A Tuttosport arról írt, hogy a Manchester City 48 óra múlva fontos meccset játszik a BL-továbbjutásért és a szezonbeli esélyeiért, majd a vezetők küldenek egy e-mailt Continassába, amelyben 60 millió eurós átigazolási díjat plusz bónuszokat ajánlanak Andrea Cambiasóért, amit a Juventus jó eséllyel elfogad majd. A torinói lap szerint a kérdés az, hogy a Juventus a pénzt félreteszi vagy inkább azonnal befekteti, s utóbbi esetben vajon melyik csapatrészt kívánja megerősíteni? Ez természetesen további tényezőktől is függ, nyilván az elérhető játékosoktól, de a további távozók is beleszólhatnak, hiszen Nicolò Fagioli és Douglas Luiz is felmerült a távozók között, utóbbi esetében a City, a Chelsea, a Nottingham és a Fulham érdeklődéséről lehet olvasni, de Dušan Vlahović is a várható távozók között van. Cristiano Giuntoli figyeli a piacot, értékeli a lehetőségeket és tájékozódik, miközben több érdeklődővel is tartja a kapcsolatot, ha pedig 100 millió euró körüli összegre tenne szert a Juventus, a mercato utolsó napjai mozgalmasak lehetnek.
A La Stampa is Dušan Vlahović helyzetéről ír. A szerb csatár a szezon első részében versenytárs nélkül szinte folyamatosan a pályán volt, közel 2000 játékpercet gyűjtött, de a közelmúltban valami megváltozhatott, és a csapat gyengélkedésének is köszönhetően egyre többször padon kezd, így pedig a klub és a játékos közös jövője is igencsak megkérdőjeleződött. Egyre kisebb esély mutatkozik a hosszabbításra, mivel a játékos ragaszkodik aktuális béréhez, a klub pedig mindenképpen csökkentené a bérterheket. Így nyáron változás várható, és a csatárt a klub eredeti átigazolási díjának töredékéért kénytelen lesz elengedni, a Juve 35-40 millió eurós ajánlatokra is igent mondhat a szerződése utolsó évébe lépő játékos ügyében.
A Corriere dello Sport Jean-Clair Todibo esetleges érkezéséről írt, a lap szerint a Nice nem kíván engedményeket adni a Juventusnak, ezért is választotta a játékosnak a West Ham együttesét, ahova azonban a védő nem tudott beilleszkedni. Jelenleg a torinói klub számára egyértelmű, hogy a játékos az Öreg Hölgyhöz csatlakozna, ezért a piemonti klub kivásárlási opciót tartalmazó kölcsönszerződést ajánlott a védőért. A védő egyébként jelenleg sérüléssel küzd, és felépülése pár hetet vesz még igénybe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kidelpiero 2025.01.27. 09:20:42
Zsupi44 2025.01.27. 09:23:06
Azt egy magát nagycsapatként definiáló klubnál sem engedhetik meg maguknak, hogy ne tudjanak 3 hónap alatt két egymás követő meccset megnyerni...
venember83 2025.01.27. 09:58:05
RunnerLaca 2025.01.27. 10:34:20
OnodiJ 2025.01.27. 11:03:10
Attilio79 2025.01.27. 11:13:02
SuperTrezi 2025.01.27. 11:13:52
Ostoba ember ez. Egyrészt köze nincs a teljesítményének a béréhez, másrészt ha köze lenne, akkor se várja már el, hogy amikor mindenki más legföljebb a felét keresi annak (de inkább harmadát), amit ő zsebre rak - többen nálánál sokkal jobb átlagos teljesítménnyel -, akkor ő mégis 12 millát kapjon a továbbiakban is. Még ha lenne valami marketingértéke, de az sincsen. Senki se akar a világban Vlahovics lenni (már a fizetésétől eltekintve :D). Szóval röviden: remélem, minél hamarabb túladunk rajta. Azt se bánnám, ha már holnap reggel más csapat címerét csókolgatná.
Rocky80 2025.01.27. 12:19:23
Az azért nem piskóta, hogy van egy eligazolásra váró csatárunk, egy féléves kölcsönös; meg egy sérült, aki valamikor visszatér... Ja, meg a Nico, aki csatárként is bevethető! Mi a g*ci ez?!?
@Zsupi44: ne haragudj, nem akarlak felkavarni, ezért csak halkan súgom, meg magamban sem tudatosítom inkább: mi már nem vagyunk nagycsapat, csak a múltunk meg az elvárásaink azok...
SpiritoJuve 2025.01.27. 12:28:30
Éppen ezért engem hidegen hagy a mercato h kit adunk el vagy kit hozunk. Ez csak tüneti kezelés. A problémát nem fogja megoldani. Főleg hogy vannak feszültségek a csapaton belül. Gondolom a Napoli elleni meccsen a komentátor nem a hasára ütött és úgy találta ki hogy ellentétek vannak Motta és Vlahovic között. Az hogy a pár napos Kolo Muani kezdett nem sok jót jelent(nem elvéve ezzel a Francia srác érdemeit a góljával)
Szóval én le****om a mercatot. Nem érdekel. Hidegen hagy. Plusz se Vlahot se Cambit nem adnám el. De ez én vagyok. Nem kell velem egyetérteni de ez egy jó keret. Használni kéne esetleg...de hát...
Wizzurah 2025.01.27. 12:38:35
A cikkről. Annyiért Cambiasot én is eladnám. Nem fejlődik és nem képes konstans minőséget képviselni és annyiból bőven lehet pótolni és még lyukat is foltozni. Értem én hogy csupa szív Juve szurkoló. Erre azt válaszolnám, hogy Locatelli is, szerintem ő kiegyensúlyozottabb teljesítményt csinál, csak nem látványos kicsit sem, mégis folyamatosan ekézve van itt.
Luiz-nak is mennie kell, alapból sajnálom, hogy nem kapott annyi időt, mint Koop, szerintem előrébb járna a hollandnál, de most már nincs idő, hogy ezt kiderítsük. Nem is értem, ez hogy történhetett, de ahogy sehol, úgy a fociban sincs ha, meg de. Azt nem is értem a holland mitől nem padozik és az ő értékesítése miért nem merült fel előbb bármelyik előbb említett játékosnál, bár sejtem, hogy azért, mert ő a legkevésbé kelendő és ő pénzügyileg is óriási bukta lenne jelenleg, a többit még jól el lehet adni.
Veiga Torinóban ez jó, nagyon sok tehetséges kis fiatalunk van, aminek örülök, a nagy baj, hogy ezek mind kölcsönben és/vagy ki sincsenek még fizetve. Mondjuk pl. Chico-t én nem venném meg.
Sajnos edzők terén sincs sok jó lehetőség jelenleg, akit ne kéne kivásárolni a szerződéséből vagy egyáltalán leülne a padra, de ha új projekt és tényleg van ilyen türelem és idő, én mindenképpen Terzic-et hoztam volna. De ahogy írtam, sajnos itt nincs ha és de.
steven.h 2025.01.27. 12:44:09
Ezen felbuzdulva lehet továbbmenni Fagioli és Cambiaso témára is, akik elvileg ugyanezen csoport tagjai - mindkettő eladó (bár Fagioli csak akkor ha DL nem), utóbbi látványosan sz@rik mindenre, előbbi meg parkolópályán.
Vlahovicot leszámítva én nem gondolnám, hogy ezek a játékosok ilyen problémás jellemek lennének, szóval lehet Mottának is kellene változtatnia, vagy kezelnie ezt.
SpiritoJuve 2025.01.27. 13:14:01
Bár a foci üzlet is egyben, plusz a piszkos anyagiak ugye, de így is rengeteg pénz el lett szórva Mottára és a projectre, és látjuk hogy nincs karaktere a csapatnak. Vagy ha van az ad hoc módon létezik csak és ha vezetünk akkor is cumi van utána.
Na mind1 engem nem érdekel a mercato az eggyel ezelőtti okok miatt.
venember83 2025.01.27. 13:14:10
Sajnos pontosítanom kell, mert ma rájöttem valamire. A ti elvárásaitok. Bennem már semmi sincs a hűségen kívül. Az égvilágon mindent felégetett az elmúlt kb. 5-6 év.
SpiritoJuve 2025.01.27. 13:17:27
SpiritoJuve 2025.01.27. 14:01:31
Joachim21 2025.01.27. 14:42:34
Huijsen-ért bejelentkezett a Bayern meg a Reál 60-80 millióért, eszem faszom megáll.
Leram7 2025.01.27. 14:54:34
Ráadásul spanyol, holland állampolgár és nem afrikai, délamerikai, afgán bevándorló.
Ha majd bemutatkozik és lehetőséget kap a spanyol válogatottban, akkor még töbebt fog érni.
Legalább lett volna rá visszavásárlási opció.
venember83 2025.01.27. 14:57:00
Ezt ki tudnád úgy bővíteni, hogy ne legyen lenéző, idegengyűlölő hatású? Mert így elsőre nagyon annak hat, s remélem, hogy van mögötte egyéb mondandó.
Joachim21 2025.01.27. 15:09:27
Leram7 2025.01.27. 15:28:13
Azért európában szerintem illene többségében európai játékosoknak játszani.
Oké legyen 1-2 brazil, legyen 1-2 afrikai. Thuram szimpatikus, Danilo szimpatikus volt, sorolhatnám... Tevez, mint dél amerikai.
A másik, hogy álltalában az afrikai, délamerikai játékosok vándormadarak és nagyon hamar távoznak több pénzért.
Az afrika kupa januárban szokott lenni, ezért az is elég problémás a kluboknak.
Én többségében szeretem, amikor egy csapatban a saját nemzete játékosai alkotják a magot és európai játékosokkal egészülnek ki.
Szörnyű ránézni egy fradira, vagy real madridra.
Sajnos mi is kezdünk ilyenek lenni.
Szívesebben néznék egy Huijsent, Ruganit mint egy Todibot, aki 24 éves korára 5 bajnokságban játszott már.
Persze ott van a másik része is, hogy nem jó egy olyan világ, amikor segélyezel valakit, aki gyűlöl téged és hálából terrortámadástól, vagy késeléstől, gázolásától kell tartanod.
Shyr Kahn 2025.01.27. 15:58:00
@SuperTrezi: Vlaho valoban ostobanak mondhato, de szerintem inkabb abba a hibaba esik, mint a legtobb jatekos manapsag. Valoszinu majd akkor dobben ra, hogy tul sokat ker, ha majd rajon, hogy egyetlen nagy csapat sem fizet erte majd, csupan a fele osszeget.
@Leram7: "Szörnyű ránézni egy fradira, vagy real madridra.
Sajnos mi is kezdünk ilyenek lenni.
Szívesebben néznék egy Huijsent, Ruganit mint egy Todibot, aki 24 éves korára 5 bajnokságban játszott már."
Egyetertek. A globalizacio reven az, ami manapsag megy a bajnoksagokban megolte a helyi jatekosok erteket Europaban (tisztelet a kivetelnek - lasd Spanyolorszag es azon belul is kulonosen baszkfold) es ennek koszonhetoen nincs is a helyi klubokbol kikerulo tehetsegeknek eselye. Persze a problema tobbretu. A Europaban kevesebb a gyerek es azok tobbsege is elpuhult, aki a focista utra lep. Ennek szociokulturalis alapjai vannak.
kidelpiero 2025.01.27. 16:03:56
Leram7 2025.01.27. 16:05:37
kidelpiero 2025.01.27. 16:05:54
steven.h 2025.01.27. 16:12:24
Tavalyi évben sokan a sikereket alapból a már mellette dolgozó Sahinnak tulajdonították, mondjuk ez elég gyorsan megbukott azzal hogy Sahin is bukott a Dortmund élén, de én ettől függetlenül nem érzem ott Top edzőnek.
De aztán lehet hogy majd rámcáfol, de úgy gondolom ő a PL-ben fog padot kapni, Tottenhamnál lassan aktuális lesz.
@Joachim21: Én ezt azért Giuntoli nyakába nem varrnám, kényszerpályán mozgott, kellett a bevétel, érte meg volt normális kereslet. Lehet ha most látja Guintoli, hogy mondjuk Koop hogy játszik, meg hogy Bremer és Cabal is lesérül, akkor itt marad Huijsen és Koop nem jön inkább.
Rocky80 2025.01.27. 23:13:47
Azt is nézzük meg, hogy MIÉRT kellett a bevétel?
Nyár legelején kiket igazoltunk?: Digrét meg Douglas Luizt.
Digre: kapus poszton alapvetően rendben voltunk, a Lengyel nem akart nyugdíjba menni és olyan nagy panaszunk nem lehetett rá; a másik 2 kapus meg adott.
Douglas Luiz: már mondtam nektek hogy ezt egy abszolút kirakat / "látszat" igazolásnak éreztem a mercato elején is: kb. annyi volt a jelentése, hogy MI, illetve én, Giuntoli, ezt is megtehetjük, hogy a PL-ből igazolunk ilyen összegért, az új edzőnknek, az épülő új csapatunkba, az első "igazi" itteni mercatomon!
Semmilyen sportszakmai vagy bármilyen más indok nem támasztotta ezt alá, csak a f*szverés, már bocsánat; akkor is, amikor a p*csánk kilóg a lyukas gatyánkból és el kell adjunk, hogy igazolni tudjunk...
Emiatt csúszott az egész mercatonk, emiatt érkezett az utolsó utáni pillanatban Koop is, aki tudva lévő hogy a legfontosabb nyári célpontunk volt Calafiorival egyetemben. Emiatt adtuk el a gyerekeket is, stb. stb.
Tudván tudjuk, hogy a brazilok nálunk nagyon kevésszer válnak be; tudjuk, hogy kik a fő nyári célpontok, mégis őket toltuk hátrébb emiatt; tudtuk, hogy van védekező középpályásunk "elég", nekünk támadó középpályásokra-szélsőkre-hátvédekre-csatárra van szükségünk, mi a f*szért vertük el a pénzt mercato elején 2 olyan emberre, akire semmi szükségünk nem volt?!? Ráadásul sok pénzt? Ráadásul a brazilt a szigetországból hoztuk? Mikor jött be nekünk játékos onnan?!?
Őrült hiba volt ez, főleg a brazil, hát nem az az ésszerű, hogy azzal kezdem a bevásárlást, amiért bevásárolni mentem, amire égető szükségem van otthon; aztán ha maradt pénzem akkor megveszem a luxust is?! Ez kb olyan volt hogy megveszem az iPhone-t és sírok a gázszámla miatt... Teljességgel érthetetlen és amatőr az egész...
És utána ment a sz*rakodás a nem megfelelő ajánlatokkal az Atalantának, meg az áron alul eladás, mert érződött, hogy nagyon kell a pénz a fő célpontra...
Nekem ez megbocsáthatatlanul elb*szott egy mercato Giuntolitól, már az értékelésnél sem értettem a nagy lelkendezést hogy csillagos ötös; ellenben azt gondoltam szezon elején hogy belefér majd ez a 2 baki, meg megoldjuk azért a helyzetet. Nem sikerült...
Nekem ez a szezon 70/30 - 60/40 Giuntoli sara, legszívesebben felképelném mert nagyon a bögyömben van más miatt is, de ez van, helyre hozhatja még, mondjuk most is bénázik vagy nem tudom.
Mottának csak leordítanám a fejét meg megráznám mint Krisztus a vargát, hogy ébresztő, b*zdmeg, nem akárhol vagy!
Elnézést a csúnya szavakért, kicsit elragadtattam magam, de ez így jön ki ha aggódunk meg mérgelődünk...
Calcioregista 2025.01.28. 00:09:28
Lehet egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, de szerintem itt keményen fennáll az edzőprobléma, ezt a srácot nem tudják jól kezelni itt. Olyan érveket is szoktam olvasni, hogy az olasz bajnokság taktikai szempontból nem fekszik neki, nehezen akklimatizálódik. Ugyanakkor itt is felmerülhet az a kérdés, hogy ezért van az edzői stáb, hogy ebben segítsen és a lehető leggyorsabban integrálja az olasz foci légkörébe. Semmilyen szinten nem látunk bele az öltözői viszonyokba, de kivülről ez úgy fest, hogy a kezdetek óta nincs kémia Motta és közötte.
Ha ez egy egyedülálló vagy elszeparált eset lenne, akkor is minimum érdekes, de így hogy Koopmeiners is lényegében három polccal saját szintje alatt játszik meglehetősen fura az egész. A brazillal szemben a holland megkapja ugyan a lehetőséget, de keményen kényszerpályán mozog.