszább is az időben pl. CR és a Covid által hozott baklövések....

Pavel1988 2025.03.12. 13:37:01

@venember83: Szomorú, hogy Ő az alternatíva.

Gabi 69. 2025.03.12. 13:40:12

@Juventino86: Nagyon igaz! Még szenvedély is van benne!

OnodiJ 2025.03.12. 13:42:22

@Attilio79: Mert nem azt csinálta, csinálja és csinálni fogja a Bundesliga csapatokat kivéve az összes európai topklub? Most azért mert szó szerint boszorkány üldőzés zajlott ellenük minden téren az elmúlt 20 évben, nem ezt csinálja mindegyik? CR nagy fogás volt, bőven vissza hozta marketingben az árát, mert mindenki a Juvéról beszélt. Most mi van? Csak szutyok NSO t nézz meg, 0 kommentár a Juve cikk alatt, CRnél 400-500 komment. Oda jutottunk, hogy, 2 héttel ezelőtt nem adták a meccset....

Attilio79 2025.03.12. 13:57:20

@OnodiJ: Tehát szerinted nem Agnelli a felelőse a kialakult helyzetnek?

Attilio79 2025.03.12. 14:03:38

@Juventino86: Az Exor egyébként nem jelent tőkeerős hátteret?
Agnelli megmutatta, hogyan kell a földbe állítani a klubot egy sikeres széria után, tele ügyeskedéssel, meg Paratici féle igazolás guruval.

OnodiJ 2025.03.12. 14:04:21

@Attilio79: Nem csak ő, hanem az egész európai topfotball + az olasz szövetségtól kezdem minden nyomi aki el akarta a Juvét tüntetni. Mert szerinted a milán, inter, roma meg a többi olasz nem ügyekedtek?

Attilio79 2025.03.12. 14:16:05

@OnodiJ: Most azon vitázunk melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás?
A végeredmény a lényeg!
A Juve a Covidot követően mélyrepülésbe kezdett, tele olyan hírekkel, hogy lemondanak a fizukról a jatékosok stb., ekkor már ott lehetett a Super liga ötlete az asztalon, aztán jött egy Pjanic-Arthur mestermű és megannyi apróbb szenny a játékosok bevonásával. Komolyan visszasírjuk ezt a remek időszakot? Nagyon nem kellene, végre kifelé jövünk ebből talán.

Attilio79 2025.03.12. 14:18:46

@Attilio79: Ja és majdnem elfelejtettem Suarez nyelvvizsgáját. :D
Reménykedem, hogy most minden aljasság mellőzve van a klubtól.

OnodiJ 2025.03.12. 14:26:31

@Attilio79: Ne haragudj, de nem értelek. Melyik a jobb időszak? Nézettség hiányában nem adja a tv meccset, senki nem beszél rólunk, CR ideje óta nem látok kisgyerek Juve mezben edzésre menni....
Most azért mert tényleg a Bundesligát kivéve az összes csapatot meg lehetne hurcolni európában, csak egyedül minket hurcoltak meg, azt mondod, soha többet olyan aranykor mint Andrea Agnelli időszakában? Még egyszer, csak azért mert rajtunk kívül senkit nem büntettek meg ugyan azért? Írtad Pjanic-Arthur cserét, Barca? Kapott valamit? A nagy egészben gondolkodj ne csak Agnellin.

Attilio79 2025.03.12. 14:39:54

@OnodiJ: Agnelli hozta Marottát, aki letette a névjegyét és CR hozatalával elkezdődött egy negatív korszak, amit ma is érzünk és még érezni fogjuk.
Nem kell ide ujabb sz*rkeverés.
Tudom, hogy egyszer vélhetően visszatér, de én most abban reménykedem, hogy nem mostanában lesz lehetősége.
Szépen visszacsorog mindenki a futball életbe, aki büntit kapott vagy benne volt, Paratici lehet, hogy Milan, Nedved araboknál, most meg ez.

Gabi 69. 2025.03.12. 14:44:22

Aki a topp bajnokságokban az élen van meg a BL ben is azok mind ezt csinálják. Megy az ügyeskedés a kiskapuk meg a korrupció. Aki Magyarországon lakik azt tudja miről van szó.

Attilio79 2025.03.12. 14:47:27

@Gabi 69.: Azt mondod, hogy gülüszem (Marotta) is egész életében csalt, de a nyomozókat le tudta fizetni egy gazdaságilag megrottyant kínai?

OnodiJ 2025.03.12. 14:51:39

@Attilio79: Te most tényleg azt hiszed, hogy az európai topfoci patyolat tiszta? Csak azért mert egyedül minket hurcoltak meg? Akkor inkább fejezzük itt be a vitát!

OnodiJ 2025.03.12. 14:55:01

@Attilio79: Mert érdekes mód, elévülési idő után derült ki hogy az inter is megvesztegette a bírókat... Ezért nem büntették meg és megtarthatta a tölünk elvett bajnoki címeket?

Attilio79 2025.03.12. 14:55:32

@OnodiJ: Nem, írtam ilyet? Miért hinném? Ennek ellenére, akit egyszer lefüleltek...
Van jópár személy, aki sokkal alkalmasabb A. Agnelinél és nem tudok örülni ennek a félnótásnak, ennyi az egész.

Attilio79 2025.03.12. 14:59:11

@OnodiJ: Visszafelé is él a dolog! A Superligában Agnelli mögé beálltak, akikkel megállapodásokat kötött? (Real, Barca kivételével)
Mindenkinél hiteltelen lesz, akik kiizéltek vele, azoknál azért, akik meg eddig se mentek bele a meredek bizniszekbe, azoknál meg azért.
Szóval most nem tartanám jó döntésnek, ennyi.

Kasabai 2025.03.12. 15:00:20

Ne az legyen a mentség, hogy mások is csalnak. Főleg, hogy minket mindenki árgus szemmel figyel. Nekem Elkann full hiteles, Gianni Agnelli unokája és általa kinevezett utódja. A hagyomány és a pénzügyek terén is akkor vagyok nyugodt, ha ő a tulaj, nem olajsejk vagy Agnelli mögött álló RB.

Attilio79 2025.03.12. 15:08:14

@OnodiJ: Te most a 2006-os Calciopoliról beszélsz? A Toto bizniszről is beszélhetünk a 90-es évekből...
Akkor A. Agnelli kb. a biciklit tolta Continassaban, még sehol sem volt, 2010-ben érkezett.

steven.h 2025.03.12. 15:08:46

@Attilio79: nem egész életében, de pl amiért a Juvét elővették, ez a plusvalenza ügy, azóta kiderült, hogy az inter csak azért tudta teljesíteni a Seria A-ba való nevezési pénzügyi feltételeket, mert Marotta ilyen ügyletekkel ki tudta ügyeskedni (pont amiatt mert rottyant volt a kínai).

Ugyanolyan boszorkányüldözés ment a klub ellen, mint 2006-ban. A Juve újra kezdett visszatérni a csúcsra és egy Ronaldot is le tudott igazolni, miközben az inter a csőd szélén, be kellett vetni mindent.

Sajnos a COVID és az ezzel járó rosszul időzített Szuperliga pont kapóra jött. A Real és a Barca még indig egyébként benne van a Szuperliga szerződésben, érdekes módon az senkit nem zavar, meg akkor se zavart, csak a Juve.

OnodiJ 2025.03.12. 15:08:50

@Kasabai: Szerintem tanult a hibáiból és olyan ember aki él-hal a Juventusért. Ezt nem lehet eltagadni tőle,ellenben Elkannal.

Zsupi44 2025.03.12. 15:15:45

Én ezt kicsit Perez visszatéréséhez tudnám hasonlítani ami a Madridnál volt.
Szerintem adni kellene időt Elkanéknak , de ha ők eladják , akkor inkább Agnelli mint egy Kínai vagy arab esetleg amerikai köcsög vigye.
Azért Agnellinek nagy szenvedélye volt és imádta ezt a klubot. Sok más emberrel ellentétben vállalta a felelőséget és lemondott...

Attilio79 2025.03.12. 15:21:06

@steven.h: Marotta mégsem lett elzavarva, sőt elnök lett, lehet, hogy jobban ért a dolgokhoz, mint Agnelli... vagy szerencsésebb? vagy őt támogatja a liga és az összes csapat vezetője?...

Ronaldo leigazolása a lehető legrosszabb döntés volt, onnan datálhatjuk Paratici ténykedésének kezdetét. A csapatszellem megborult, a régóta itt játszó mag fizetésének a többszöröse volt Ronaldoé. a Coviddal nem lehetett számolni, de az is betette rendesen a kaput.

OnodiJ 2025.03.12. 15:26:52

@Attilio79: Gondolom hallottad már az összeesküvés elméleteket, amikor kiderül hogy ügyészségen, szövetségben, bírói karban szinte mindenki inter drukker? Te tennél valamit ellenük ha tulaj lennél és téged békén hagynak?
Hagyd csak, költői volt....

Attilio79 2025.03.12. 15:35:55

@OnodiJ: Ohjaj, hát persze, az elméletek jönnek, oké, akkor az egész világ Inter szurkoló és fizetik a bírókat is minden meccsre, a kínai igen gazdag lehetett a csőd jelentése előtt, végre sikerült eladnia a klubot...
A torinoi ügyvédek, ügyészek, politikusok már semmit sem érhetnek, leradíroztak minket és csak rágalom volt minden, amit Paratici tett vagy tenni akart. Oké.

Zsupi44 2025.03.12. 15:38:44

@Attilio79:

Ott azért vettek minket elő mert szuperliga alapítók voltunk és a Real,Barca kettős mellett nem léptünk ki belőle...

OnodiJ 2025.03.12. 15:41:28

@Attilio79: mint írtam költői kérdés volt.... Maradj a kis álom világodban, hogy a szemét Juvén kívül mindenki szabályoknak megfelelően csinál mindent...

Attilio79 2025.03.12. 15:53:23

@OnodiJ: Te figyelj már, hol írtam ilyet?
Kicsit el vagy tájolva. (Nem kicsit, gyakorold az értő olvasást). Köszi.

OnodiJ 2025.03.12. 16:17:47

@Attilio79: Te mentegetsz mindenkit és szidod az elkövetett hibákat.... Olvasd már vissza ember?!

OnodiJ 2025.03.12. 16:24:53

@Attilio79: Többen írják a dolgokat neked ugyan arról de akkor én vagyok eltájolva? Hagyjuk inkább békén egymást még nem megyünk alpári b módba!!!!!

steven.h 2025.03.12. 16:28:46

@Attilio79: igen, ügyes volt, meg úgy hívják a liga elnökét hogy Gravina, és lehet mondani, hogy a Juventinok boszorkányüldözést csinálnak minde FIGC elnökkel szemben, de itt nem csak a Juventus közeli emberek ítélik meg Gravina munkásságát inter közelinek.

Ő volt az aki azt mondta, hogy a Juventust el kell tüntetni a föld felszínéről, vagy az még a Calciopoli alatt volt valakitől megnyilvánulás? Erre most hirtelen nem emlékszem.

Megint azért elég egyoldalúan állsz hozzá. Senki nem mondta, hogy helyes amit Paratici csinált, vagy amit Agnelli csinált a pénzügyekkel, DE megint az van, hogy köztudott volt, hogy mindenki csinálta, érdekes módon mégis csak a Juventus lett büntetve és a Juventus vezetősége lett eltiltva, kicsit ismerős szitu...

Nem kell menni a Pjanic-Arthur cseréig, mert hogy a Barca más liga más szabályok, ott van a Spinazzola-Pellegrini csere olyan 35 milliós értékben? A Romat miért nem vizsgálták miatta?

Vagy ott van Marotta számtalan olyan csereberéje ahol inter u21 ifijátékosokat cserélt el 5-6 milliós értéken kisebb klubokkal, az mekkora plusvalenzát hozott az internek? voltak hírek róla, hogy csak amiatt tudtak elindulni a Serie A-ban, azokat a dealeket miért nem vizsgálták transfermarkt adatokkal?

Senki nem írja, hogy rágalom volt, de attól még az jogosan elvárható, hogy igazságos büntetés szülessen és ugyanúgy büntessék az intert, Romát vagy Milant vagy bárkit aki élt ezzel akkoriban és ne az legyen hogy az egyik annyira ügyes hogy elnök lesz, a másik meg eltiltott.

Il Principino 2025.03.12. 16:31:04

Én örülnék neki,futball forradalmat akart,de "leverték" már az elején.
Vele visszatérhetünk újra az olasz trónra és talán az európai elitbe.
Sajnos hozott pár merész(utólag nézve rossz) döntést, de mindent a Juve érdekeben tett,neki nem csak üzlet volt ez.
Minden egyes gólnál ünnepelt,beleélte magát.

Joachim21 2025.03.12. 16:32:06

www.youtube.com/watch?v=S9pVTT3w0cw
Ez egy jó kis blog, ha esetleg még nem ismernétek.

OnodiJ 2025.03.12. 16:36:32

@Il Principino: Erre gondoltam én is, ha az kell, hogy a kiskapukat keressük azért hogy megint rettegjen Európa tőlünk akkor legyen. De ennél a langyos fosnál ami az elmúlt 2 idényt jellemzi, minden jobb.

OnodiJ 2025.03.12. 16:37:58

@steven.h: Nekem nem sikerült meggyözni, hátha neked.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.12. 16:53:27

Ha március 23-án hoznak egy edzőt 8 db meccsre akkor a vezetőség a leginkább diletáns!!!!
8 meccsel a vége előtt elkuldeni valakit az a totál amatőrizmus!!

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.12. 16:56:28

Én a juventuson inkább a totális szétesés látom!
CR óta egyre lepusztultabb a csapat@@@

Csak az miatt nem 14.a juve ,mint az MU mert a seria A ennyivel gyengébb!!
De nyerni nem fog semmit a juve 2030ig minimum

Attilio79 2025.03.12. 16:57:35

@OnodiJ: Nem a meggyőzéssel van gond, hanem azzal, hogy nem érted meg, hogy nem írtam olyat, hogy a többiek nem csinálják! Próbáld meg felfogni kérlek, nem tudom szebben mondani már!

Attilio79 2025.03.12. 17:02:40

@steven.h: Hát a figcnek volt egy csomó elnöke 2006 óta, meg a Serie A nak is, úgyhogy nem tudom kiről beszélsz.

alexGicamo 2025.03.12. 17:03:32

Már lejárt az eltiltása ?
Én szkeptikus vagyok vele kapcsolatban .
Nem tudom, jó lenne - e , ha visszatérne ?
Ok, " családi vállalkozás " vagyunk és megszokhattuk már, hogy mindig van egy Agnelli a VIP - páholyban .
DE lehet, hogy őt örökre megbélyegezték pl. a Szuperliga - ötlete miatt és ezért lehet, hogy csak negatív hatást keltene , ha visszatérne a klubunkhoz . Bár ha azt nézzük, így is , úgy is mindenki minket utál / szívat, úgyhogy lehet ez már mindegy lenne ...nem tudom !

Attilio79 2025.03.12. 17:06:13

@steven.h: pl. Kaio Jorge 7.2-ért ment braziliába, az akkor most drága vagy nem?
De Winter 8 milla volt.
Minden éremnek két oldala van...

Shyr Kahn 2025.03.12. 17:07:08

@Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum: ++
Nincs ertelme elkuldeni elso szezonos edzot a szezon kozepen.

Ami Agnelli visszajovetelet illeti, annak nem orulnek abbol a szempotnbol, hogy sok mindenkivel rossz a kapcsolata, akik pontosan ugyanebbol az okbol kifolyolag nem lennenek a Juvehoz hozva.

Kezdjuk a listat Alex-el, akit "szepen" elbucsuztatott anno. Ha. Motta-t az ev vegen kirakjak, akkor meg Conte se lenne kepben Agnelli jovetele utan (az elvalasuk nem sikerult tul jol 10 eve)... vannak meg nevek a tarsolyaban akiknek nem orulnek. Peldaul a nagy baratja, Allegri 3. idoszakat sem szivesen neznem vegig, ha esetleg ez a spekulativ Klopp szal megsem lenne realitas.

Shyr Kahn 2025.03.12. 17:08:52

@alexGicamo: No meg amit irtal... nincs tul jo viszonyban sem az UEFA-val, sem az FIGC-vel.

gomorra21 2025.03.12. 17:32:26

Andrea Agnelli egy igazi juventino volt, ez nem kérdés. Én azért félnék attól, ha Elkann és az Exor eltűnne a Juve életéből. Olyan óriási problémát nem látok, amit ez a tulajdonosi háttér követett volna el, miközben a stabilitást és a hagyományt jelenti az Agnelli család. (Andrea Agnelli is Agnelli, de ha a Red Bull a tulaj, akkor rövid úton ki is pörgethetik.)

Egyébként a Red Bull iskola legnagyobb győzelme az az osztrák bajnokság leuralása vajon? Vagy a Lepzig német kupa győzelme? Melyik a nagyobb dicsőség? Xabi Alonso a Leverkusennel megnyerte a bajnokságot, de a Red Bullnak még nem jött össze. Vagy a legnagyobb dicsősége a Red Bullnak az eladásokban áll? Valószínűleg igen.

kidelpiero 2025.03.12. 17:39:25

Aki Agnellit sikerkovacsnak tartja, belegondolt mar az egesz sztoriba? Jozan paraszt esszel szerintetek tenyleg neki koszonheto a 9 evnyi siker szeria?

Idekerult 35 evesen kb, 0 sportigazgatoi tapasztalattal, majd kb. ra egy evre jon Marotta. Sikerek evrol evre, egeszen Marotta meneszteseig, onnantol lejtmenet, es botrany botrany hatan.

Marotta elkerul az Interhez, 2 ev alatt kb. bajnoki cim es BL donto. Szerintetek tenyleg Andrea Agnellinek van koze a sikerekhez? Ne maaar, ennyire nem legyunk mar naivak

steven.h 2025.03.12. 18:28:01

@kidelpiero: Valaki idehozta Marottát és szerintem kb rögtön ahogy kinevezték, nem egy évre rá, de nekem már keverednek az évek.

steven.h 2025.03.12. 18:33:30

@Attilio79: Gravináról, ki másról, ő volt az elnök és jelenleg is az elnök a plusvalenza ügynél.

Egyébként megint ugyanazt feszegeted, hogy kihozod, hogy a Juventus is ezt csinálta mikor leírtam hogy nem volt helyes és ügyeskedtek igen. A példád amúgy azért sem jó, mert De Wintert ennyiért megvette a Genoa, meg Kaio Jorge-ot is megvették, míg az inter a fiatalokat különböző csereügyletekbe vonta be, úgy hogy az érkező játékos is noname volt cserébe fel volt értékelve, majd 0 meccsel távozott az intertől.

A lényeg ha a Juventust megbüntetik ezért, akkor az intert is büntessék meg, meg büntessék meg a romát is, meg akkor vigyék európai bíróság elé és büntessék meg a barcelonát is, figyelembe véve hogy ők is anyagi gondokkal küszködnek évek óta és nekik is nagyon jól jött a pjanic arthur csere. meg mondjuk akkor vizsgálják ki hogy az inter indulhatott-e volna abban az évben a bajnokságban ha Marotta nem trükközik, és ha nem akkor vegyék el szépen a bajnoki címet, mint ahogy a Juventusszal is tették.

Lezártam.

gomorra21 2025.03.12. 18:38:29

@steven.h: Valaki idehozta. Valaki ki is rúgta, és komolyan azt hitte, hogy majd Paratici pótolni tudja. Azóta tudjuk, hogy egy igazi kóklerre cserélte a sikerkovácsot.

Rikoo 2025.03.12. 18:39:54

Minden Juvés hír az X-en Agnellihez kötődik.:D

venember83 2025.03.12. 18:43:12

@Rikoo: főszponzorok is jelentkeztek, akik eurótízmilliókat fizetnének évente, csak a márkájuk szerepelhessen az Öreg Hölgy mezén?

Shyr Kahn 2025.03.12. 18:55:43

@steven.h: Marotta elso eve a Juve-nal DelNeri-vel karoltve eleg rosszul sikeredett (hetedik hely, ha jol remlik). En inkabb Conte-t hoztam volna fel, mint sikerkovacsot, aki lerakta egy bivalyeros csapat alapjat. Aztan eppen azert ment el, mert a klub/Marotta nem igazolt neki eleg nagy jatekosokat. Allegri megulte azt a lovat es kicsit tudott rajta meg pofozni az elso Juve-s idoszakaban, de a Real elleni BL donto ota valoban lejtmenet van.

Ami Marotta-t illeti, egy szintiszta uzletember, akinek tokmindegy milyen klub elen ul, de nekem nem. Amiota az Interhez ment nagyon nem szimpatizalok a tenykedesevel. A sikereket nem vitatom el tole, de nalam lenullazta magat mostanra.

Attilio79 2025.03.12. 19:00:31

@steven.h: :D Hoho, ja, hát ha papiron megveszik de Wintert vagy Kaio Jorget az nem lehet túlárazott, oké. :D
Nem védem a sintért, de ennyire te sem lehetsz elfogult.
Na, mind1, én is lezártam, ciao.

kidelpiero 2025.03.12. 19:10:14

@steven.h: pontosan mar en sem emlekszem h mennyi ido elteltevel, de nem is ez volt a lenyeg. Persze hivatalosan mondhatjuk h Agnelli hozta ide, es ha valaki abban akar hinni h o egy zseni, nem akarom mindenaron meggyozni az ellenkezojerol.

Csak arra akartam ravilagitani,h nagyon sok csaladi vallakozasbol lett sikeres vilagvallalatnal tortenik meg igy az orokles folyamata. Tulajdonoskent megmarad az orokos, es csaladi kezben marad a ceg, viszont a tenyleges iranyitast ugyvezeto igazgato es menedzsment vegzi. Nyilvan a menedzsment szamara teherkent ott van a "szakerto" tulajdonos. A hosszutavu sikeresseg azon mulik h mennyire hagyjak dolgozni az igazi szakembereket, na a Juventus ennek sztem a mintapeldaja...

SpiritoJuve 2025.03.12. 19:12:24

XD
www.youtube.com/watch?v=T3ZniL4K6SQ

Arteta bereked xd Ha ő így tolja akkor Conte vajon mit művelhet? XD

Rikoo 2025.03.12. 19:13:35

@Shyr Kahn: Akkor Conte miért nem?

steven.h 2025.03.12. 20:03:30

@Attilio79: azért tegyük már tisztába légyszi, hogy miről is szólt a plusvalenza, mert így értelmetlen az egész eszmecsere. Az hogy egy játékost egy klub megvesz 6 millióért az ennyi és kész, senki nem fogja vizsgálgatni, mint ahogy a transzferek legtöbbjét nem is ellenőrzik ilyen szemmel. Az egy totál más tranzakció, hogy van 2 játékos, aki klubot cserél és mindegy hogy mennyit érnek mindkettőt beértékelik ugyanarra az irreális összegre, vagy hasonlóra és a tranzakció valódi értéke minimális, cserébe a tőkenyereség az baromi magas és nem valós. Ha Vlahovicért most bejönne egy 100 milliós ajánlat, senkit nem érdekelne hogy 30 milliót ér, cserébe ha egy 150 milliós ajánlat jönne úgy hogy valami középszer játékos mellette meg a Juvéba igazolna 50 milliórt, azt már vizsgálnák, mert ott tőkenyereséget ér el a klub azzal, hogy Vlahovic azonnal 50 millióval többért kelt el, miközben az 50 millióért jött játékos egy 5 éves szerződéssel csak 10 millióval terhelné a klubot évente.....

@Rikoo: azt gondolom ezt már felesleges kinyitni, itt mindent Conténak lehetett köszönni csak és kizárólag, nem azoknak a szakembereknek akik bizalmat adtak neki, legjobb tudásuk meg pénzügyi keretek mellett igazoltak neki stb stb.

Gabi 69. 2025.03.12. 20:04:56

@alexGicamo: Eléggé ellenünk vezetnek a bírók is. Nem mindig de sokszor érezni a nyomást.

alexGicamo 2025.03.12. 20:06:22

@Gabi 69.: Én ezt csak UEFA - effektnek hívom ...

Attilio79 2025.03.12. 20:24:54

@steven.h: Igen és eladásnál van/lehet tőkenyereség vagy nincsen... Az, hogy mit vizsgálnak teljesen szubjektív.
A Pjanic - Arthur csere egy féreg megoldás volt Paraticitől.

Attilio79 2025.03.12. 20:32:43

@steven.h: Ja és a kiinduló pontod az volt, hogy plusvalenza, majd külön bekezdésbe a covid.
A covid jött először, amikor vélhetően papiron ott volt már a Superliga és az uefamafia készült lecsapni, nem hiába mondott le Agnelli a nemzetközi tisztségéről (és helyette érkezett a Psg tulaj), a plusvalenza egy hozadéka,/fegyverneme volt a Superliga miatti harcnak, sok más előbb említett eszközzel együtt. Paratici kozmetikázása nagyon merész volt, Agnelli meg azt hitte, hogy majd mindenki mellé áll az uefával szemben, tévedett.
Ez a kiindulása a beszélgetésnek....

SuperTrezi 2025.03.12. 20:39:09

Igazából az volt a csoda, hogy Maúni ilyen kitűnően kezdte itt. Az utóbbi meccseken nem szerzett gólokat, de egyrészt képes volt a Mester kirakni szélre, másrészt látni kell, hogy Yildiz, Gonzó és minden szélsőnk teljesítménye drasztikusan visszaesett... Aki meg szar volt, az is maradt. :D :( Nekem már nem úgy tűnik, hogy a csapat kiállna Motta mellett. Könnyen lehet, hogy kiszopunk Firenzében, s ezzel vége Motta itteni történetének.

steven.h 2025.03.12. 20:49:31

@Attilio79: Igen, de ha egy játékost megvesznek 6 millióért és az pénzben realizálódik akkor az egy valós ügylet, míg amiről beszélünk nem valós ügylet, hanem kozmetikázása a számoknak nem valós teljesítményből.

Coviddal kezdődött, ami után nehéz helyzetbe került rengeteg klub és nem lehetett látni a végét, egy fél évet jegybevétel meg minden nélkül maradtak a csapatok, Arthur-Pjanic csere 2020 nyarán történt ami transzfer már valószínűleg egy COVID hozadék volt mert kozmetikázni kellett (Ronaldo bére, akkor előtte nyáron jött nagy pénzért fizetését de Ligt, meg fizettünk 3 edzőt) (változatlanul elítéelem és Paratici egy kókler volt, mai napig nem értem hogy tudta így megvezetni Nedvedet meg Agnellit).

Agnelli a Superligával és a lemondásával 2021 áprilisában állt elő, érdekes módon addig senkit nem érdekelt a Pjanic-Arthur csere és egészen 2021 novemberéig sem érdekelt senkit az ügylet, csak a Superliga szerződés és a 3 alapító csak nem hagyta annyiban a dolgot ezért jött az ellehetetlenítés.

Átgondolatlan volt, ahogy előjöttek a Superligával, de kétlem hogy ez Agnelli egyedüli döntése volt, abben ugyanúgy benne volt Perez is, meg a Barcelona elnök is, hogy akkor és ott jöttek elő (másik két klub is megsínylette a COVIDot), de érdekes módon a másik két csapatnál semmilyen vizsgálat nem indult (pedig a Barcánál ott volt a Pjanic ügylet....)

Az hogy mikor került fel az asztalra a Superliga ilyen szempontból irreleváns, ha nincs a COVID biztosan nem így jöttek volna elő vele.

SuperTrezi 2025.03.12. 20:53:56

@steven.h: Nekem nincs bajom vele. Jót akart, csak néha hozott rossz döntéseket. Kevesebbet, mint az utóbbi évek vezetősége és edzői...

Zsupi44 2025.03.12. 21:16:05

Annyira jó ez az új lebonyolítási rendszer, hogy a 16ban a 8 párharcból három van ami érdekes, azokat meg nem látom az rtl+ miatt...

Attilio79 2025.03.12. 21:24:17

@steven.h: Ez az egész nem datálható ilyen egyszerűen, ahogy leírod. Azt írod, hogy addig senkit nem érdekelt a csereügylet, dehogynem, de itt nincsen "vétójog", elengedik a szövetségek, a regisztráláskor, nem vizsgálnak kb. semmit vagy, ha igen, annak van egy hosszabb ügymenete.
Ez az ügy egyértelműen a klub ellen kezdődött (és miért ne kezdődött volna), a Superliga elleni harcban.
A Juventusnak ez egy előnyös üzlet lett volna minden téren és úgy emlékszem kimenekítették volna az Usaba az egész "szerveződést", befektetőstől, mindenestől, ahol az uefának már csak a fifán keresztül lett volna némi beleszólási joga. Persze, hogy nem engedték.
A Juve kilépése a nemzetközi összeomlását jelentette a Szuperligának és vélhetően a két spanyol bennmaradó már nem oszt/ nem szoroz, nem gondolnám, hogy érvényesíthetnek előjogokat.

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.12. 22:47:21

CR szétverte a juvét és ez MU-t is!!
35+osan már full káros volt!!
Idő mindenkit kibabrál a sztárok ezt nagy részben nem ismerik fel
Lásd boxolók 95%-a mindig későn vonul vissza

Teniszben is federer ,nadal ,djokovic is már csak árnyéka holt önmagának
Messi volt az egyedüli aki pont jókor lépett le barfelonából a vb után meg elment a haverjaival focizgatni

Nadalra visszatérve én nagyon megnézném ha minden évben csak a roland garrosra felkészülne és 40-45 éveen mire lennevképes évröl évre

Ha Isten veled kicsoda ellened?tét 100 k minimum 2025.03.12. 22:49:50

Muani egy középszer!!!Ezt akkor is mondtsm amikor talán 4ből 4gyel kezdett
Én egy immobilét sokkal inkább elnéznék a juvéba mint egy muanit
Bár nem tudom hogy most hol mit jatszik

Shyr Kahn 2025.03.13. 05:30:36

@Rikoo: Conte azota is vissza akar hozzank jonni, mig Marotta fityiszt mutat nekunk azota is es oromkodik az Inter elen. A kulonbseg a ketto kozott, hogy mig elobbi edzoi megbizasra ment oda, addig utobbi elvezkedik es az elete reszeve valt a dogevok vezetese.

@steven.h: "azt gondolom ezt már felesleges kinyitni, itt mindent Conténak lehetett köszönni csak és kizárólag, nem azoknak a szakembereknek akik bizalmat adtak neki, legjobb tudásuk meg pénzügyi keretek mellett igazoltak neki stb stb." - senki nem mondta ezt. Sosem sarkitanam ki igy. En csupan nem erzem valosnak Marotta-t kiemelni elsodleges sikerkovacsnak, mikozben mind a ket klub elen Conte-ra alapozott es nyerte meg az elso bajnoki cimeket. Ez teny, ezen nincs mit vitatkozni. A problema az, hogy sokszor ez a teny el van maszatolva.

venember83 2025.03.13. 05:48:39

@Shyr Kahn: persze, maszatolás megy folyamatosan. A Juve sikerszériájához minden összetevő kellett, ambíciózus elnök, kompetens sportbezető, kellően fanatikus és olasz közegben kiválóan működő edző, meg persze a játékosanyag, mert nehéz lenne elvitatni Pirlo, Lichti, Barza érdemeit a feltámadásban. A dolgok túlegyszerűsítése ha egyetlen megváltóra szűkítjük le a dolgot. Az elmúlt években folyamatosan hiányzik valami a sikerhez, és persze az edző a legfőbb változó, de biztos vagyok benne, hogy a klub szintjén, a háttérben is vannak gondok, nem optimálisan működő körök. Pl. legutóbb az is felmerült, hogy Giuntoli már csak Scanavinóval dolgozik együtt, a viszonya megromlott úgy Mottával, mint az elnökkel és Calvóval.

steven.h 2025.03.13. 08:47:00

@Attilio79: másfél év telt el a csereügylet és a vizsgálat közt, mikor a mezei szurkolók már a bejelentéskor látták, hogy mire ment ki itt a játék, de szerintem felesleges már ezt tovább göngyölíteni. Azt gondolom ha nincs a COVID akkor nem kerül akkora sz@rba a csapat, hogy ezt meg kelljen lépni, de változatlanul tartom hogy ehhez két fél kell, akkor mindkettő kapjon megfelelő büntetést.

A Szuperliga esetében meg persze, hogy ki akarták vinni Amerikába meg persze hogy ki akarták hagyni az UEFA-t. Ennek elég egyszerű akkor is megindokolt oka volt - az UEFA a pénzek nagy részét lenyúlja máig a csapatoktól és nem osztja vissza, de ugyanez a FIFA is. Érdekes módon a PL-lel senkinek semmi gondja nincs, pedig pénzügyileg pontosan úgy működik mint ahogy a Superliga működött volna, hogy a közvetítési és minden egyéb pénzt a csapatok közt osztják szét, ami a ligánál marad az minimális.

Nem hiába lett a legerősebb bajnokság és nem hiába kap több pénzt a ligától vissza egy Ipswich, mint egy Inter a Serie A-tól.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3617) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1013) elemzés (40) előzetes (909) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1711) játékosokról (10393) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2523) meccsek (4448) mercato (4319) nyilatkozat (7799) Olasz Kupa (338) összefoglaló (453) pletyka (4341) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (318) video (243) Címkefelhő
süti beállítások módosítása