A Torino elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus az AC Milan ellenében elszenvedett vereséggel kezdte az új esztendőt az Olasz Szuperkupa elődöntőjében, s a számos nehéz és kiélezett mérkőzést tartogató január következő állomásaként a zebramezesek a torinói városi rangadón lépnek majd pályára, vendégként, a Torino FC otthonában.

Thiago Motta keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd Gleison Bremer, Juan Cabal, Arkadiusz Milik, Dušan Vlahović, Francisco Conceição, míg Manuel Locatelli eltiltását tölti majd a bikák elleni találkozón.

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a ARÉNA 4 közvetíti majd élőben.

A Juventus 18 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Pinsoglio, Di Gregorio.

Védők: Gatti, Kalulu, Cambiaso, Savona, Rouhi.

Középpályások: Koopmeiners, McKennie, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.

Csatárok: Yıldız, González, Adžić, Weah, Mbangula.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8218772462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Pybala 2025.01.11. 17:03:29

29 DI GREGORIO
37 SAVONA
4 GATTI 15 KALULU
16 MCKENNIE
8 KOOPMEINERS C
19 THURAM
10 YILDIZ
26 DOUGLAS LUIZ
51 MBANGULA
11 GONZÁLEZ

Del Pybala 2025.01.11. 17:05:14

En meg mindig hiszek Luizban..jo lesz vegre latni ezt a harmast a kpn

Gabi 69. 2025.01.11. 17:07:46

Lajos, Koppi, Gonzo a gól lövők. Legalább két gól különbséggel nyerünk.

gomorra21 2025.01.11. 17:23:30

@Del Pybala: tényleg, nyáron még ez a középpálya tűnt a gálakezdőnek XD

Krisztianson 2025.01.11. 17:30:15

A sajtótájékoztató után volt egy olyan megérzésem, hogy Koop lesz a csk. Kíváncsi vagyok, hogy valóban vezéregyéniség-e és az extra felelősségtől többet láthatunk-e tőle ma.

vágóistván 2025.01.11. 17:38:44

Azt hiszem a mai meccs döntő fontosságú lesz a továbbiakban. Ma tényleg kötelező nyerni, különben óriási bajban lesz a csapat és utána jogos lehetne Motta azonnali kibaszasa is. Írom úgy ezt hogy még novemberben mellette álltam .

alexGicamo 2025.01.11. 17:45:52

@Krisztianson: Én is csak most láttam a kezdőnél, hogy Kopi lesz a csk .
Kíváncsi vagyok ... Remélem, ez nem teszi még görcsösebbé !
Lehet , Motta ezzel akarja jelezni felé, hogy továbbra is nagyon bízik benne ?

Mitya10 2025.01.11. 17:46:37

Komoly az a kispad... Èdes jó Istenem...

Marci04 2025.01.11. 17:49:51

Fabrizio Romano: A Juventus bejelentkezett az Alberto Costaert folyó versenybe, akiert eddig a Sporting tett egy 12 milliós ajánlatot.
(21 éves portugál jobbszélső védőröl van szó)

kidelpiero 2025.01.11. 17:53:05

Ha lehet hinni az eredmenyek-en levo felallasnak Motta vegre valtoztatott felallast is. Vlaho,Fagioli, es Loca (akivel vedekezo kpkent mar nincs is bajom) sincs a kezdoben, igy bizakodo vagyok. Sokkal jobb egy varni egy meccset!

FJuve 2025.01.11. 17:56:22

Bevallom férfiasan a kezdővel meglepett Motta és ezért most tisztelem.
Kíváncsi leszek az eredményre.

@Mitya10:
Gondolom az élő fogadásoknál elég kis odds-on megy, hogy kik kerülnek ma becselésré :D (gondolom lehet ilyenre is fogadni)

Del Pybala 2025.01.11. 18:03:02

@FJuve: megis min lepodtel meg :D

rabsic02 2025.01.11. 18:06:43

@kidelpiero: Vlahovic és Locatelli a padon sincsenek. Loca sárgás, Vlaho meg gondolom fáradt. :P

kidelpiero 2025.01.11. 18:07:42

@rabsic02: az okok nem erdekelnek, csak h nincsenek. :P :)

FJuve 2025.01.11. 18:08:32

@Del Pybala:
Pl, hogy Koop és Luiz együtt van fent és hogy nem Cambiasot tette fel balhátvednek.
Amit láttam a neten felállás az formációban is mást mutatott, de eddig ez ugyan az a felállás(ezt azért sajnálom)

FJuve 2025.01.11. 18:09:31

@FJuve:
Már mint ez most a megszokott felállás és a hírek alapjan nem annak tűnt.

Juventino86 2025.01.11. 18:12:58

Micsoda gól Kenan!!!!! Meg kell tartani az előnyt. Vagy növelni.

BellaDona 2025.01.11. 18:13:56

Mi volt az a verekedés a meccs elején?

Del Pybala 2025.01.11. 18:14:52

mennyivel jobb nezni Gonzalezt mint vlahot atyaeg

Victory7 2025.01.11. 18:15:10

Ez a Torino az egyik legkevesebb gólt szerezte eddig a bajnokságban,ami így bíztató lehet. Talán....

FJuve 2025.01.11. 18:15:51

@Del Pybala:
Ez jogos, viszont Kooptól most már vagy a 3. labda pattan el...

danimester1 2025.01.11. 18:22:58

Elmaradt a tizi!!Hol a var ilyenkor!!??

kidelpiero 2025.01.11. 18:23:53

@Del Pybala: uuuh ne is mondd, vegre egy focista. Remelem a szerb selejt soha soha tobbe nem oltheti fel a Juve mezet

Del Pybala 2025.01.11. 18:24:25

labdaatvetel, fejeles osszjatek...milyen mas ha van egy csatar elol aki nem autista

Victory7 2025.01.11. 18:24:40

Azért nem lenne rossz ,ha Nico egészséges maradna a szezon hátralévő részében :D

Gaben Smith 2025.01.11. 18:29:52

@kidelpiero: “uuuh ne is mondd, vegre egy focista. Remelem a szerb selejt soha soha tobbe nem oltheti fel a Juve mezet”

Haha persze a szerb selejtet holnap egy reggel egy lofej utan sohasem talaljak meg. Ebredj fel ?

kidelpiero 2025.01.11. 18:39:00

@Gaben Smith: vannak tokos edzok akik siman mernek mellozni ennel nagyobb neveket is. Remenykedni azert lehet ;)

Juventino86 2025.01.11. 18:40:08

Ez most eddig egész jó, csak el ne szúrja Motta a hülye cseréivel! Retardált Cambiaso be ne jöjjön!!!

Rocky80 2025.01.11. 18:42:21

Mennyire jobb ilyen játékosokat nézni mint Nico, meg Douglas Luiz, akiknek nem okoz problémát a labdakezelés... De Mbangula is nagyon tetszik, nem adnám el senkinek!

Gaben Smith 2025.01.11. 18:43:59

@kidelpiero: en sem szeretem mar Vlahovicot de nem lesz egyszeru esszeruen eladni januarban pedig tuti nem.
Amugy meg minden bantas nelkul barmelyik jatekossal osszehasonlitva technikailag szornyu kb egy B liga csatarnak tunik en se igazan jatszatnam ha nem muszaj elakad rajta minden tamadas.

Gaben Smith 2025.01.11. 18:45:01

Rugni kellene meg egy golt mert a dontetlen szelleme ott lebeg felettunk.

kidelpiero 2025.01.11. 18:47:09

@Gaben Smith: engem konkretan idegesit, annyi jatekoson buktunk mar annyi penzt, sztem veszteseg minimalizalas lenne ha elkerulne innen akar olcson is... Jobb mint miatta lemaradni a BLrol... Nem tudom ki az a francia? srac akirol nem reg kikerult a cikk de felolem ra is elcserelhetjuk... Latatlanban jobban jar vele a klub

nortu30 2025.01.11. 18:48:34

X-re talán jók leszünk.

Victory7 2025.01.11. 18:48:53

Hát ez hihetetlen,hogy minden botlábú csapat gólt lő nekünk...

Gaben Smith 2025.01.11. 18:48:59

@kidelpiero: kolo muani? Hat nem tudom mennyi elorelepest jelentene.Lehetoseg azerint en nem eroltetnem.

babo0410 2025.01.11. 18:49:11

Úgy tudtam! Mert miért nem lehet azt a 2. Gólt belőni? Mint Allegri alatt. Hihetetlen!

kidelpiero 2025.01.11. 18:51:40

@Gaben Smith: tenyleg nem tudok rola semmit. Annyi h altalaban akit itt a forumon nem szeretnenek az nagyon be szokott jonni :D

Rikster91 2025.01.11. 18:51:59

Röhej, hogy mennyi ideje volt így ellőni. Mondjuk ezzel a játékkal nem is érdemeltünk vezetést.

danimester1 2025.01.11. 18:53:45

2:0 helyett 1:1!Nem értem a var miért nem nézte vissza a kezezést.Nem ment a labda irányába,de eltalálta a kezet.Fordítva biztos megnézték volna.Ezt a töketlen Torot már gólokkal kellene verni,erre van egy jól eltalált lövésük.Nem baj,ma behúzzuk!Forza Juve!

Zsupi44 2025.01.11. 18:54:17

Fabri valami egészen egyoldalúan vezeti ezt a meccset.
Az meg, hogy minden hülye ellenünk lövi a szezon egyetlen gólját, pedig itt még nagyon nem is tudok senkit hibáztatni...

TakacsM 2025.01.11. 18:54:39

Mottax megérkezett!

FJuve 2025.01.11. 18:55:18

Ez a Torino egy taliga trágya. Rúgdosnak, lökdösnek, aljas banda.
Mind a két gól szép volt és sajnos a Torino gólja előtt volt már 2-3 helyzetey ami megint előre vetítette, hogy baj lesz.
Nem értem miért kell hagyni, hogy ránkmásszon az elenfél.
A kommentátor is említette, hogy a bajnokságban 4.ek vagyunk hatulról nézve az ellenfél térfelén szerzett labdákban.

ggbuffon 2025.01.11. 18:55:29

Varhato volt az egyenlites, bar en a masodik felidore tippeltem.

Pedig ennel a Torinonal.meddobb jatekot produkalo csapatot nehez talalni. A magas agressziv presszingjukkel meg lathatoan nem tudunk mit kezdeni, Yildiz villanasan kivul igazabol 1-2 atmenet az ahol veszelyesek tudunk lenni, de egyebkent megint ugyanaz..

Es barki van elol, kozepen ugyanaz a musor. Innen nehez elvitatni Motta felelosseget.

Egy sanszunk lehet, ha a Toro elfarad a presszingbe es betudunk gyomoszkolni vhogy kontrabol egyet.

Hajra hajra ennek megkell lennie, kulonben Motta csomagolhat egeszen nyugodtan.

Szili 72 2025.01.11. 18:55:49

Nem lehetne egy meccset kapott gól nélkül lehozni.

Juventino86 2025.01.11. 18:57:11

@ggbuffon: Motta csomagolhat a mai meccs eredményétől függetlenül.

ggbuffon 2025.01.11. 18:57:36

@danimester1: maga ele volt szoritva. Az sehol se 11es. Max ellenunk fujjak be :D

TakacsM 2025.01.11. 18:58:03

@Juventino86: Már az is gáz, hogy golt kapunk ilyen helyzetből.

ggbuffon 2025.01.11. 18:58:30

@Zsupi44: sztem nem vezeti rosszul.

Semmi olyan kirivo nem tortent.

bulldeo 2025.01.11. 18:59:16

A sárga fejű brazil túl buta ehhez a játékhoz.

kidelpiero 2025.01.11. 18:59:50

@bulldeo: egyaltalan nem log ki lefele...

Rocky80 2025.01.11. 18:59:52

Egy ilyen gólt nem lehet fogni, ez csak egyszerűen megesik.

Amúgy mondani akartam hogy hátul nagyon pánikszerűek vagyunk, érződik amikor ott lebzselnek hogy jajj!, erre lőnek egy ilyen csodaszépet...

Mindenesetre nyilván bennünk van a gól, remélem kihozzuk magunkból.

Az összes tippem természetesen kuka, 0-1, 0-2, 0-3, 0-4 voltam, meg 1-1. Ez az utóbbi remélem nem jön...

TakacsM 2025.01.11. 19:00:05

@bulldeo: szerintem amíg nálunk volt a labda nem volt rossz.

ggbuffon 2025.01.11. 19:01:26

@Juventino86: ezt mondjuk en honapok ota mondom, de probaltam pozitiv lenni.

Majd ha nyerunk legalabb 3 meccset zsinorban, nalam akkor kezdodik a bunbocsanat szakasza..de ettol nagyon messze vagyunk.

De latszik is a fejen h azt se tudja milyen rendezvenyen van.

Luiznak se artott vna tobb jatekpercet adni, akkor most nem kb 0kmesen kellene lehoznia egy derbit registaban. Nagyon hatrebb vele se lettunk vna korabban.

Koopmeinersbol meg gyakorlatilag lenullazza felev alatt..

Egyszeruen hihetetlen mennyire nem kepes alkalmazkodni a keret adottsagaihoz es nyomja a sajat hulyesegeit. Ez lesz a veszte.

Gaben Smith 2025.01.11. 19:01:36

Mindenki nyugodjon le ezt behuzzuk!

ggbuffon 2025.01.11. 19:02:30

@TakacsM: hat neznek egy hötérképet. Sztem a sajat terfelunk ugy izzik rajta h a fű is kiégett.

TakacsM 2025.01.11. 19:03:29

@ggbuffon: de a labdák amiket osztogat azok nem rosszak.

bulldeo 2025.01.11. 19:05:11

@kidelpiero: a labdakezelése átlagon felüli, a helyezkedése átlagon aluli. Ez a calciohoz kevés ezen a poszton.

Rocky80 2025.01.11. 19:05:36

@ggbuffon: oké, de az átmenetekben nagyon! :D

Amúgy ez a Kolo Muani lehet jó lesz, nem árt az ha 1-2 gyors néger rohangál elöl! Zalayeta, George Weah, Yorke-Cole, stb. :D

danimester1 2025.01.11. 19:06:00

@ggbuffon: erről beszélek!Legalább egy visszanézést...

ggbuffon 2025.01.11. 19:06:43

@TakacsM: sztem Luiz nem jatszik rosszul. De lathato h o is inkabb 6-8as. Csak hat ugye ott jatszik Thuram..meg ott kene jatszani a hollandnak..na de sebaj, majd Mr. Bolonya helyreteszi a felidoben a fiukat.

Egyebkent nagyon bizom benne h az osszes kommentem szarul fog oregedni es guritunk ezeknek a tetveknek vagy 2ot meg.

TakacsM 2025.01.11. 19:07:05

@bulldeo: De szerintem pont egy ilyen labda osztogató kell nekünk. Thuram, Gatti, Mbangula, Koop és yildiz majd helyezkedik .

Gaben Smith 2025.01.11. 19:07:06

Lattatok mar pocsekabb stadiont mint ez a communale? Rendesen lehangolo .

Zsupi44 2025.01.11. 19:07:42

@bulldeo:

Kimondottan jól játszik...

Leram7 2025.01.11. 19:07:56

6-2 a lövések aránya a torinonak.

Én Thuramot tenném a védelem elé. Koop és Luiz pedig középre.

Zsupi44 2025.01.11. 19:08:05

@ggbuffon: mezőnyben mindent ellenünk fúj...

Rocky80 2025.01.11. 19:10:20

"A Torinonak borzalmas szezonja van."

Ellenünk a féllábú is Usain Boltnak tűnik...

Hátul közben megint pánik, ezek vért ittak a szünetben, biztos vagyok benne hogy nagyon fognak nyomni.

bulldeo 2025.01.11. 19:10:30

@TakacsM: ahhoz, hogy jól eloszd a labdát, először jó helyen kell, hogy kapd. Pl.: Pirlo helyezkedése átlagon felüli volt.

kidelpiero 2025.01.11. 19:19:48

Nincs ezzel a biroval semmi baj, a fekunket felkuldte a lelatora

FJuve 2025.01.11. 19:21:45

Na, az edző úrnak van a legtöbb piros lapja eddig a szezonban.
Ugyan hány piros lap lesz egyenlő egy kabát csapkodással...?

Direct_01 2025.01.11. 19:22:24

Hatalmas hiba volt Mottàt idehozni!Középcsapat lett ez a Juve , felesleges ITT legjobb 4-rõl àbràndozni.

Persze ezt lehet a sérültekre, lehet AZ új igazolàsokra vagy az összeszokottsàg hiànyàra fogni! AZ igazinoka azbakkoris Thiago Motta!ENNYI ÉS PONT! Nimcs pénz igazolàsokra SE, nem hogy egy újabb Gyöngyszem menesztésére!

Amint lesz lehetõség és anyagiak IDE Kell hozni De Zerbit! Meg lehet nézni hol tart a Marseille az irànyitàsa alatt!

vágóistván 2025.01.11. 19:25:52

Ez egyre rosszabbul néz ki. Már abszolút a Torino diktál.

Rikster91 2025.01.11. 19:27:26

Elképzelésünk nincs, hogy jussunk el a kapuig. Egyszerűen nincsenek mozgások, amivel kicsit ki lehetne mozgatni a Toro védelmét és területeket nyitni.

Forzalex78614 2025.01.11. 19:30:11

@Direct_01:
Az első bekezdéssel egyetértek.
A többi amit mondasz összesen az oka.
Edző, játékosok stb.
A pályát fel kellene szántanunk bakker egy ilyen csapat ellen

Dante01 2025.01.11. 19:30:49

Kivagyok ettől a játéktól. Mottának mi az elképzelése a játékunkról?Mert én csak azt látom, hogy szenvedünk minden meccsen,de hogy hogyan megyünk át védekezésből támadásba és fordítva azt én nem látom, de aki jobban ért hozzá mondja már el nekem.

Direct_01 2025.01.11. 19:35:44

@Forzalex78614: A legszomorúbb az egészben, hogy Giuntoliék elöbb fognak megint jàtékosokat csere-berélni minthogy, belàtnàk hogy ezt elb..tàk!Elöbb cserélik le a teljes keretet minthogy kirugnàk ezt a szerencsétlent! A 3 éves szerzõdését itt tölti majd Torinoban, addigra eladjàk Yildizt és AZ összes hasznàlható jàtékost!

Gaben Smith 2025.01.11. 19:36:56

Azt hiszem ha ez x marad elszabadul a pokol a szurkolok koreben es ez teljesen jogos lesz.

danimester1 2025.01.11. 19:37:10

Ahogy fogy az idő,azzal arányosan romlik a játék.Ez nem hogy javuló forma,hanem egyre rosszabb és rosszabb.Meglepődnék ha márciusban még a 4-be kerülésért játszana a csapat.Bl....

Il Principino 2025.01.11. 19:39:05

Miafaszt akarunk mi játszani???
Allegrinél legalább láttuk hogy kontrákra rendezkedtünk be..de itt?
Totál random minden..

Forzalex78614 2025.01.11. 19:44:14

@Direct_01:
A keretünk sem a legjobb, az biztos, de benne van, hogy a jobb játékosainkért bejelentkeznek, mert van néhány.
Nem Koop, Vlaho, vagy Luizra gondoltam

Rocky80 2025.01.11. 19:44:45

Kapunk egyet kontrából és összedől a világ egy pillanatra...

kidelpiero 2025.01.11. 19:44:46

Motta sztem sinteres beepitett ember, ilyen sz*rt csak arto szandekkal lehet egy csapattal jatszatni. Remelem Motta felesegei nem kezdik el vedeni itt ezt a szerencsetlent

Andras74 2025.01.11. 19:50:35

@kidelpiero: miért bántjátok a Mágust? Időt kell adni neki. Sérültek, összeszokottság hiánya, migráncsok, Soros, Brüsszel....

Forzalex78614 2025.01.11. 19:50:38

Nálam ma Meki a csapat legjobbja.

Direct_01 2025.01.11. 19:51:22

@Forzalex78614: Allegrinek közel se volt ilyen kerete!Rühelltem a Mistert és a blogon az elsõk közé tartoztam akik a kirúgàsàért imàdkoztak! Ezutàn Giuntoli lehozott egy olyan nyarat, hogy csak àmultunk! A középpàlyàt fullra töltötték, a védelem is jó lett volna Bremerrel, de a csatàrsort nagyon benézték! A többi pedig történelem... jött Thiago és mindenki elfelejtett focizni, avagy inkàbb halvàny lila fingja nincs mit kellene jàtszatni!

Szerintem Allegri egyik alteregòjàt hoztàk ide és 2027 nyaràig alà is irtak vele egy jò kis zsiros szerzõdést!

James Zabiela 2025.01.11. 19:51:57

Mondjuk az hogy öt valamire való cserénk sincs az azért meleg nagyon!

kidelpiero 2025.01.11. 19:52:21

@Andras74: na jo a ti szerelmetekkel sem voltam kibekulve...

Rocky80 2025.01.11. 19:52:27

Ha a kicsiket nem verjük, nincs miről beszélni.

Ha a többiek botlását nem használjuk ki, nincs miről beszélni.

Ha a helyzeteinket nem lőjük be, akkor sincs miről beszélni... Ilyeneket egy élcsapat, egy BL helyre vágyó csapat, illetve magát top- vagy élcsapatnak tartó csapat nem tehet meg. Ez egyszerűen nem top csapat, nem BL csapat szint. :-(

kidelpiero 2025.01.11. 19:53:31

@Direct_01: pontosan,Allegri fiatal, nyeretlen alteregoja ez a nyomorult...

danimester1 2025.01.11. 19:53:58

Van 2 perc a meccsből és hátul passzolgatunk...Elöl valamelyik szélen 1 ember nem segít neki senki,a többiek állnak...Mire gondolt a költő?(Motta) Ez már csak nyomokban tartalmaz focit.

venember83 2025.01.11. 19:54:38

@Rocky80: nincsenek már kicsik és nagyok, a futball kiegyenlített, a labda kerek, minden meccs nehéz.

kidelpiero 2025.01.11. 19:56:33

@venember83: mar csak az Atalanta elleni meccsel foglalkozunk! A gyozelmet tartjuk mindig szem elott!

Rocky80 2025.01.11. 19:57:23

@kidelpiero: a mi igazi szerelmünk a Juventus, mindenek felett áll.

Viszont mondom a jó hírt!: egy X-re BÁRKI ellen jók vagyunk!

Mondom a rossz hírt is: egy X-re BÁRKI ellen jók vagyunk...

:D

nortu30 2025.01.11. 19:59:04

Újabb vereséggel felérő döntetlen. Veretlenül induhatunk majd a konfetti ligában.

vágóistván 2025.01.11. 19:59:09

Köszönöm, holnap szeretném olvasni hogy a Juve edzője már nem a Juve edzője.

Forzalex78614 2025.01.11. 19:59:15

@Direct_01:
Sosem fociztam, csak hobbiszinten, de azt gondolom, hogy ha alapból jó játékos vagy, akkor nyomokban azért tartalmazzák is azt. Azt meg ne is nézzük, mennyibe vannak.
Ha a 3 említett játékost vesszük.
Nem védem Mottát, sosem tettem és Allwgrit sem
Viszont ha 50 vagy 60 M- ért megvesznek, vagy 12m a fizud, akkor focizzatok a K..... anyátokat

Apuleius 2025.01.11. 19:59:29

Elképesztő, hogy ezt a szánalmat még lehet tovább fokozni.

kidelpiero 2025.01.11. 19:59:45

@Rocky80: nevetek, de lassan sirnom kene. Mondjuk lehet en mindvegig Del Piero es nem Juve drukker voltam...

Direct_01 2025.01.11. 20:00:23

Ja és annyian mondjàk hogy Douglas Luiz igy ugy amugy.. nálam Yildiz,Thuram,Douglas Luiz,Concecaio és Bremer érinthetetlen lenne!

Luiz amit Angliàban lemûvelt , ma is làtni lehetett egy két labdàjàn hogy jobban làt a pàlyàn mint Koop valaha is fog!

babo0410 2025.01.11. 20:00:25

Ezegint kevés volt. El kéne kezdeni végre futni is. Motta wljépzelései jók, a keret jó, de ilyen lassú játékkal nem lehet nyerni. Hihetetlen!

Rodri13 2025.01.11. 20:00:55

Motta out és kész!!!!!!!

Andras74 2025.01.11. 20:01:03

Nagyon fontos pontot szereztünk, ráadásul idegenben, és veretlenek vagyunk. Mi kellhet még?

Rikoo 2025.01.11. 20:02:00

Hát ennek valószínűleg itt a vége! És ez volt a legkönnyebb bajnoki januárban...
Atalanta idegenben, Milan otthon, Napoli idegenben. Ez a következő 3 bajnoki.

ggbuffon 2025.01.11. 20:02:01

Majd minnyá megérkezik Shyr Khan nagymester es levezeti miert vagyunk mi hulyek, es mar csak 3 szezon kell es jok leszunk.

Addig a jelszo az Epitkezés. Na meg a turelem! :D

TakacsM 2025.01.11. 20:02:59

@Andras74: ja és cambiasso is sokat fejlődik, miatta már nem kapunk baki gólt.

kidelpiero 2025.01.11. 20:03:25

@ggbuffon: keves, elotte papucsozzak meg az oltozoben es toltsek fel a social media feluletekre

Apuleius 2025.01.11. 20:03:42

@Rikoo: Hogy lenne vége? Ezt a sorozatot nem lehet megszakítani, a következő három meccsből is összejön a három pont.

ggbuffon 2025.01.11. 20:03:58

Es nem Allegri vedelmeben de ezt a meccset barmilyen csapattal csukott szemmel lehozta vna 1-0ra.

De legalabb Csiagu megtanit minket fooodballozni.

Egyebkent mi ujsag Dzsuntoli sporttars? Mennyire oke h az ugyeletes sztaredzo lassan tobbet van a lelaton mint a padon? Mennyire fer ez ossze a klub imidzsevel?

Andras74 2025.01.11. 20:04:45

@TakacsM: na ugye!

Már csak egy normális edző kell, és jönnek az eredmények is.

MaxAllegri 2025.01.11. 20:04:51

Hiányoznak az unalmas 1-0 meccsek?

ggbuffon 2025.01.11. 20:05:35

@TakacsM: kocsog voltam, mikor beallt Cambiaso csak az o mozgasat figyeltem.

Folyamatosan elhagyta a jobboldalt, mert erkolcsi kotelessegenek erzi a palya szelen tenferegni, tamadasnal elol ragadni. Aztan Gatti vakarja ki utana a szart a jobb oldalon. Most is volt ilyen. Halistennek nem lett belole semmi.

A leginkabb tulertekelt jatekosunk jelenleg.

Calcioregista 2025.01.11. 20:05:37

Szerintem itt jött el az a pillanat, hogy arcvesztés nélkül ezt nem lehet már védeni. Tizenkettő döntetlen zömmel kis és középcsapatok ellen, és ezek mind hozható mérkőzések lennénk. Ez a mai Torinó valami penetránsan gyenge, gyakorlatilag csak minden negyedik mérkőzésén tud nyerni. Szóval itt most csak magát égeti, aki védi vagy relativizálja az idei produkciót. Nem kell a szerecsenmosdatás.

TakacsM 2025.01.11. 20:05:38

Motta x megint 90 percig megmutatta, hogyan kell csapatot építeni.

bulldeo 2025.01.11. 20:06:11

@Direct_01: Luiz nem lát jól a pályán. Akkor vannak nagy labdái, ha nagyon messze van tőle az ellenfél, és van ideje gondolkozni.

ggbuffon 2025.01.11. 20:06:17

@MaxAllegri: a gyozelmek mindenkeppen.

Egyebkent elkepzelem ahogy Allegri boldogan kortyol egyet a viszkijebol amikor ezt a csodtomeget nezi.

bianconeri83 2025.01.11. 20:06:47

Továbbra is veretlen a csapat a bajnokságban 😎

kidelpiero 2025.01.11. 20:06:56

@ggbuffon: jo de o gyerekeket eddz Kanadaban! Tobb kepzest is elvegzett!!! (nalam titkos eselyes a kovi vezeto edzoi posztra a srac)

TakacsM 2025.01.11. 20:07:07

@ggbuffon: jó lenne ha már a reálba lenne talán a jelenlegi csapatokba bele is illik.

delpi0823 2025.01.11. 20:07:38

@Rikoo:Jon ujabb 3x.........Bajnoksag vegere lesz vagy 25xunk meg 13 gyozelem kb............

Il Principino 2025.01.11. 20:07:42

@ggbuffon: meg Marcika a nagy mottás még..
Nyugi keddig leszünk veretlenek még..

Rodri13 2025.01.11. 20:08:05

@bianconeri83: és veretlenül leszünk 8.ikok

ggbuffon 2025.01.11. 20:08:10

@bulldeo: ez mondjuk a jatekosok nagyreszenel igy van. Ha 2en presszingelnek folyamatosan nehez labdakat adni.

Ugy meg plane ha nagyon nincs is kinek.

Minimum 2 szelso, 1 csatar. Meg egy uj edzo. Ez kell ide.

ggbuffon 2025.01.11. 20:10:03

@kidelpiero: jaja majd megszagérti h kene vagy 3 kozephatved, mer az majd belenditi a tamadoharmadot.

Na meg ugy hallottam uj mozgalmat indit "Ne rugjunk ki soha edzot" , hagyjuk epitkezni vagy 3 szezont jeligevel.

bulldeo 2025.01.11. 20:10:31

@ggbuffon: a játékosok nagyrésze használhatlan, ha közel van az ellenfél? OK.

Rocky80 2025.01.11. 20:11:04

Ez egyszerűen nem velünk történik, rémálom az egész!

A szezon elején ez veretlenségi sorozat volt, mára ez már átbillent nyeretlenségi sorozattá...

Sejtettem, hogy a január egy lapát föld lesz ránk, de más a sejtés és más a bizonyosság... Még a halvány esély is elillanni látszik hogy "fejlövés" nélkül megússzuk ezt a hónapot.

Őszintén és tiszta szívből szurkoltam Mottanak, de ezt egyszerűen nem bírom, nem lehet megemészteni... Ott van az esély a zárkózásra mindig, és betli, betli, betli. Ezen a szinten egy döntetlen az betli.

Dante01 2025.01.11. 20:11:04

Akik azt mondják majd jönnek az eredmények,kérdezem mikor?Ha nem nyersz meccset nem vagy való a Juvéhoz.Ez a csapat mindig a győzelemről szólt.Még ha az 1:0 is. Most meg se játék se győzelem ha kirúgták Allegrit,mert szar a játék akkor Mottát is ki kell, mert még győzelem sincs.

kidelpiero 2025.01.11. 20:11:04

@ggbuffon: Allegri annyit kapott, innentol mindenkinek jar!!!

Joachim21 2025.01.11. 20:11:41

Nem értem a hőzöngőket. Árulók, vagy csak rosszat akarnak a csapatnak. Itt most építkezés folyik, az meg egy piszkos munka. Néha becsúszik kétlábbal egy-egy piros lap a Maestro-nak is, de ez benne van. Csak idő kell, meg Dzsintuli 2 új embere és reszkethet a Reál. Forza Juve, Fino Alla Fine!!!

TakacsM 2025.01.11. 20:11:46

Egyáltalán miért kapott 3 szezont? Mert ha 2 kapott volna és menne a foci vele akkor nem lehetett volna hosszabítani?

ggbuffon 2025.01.11. 20:12:05

@bulldeo: nem, nyomas alatt nehez ft-os labdakat osztogatni.

De nalunk nincs is kinek, ugyh nem tudom mit vartal Luiztol, igyis kb neki volt a.legtobb hosszu passza.

Vagy van barki a kpnkrol aki ezt megugorja?

Zsupi44 2025.01.11. 20:12:31

El fogyott a türelem.
Egyszerűen győzelem nélkül nem lehet.
Nincs 1 sima meccsünk, pedig ennél ez a keret többet tud.
Miélőtt bárkit igazolunk előbb hozni kell egy új edzőt.

TakacsM 2025.01.11. 20:13:19

@Dante01: ha foncekkát kirugták Mottát is kirughatják

Sunny21 2025.01.11. 20:13:26

Az első félidő 30 percig rendben volt, aztán elb.sztuk amit addig felépítettünk. A második félidő nálam egészében rendben volt, de nem sikerült a gólszerzés. Szerencsénk sincs, görcsösek vagyunk ettől a sok döntetlentől, pedig akartak a játékosok.
Az első felidő utolsó negyed órájára várnám a magyarázatot leginkább.. Ott mi történt?

Rocky80 2025.01.11. 20:15:37

@ggbuffon: dehogy boldog! Ő már a mi kutyánk kölyke és sír, hogy ezt kell látnia a szeretett csapatától... (komolyan gondolom)

FJuve 2025.01.11. 20:15:44

Hát, most már nem csak csatárt és két védőt kell keresni januárban, hanem egy edzőt is.
Ha a Szent (mint most megtudtam a Tiago név "szent"et jelent) nem érzi úgy, hogy most magától fel kellene állnia, mert ez nem megy neki, akkor nem tudom még minek kell törtennie.
Itt ebből már semmi sem lesz.
Lehet fogni ezt későn érkezőkre, sérültekre, bármire, akárki akár mit mond a jelenlegi helyzet egyedül és kizárólag Motta hibaja. Minden meccsen ugyan az a felállás és ugyan azt próbálja. Ezért örültem meg a meccs elején, mert más felállást láttam felrajzolva az egyik oldalon és örültem, hogy végre lép valamit....
Ez a próbálkozás az első 1.5 hónapban müködött, azóta meg egy Venezia, Torino, Lecce szintű csapat is leveszi és begyakorolja, hogy mit kell ellenünk csinálni és a 12 Xből többször örülhettünk az xnek, mint, hogy szomorkodjunk az elszalasztott győzelemért az a másik rohadt nagy probléma.
A gólunk is egy egyeni villanásból jött. Tudatosan épített játékunk nincs.
Kb 1 hónapja heti egy meccset játszunk, már a meccs terhelésre se lehetett fogni ezt az egész borzalmat.
Lehet feltenni a kérdést, hogy ki jöjjön akkor??
Kb bárki, akár még innen a fórumról is, de komolyan... Kiesni már nem fogunk, ha most lépnek akkor lehet van esély még kozmetikazni a szezont. Ha az is besül mi lesz? 8.ok leszünk, mint akkor is ha Motta marad???

SpiritoJuve 2025.01.11. 20:15:52

Ez már kínos...

Azt hiszem az Internél volt egy ilyen időszak amikor még Mancini volt az edzőjük hogy elnevezték Mister X-nek. Bár szerintem a Juve már azt a korszakot is bőven túlszárnyalta.

Az első fél óra jó volt, aztán voltak jó váltások a második felesben is. De ennyi. KELL EGY CSATÁR!

Nevetséges ez már tényleg...

TakacsM 2025.01.11. 20:16:41

@Sunny21: figyelj 30 percig építkeztünk nagy dolog egy ilyen fiatal csapattól 90 ből 30 at játszani. Hiszen még csak kis gyerekek mikor 31 dik perchez elérünk nekik már ágyba kéne lenni.

Szili 72 2025.01.11. 20:16:53

12 döntetlen!! Ha 5 meccset nyerünk és 7 meccsen zsinórba bukunk Motta már nincs itt és több pontunk van. Ez lassú halál.

Rikster91 2025.01.11. 20:17:20

Elfogadhatatlan, ami a pályán zajlik mecxsről meccsre. Bárkit fel lehetne pakolni ebbe a felállásba ugyanaz az eredmény. Annyira képtelenek vagyunk támadást építeni, minth meccs közben súgnák a fülükre, hogy melyik kapura is kellene támadni.

Lassú, alibi, körülményes es kényelmes amit csinálunk a pályán. Tulajdonképpen ez egy városi derbi volt, de a tüzet 3-4 emberen kívül senkben sem láttam. Azért a sz***s 3 pontért bele kellett volna döngölni a Torinot a földbe, ehelyett két középcsapat vergődése zajlott.

Kririkán aluli volt és ha nem nyerünk Bergamoban, akkor köszönjenek el az edzőtől, mert ez nem projekt, amit kivonalazódik, hanem az egyenes út a konferencia ligába....

ggbuffon 2025.01.11. 20:18:07

@FJuve: pedig olyan meggyozoen papolt a meccs elott ismet h a ismeri o a gyozelmet meg kivanja is.

Volt egy kifutott bolonyai szezonja, felsztaroltak az ikszge szakertok, majd kiderult h nem veletlenul vagtak ki mindenhonnan mint macskat sz*rni.

Van ilyen. Dzsuntoli benezte kemenyen.

bulldeo 2025.01.11. 20:19:14

@ggbuffon: meccs előtt azt hittem, hogy Koop játszik majd hátul Thuram mellett. Az jobb lett volna.
A DL csomag nagyon nem érte meg az 50 millát. Lehet visszaküldeni.

danimester1 2025.01.11. 20:19:28

A romák,a milan meglépte a cserét,nekünk ehhez kell két szezon!Nem lesz Bl,nem lesz pénz,akkor mi lesz?Nem fogunk tudni hozni mást,most kell lépni!Ezt a rakás szerencsétlenséget amit hétről-hétre látunk már nehéz kimagyarázni.Nem lehet a sérülésekre fogni hogy hátul passzolgatunk,ívelgetünk céltalan.Nincs begyakorolt szabadrúgás vagy szöglet variáció.Elöl valamelyik szélen egy-egy játékos próbálkozik egyénileg (Yildiz,Concencaio) ha bejön jó ha nem nem.Hátra passzolásból már nagyon jók,ezt kellene megtanulni előrefelé.Félek ezt fogjuk még nézni 2 évig...

ggbuffon 2025.01.11. 20:20:09

@Szili 72: tűpontos. Lassú halál. Csiagu tenykedeset ilyen egyszeruen ossze lehet foglalni.

Leram7 2025.01.11. 20:20:40

Nekem tetszik Motta elképzelése, csak sajnos nincs belőle eredmény.

27 meccsen 11 győzelem, ami 40,7% win rate. Ez nagyon kevés. Nem lennék meglepve, ha hétfőn már kirúgnák. A védelmében annyit, hogy ma nem nagyon voltak cserék.

El kellett volna érni, hogy nyerjük a meccseket, főleg a kötelező meccseket és fokozatosan kellett volna alakítani a csapaton.

A meccsről meg annyit, hogy nekem Luiz sokkal jobban tetszett, mint Loca. Picit jobb volt előrefelé.

Nico pedig sokkal jobb volt összejátékban, mint Vlaho. Furcsa volt, hogy voltak labdaátvételek, labdakezelések és passzok elől :)

Koop viszont ma is nagyon rossz meccsen volt, de ma Thuram se volt az igazi.

Sajnos ez van, nagyon keserves időszak ez, de azért FORZA JUVE!

ggbuffon 2025.01.11. 20:21:25

@bulldeo: ideje se volt szerencsetlennek barmit mutatni, Thuramon kivul (bar o is hullamzo) kb senkit nem tudott beepiteni a mesteredzo.

Meg amugyis ugy tartja a mondas: ha nem megy a kupleraj...

TakacsM 2025.01.11. 20:21:27

Ház ha szent akkor már nem lehet semmi baj hiszen ő tényleg szívből lélekből szeretné a győzelmet a Whe are youth since Szent x arrived.

Direct_01 2025.01.11. 20:22:15

Yildiz és Concencaio kivételével màsnak nem is lehetne hosszú labdàkat adni! :D

Vlahovic úgy àtvenné azt a labdàt,hogy 8méterrel gurulna csak el a lambda, a màsik opció Milik lenne , aki féléve ki se jött a napra!

ggbuffon 2025.01.11. 20:22:42

@Leram7: segitesz elmagyarazni mi Motta elkepzelese?

Tamadasban nem vagyunk jok, hatul nem vagyunk jok, eredmenyessegben nem vagyunk jok.

Rohadjak meg ha ertem ez ilyen elszolasokat.

Rocky80 2025.01.11. 20:23:09

@kidelpiero: légyszi ezt a magánéletbe való vájkálást ne! (gyerekeket edz)

Szerintem ez nagyon durva két lábbal "beleszállás" valakibe, pusztán azért mert nagyon fáj ez az X, ő meg mást gondol mint mi, vagy türelmesebb.

@Il Principino: mindegy itt hogy ki nagy Mottás meg ki Allegris, a fő gondunk most az hogy hogyan tovább?... Az, hogy egymást megmarjuk, attól még a fájdalom marad.

ggbuffon 2025.01.11. 20:24:09

@Direct_01: Miliknek amugy mi a baja? Na nem mintha o megvaltana a vilagot.

Egy keresztszalag szakadasbol hamarabb visszajonnek mostansag..

Leram7 2025.01.11. 20:24:40

@ggbuffon: Jogos a kérdésed. Átfogalmazom: Tetszik, hogy az előző évekhez képest picit feljebb játszunk.

Marci04 2025.01.11. 20:25:31

@Il Principino: “ meg Marcika a nagy mottás még”
@ggbuffon: “jaja majd megszagérti h kene vagy 3 kozephatved, mer az majd belenditi a tamadoharmadot.

Na meg ugy hallottam uj mozgalmat indit "Ne rugjunk ki soha edzot" , hagyjuk epitkezni vagy 3 szezont jeligevel.”

Na mondom mi a szituáció. Most a meccs után néztem fel a blogra, nem gondoltam volna hogy bárki a hátam mögött írogat rólam.
Ekkor arrogáns pofával megáldott szerencsétlen mihaszna élettelen kanapéhuszárok mint ti vagytok, akik meccsnézés helyett a blogon írogattok miközben magatoknak és egymásnak a himvesszojet nyaldossátok, valószínűleg hullarészegen, ne magyarázzanak a hátam mögött, pláne ne rólam. Ha bármi bajotok van velem, megbeszélünk egy személyes találkozót, ahol az összes gyerekes problémáitokat egymás szájába hányva megbeszelhetitek.

TakacsM 2025.01.11. 20:25:35

@ggbuffon: Szegénynek meghalt a kiskutyája éppen gyászol .

SpiritoJuve 2025.01.11. 20:26:03

@Rikster91: Én is attól félek hogy akár még konfetti liga is lehet ebből. De tényleg kell egy csatár mert lassan a BL helyek is kezdenek majd egyre jobban távolodni. Gonzalez nagyon ügyes csávó de nem csatár és nem is hamis 9-es hanem egy kreatív szélső.

D.Luiz meg....egy az egyben lejátszotta azt a védelem előtt söprögető szerepkört mint Locatelli szokta. Ez kb az hogy megvannak 11-en a pályán de itt kulcspasszokat vagy meccseket eldöntő megmozdulásokat nem érdemes várni. Ergo D.Luiz még mindig nincsen használva attól függetlenül hogy lejátszott ma egy meccset. Direkt figyeltem végig. 1 az 1-ben Loca. És itt éreztem azt hogy le van építve a játékos.

Kezdek erősen kételkedni Motta szakmai kvalitásaiban. Még úgyis hogy csatár nélkül játszott a csapat ma is.

Direct_01 2025.01.11. 20:26:29

@Rocky80: Én visszahoznàm Allegrit Motta mellé, igy lenne egy Mester a lelátòn, meg egy màsik vigyorgò bohòc a padon! Nagyon komoly duó lenne, egy életre szóló utazàs lenne mindannyiunk szàmàra!

ggbuffon 2025.01.11. 20:26:45

@Leram7: Es? Tobbet van nalunk a labda. Kb ennyi a tortenet.

Csak epp nem tudunk vele mit kezdeni. Cserebe hatrafele is instabil az egesz.

Tudom-tudom ha itt lenne Bremer..

Ennek a koklernek 1 jatekost se szabad idehozni, foleg nem Zirkzeeket.

Joachim21 2025.01.11. 20:27:31

www.transfermarkt.com/trainer/verfuegbaretrainer/statistik

Itt mindenki csemegézhet kivel pótolná - szigorúan csak a következő meccsen amikor el lesz tiltva - a Mestert. Én Terzic-re szavaznék, több okból is, amelyekből az egyik legfőbb, hogy látott már épkézláb orvosi és fitnessz stábot Dortmundban és a foci sem rossz amit játszatott.

ggbuffon 2025.01.11. 20:27:37

@Marci04: mondjuk en nem rolad beszeltem de sebaj..

TakacsM 2025.01.11. 20:28:27

@SpiritoJuve: Te a konferencia ligába reménykedsz ha januárban elvérzünk a jobb csapatok ellen akkor inkább top 10

ggbuffon 2025.01.11. 20:29:03

@Joachim21: csakis olyat hoznek a padra akinek van Juve kotodese. Legalabbis interim szezon vegeig mindenkeppen.

Ez a szezon mar ugyis kuka.

TakacsM 2025.01.11. 20:30:20

@Joachim21: Allegri! És akkor megnézük, hogy Motta ilyen ügyetlen vagy a dzsuntólii nem tud igazolni.

Marci04 2025.01.11. 20:31:12

@ggbuffon: Engem megpróbálhatsz átverni, magadat nem fogod tudni ;)

Rocky80 2025.01.11. 20:32:30

@Direct_01: ne viccelj ilyesmivel, ez most nem az a pillanat.

ggbuffon 2025.01.11. 20:33:07

@Marci04: shyr khan kollegarol beszeltem. De felolem hipohonderkedhetsz.

Joachim21 2025.01.11. 20:33:09

@ggbuffon: Ferrara, Tudor, Zambrotta, Montero... nemkell Juve kötődés, modern foci kell, meg hozzáértés. El kell kezdeni az építkezést, tervezést a következő szezonra, ki kell választani ki marad, ki megy, minél előbb végleges megoldás kell, vagy megy majd a kapkodás megint.

bulldeo 2025.01.11. 20:33:39

@ggbuffon: Ez egy 26 éves, 50 millás játékos, nem valami next genes kissrác. Bőven játszott annyit, hogy ennél karakteresebb teljesítményt kellene hoznia. Ha valami tizenéves next genes lenne, akkor értenélek.

TakacsM 2025.01.11. 20:34:21

@Direct_01: és sarrit is kéne hozni segédnek és az egész edzői stáb le lenne fedve 3 zsenivel akki minden csapatot kitaktikázik .

SpiritoJuve 2025.01.11. 20:34:36

Allegri XD 3adik éra! Öveket becsatolni XD

ggbuffon 2025.01.11. 20:35:24

@Joachim21: ebbe ami most van semmi modern nincs.

Aki ezt allitja az hotvak.

Igy epitkezni meg egy Kajjarinal szoktak meg Dzsenovanal, nem egy Juventusnal.

Identitaszavarban vagy.

Ha meg meg ezutan is veded ezt a szerencsetlent, akkor itt nem tudom ki kierr szurkol.

Koszi en Juve szurkolo vagyok. Ezt a baromarcut meg lapatra kell tenni.

ggbuffon 2025.01.11. 20:36:22

@bulldeo: miert koopmeiners mit hozott 60millaert kb 10x annyi jatekperccel?

TakacsM 2025.01.11. 20:36:29

@Joachim21: én tudort választanám talán. Bár...ezek útán már szerintem jobb ha vissza hozzuk Conetét valahogy és megyünk a jól bevált úton.

ggbuffon 2025.01.11. 20:37:09

@Joachim21: hat nehez elmenni a kommenteden, hogy igazabol Motta ellen v mellette van.

xXPeiperXx 2025.01.11. 20:37:19

Èn amikor megtudtam, hogy Motta lesz az edző, egy január vègèig adtam neki türelmet, ez mèg kitart, majd utánna èrtèkelek.

Nekem az elègedetlenkedők táborához lenne kettő darab kèrdèsem, ami szerintem általuk megválaszolható.

1. Ki lenne az az edző, aki szabadúszó ès illeszkedne a Juventushoz, valamint pènzügyileg megengedhető? Ki lenne az, aki ezt az igazán hiányos keretet tudná edzeni? Mindezt úgy, hogy oda kell èrnie a BL helyekre.

2. Sokszor olvasom mostanában a blogon (más fórumokon annyira nem gyakori mint itt), hogy csak a győzelem számít. Nos az Serie A elődjèt 1898.-ban alapították (mi ugye az elejètől benne vagyunk), jelenlegi formája 1929.-ben lett lètrehozva. Tehát, ha csak 1929.-től számolok az 95 bajnokság, okè világháború stb., legyen 85 bajnokság, mi nyertünk 38 bajnoki címet. Tehát 47 alkalommal elbukott a csapat, az edző ès az igazgatóság, akik anno elèg nagy nevekből álltak. Kèrdèsem, ha anno èltetek volna vagy most lenne egy igencsak erős klubunk ès ugyanitt állnánk, akkor ez lenne a kommunikáció a klub felè? Vagy csak ezt a relatív fiatal csapat, fiatal edző ès újraszervezett igazgatóság èrdemli meg ezt a fajta kommunikációt?

Tèny, nagyon nem állunk jól, de azèrt lehet ezt kultúráltan is.

Válaszokat előre is köszönöm.

bulldeo 2025.01.11. 20:39:07

@ggbuffon: lóf*szt. De szerintem hátrébb jobb lenne.

bulldeo 2025.01.11. 20:40:23

@ggbuffon: az meg a másik, hogy a sárga fejű brazil olyan sokat volt rottyon, hogy nem is lehetett sokat játszatni.

Marci04 2025.01.11. 20:40:52

@xXPeiperXx: Köszönöm hogy létezel, kérlek gyakrabban kommentelj!

DINOBIZZO 2025.01.11. 20:41:50

Azt vagjatok ugye , hogy az Arsenal 2ev után kezdett el focizni artetaval?? Szerintem is szenvedés nézni a meccseket jelenleg, mert semmi támadójáték és én is felek , hogy nem válik be motta(benne van), de azért ne legyünk mar ilyen naivak. Plane ezzel a kerettel. Gyakorlatilag gyerekek játszanak. 2.legfiatalabb keret a ligában. Szerintem alapból is a 4. helyért indultunk és a kommunikáció is ez volt a csapat részéről, MÉGIS mindenkinél csak az az elfogadható , ha mar egyből bajnokok vagyunk. Ezen kívül egyébként sincs alternatíva Motta helyére. Mindnekinek le kene nyugodni egy picit és vissza kene ülni a kis farkara mert ez a szezon ilyen lesz valószínűleg. Mondom ezt úgy, hogy felrugnam a tv-t a meccsek alatt és mindig úgy ülök le meccset nézni , hogy “ez nem egy olyan meccs lesz, most biztos elkezdünk jól játszani”.

Joachim21 2025.01.11. 20:43:03

@ggbuffon: Én már 3 hónapja a kirúgása mellett kampányolok kis túlzással :D

Roger Schmidt is elérhetp szabadon, nem volt ő sem olyan rossz emlékeim szerint a Benfica-nál,

ggbuffon 2025.01.11. 20:44:59

@xXPeiperXx:

1. Ne a szurkolon kerd szamon az elhibazott edzovalasztast, az altala okozott gyenge teljesitmenyt, vagy a rossz fizikai es taktikai felkeszitest , illetve az elbaltazott atigazolasi idoszakot.

Az miota mentseg h azert ne csereljunk mert nincs jobb? Milyen urugy ez? Ennyi erovel az edzok 90%at a padon kellene hagyni. Sot Allegri eredmenysorat elnezve Mottat ezek szerint ki sem lett vna szabad nevezni.

Egyebkent Conte tavaly bejelentkezett. Nem kellett. Latjuk mit fut a Napoli, meg latjuk h mi mit.

2. Ezt a pontodat bevallom nem ertem. Itt nem az a helyzet h huha lecsusztunk a Scudettorol. Gyakorlatilag a top4 realis eselye sem lesz meg egy honapon belul. Vagy mire szetetnel kilyukadni?

TakacsM 2025.01.11. 20:45:52

@xXPeiperXx: dzuntólii 200 millióból nem tudott vlahonak cserét hozni. De cserébe kaptunk 70 ért egy koopot akit kényszerből jàtszatunk hátha formába jön. És egy dávid Luizt akinek fizetjük a haj festegétésèt és még a barátnőjét is utána hozztuk azért hogy 20 nem tudom hány meccsből legyen egy jó meccse.

Gaben Smith 2025.01.11. 20:46:47

Akik edzovaltast akarnak azok tudjak hogy ez a juventus?
Ha ismeritek a klubot akinek szirkoltok tudhatnatok ,hogy itt szezon kozben nincs valtas.
Kar ebben remenykedni.
Egyebkent a mai meccsre mar en sem talalok mentseget.
Jatszott Koop,Luiz,Thuram,Gonzalez egy hetet pihenhettunk ra de igy se sikerult gyozni.
En is ugy gondolom mostanra ,hogy ez nem fog mukodni Mottaval, de bevallom nagyon hitehagyott is vagyok egyuttal.
Mar lassan az izet is elfelejtem milyen egy bajnokeselyes Juventus.

TakacsM 2025.01.11. 20:47:38

@Gaben Smith: dehogy nincs most rúgták mi Monterot a nex gen ből.

ggbuffon 2025.01.11. 20:48:48

@DINOBIZZO: ha neztel vna Arsenal meccseket tudnad h ez nem igaz.

Az elso perctol latszott h mit akarnak es hogyan, de annyira fiatal volt az a csapat h rengetek volt a kilenges. Aztan egy ket jo erosites es az osszeszokottsag utan beallt a gepezet mondhatni stabilra. Mondjuk Artetaval se nyertek semmit.

Ez a Juve en nem tudom mit akar jatszani. De lathatoan a jatekosok sem.

Ezt felesleges ragozni, az eredmenyek makacs dolgok.

xXPeiperXx 2025.01.11. 20:49:12

@ggbuffon:

Az 1. kèrdèsnèl csak a vèlemènyetekre vagyok kíváncsi, ennyi semmi extra. Kit látnál szívesen a padon, Conte nem játszik mert ismerjük a bèrigènyèt. Az nem fèr bele jelenleg.

A 2. kèrdès arra irányul, hogy pèldául, ha a 2003-as csapat teljesítménye lett volna ilyen, akkor is ilyen vehemensen, kicsit sèrtően lèpnètek fel a csapat ellen.

ggbuffon 2025.01.11. 20:49:49

@TakacsM: mondjuk a baratnojet barmeddig nezegetnem a kezdonkben. Valszeg ugyis meglenne az X.

SpiritoJuve 2025.01.11. 20:49:53

@xXPeiperXx: Jelenleg kb senki így szezon közben. Én Contetol szeretnék egy másodvirágzást a Juventusnál de ez csak vágyálom marad.

Annyit azért hozzátennék kicsit Motta védelmében, hogy azért úgy megnézném hogy ez a Juve hol tartana jelenleg egy JÓ CSATÁRRAL és egy minőségi cseréjével.

Joachim21 2025.01.11. 20:50:05

@Gaben Smith: Lippit is kirúgták szezon közben. Itt leginkább ilyen csapnivaló szezonok nem szoktak lenni, ami miatt az edzőnek mennie kellene.

TakacsM 2025.01.11. 20:52:36

@xXPeiperXx: de bele fér hiszen hosszú távra kell gondolkodni, ha leogazolnánk és kövöre 1 helyet behuznánk már megérte.

TakacsM 2025.01.11. 20:54:17

@xXPeiperXx: 2. Nem történt meg thlehàt nem tudjuk

ggbuffon 2025.01.11. 20:56:03

@xXPeiperXx:

A gond az h en nem latom a koncepciot igy erre nehez valaszolni. Plane szezon kozben. Az h ilyenkor gyakorlatilag csak a bukott edzokbol lehet valasztani, tudod h nem teljesen fair. Ha meg olcson akarunk cserelni akkor Brambilla az ifibol. (Asszem igy hivjak) atmenetileg.

Ha tehetnem mar Klopp ulne a padon, kerul amibe kerul. De Contet is kifizettem vna.

Azert amilyen penzeket kiszortunk hasznalhatatlan v felesleges igazolasokra, annyibol azert futnia kellett vna mondjuk egy 8-10m /ev berezesu edzore is.

A gondolat jo volt, de a kovetkezmenye sokkal sulyosabb lesz Motta tenykedesenek akar Dzsuntolira nezve is.

ggbuffon 2025.01.11. 20:58:34

@xXPeiperXx: es azt tudod esetleg h Fonsecat miert vagtak ki a Milanbol? Miert nem hagytak epitkezni? Mert pontosan lattak mi a vege..

Ez ami most megy egy lassu kivereztetese a szurkoloknak.

xXPeiperXx 2025.01.11. 20:59:00

@ggbuffon:

Na ez már egy kielégítő válasz. Engem is bosszant a jelenlegi helyzet, de per pillanat nem látom mi lenne a kiút, ismerve az anyagi helyzetünket ès a bevett szokásainkat.

DINOBIZZO 2025.01.11. 21:00:22

@ggbuffon: ez első fel évben gyakorlatilag csak x eltek, mint mi és gyenge tamadojatek volt. Próbálta stabilizálni a védekezést arteta. Elso felszezon 6gyozelem /15dontetlen /3 vereség. 20-21 szezontól mar lehet kezdett valami látszani , de meg mindig nem volt elég konzisztens főleg elol a csapat.jok voltak egy 8. Helyre. Szerintem van egy kis hasonlóság és mindenkepp kijelenthető , hogy kapott türelmet.

ggbuffon 2025.01.11. 21:02:56

@DINOBIZZO: csak a PL az elmult X evben kicsit mas kvhaz mint a Serie A ha szivunkre tesszuk a kezunket.

Lassan egy Bournemouthhal se tudjuk felvenni a versenyt anyagilag. Sot nem lassan, hanem szimplan nem.

Wizzurah 2025.01.11. 21:08:00

Olvasom többektől, hogy nekik tetszett az első fél óra, meg a második félidő, stb. Nos, nekem nem. Egy impotens középcsapat szintjén toltuk egy eszméletlenül gyenge Torino ellen... és ez nem az első alkalom, konkrétan egy kiesés ellen menekülő csapattal nem bírunk kb.
Én elhiszem, hogy Motta focija lehet jó, jó az elképzelése, az alapötlet, stb. De itt nálunk nem működik. Valamint, amikor Allegri-t elküldték a kiakadásai miatt, akkor bármilyen ürügy folytán összeverekedni az ellenfél edzőjével legalább annyira alattomos, sumák, és nem méltó a csapathoz, de egy profi csapathoz sem és ha jól tudom nem először kap piros lapot edző létére, így én őt először is ez miatt azonnali hatállyal kirúgnám. Ha a klub nem teszi meg, akkor semmilyen következetesség nincs senkiben. Most már azét is kirúgnám, mert igen, vannak sérültek, későn érkezők, stb. de ez a takaró szerintem eddig ért. Ezt nem lehet már mire fogni, mint hogy alkalmatlan egy ilyen szintű csapat padjára jelenleg, neki ez még túl nagy lépés volt. Nem tudom ki jöhetne a helyére, nem is az én dolgom ezt eldönteni, én csak azt tudom, hogy Mottának most tényleg mennie kellene, vagy magától, vagy megsegíteni hátulról. Amennyire vártam ezt a szezont, már ugyanolyan undor fog el, mint mikor Allegri volt itt és már tegnap lezárhatták volna a szezont, szarok a bl helyezésre is. Picsán rúgnám a semmitérő, leszarom stílusban pályára lépőket is, de egy edzőt le lehet cserélni, a fél csapatot nem.... Kurva szánalmas, ami megy hétről hétre. A többiek is szarok, megint botlott a Lazio, az Atalanta is, de mi még véletlenül sem tudunk felzárkózni és ha nem vált a vezetőség, ebből év végén még konferencia liga sem lesz. Igazolhatunk ide bárkit télen, a fejétől bűzlik a hal.
Ja igen és én nem Mottás vagyok, nem Allegri vagy Allegri ellenes vagyok, hanem Juventusos vagyok. Egyikük, még csak a közelébe se ér annak, amit a klub iránt érzek.

SpiritoJuve 2025.01.11. 21:08:30

@DINOBIZZO: Jókat írsz. Csak az van hogy Juvedrukkerként nehéz ezt emésztgetni megint hogy az ember fellélegez, vége az Allegri korszaknak, aztán megint jön egy homály. Érted. Értem amit írsz de nehéz úgy hozzá állni egy Juventus szurkolónak hogy türelem és türelem, aztán megint türelem. Nem űrfocit vártam én sem Motta kinevezésétől meg egyből trófeákat, de semmiképpen sem ezt ami most van. Még úgy sem hogy a csatárposzt lóg a levegőben mert Vlahovicnak ha menne oké, de általában nagyon nem megy sajnos.

Nehéz ez a kabát, és nehéz ez az örökség Motta számára is.

Azt hiszem itt múltkor valaki írta nekem hogy úgy járok a legjobban, hogy semmit nem várok a soron következő mérkőzéstől. Hát ez ma legalább bejött. Azt hiszem Gasperiniék ellen se fogom én már idegesíteni magam semmin.

Wizzurah 2025.01.11. 21:09:22

@Joachim21: Terzic-et én is favorizálnám, mint lehetséges opció, őt én is jó edzőnek tartom és jónak a fociját.
Valamint én nagyon megnézném nálunk Will Still-t ill. egy olyan edzőt, mint ő.

ggbuffon 2025.01.11. 21:09:55

@DINOBIZZO: visszaterve az Arsenalra:

1. Nem nyernek soha semmit

2. A Juve DNS e a gyozelem. Akarmennyire nem tetszik, de itt ez nem fer bele. Anyagilag sem ott vagyunk h csak legyintsunk a BLre.

3. Nem lehet parhuzamot vonni Artetaval minden esetben. Ten Hagnal is h bejott a MUnal h hagytak koklerkedni. De legalabb jol teletomkodte a holland jatekosugynokok zsebet.

ggbuffon 2025.01.11. 21:16:23

@Wizzurah: en a Bologna focijatol sem voltam elajulva tavaly. Tobbnyire pragmatikus jatek jellemezte oket, volt egy ihletett formaban levo Calafiorija meg Zirkzeeje.

En sokkal nyugodtabb lennek ha latnam h lesz ebbol valami csak az eredmenyek nem jonnek.

De itt en semmit nem latok. Csak bargyu tekintetet a padon es fogalmatlansagot.

Aki keptelen valtoztatni az elkepzelesein es a keretre szabni a csapat jatekat, arra mit lehet mondani?

vágóistván 2025.01.11. 21:16:55

Azaz igazság hogy alapjában jókat ír ggbuffon kolléga. A magam nevében tudom írni , hogy alapból bárki is legyen az edző, viszonylagosan jár neki a türelem . Mindig azt hangoztattam, hogy félév után meglátjuk mi van. Ez már lejárt és a mai is csak utolsó utáni esély volt. Vége . Ez védhetetlen. Egy 500 millios kerettel nem BL helyen állni egy Juventussal az olasz ligában gáz .

Wizzurah 2025.01.11. 21:20:44

@ggbuffon: Azért, ha egy játékos átlagon felül teljesít, az az edzőnek is köszönhető, szóval én nem venném el Motta érdemét, jól vezette a Bolognát, biztosan lehet jó edző, de ez túl nagy váltás volt neki.
Én azt látom rajta, hogy ő tudja hogy mit akar, de a keret nem alkalmas rá és inkább azt nem tudja, hogy ezt hogy oldja meg. Szerintem még nem szembesült ilyen jellegű problémával, nem elég, hogy nem tudja még a megoldást, nagy rajta a nyomás, már kurvára stresszes ő is, ez rá ragad az amúgy is labilis csapatra és így még véletlenül sem érzem azt, hogy rájönne a megoldásra rohadt gyorsan. Minden szempontból el van ez már cseszve, ezen nem fog már segíteni a téli mercato, amire amúgy sincs semmi garancia, hogy sikeres lesz.

ggbuffon 2025.01.11. 21:23:20

@Wizzurah: vagtak mar ki nem egy csapattol ido elott, szval a Bologna az egy szem kuriozum eddigi rovidke edzoi palyaja soran.

Szval biztos ismeri az erzest milyen amikor nem mukodtek az elkepzelesei. Csak voltak csapatok akik ezt gyorsan fel is ismertek.

Elnezve a nyilatkozatat sok sikert a tovabbi tenykedesehez.

kidelpiero 2025.01.11. 21:23:46

@Rocky80: egy korabbi szakmai vitanknal hozta fel, majd kesobb tobbszor is. Gondolom ha o mar megosztotta ezt itt, akkor nem zavarja ha mas is hivatkozik ra

kidelpiero 2025.01.11. 21:26:31

@xXPeiperXx: fel evre Dardai. Olcso,fanatizalni tud, krizis helyzetben levo csapatot mentett mar meg parszor,a nemet felfogas meglepeteskent hatna a Serie Aban. Majd mellyen zsebbe nyulni es elhozni Tuchelt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3537) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (976) elemzés (40) előzetes (893) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10285) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2505) meccsek (4348) mercato (4288) nyilatkozat (7698) Olasz Kupa (335) összefoglaló (439) pletyka (4302) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (230) Címkefelhő
süti beállítások módosítása