Az Inter elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventusra az őszi évad egyik legnagyobb presztízzsel bíró meccse vár Milánóban, hiszen vasárnap este az egyik ősi rivális, az Inter lesz az ellenfél.

A Juventus a mérkőzést korántsem legjobb állapotban várja, hiszen Thiago Motta nem számíthat Teun Koopmeiners, Nicolás González, valamint Douglas Luiz játékára, Arkadiusz Milik és Gleison Bremer hosszú távú kiesésén túl. Egy örömteli szombati esemény nyomán pedig a friss apuka, Carlo Pinsoglio is kimaradt a keretből.

A Juventusszal ellentétben az Inter kiváló formában várja a mérkőzést, hiszen az utolsó hét bajnoki mérkőzésükön öt győzelmet arattak. Simone Inzaghi csapata 17 ponttal a második helyen áll a tabellán, két ponttal lemaradva a listavezető Napoli mögött. Az Inter hazai pályán az elmúlt 19 Serie A-mérkőzéséből csak egyet veszített el, és a Serie A idei szezonjában a legtöbb gólt szerezte nyílt játékból, összesen 13-at.

A házigazdák részéről hiányozni fog Hakan Çalhanoğlu és Francesco Acerbi, míg a legutóbbi BL-meccsen, a Young Boys ellen megsérült Carlos Augusto is.

18:00-kor kezdődő mérkőzést az Match 4 közvetíti majd élőben.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Di Gregorio.

Védők: Gatti, Danilo, Kalulu, Cambiaso, Cabal, Savona, Rouhi.

Középpályások: Locatelli, McKennie, Fagioli, Thuram.

Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, Adžić, Weah, Mbangula.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6018717048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventina7 2024.10.27. 17:03:40

Ennyi sérülttel nem tudom mire megyünk, de remélem mindenki megfelelő hozzáállással megy ki a pályára. A heti BL meccs után több harciasságot, akarást várok!

x.com/juvenewslive/status/1850450818928923068?s=46&t=ZZNocEicdUJ-DIuJpmYWjg

Forza Juve!

Victory7 2024.10.27. 17:24:30

Yildiz és Thuram is a padon kezd. Érdekes....

Leram7 2024.10.27. 17:33:45

Mostanában nem nézett ki jól a csapat és nem váltak be Motta elképzelései.

Számomra az egy pozitív dolog, hogy a kezdő alapján úgy tűnik változtatott picit taktikát és felállást.

Az is kérdés, hogy Danilo jobb hátvéd lesz vagy középen lesz.

Nem sok jóra számítok ma, egy döntetlen már jó eredmény előzetesen.

Joachim21 2024.10.27. 17:33:49

Két amreikai a támadóközéppályások között, elég _rul néz ki. Concencaio a bal oldalon, nem tudom mennyire lesz ott hatékony. Gatti is csak a padon ül majd.

Pilsnerurquell 2024.10.27. 17:40:40

@Juventina7: Annyira nem gáz. Màr van Gatti. Kaluluval jók lehetnek. Gonzalesnek is pótolva van a posztja, a Holland meg szerintem még mindig nem tudja merre van arccal előre. Az ő posztját is be lehet foltozni akàr Yildizzel akár Fagiolival.

A kérdés inkàbb az hogy mennyire viselte meg a csapatot hogy a Stuttgart lejàtszotta őket. Bár sztem fejben rendben lesznek mert az Inter ellen elvileg nem kéne plusz motiváció.

Érdekes meccs lesz de szerintem kikap a Juve. Ami nem Mind1 megint hogy hogyan kap ki.

De persze ne így legyen. Forza Juve!

alexGicamo 2024.10.27. 17:44:49

Szerintem, győzni fogunk !
Megtépázott csapattal, de akkor is !
Fel a fejjel ! Soha nem adjuk fel, mert mi a JUVE vagyunk !
Nem lehetünk kishitűek !
Harcolni kell és hinni a sikerben !
FINO ALLA FINE !!!

Zsltrk977 2024.10.27. 17:46:57

Ezt a hulladék Danilot kezdeti Motta...

Il Principino 2024.10.27. 17:56:27

@Zsltrk977: sztem nincs más sajnos..
Gatti most tért vissza,Bremer sérült,Rugani kölcsönben..én azt várom hogy Kalulu mikor dől ki a sorból, na akkor lesz végünk,nagyon vékony a védelem

KokoSRB 2024.10.27. 17:57:46

pff, ismét ez az ,, okos'' kommentátor. Forza

Bianconeri Thomass 2024.10.27. 17:58:46

@alexGicamo: ++++++Ez a hozzáállás kell ide!Ha a srácok 100%-ot nyújtanak akkor kizárt hogy kikapjunk!Danilo mondjuk meleg bárhol is legyen hátul?Jah és Perint a kapuba?

alexGicamo 2024.10.27. 18:01:59

@KokoSRB: Nekünk már csak ő jut ... :-/@Bianconeri Thomass: Úgy van !

juve33 2024.10.27. 18:02:10

Légyszives egy linket küldjetek már előre is köszi

Juventina7 2024.10.27. 18:10:20

@juve33: az előző posztnál kaptam én is @KokoSRB -től
fan.soccerstreams100.io/

juve33 2024.10.27. 18:12:10

@Juventina7: Nagyon szépen köszönöm

James Zabiela 2024.10.27. 18:14:43

@KokoSRB: Szerinte Bremer is játszik,jó tudni

Joachim21 2024.10.27. 18:16:04

Jól indul, Danilo máris 11-est hozott össze, ezt a csávót...

Forzalex78614 2024.10.27. 18:16:25

Danilo, anyádba szakadt volna a fejed

tv88 2024.10.27. 18:17:01

Hányingerem van ettől az embertől

west30 2024.10.27. 18:17:12

Es meg ez a Danilo a hos,hogy felajanlotta a hosszabbitasat. :)

babo0410 2024.10.27. 18:17:14

Danilo takarodj már el innen! Motta miért játszatja? Istenem!

Wizzurah 2024.10.27. 18:17:14

Nevetséges ezen a szinten ekkora balfaszokat mint ez a Danilo meg DL. Kabaré.... Páros lábbal kellene kibaszni.

danimester1 2024.10.27. 18:17:45

Danilo mehet Isten hírével!Neki már nem való ez a szint!Nem hiszem hogy Motta nem tanul a hibájából!

Leram7 2024.10.27. 18:19:02

Amikor ilyen nehezen megy a támadás nem szabad ajándék gólokat adni...

Danilo jobb oldal, Cabal + Kalulu közép, Cambiaso jobb. át kell szervezni.

west30 2024.10.27. 18:19:10

Egyebkent nem csak Danilo a problema,a jatekhoz valo hozzaallas ismet borzalmas.

MdewC 2024.10.27. 18:19:10

Jogos volt a tizi? Pont erre értem haza.

Danilo?

Aki olyan hülye, hogy berakja a csapatba, az meg is érdemli.

Mi kell még, hogy ki legyen rakva a csapatból?

Barmok!

Rikoo 2024.10.27. 18:19:18

Lejjebb kell rakni az elvárásokat.

Forzalex78614 2024.10.27. 18:19:37

Esküszöm az lenne komoly, ha most lecserélnék ezt a manust

James Zabiela 2024.10.27. 18:20:24

@babo0410: Ki jatszana ha nem ő,Gatti nem 100as!

Hádész. 2024.10.27. 18:20:31

@Rikoo: Annál, hogy a cb ne hozzon már össze minden meccsen egy büntetőt és több gólhelyzetet az ellenfélnek?

Juventina7 2024.10.27. 18:21:28

Egy ‘rutinos’ védő…januárban tuti el akarják majd adni.
Enélkül is nehéz volt, de hogy a saját játékosunk hoz még sz@rabba…

Andras74 2024.10.27. 18:21:34

Nem Motta és nem Danilo a hibás, hanem az, aki azt hitte, hogy Bremer elég lesz egy cca 60 meccses szezonra!
Nem kapusra meg hulladék középpályásra kellett volna elcseszni a pénzt.

Nem baj, az eredményekkel majd kinyírják Mottát. Ismét nagyot léptünk előre.

Közben Vlaho

Zsltrk977 2024.10.27. 18:21:59

Danilot középhatvédként játszatni. ??? Sose volt az. Csak itt a Juvenal erőltetik közêpen... Nem mintha szêlen jó lenne. Remêlem csapat közelêbe nem kerül.

babo0410 2024.10.27. 18:22:03

Na most tessék kritizálni Vlahot! ?

Joachim21 2024.10.27. 18:23:05

McKennie lesz az új Zidane? :D

juve28adam 2024.10.27. 18:23:06

Cabal mi labdát adott

Rikoo 2024.10.27. 18:23:46

@Hádész.: Hát nagyon úgy néz ki, hogy itt tartunk.

danimester1 2024.10.27. 18:24:02

Ilyen akciókat szeretnék látni!Szép volt fiúk!

Juventina7 2024.10.27. 18:24:11

Bakker…nem hiszem el, végreeee

gomorra21 2024.10.27. 18:24:36

Na.. nem omlunk össze!

Wizzurah 2024.10.27. 18:25:01

Hát Vlahot ez miatt dícsérni is nehéz, ezt csak kihagyni lehetett volna kb. Én inkább McKenniet dícsérném meg. Nem fogom megtapsolni Vlahot, hogy hozza a tíz helyzetből egy gól átlagját. Majd ha kiemelkedően tolja az egész meccsen, esetleg.

Forzalex78614 2024.10.27. 18:26:47

Mckennie hasznos megint, mint az esetek 90%-ban

tv88 2024.10.27. 18:27:07

@Wizzurah: meg kell dicsérni, mert nem sok mindenben van igaza a kommentátornak, de abban igen, hogy Vlaho nélkülözhetetlen. Az utóbbi 30 évben biztos nem volt ennyire lyukas a keretünk soha.

Andras74 2024.10.27. 18:27:16

@Wizzurah: nem vagyok Vlaho fan, de azt azért adjuk már meg neki, h a gólt ne kelljen megmagyarázni!

Ethan Hunt 2024.10.27. 18:28:09

Mindenesetre ez nagyon nagy dolog, hogy nem zuhantunk meg a 11-es után, hanem azonnal tudtunk egyenlíteni...

Ha az Inter továbbra is átadja a területeket, lesz még esélyünk gólszerzésre...

Szedjétek ki bohócok!!!!!

Joachim21 2024.10.27. 18:29:05

1-2.... AAAAAAAAAAAAAAA

Zsltrk977 2024.10.27. 18:29:21

Consziii!!! Milyet jatszott szélen. Weah mwg honnan nyúlt vissza. Ez szép volt.

Wizzurah 2024.10.27. 18:29:26

@Andras74: Én meg Vlaho gyülőlő sem vagyok, viszont szerintem amúgy sután találta el, csak onnan kb. nem lehetett kihagyni. Számomra továbbra is McKennie és ahogy más írta, Cabal mesteri labdája ér dícséretet.
Vlaho persze, hogy nélkülözhetetlen, mert nincs más csatárunk. Ez a szomorú.
Közben 2-1, végre. Mi lenne, ha nem egy fogalmatlan full homály Danilo lenne az egyik belső védőnk. Nem is értem miért erőltetjük ezt a brazil szálat, nem mostanában jött be nekünk.

babo0410 2024.10.27. 18:30:29

De szép volt. Kellene még egy gól minimum, de kettő se baj. ?

west30 2024.10.27. 18:30:33

Erdekes ez, hogy hirtelen igy megvaltozott a hozzaallas.

Joachim21 2024.10.27. 18:30:49

Concencaio megint nagy volt, benne van meg az X faktor inkább mint Yildizben.

Pilsnerurquell 2024.10.27. 18:31:05

Hát se Yildiz se Koop nem hiányzik innen egyenlőre.

Szép volt. Így tovább.

danimester1 2024.10.27. 18:31:33

Ez az ez kell!Bátran harcosan!

Andras74 2024.10.27. 18:31:41

@Wizzurah: jónak mondod, mert én kifejezetten nem szeretem, ha brazilok vannak a Juvében.
Bremer a ritka kivétel.

Juventina7 2024.10.27. 18:31:58

A kis atom Anti megint, mennyire jó igazolás eddig!! Hulljanak a férgek! :D

FJuve 2024.10.27. 18:32:22

Csak halkan, de a 2. gól akciója Danilo szereléséből indult, ahol a labda után a babát -Martinezt - is megkínálta.
Néha csak van haszna :D

tv88 2024.10.27. 18:32:27

@Wizzurah: ne is mondd! Premier league középcsapatból 70 millióért brazil középpályás. A vezetőségben nem volt senki, aki felkapta volna a nevét erre a mondatra?

MdewC 2024.10.27. 18:32:57

Hihetetlen fordítás!

Juve!

Joachim21 2024.10.27. 18:33:40

Danilo megint addig várt, hogy mire Cabalnak adta már bekerítették, ez az ember mintha az Internek játszana.

tv88 2024.10.27. 18:33:49

@Wizzurah: ne is mondd! Premier league középcsapatból 70 millióért brazil középpályás. A vezetőségben nem volt senki, aki felkapta volna a nevét erre a mondatra? @tv88: "fejét"

Wizzurah 2024.10.27. 18:34:22

@Andras74: Akkor ebben egyetértünk, én sem, sőt, az egész dél amerikai kontinensről nem szeretem, ha igazol a Juventus. Nagyobb eséllyel szopjuk be, mint hogy sülnének. Inkább erőltetném az olasz, portugál, holland szálat. Bremer is 27, brutális, de most le is sérült, félek hogy neki sincs túl sok jó szezonja vissza, a szokásos brazil karrier.

Ethan Hunt 2024.10.27. 18:36:44

Fasz ki van, miért hagytuk így tilitolizni őket???

Joachim21 2024.10.27. 18:36:54

Jahj, egyenlítettek a sInterék.

Zsltrk977 2024.10.27. 18:37:15

A védekezésünk.... borzasztó ma. Iyen fos gólt. Danilo minek van ott? Dísznek... Küldjék már a pics@ba innen.

babo0410 2024.10.27. 18:37:22

Danilot le kéne hozni!

Andras74 2024.10.27. 18:37:53

Perin ezt fogta volna

Ethan Hunt 2024.10.27. 18:38:30

Megint 11-es... Ezt nem hiszem el... Kalulu, baszki...

Andras74 2024.10.27. 18:38:34

@Wizzurah: a franciàk is jók szoktak lenni

Pilsnerurquell 2024.10.27. 18:38:50

Sajnos ezt rajzolni se lehetett volna szebben :(

Viszont kurva jó a meccs:D

Uhh... Na ez a zizi nem hiányzott. Kalulu első komoly hibája :(

Joachim21 2024.10.27. 18:39:05

Kalulu picsán rúgta rendesen. :D Érzelmi hullámvasút eddig.

Andras74 2024.10.27. 18:39:06

@juve28adam: nincs. Bremer nélkül teljesen széthullott

juve28adam 2024.10.27. 18:39:09

Mi a fészkes fasz folyik itt?

babo0410 2024.10.27. 18:39:14

Azért figyelitek VAR nem volt!

Wizzurah 2024.10.27. 18:39:21

Ilyen az, amikor valaki a védelemben, aki ráadásul amúgy mire fel megkapja a kapitányi karszalagot is egy bizonytalan fos és ez kihat az összes többire is. Nevetséges. Bele fogunk szaladni egy kurva nagy verésbe, Motta meg nézi....

Zsltrk977 2024.10.27. 18:40:08

Kalulu is. Elképesztő serdülős szintű hibák. Belebasz egyet az ellenfêlbe.

Joachim21 2024.10.27. 18:41:36

@babo0410: Bíró előtt volt 2 méterre, közvetlen közelről látta ahogy megrúgta, nem kellett VAR.

Ethan Hunt 2024.10.27. 18:41:49

Ez a majom Marotta, hogy örült... Megtalálta a szarfészket, ahová való...

west30 2024.10.27. 18:42:19

@Wizzurah: Mondjuk ez nem meglepetes,foleg miota nincs Bremer.Szamomra az erthetetlen,hogy pl Gattibol miert nem csinaltunk egy zsiros plusvalenzat es vettunk egy normalis kozephatvedet.

tv88 2024.10.27. 18:42:24

Tipikus esete ez a 2.tizi annak, hogyha egy világtalan játszik melletted, akkor te is elbizonytalanodsz idővel

Rikoo 2024.10.27. 18:43:28

Azért a vereséget jó lenne elkerülni, így a Milan és a Fiorentina győzelmével a 6. helyre csúszhatnánk vissza.:(

Joachim21 2024.10.27. 18:44:02

@Ethan Hunt: Nem Marotta a majom, hanem Agnelli aki kiutálta tőlünk. Mindenki Marottát istenítette és nem bírta az egója.

bulldeo 2024.10.27. 18:44:07

Ez a középpálya az inter ellen kevés.

Andras74 2024.10.27. 18:44:28

@tv88: minimum. Sajnálom a kapusra elpazarolt pénzt.
Csöcs és Perin bőven jó lett volna.

Nagyon felelőtlenül lett összerakva a keret.

Rugót miért kellett elpaterolni?

Rikoo 2024.10.27. 18:45:16

Úgy mennek át a középpályán, mint kés a vajon.

Juventina7 2024.10.27. 18:45:39

Bremer tuti nézi a meccset…a fenébe is, de hiányzik a csapatból.
De Ligtet visszahozzuk télen akciósan? :DD

Wizzurah 2024.10.27. 18:46:44

@west30: Én Gattit nem bántanám, nem világ klasszis, de teljesen jó. Ellenben Danilot már 2 de inkább 3 éve ki kellett volna baszni. Epizódszereplők játszanak és olyanok, akiktől meg akartunk szabadulni, vagy már szarok. Mckennie-nek is volt szép passza igen, ettől függetlenül ilyen meccsekre szerintem ő is élet veszély. Aztán fent van Weah, Cambiaso, olyanok, akikkel támadásban lehet veszélyesebbek vagyunk, de védekezni nem tudnak. Ott egy Cabal, akinek még szoknia kéne ezt a tempót, a totál homály danilo. Ennyit nem tud levédekezni Kalulu, látszik, hogy a többiek miatt ő is bizonytalanabb most. De ez más poszton is így van, talán a közép pályát és a széleket leszámítva, hogy ha valaki lesérül vagy szar, nincs alternatíva. Ez a csapat, még félig sincs kész. Mottát nem bántom ill. nem akarom, mert szerintem amúgy ő tehet a legkevésbé róla, de ő is elő lesz így véve... Ez így édes kevés lesz a szezonra....

Wizzurah 2024.10.27. 18:47:19

@Wizzurah: Ja és akik meg jók, szóval Kalulu, a kis portugál meg még ki sincs fizetve.... Szóval jah...

Pogboom 2024.10.27. 18:47:28

@Rikoo: Hát ezt a Faggio Locatelli kettőst nagyon el kellene felejteni az biztos. Semmi jelenlétük vagy hasznuk. Megint.

tv88 2024.10.27. 18:47:59

@Andras74: hogy spóroljunk kb 2-3 millió eurót. Nevetséges

Rikoo 2024.10.27. 18:48:29

Locatelli helyett igazán kezdhetett volna Thuram.

Hádész. 2024.10.27. 18:49:28

@Rikoo: Danilo helyett meg én...

bulldeo 2024.10.27. 18:50:15

A srácok nem segítenek a dohányzásról való leszokásban:(

Andras74 2024.10.27. 18:50:15

@tv88: már megérte...... Szóval, aki összerakta a keretet, hazárdírozott. 19-re nem kell lapot húzni!

west30 2024.10.27. 18:52:57

@Wizzurah: Gattit azert is hoztam fel mert volt ra kereslet.Egyebkent valoban a keret meg nagyon nem idealis,minimum egy de inkabb 2 mercato kell meg ide.

SuperTrezi 2024.10.27. 18:54:12

Szerintem életemben 2 ilyen marha büntetőt összehozni nem láttam még csapatot egyetlen félidő alatt, mint amit a Juventus művelt...
Nincs mese, ide kell egy színvonalas védő januárban. (Skriniar!) Bár őszintén szólva fogalmam sincs, addig hogy húzzuk ki...

Wizzurah 2024.10.27. 18:54:38

Ha csak Bremer itt lenne, már lazán lehozhatnánk a meccset ez a sintér szerintem egy határ fos, semmiben sem jobbak, de mindenki el van tőlük szállva. Idén ők sem olyan jók. Csak hát a védelmünk ma sem ér egy kalap szart sem és rendesen egymást bizonytalanítják el a fiúk. Azt nem mondom, hogy nem küzdenek, kemény meccs, ritkán volt ennyire adok-kapok brutál össze-vissza derbi. Semleges szurkoló biztos élvezi. A sintér védelme ugyanolyan átjáró ház, mint a miénk, csak mi adtunk nekik 2 gólt a semmire....
Írjátok, hogy Locatelli és Fagioli nem jó együtt, nos, ebben egyet értek. Viszont én lehet most Fagiolit hoznám le inkább, Locat ekézik sokan mindig, szerintem ő hasznos sokszor, nem látványos, megcsinálja ő is a hülyeségeit minden meccsen, de nem annyira életveszélyes és azért igencsak hasznos kis iparos. Fagioli viszont súlytalan, ahogy az előző meccsén is, mintha nem lenne ott fejben. Valamint Danilot kurva gyorsan le kéne hozni, lassan előbb játszanék inkább 10 emberrel, mint vele kb.

delpi0823 2024.10.27. 18:55:15

@Rikoo: Hat nem mintha a francia eddig nagyon jo lenne......... Mentsegere legyen szolva o legalabb nem kerult annyiba mint a brazil...... .

Andras74 2024.10.27. 18:56:00

@west30: Louis és Gregorio árából nem kéne ennyire lyukas kerettel nekivágni

A brazil értelmezhetetlen, a kapus meg nem jobb sem Perinnél sem Csöcsnél. Ráadasul Gregoriót akkor fogja elvinni mordor, amikor legjobban fog fájni

babo0410 2024.10.27. 18:56:34

@Joachim21: De idén internek egyszer sem VAR-oztak büntetőnél. Nekünk tuti 2 órán át nézték volna
Danilot szünetben hozza le Motta!

Andras74 2024.10.27. 18:56:55

@SuperTrezi: addig elmegy a szezon.....meg a kedvük is.

bulldeo 2024.10.27. 18:57:46

@Wizzurah: nem egyértelmű, hogy Locatelli vagy Fagioli játszik rosszabbul. Mindkettő mellett szólnak érvek.

Leram7 2024.10.27. 18:58:29

Sokan rossz meccsben vannak ma. Fagioli pl nincs a pályán.

Kalulu eddig hibátlan volt, de ma ő is bakizott.

Nem szabad 2 ilyen ajándék 11-est adni egy ilyen rangadón.

JeetTrader 2024.10.27. 19:00:00

A két tizit így osszehozni...nem is értem...ajándék...Kb tulparaztak mind a ketten a szitut.
Lábadt nem adhatunk el ellenük mert megbuntetik keményen.

Azt látom h a kpban kéne némi tök mert sokszor indokolatlanul megy az egyből hátra passz addig meg vissza rendeződik az ellen. Így nem mozdítja ki az ellenfelet. Ennyi kockázat kéne.

Most amúgy egész pofás tamadasok vannak de a pontosság az kulcs lenne. Ha pontosak lennénk és lenne tokunk egyből fordulni akkor elkaphato lenne az Inter. Így nagyon nehéz lesz
...de meglehet...

Joachim21 2024.10.27. 19:00:01

Weah -> Mbangula
Fagioli -> Thuram
Danilo -> Gatti, mind1 hogy nem 100as.
Át kellene állni 4-3-3ra.

Forzalex78614 2024.10.27. 19:00:42

Majdnem mindenkit szídunk, aki a pályán van, de kedden meg hiányoltuk Őket. Én is majd felrobbanok. Viszont rúgtunk 2 gólt egy összeszokott Internek és nem riziket. Van egy félidőnk még, a cseréket jól kell használni. Én egyébként X-re tettem volna a meccset.

west30 2024.10.27. 19:01:14

@Andras74: En meg varnek az uj jatekosok megitelesevel,Douglasen azert latszik hogy jo kepessegei vannak,inkabb fejben nincs rendben.

Rikoo 2024.10.27. 19:01:14

@delpi0823: Hát nem tudom, én eddig őt csak egy meccsen láttam játszani a védelem előtt a szezonban a felkészülési meccseken kívül és akkor jó volt.
Azokon a posztokon kell játszatni a játékosokat, ahol a legjobbak tudnak lenni.
Beszéltük itt pl., hogy Weah miért nem játszik balon, amikor mindenki szenved azon az oldalon, jobboldalt pedig három játékosunk van. És láss csodát, most mégis milyen jó ő ott.
De ugyanez Danilo. Miért kell őt középen erőltetni, fogalma nincs semmiről. Ő alapvetően egy jobb hátvéd és ennyi.
Lehetett volna felrakni a védelmet így is: Danilo-Kalulu-Cabal-Cambiaso.

Egyelőre Motta össze-vissza játszat mindenkit és eljutottunk oda, hogy már nagy szükség lenne az eredményekre is, mert nem lenne szép a 6. helyre visszacsúszni, miközben a BL-ben és élet-halál harc lesz.

Juventina7 2024.10.27. 19:01:14

Weah nekem ma kellemes meglepetés, Cisco meg úgy kell a csapatba, mint egy falat kenyér. Cabal is egyre jobb lesz ahogy több játékideje lesz.

steven.h 2024.10.27. 19:01:25

Védelmünk az borzalom ma, bár a középpálya se sokat segít nekik, nem tudom hogy kinek hol kellene lennie, de McK és Fagioli is rendre fent ragad kellene Thuram az egyik helyett stabilizálni, de ettől függetlenül ekkora gond nem lenne ha Gatti lenne bent, mert én nem akarom bántani egyébként Danilot, de mint egy fejetlen csirke úgy rohangál és amikor kilép szerelni akkor is rendre lemarad. Ebben volt Gatti és Bremer brutál erős ès ezért nem működik most ez. Meg az is látványos hogy Kalulu és Danilo mennyire nem érzik egymást…

Az hogy Conceicao-t meg Cambiasot eresztjük rà Di Marcora és Bastonira az egy jó döntés volt, de annyiszor nem tudtuk megfutni őket.

Joachim21 2024.10.27. 19:03:33

@west30: Luis nem akart eljönni a Villától, szerintem neki el kellett jönni a pénzügyek miatt, és ez látszik is a hozzáállásán. Mintha elraboltuk volna és itt Kellene játszania a PL helyett.

Forzalex78614 2024.10.27. 19:04:23

Csak én érzem úgy, hogy a kommentátor nem szereti a Juventust?

MdewC 2024.10.27. 19:10:35

Nincs Bremer és Gatti, le is főtt a szezon.

A passzainkon pedig hatalmasat kellene fejleszteni.

Óriási a gond és teljesen félkész a keret.

FeriGjuve 2024.10.27. 19:11:46

@Forzalex78614: Melyik kommentátor szereti? :D
Talán Méhes....

JeetTrader 2024.10.27. 19:12:54

Danilot le kell hozni...

Joachim21 2024.10.27. 19:13:07

@MdewC: Azért még mindig jobb a helyzet mint Allegrivel volt. Ott a reménye sem volt meg a fejlődésnek.

Hádész. 2024.10.27. 19:13:08

Teljesen szétesett a védelem.

Wizzurah 2024.10.27. 19:13:21

Danilo nem lesz hozzva. Ki fogja állíttatni magát a 11 mellé. Ez edzői hiba.

ggbuffon 2024.10.27. 19:14:42

Di Gregorio mit csinalt a szogletnel? 5oson belul hh nem az ove?

Joachim21 2024.10.27. 19:15:10

Daniloé a gólpassz... aahhhhh

Pilsnerurquell 2024.10.27. 19:15:17

Hát ez egy 4-es eddig...

ggbuffon 2024.10.27. 19:15:19

@Joachim21: igen, hatalmas a fejlodes Csiagu Motta alatt. 55perc alatt kaptunk 4et egy derbyn.

Rikoo 2024.10.27. 19:15:43

Nagyon megalázó ez a meccs...

Andras74 2024.10.27. 19:15:46

@Hádész.: miközben Perin a padon ül....
Az előbb középre ütötte, ezt meg végignézte, ahogy begurul. Megérte.

ggbuffon 2024.10.27. 19:15:55

@Joachim21: ez a kapuse volt nem Daniloe. Vegigbalfaszkodta a vonalon.

Zsltrk977 2024.10.27. 19:16:06

Danilo gólpassz ???
Csak az ellenfélnek. Szánalom...

Andras74 2024.10.27. 19:16:41

@ggbuffon: miközben Perin ül a padon.
Pár perce hova ütötte?

Direct_01 2024.10.27. 19:17:04

Harmatgyenge ez a csapat gyerekek! A védelem Chievo szinten van, a rengeteg nyáron vett középpályásból egy se vált. A támadóharmadról meg ne is beszéljünk! Conceicäo az egyedüli pozítivum számomra és még talán Kalulut is idevehetjük!. Cél maximum a negyedik hely lehet!

tv88 2024.10.27. 19:17:05

Ez a Di Gregorio is borzalmas meccset játszik, ha rajta múlik már 6 gólt kaptunk volna. Perin hétközi teljesítménye után ezt mégis hogy gondolta Motta?

Pilsnerurquell 2024.10.27. 19:17:15

@Joachim21: Erről nem tehetett. Martinez elől kellett tisztáznia. Inkább Dumfriesre miért nem figyelt senki

Andras74 2024.10.27. 19:17:22

@ggbuffon: szerintem a második is fogható volt

west30 2024.10.27. 19:17:37

Fantasztikus hozzaallassal jott ki a csapat,csak ugy ahogy kezdtek a meccset.

James Zabiela 2024.10.27. 19:17:37

Cserélni kellene,mert ez nagy zacskó lesz

Forzalex78614 2024.10.27. 19:17:41

@FeriGjuve: Ez kimondottan irritál és eredménytől függetlenül

FeriGjuve 2024.10.27. 19:18:26

@Forzalex78614: Nem vagy egyedül vele,de én már kezdem megszokni.

tv88 2024.10.27. 19:18:52

Elköltöttünk egy rakás pénzt, mégis 11-12 felnőtt mezőnyjátékossal megyünk nekik a meccseknek, plusz ifisták. Röhej

ggbuffon 2024.10.27. 19:19:06

@Direct_01: ha egy ilyen kozeppalyaval nem tudunk mit kezdeni es a nagyresze betlinek tunik, akkor itt edzokerdes van.

Na jon Savona. A taktikai geniusz

MdewC 2024.10.27. 19:19:18

@Joachim21: őszintén? Lefosom Allegrit.

Azt is, hogy mi az oka, hogy ilyen szarok vagyunk, de megint ezt kell nézni.

Bremer helyett kaptunk egy Danilot, aki miatt csak ma 2 gólt lőtt az ellenfél.

Elment a szezon uraim.

Jobb ha mindenki elfogadja.

Pilsnerurquell 2024.10.27. 19:19:30

@tv88: Nem tehet a gólokról már ne is haragudj...Azért mert Perin bravúros volt a Stuttgart ellen ezeket ugyanúgy benyeli bárki.

Legyünk már kicsit objektívek..

Joachim21 2024.10.27. 19:20:07

@ggbuffon: Minden percét utáltam Allegri 2. peroódusának. 9 millióért nem csinált semmit. Motta csapatában már most több örömöm volt mint Allegriében 3 év alatt.

steven.h 2024.10.27. 19:20:52

Danilot le kell hozni! Jöjjön akkor Savona és menjen be Cabal középre, de egyszerűen megfutják, megforgatják, beragad és ki fogják állítani. Főleg ha feljebb kell lépni

Andras74 2024.10.27. 19:20:54

@ggbuffon: nem edzőkérdés van. Giuntoli igazolt össze-vissza

ggbuffon 2024.10.27. 19:21:39

@Joachim21: az Allegri nezhetetlensegevel egyetertek.

De vele mindig ott voltunk a top4ben meg a szar evekben is

Magasrol leszarom a latvanyos jatekot ha kozben a 6.ok leszunk.

Direct_01 2024.10.27. 19:22:38

@ggbuffon: Sajnos bennem is egyre inkább elő-előbukkan, hogy ez bizony Motta hibája!Alig vártam, hogy lelépjen Allegri, de lehet nem Motta a megfelelő személy!

Andras74 2024.10.27. 19:22:40

@ggbuffon: nehogy a végén a 6. helynek is örülni tudjunk.

Nem Motta miatt.

tv88 2024.10.27. 19:22:44

Elköltöttünk egy rakás pénzt, mégis 11-12 felnőtt mezőnyjátékossal megyünk nekik a meccseknek, plusz ifisták. Röhej@Pilsnerurquell: és a 4. gól előtt 1 perccel mit művelt? Ha nincs a luft, az is gól

ggbuffon 2024.10.27. 19:23:53

@Andras74: kit igazolt akire elozetesen azt mondtuk h nincs szukseg? Sot meg joparan vergodtek itt Jadon Sancho ellen h mi a francnak.

Sztem teljesen jol igazol. Ez Motta sara ha nem tudja oket olyan rendszerben hasznalni h hasznunkra is valjanak.

Megis ki mas lenne a felelos azert h egyelore se Thuram se Koop se Luiz nem talalja magat (mar amikor jatszanak)

Rikoo 2024.10.27. 19:24:25

Érthetetlen ez a csere...

ggbuffon 2024.10.27. 19:25:03

@Direct_01: Conte kellett vna ennek a csapatnak, a vak is latta.

Rikoo 2024.10.27. 19:26:11

@ggbuffon: Ezzel mondjuk egyetértek. Azt mindenképpen Motta hibájának tartom, hogy a játékosok nem tudják kihozni magukból a maximumot.
Nem is értem miért ragaszkodik a saját elképzeléseihez, amikor láthatóan nem működik.

Direct_01 2024.10.27. 19:27:20

@ggbuffon: én egy Gasperinire is kiváncsi lettem volna!

ggbuffon 2024.10.27. 19:27:28

Sajnos belem belem egett a tavalyi Bologna elleni idegenbeli meccs, ahogy 0-3rol szinte a semmibol Motta nagyot taktikazott es lett belole 3-3, ugy h momentumunk nem volt a meccsen.

Na ennyit a taktikai geniuszrol.

Pilsnerurquell 2024.10.27. 19:29:20

Nehogy segítsen Conceciaonak valamelyik, áááá...

ggbuffon 2024.10.27. 19:30:36

@Direct_01: az a baj h lehet itt bübájkodni h turelmesek vagyunk meg a klub is az, de valljuk be oszinten itt nyerni kell.

Motta azzal foglalkozzon h hasznositsa az uj igazolasokat.

Taktikai analfabeta na.

Wizzurah 2024.10.27. 19:31:20

Ezt szerintem lélekben feladták a srácok, ez ennyi volt. Ebből már csak kurva nagy verés lehet, a sintér kb. dróton húzza a ziccereket, balfaszok ők is ez a szerencsénk.

Joachim21 2024.10.27. 19:33:02

Ha Motta taktikai analfabéta, akkor Buffon egy rossz ómen volt akivel csak bebuktuk a fontos meccseinket. Ancelottit is kiutáltuk anno, aztán a világ legeredményesebb edzője lett másokkal.

MdewC 2024.10.27. 19:33:35

Yildiz szép.

Kár a deffért.

Wizzurah 2024.10.27. 19:33:37

Na, csak le kellett írnom, remélem ez visszahoz minket a meccsbe, de szép volt a kis török sráctól!

babo0410 2024.10.27. 19:33:49

Löjjünk még kettőt! Szep gól volt!

west30 2024.10.27. 19:34:02

Tehetsegtelen senki ez a Yildiz 19 evesen. :)

ggbuffon 2024.10.27. 19:34:09

Ez a di Gregorio olyan mintha lampalazas lenne.

RunnerLaca 2024.10.27. 19:34:09

Egy kicsit nem lehetne kevésbé megalázóan beszélni a csapat tagjairól és Mottáról? Nem szép, amit látunk, de 4 középpályást tudunk összesen kiállítani, Bremer sérült, és összezuhant a védelem. Ellenben az Inter sajnos szép és összeszokott focit játszik, és bármikor tudnak még a 60.percben is egy Frattesit becserélni, ne hasonlítsuk már össze a mi lehetőségeinkkel! pace!

MeGmOnDtaM 2024.10.27. 19:34:11

Ez eddig kiváló sörmeccs :D

Ethan Hunt 2024.10.27. 19:34:28

@Direct_01: @Andras74: @ggbuffon:

Nem zavar titeket a sok károgás közepette, hogy nem volt még egyetlen kicseszett meccsünk sem, ahol minden játékosunk, akit igazoltunk, bevethető lett volna?! Tényleg ezt kell minden meccsen olvasni/hallgatni, hogy ki a hibás, miközben mindössze 2 tetves hónap telt még el csak, 3 naponta meccsünk van, állandóan tele vagyunk sérülttel, új az edző, új a taktika és még azt sem mondhatjuk, hogy lenne egy sztenderdnek nevezhető kezdőnk?!

Ki a lófaszt érdekel, ha 9 forduló után véletlenül átmenetileg a 6.helyre kerülnénk?!

Rikoo 2024.10.27. 19:35:02

@Joachim21: Bárcsak lenne még egy ilyen rossz ómen, akivel egy évtizeden keresztül sorra nyeri a Juventus a bajnoki címeket.:D

Direct_01 2024.10.27. 19:35:44

@ggbuffon: Conte csapatai mindig is alattomos, de annál eredményesebb focit játszottak!Ezért nem volt Ő prioritás, mert a vezetők támadni akaró csapatot akarnak.Ezért jött Koopmeiners,Douglas Luiz,Conceicäo és Nico Gonzalez is. Én nem bánom hogy nem Ő jött, nem szívesen nézegetnék skót favàgókat Juve-mezben, Lukakutól meg egyenesen kirázna a hideg! Bár lassan de biztosan Vlahovic-csal is így vagyok! ?

ggbuffon 2024.10.27. 19:36:42

@Ethan Hunt: 1,5 honapja nezhetetlen kis tulzassal amit Motta Juveja csinal.

Ez az ok es szent tehenkent torteno vedese Mottanak meg megmosolyogtato. Olyan mintha onigazolast keresnetek.

Joachim21 2024.10.27. 19:36:43

@Rikoo: Mondom a fontos meccseket. BL döntők. Az meg hogy egy hanyatló bajnokságból nyertünk akármennyit is... hát mennyit ér most?

ggbuffon 2024.10.27. 19:38:59

Ez most komoly h leszedte Vlahovicot hatranyban?

Andras74 2024.10.27. 19:39:08

@ggbuffon: Motta egy bottal verte Giuntoli fejét, nehogy hozzon egy értelmezhető védőt és egy csatárt, Vlaho mellé.
Ja, és tüzes vassal üldözte el Ruganit

Joachim21 2024.10.27. 19:41:00

Majdnem egyenlítettünk! Meg lesz én úgy érzem!

Joachim21 2024.10.27. 19:42:44

4-4!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

The king of alibis 2024.10.27. 19:42:54

Remélem azok kárognak itt, akik a kókler Hallegrit cumizták

west30 2024.10.27. 19:42:58

Mondjuk ez az Inter vedelem is katasztrofalis.

babo0410 2024.10.27. 19:43:09

Yildiz mekkora gólok! Na még egyet!

Hádész. 2024.10.27. 19:43:15

@Joachim21: Na érezz még vagy kettőt ide. :D

Joachim21 2024.10.27. 19:43:19

Derossz is az edzőnk! :D :D :D

Zsltrk977 2024.10.27. 19:43:28

Yildiz!!!! Milyen gyenge jatêkos ugye? Ez az!!! Szêp volt!!!

Ethan Hunt 2024.10.27. 19:43:33

Nyomorult Sintér!!! Yildiz!!!!

Fabrizio 2024.10.27. 19:44:07

Akkor hol játszon Yildiz??
Remélem tanulságos lesz.

Joachim21 2024.10.27. 19:44:16

Thuram lövi a nyerőt!

Andras74 2024.10.27. 19:44:44

4 lőtt góllal nem vezetünk mordorban. Édes faszom....

RunnerLaca 2024.10.27. 19:45:05

4-4! Erre még Fagio se fogadott volna!

Joachim21 2024.10.27. 19:46:17

@RunnerLaca: Ez milyen aljas volt? :D:D:D

Ethan Hunt 2024.10.27. 19:46:39

@ggbuffon: "1,5 honapja nezhetetlen kis tulzassal amit Motta Juveja csinal."

Csak a magad nevében beszélj! Ez, amit Mottával csinálunk százszor előremutatóbb, mint bármi, amit Allegrivel csináltunk az elmúlt 3 évben! Én egyáltalán nem aggódok amiatt, hogy nem leszünk benne a top 4-ben a szezonban, de ha így történne, azt sem tartanám tragédiának, mert végre olyan felfogásban kezdtünk el játszani, amit egy Juventusnak játszania kell és nem érdekel, hogy akadozik még a játékunk, meg nem mindig sikerül a formaidőzítés, ami heti 2 meccs mellett nem is csoda! De itt egyesek elképzelték az új érkezők hallatán, hogy sitty-sutty úgy teljesítenek majd rögtön, mint akik évek óta játszanák a Motta-féle focit... Tiszta röhej...

MdewC 2024.10.27. 19:47:35

Yildiz. Elképesztő.

Krva bíró.

Lenbe deff, semmi baj nem lenne.

ggbuffon 2024.10.27. 19:48:43

@Ethan Hunt: milyen felfogasban kell jatszania a mindenkori Juventusnak?

Kevered a Barcaval vagy a Reallal. Mi nyerni szeretunk. Ha mellette meg nezheto is egye fene. De gyozelem nelkul a loteri koborkutyat nem erdekli hanyat passzolunk.

kidelpiero 2024.10.27. 19:54:40

Le a kalappal a csapat elott! Fantasztikus, tortenelmi merkozes!

Joachim21 2024.10.27. 19:56:14

@ggbuffon: Nem saját magunkat kellene beszorítani a saját 16-osunkhoz! Mourinho is nagy mestere ennek és már a Fenernél jár, megy még ő keletebbre is. :D

Zsltrk977 2024.10.27. 19:56:25

Mert a Barca vagy Real nem nyerni szeretne ill. ott nem az az elvárás.... Jót mosolyogtam ezen.

Andras74 2024.10.27. 19:56:31

@ggbuffon: ez mondjuk igaz.

Tartom, nem Motta sara viszont, h hiányos a védelem.

James Zabiela 2024.10.27. 19:57:59

Micsoda meccs!Ilyen derbyk kellenek!Volt minden

Pilsnerurquell 2024.10.27. 19:58:56

@kidelpiero: Egyetértek.

Kár a két büntetóért, de nagyot játszott a csapat.
Inkább legyen szellősebb hátul a Juve, de legyen tűz a csapatban mint amilyen ma volt!

Nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen jó focimeccset a Serie A-ban. Szép volt le a kalappal:)

ggbuffon 2024.10.27. 20:00:45

@Zsltrk977: ott nagyon nem mindegy h nyersz...repultek mar ott nagy edzok bajnoki cimek utan

babo0410 2024.10.27. 20:00:52

Sajnálom, hogy Danilo kezdett, szerintem rajta már a Stuttgart ellen is sok mullott. Gyenge, velw bizonytalan a védelem, és akkor a kp-nak jobban be kell segíteni, ez volt a gond. Aztán amit művelt! Két meccsrn is 11-est hozott össze. Nem vedzett el semmi, szerintem kinkell tenni Danilot a keretből, és akkor stabil védelemmel elől is jobbak vagyunk.

Rikoo 2024.10.27. 20:01:52

Na csak sikerült valahogy döntetlenre menteni a meccset. 4-4. Ilyet is ritkán látni egy olasz rangadón.:D

ggbuffon 2024.10.27. 20:01:54

@Joachim21: a tavalyi meg idei keret kozott azert van egy ket szintnyi minosegbeli kulonbseg foleg a kozeppalyan. Ezt azert ugy tegyuk hozza.

Juventina7 2024.10.27. 20:03:46

Összességében végig pariban voltunk, a két ajándék tizi nélkül meg is nyertük/nyerhettük volna. Ez az izé egyáltalán nem tűnik olyan vérmesnek, szerintem most koppantak, nagy volt az arc...Hatalmas gratula a srácainknak, emelt fővel távozhatnak!
A védelmet viszont ki kell pofozni, a téli mercatoig valahogy kihúzzuk, de legalább 2 embert hozni kell hátra (meg egyet előre is).
Soha rosszabb vasárnap esti mérkőzést! :)

epaska 2024.10.27. 20:04:33

@babo0410: De nagy divat lett itt Danilot szidni édesjó istenem. Az agyonajnározott Kalulu pedig látta is a játékos, akit seggbe rúgott, Danilo viszont nem.

Ethan Hunt 2024.10.27. 20:04:41

@ggbuffon: "milyen felfogasban kell jatszania a mindenkori Juventusnak?"

Pont ilyenben, amilyenben Motta gondolkodik! Labdabirtoklásban meg kezdeményező futballban! Nem beszarva-behúgyozva a saját 16-osunkra szegeződve, területeket, labdát az ellenfélnek adva, mint egy kiesés ellen küzdő kiscsapat Allegri alatt...

"Kevered a Barcaval vagy a Reallal. Mi nyerni szeretunk."

Nem keverek semmit, mert a szép játék meg az eredményesség csak a te fejedben kizáró ok. Egy Napoli meg tudta csinálni a miénknél kisebb büdzséből egy Spallettivel a padon vagy korábban majdnem megcsinálta Sarrival is. Azok a csapatok nem kaptak sok gólt és mégis szépen játszottak! Ezt kell nekünk is magunk elé tűznünk, mint célt és hiszem, hogy ezért hoztuk ide Giuntolit is!

steven.h 2024.10.27. 20:05:29

Tartásunk és spiritonk van, előző években ezt hiányoltam nagyon. A játék még döcög, sok a sérült de lőtávban vagyunk.

Ami biztos, Danilot nem igazán szeretném a csapat közelében látni, vagy legalábbis a kezdőben biztos.

Leram7 2024.10.27. 20:06:03

A napolinak kedvező eredmény született.

A meccs irama premier league színvonalú volt.
A védekezések csapnivalóak voltak. Egy ilyen meccsen nem szabad 2db 11-est adni. Pláne ilyen favágó lerúgásból.

Cabal, Savona, Cambiaso, McK, Concenacao játéka kifejezetten jó volt.

Nézükk a meccs pozitív oldalát: lőttünk 4 akciógólt.
Szerdai meccsünk sajnos nem lesz élőben :(

JeetTrader 2024.10.27. 20:07:47

Ez mekkora meccs volt! De adtunk 2 ajándék tizit az Internek ezt ne feledjük.
Különben kezdi elkapni a fonalat Chico és Yildiz. Tutira össze fogunk állni. Lehet még nem idén leszünk bajnokok de hamarosan lehetünk.

MdewC 2024.10.27. 20:10:30

Lehetett volna győzelem, ha nem Danilo van a pályán.

Tanulságos.

Nagy gratula a csapatnak, mert volt tartásunk. Szép volt. Remélem sikerül kibekkelni a kövi 2-3 hónapot egy kezdő új CB-ig.

Juve!

Zsupi44 2024.10.27. 20:10:52

Ahhoz képest mennyi.l hiányzónak volt és hogy alakult a meccs ez az egy pont nagyon szép. Van tartása a csapatnak, jó volt a mentalítás.
Ami viszont érdekes ma DiGregorio gyenge volt, vele együtt Danilo és Faggioli is. Nekem Cabal nagyon tetszik, és Yildiz nagyon komoly.
Azért Koop, Luiz, Gonzalez, Bremer, Milik nélkül ezek nagyon komoly hiányzók...
Most jön 2 kötelező győzelem ez a malac Napoli meg remélem megég a Milán ellen...

juve28adam 2024.10.27. 20:12:07

Innentől viszont el kellene kezdeni nyerni

epaska 2024.10.27. 20:14:11

@MdewC: Ilyen baromságot XD

Lehetett volna győzelem, ha nem Kalulu van a pályán.

steven.h 2024.10.27. 20:15:51

@Leram7: élőben lesz, csak applikáción. Mondjuk a minősége jobb is mint a tv, én azt vettem észre. Ugyanez a BL meccsek is, lassan felesleges a tv előfizetés.

Rikoo 2024.10.27. 20:16:03

@Joachim21: Oké, akkor ő meg egy világbajnok kapus. Hagyjuk már az ilyen baromságokat.:D
Ennyire felesleges dolgok szóra sem érdemesek.

Zsltrk977 2024.10.27. 20:17:55

@Juventina7: mindkettö 11-es az volt. Danilo megrúgta az előle labdát elrúgó jatékost, Kalulu meg szintén amatőr módon belerúgott az ellenfélbe a labda helyett. Mindkettő a védőnk sara. A Bremer-Gatti párossal nem kaptunk volna 4 gólt. Danilot el kellene felejteni, Kalulu is gyenge volt ma.

ggbuffon 2024.10.27. 20:19:15

@Ethan Hunt: 30 eve kovetem a Juventust. Az amit te kivansz Madridba meg Barcelonaban alapelvaras, nem Torinoban.

Még Lippi Juvei sem epp a sziporkazo jatekukrol voltak hiresek. Nyilvan nem torte a hatukat a kapu, de a kompaktsag , a fegyelmezettseg jellemezte az o csapatait is elsosorban.

Szval nem tudom mit zagyvalsz itt ossze ős Juve felfogasrol..ez egyszeruen fals.

Stella Artois 87 2024.10.27. 20:19:36

Nagyon nagy meccset játszottunk!!!
Ha nem Danilo kezd akkor ezt megnyerjük. (Ha nincs Bremer és Gatti sérülés.)
Aki nem látja h mekkora fejlődés van a játékban allegri menesztése és Motta kinevezése óta az egyszerűen VAK!!!
Forza Juve!!!

giorgio007 2024.10.27. 20:19:57

@epaska: Danilo életveszélyesen játszott. Nem rajta múlt, h nem kaptunk több gólt róla.

ggbuffon 2024.10.27. 20:21:15

@Juventina7: vagy lehetett vna az Internek is 9-4...sztem mas mozit neztunk.

Maradjunk annyiban h szep visszakapaszkodas volt de 4-2-nel az Inter nekiallt flegmazni. Ez a meccs nem igazan nekunk allt, foleg a masodik felido 7x . perceig amikor kis tulzassal akkor rughattak vna golt amikor akarnak. Azt sem tudtuk milyen rendezvenyen vagyunk.

ggbuffon 2024.10.27. 20:23:53

@Zsupi44: ebbol a sorbol eddig csak Nico Gonzalezt es Bremert sorolnam a hianyzok koze.

Milik...kb feleve nem jatszott. Koopmeiners meg amikor igen, akkor is lefele logott ki, nem latom ma vele mitol lettunk vna beljebb az eddigiek alapjan.

Zsupi44 2024.10.27. 20:24:54

@ggbuffon:

A helyzet viszont az, hogy mi rúgtunk 4 akciógólt az Inter meg 3 pontrúgásból és 1 akciógólt.
Mindezt idegenben ennyi sérülttel.
Értem én, hogy jól esik fikázni. De gyanítom a 30 év alatt nem mindig ezt csináltad. Akkor Motta alatt miért...?

epaska 2024.10.27. 20:25:01

@Stella Artois 87: Ha nem Kalulu kezd, akkor ezt megnyerjük.

Sokkal nagyobb hibát vétett, mint Danilo. Ott volt előtte a kékfekete és szimplán seggberúgta a 16-oson belül. Danilo fel akart szabadítani, mögüle érkezett egy rafinált színész kutya. Ennyi.
De hát mennyit változik a világ...tavaly még Bremer volt gagyi a fórumon, most meg mintha Ramos sérült volna meg xD

Juventina7 2024.10.27. 20:26:20

@ggbuffon: Szerintem ez a védelmünkön, illetve annak stabilitásán, fókuszáltságán múlott leginkább. Én ilyen mozit néztem. De nem muszáj egyetértenünk.

Zsupi44 2024.10.27. 20:26:42

@ggbuffon:

Talán azért mert ha nem játszanak akkor egy sose kerülnek formába, kettő rongyosra lesz játszatva a csapat.
Vagy szerinted ezek nem Top szintű játékosok...?
Mert ha szerinted nem, akkor felesleges is vitatkoznzunk...

ggbuffon 2024.10.27. 20:28:53

@Zsupi44: én nem kezelek szent tehénként senkit. Mottat sem. Az h jelenleg igy nez ki a jatekunk (ne a mai meccsre gondolj hanem az elozo egy honapra) az az ő sara. Vettek neki 3 jokepessegu kozeppalyast, abbol 2 a padon 1 serult, de amikor jatszanak is, haaat..

Nem gondolod h ez azert kicsit luxus.

A mai meccsre visszaterve: Vlahovic, Cabal es Concencao volt vallalhato a kezdobol teljesitmeny alapjan.

Rikoo 2024.10.27. 20:29:38

Eléggé nehéz lehet értékelni a meccset, mert az eredmény jó. 1 pontot elhozni az Inter otthonából egy jó eredménynek számít. Maradt az 1 pont különbség a két csapat között.

ggbuffon 2024.10.27. 20:30:26

@epaska: mindig az a sztar a nagyerdemunel aki epp nem jatszik. Tokmindegy h veluk se lennenk elorebb egy meterrel sem, mert Motta taktikai zsenijet a fel csapat nem erti. De a kozeppalya egeszen biztos h nem.

gomorra21 2024.10.27. 20:33:59

Ennyire megújított, és fiatal csapattal, illetve új edzővel a rutinos inter ellen ez egy parádés eredmény. Pláne Milánóban.
Motta pedig ügyesen cserélt. Sajnos nincsen szerencsénk a sérültekkel, így nehéz konzisztens teljesítményt hozni. A játék sem tudott még karakteresen kialakulni. De jó a mentalitása a csapatnak.
Ma a Locatelli-Fagioli középpálya gyenge volt az inter ellen, őket ilyen párosításban nem érdemes játszatni.
Többedik meccs, amin örülhetünk, hogy Wes nem lett elzavarva.

Stella Artois 87 2024.10.27. 20:36:40

@epaska: Lehet h Kalulu is nagyot hibázott (ezt elismerem), de Danilo az elmúlt meccseken nettó emberhátrány volt.
Nagyon nem volt képben, míg Kalulu kb eddig a szezon legstabilabb embere volt.
Reméljük h a sérültek minnél hamarabb felépülnek és Motta tudja azt játszatni amit elképzelt.

ggbuffon 2024.10.27. 20:38:59

@Stella Artois 87: Di Gregorio volt ma sztem a vedelem leggyengebb lancszeme.

A bizonytalankodasa es a lampalaza atragadt a hatso alakzatra. A 11eseken kivul mindket golban benne volt.

4Evorg 2024.10.27. 20:43:18

@Ethan Hunt: hagyd! Nem lehet vele beszélni, ő eldöntötte, hogy márpedig szar minden. Nem tudsz vele mit kezdeni. Sajnos ilyenek mindig vannak. Nem veszi észre magát az ilyen.

Rikoo 2024.10.27. 20:46:23

@ggbuffon: És még így is volt 5 védése, amelyek közül több is bravúr volt.

Ethan Hunt 2024.10.27. 20:49:39

@ggbuffon: Úgy látom az értő olvasással is gondjaid vannak...

Ki beszélt bármilyen ős-Juventus felfogásról? :D Egyáltalán milyen az? Bár az biztos, hogy nem olyan, mint amit az elmúlt 3 évben láttunk...

Ahogy világosan leírtam az előbb is, nekünk egy olyan játékfelfogást kell követnünk, amit a Napoli egyszer már megvalósított kisebb büdzséből, mint a miénk. Az a csapat tudta ötvözni a szépséget az eredményességgel és működött a Serie A-ban is.

A Lippi-féle Juventus attól volt nagyszerű, hogy tudott többféle felfogásban játszani, ahogy épp az ellenfél stílusa megkívánta, de az elképzelhetetlen volt, hogy mindenféle jöttment csapat ellen területeket adjunk át és kontrára játsszunk, meg direkt 0:0-kra meg 1:0-kra játsszunk, ahogy tavaly is tettük...

ggbuffon 2024.10.27. 20:51:06

@4Evorg: az h ti mit akartok latni, mert epp divat, meg h mi a Juve tradicio az nem uaz a musor. Ezt cafoltam mindossze.

Felolem ugy rajongtok Mottaert ahogy csak akartok. Es nagyon bizom benne h nektek lesz igazatok vele kapcsolatban, akkor is ha ezzel jelen pillanatban en nagyon nem ertek egyet.

ggbuffon 2024.10.27. 20:56:05

@Ethan Hunt: miert kellene nekunk a vilag luzere Napolyt majmolnunk? Mukodott naluk ja. Kb olyan 3/4 szezont, aztan se elotte se utana.

Az Inter se a sziporkazo jatekaval ment BL dontobe 2 eve.

MdewC 2024.10.27. 21:01:47

@epaska: arról nem tehetek ha nem érted.

Ha nem Danilo kezd, hanem Bremer (aki pl nem sérül meg) akkor fix nem adunk 2 ajándék gólt a férgeknek.

Stella Artois 87 2024.10.27. 21:04:09

@ggbuffon: Sztem sem volt feltétlenül szükségünk Di Gregorio-ra, jelenleg Perint stabilabbnak érzem.
Viszont az alap kezdő belső védőpárosunk Bremer és Gatti kiesése miatt, a védelmünk nagyon sebezhető lett, épp ezért sztem nagyon szép eredmény a mai.
Nekünk ez bőven vállalható eredmény, csak így tovább!
Forza Juve!!!

Ethan Hunt 2024.10.27. 21:06:25

@ggbuffon: 2 évvel ezelőtt a Napoli minden volt, csak nem lúzer! És azért kellene úgy játszanunk, mert az tudna Európában is eredményt produkálni és mi állítólag egy nagy csapat vagyunk. A Napolinak nincsen olyan pénzügyi-gazdasági háttere, hogy tartósan egyben tudjon tartani egy ütőképes keretet vagy érdemben erősíteni tudjon, de a Juventusnak talán megvannak ehhez a forrásai...

A védekező futball mikor nyert utoljára BL-t? Csak a csalódást hozta el az Internek is, ahogy az Atléticonak meg nekünk is...

Wizzurah 2024.10.27. 21:13:30

Felemás érzéseim vannak. Az eredménnyel, hogy döntetlen lett én nem panaszkodom, pláne a hiányzóink számát és minőségét figyelembe véve nekünk sokkal kevesebb lehetőségünk volt, mint a sintérnek.
4 gólt kapni szerintem elfogadhatatlan, bárki is legyen az ellenfél.
Ez alól nem mentesít fel, hogy az ellenfél védelme is egy határ szar volt. Rúgattunk velük 2 gólt az ostoba büntetőkkel, mert még csak nem is gólhelyzetet akadályoztunk meg velük. Danilo -2 ember volt, a faszsága és bizonytalansága kihatott a többiekre is.
Furcsa látni a sintér fórumon, hogy ők elhiszik, hogy jobbak és hogy ők adták nekünk a gólokat. Nekünk minden gólunk akció gól volt, gyönyörűek, szerintem a sintér közel sem olyan jó csapat, mint ahogy ők képzelik, de legalább ők idősödnek is, jobbak nem lesznek. Évek óta együtt vannak, jó az edzőjük, tapasztaltabb, mégis fosok voltak.
Én úgy gondolom, hogy Motta tapasztalatlansága kijön és ez a cserékben megmutatkozik és sokszor a csapat összeállításban is. Ugyanakkor ott van az, amit én kurva rég láttam a csapattól és nem tudok rájuk haragudni teljes szívből, hogy egyszerűen, ha hátrányba kerül a csapat, mintha kicserélődnének. Az az akarat és küzdés valami brutális. 4-2-nél azt hittem, hogy feladtuk, mert sorra jöttek a sintér támadások, de ahogy visszajöttünk és a végén még mentünk a győzelemért amire már nekünk volt nagyobb esélyünk, az valami egészen hihetetlen és jó érzéssel töltött el. Viszont, ahogy elkezdünk egy meccset és amíg x, vagy megyünk 1-0-ra, mintha beleszarnánk.
Ez egy semleges szurkolónak biztos brutál jó meccs volt, nekem igen is, meg nem is. Ha csak annyi hiányzónk lett volna, mint a sintérnek, ezt lehoztuk volna szerintem simán.
Ez van, idegenben jó az x, mi továbbra is veretlenek vagyunk a bajnokságban!

Stella Artois 87 2024.10.27. 21:19:07

@Wizzurah: +
Tökéletesen egyetértek!

SuperTrezi 2024.10.27. 21:32:15

Azért bámulatos, hogy Lipcsében és Mordorban is honnét álltunk föl. Emlékezetes mérkőzések! Én nagyon szurkolok továbbra is a Mesternek.

gomorra21 2024.10.27. 21:46:46

@Wizzurah: remek összefoglalás, köszi! Kicsit elszaporodtak a vérhányós kommentek, ilyenkor duplán üdítő egy árnyaltabb komment.

Pogboom 2024.10.27. 22:13:06

Ez a csapat nekem kicsit hajaz a Conte éra első évére, valahogy hasonló az érzésem velük kapcsolatban (veretlen szezon? spirito?). Sokkal szerethetőbb is a csapat idén. Többen fanyalognak Di Gregorion. Azért kell ő oda, mert tud passzolni és nem pánikol, ez a Mottaball-ban fontos. Kész felüdülés hogy idén nem kell folyamatosan a pánikot nézni amikor letámadnak minket.

Rikster 2024.10.27. 22:16:12

@Wizzurah: Tökéletes összefoglalója volt a meccsnek. Van lehetőség a csapatban, de még nagyon kiforratlan a játékunk, na meg a stabil kezdő 11 sincs meg. Ha valamit folyamatossá kellene tenni és az menne ezek közül legkönnyebben - ezt említetted - az a küzdőszellem. Ilyen akarással kell játszani.

Shaky79 2024.10.27. 23:08:53

Felemás érzelmek a meccs alatt is és utána is! Danilot el kell felejteni, borzalmasan gyenge, nem lehet rá számítani (allegri kedvence volt, látszik, hogy mentálisan, de játék tudásban a leggyengébb láncszem hátul)! A sokak által lesajnált, nb2 -es Gatti bejövetele, sokkal nagyobb magabiztosságot adott a csapatnak, lett tartásunk (allegri nem, Motta megtanította focizni, tiszta Chiello II. végre).
2 gólt ajándékoztunk az ellenségnek, de B csapattal idegenben elhoztunk 1 pontot, nem rossz, de ha a hiányzók vissza jönnek ez sokkal jobb lesz!
Sírhattok rinyagépek, hogy nem kaptunk 5-öt! Nagyobb ellenségek vagytok mint a sintér!
Forza Juve!!!

Shyr Kahn 2024.10.28. 02:00:11

Sracok Kalulu rugasaval egyidoben kezezest volt. Ha nem rug oda Kalulu akkor is. Talan egy tizedmasodperccel korabban rugta meg a tamadot a kezezesnel, es igy jogos volt a tizi, de kb ennyin mulott a dolog, mert ha elobb er kezzel hozza a tamado, akkor az nem tizi, hanem szabadrugas kifele. Teljesen szerencsetlen volt az az eset.

Danilo rengeteg hibaval dolgozott, mar szinte konyorogtem magamban, hogy mikor lesz lehozva es bizony Gatti joval stabilabban jatszott az elso labdaerinteseitol kezdve. Surgosen kell nekunk egy stabil belso vedo. Talan meg az is jobb, ha felhozunk valakit a NextGen-bol.

Persze ez nem mentseg. A ket tizi sajnos elintezte ezt most nekunk, de amugy a csapat tartasban es kreativitasban is felulmulta a "nagy" bajnokot. McKennie sajnos gyorsan kipukkad, pedig eleg jo erzeke es agya van, hogy mikor kell tamadni az ures teruleteket a kapu elott... es a passza Vlaho-nal gyonyoru volt! Dolgoznia kellene az allokepessegen.

Weah sajnos ma nem volt a legjobb, de meg igy is jokor volt a legjobb helyen. Ehhez is kell erzek.

Conceicao maga az eletveszely, de tegyuk hozza, hogy passzolni kozep - es hosszu tavra nem tud. (ez mar az elso merkozesen latszott). Ezt erdemes lenne gyakorolnia.

Yildiz ugy szallt be, mint ahogyan egy 10-esnek illik. Fantasztikus volt amit csinalt a tamadasoknal.

Cambiaso nehany erintese tul suta volt es valahogy nem sikerult anhyit futnia sem, mint korabban... valoszinu faradtabb O, mint sok mas jatekos. Ez sajnos meg is latszott rajta. Pl a szoglet, amibol golt szerzett az ellen, sajnos az O sara volt. Azt friss allapotban meggyozodesem, hogy befutotta volna.\\

Cabalra nem lehet panaszunk. Egy-ket hiban kivul kivalo teljesitmenyt nyujtott. A szelso vedo poziban jov vagyunk. A kozepso vedok kapcsan sajnos Danilo gyenge lancszem, mig Kalulu kifejezetten jo, de ha az egyik bizonytalan, akkor az onbizalom ugy tunik alabbhagy.

Shyr Kahn 2024.10.28. 02:16:48

@epaska: En megertem, hog vedeni probalod Danilo-t, mert egy vegtelenul szimpatikus ficko, akinek egyebkent sokat is koszohettunk az elozo idenyekben, de sajnos el kell ismerni, hogy ma O volt a leggyengebb lancszem.

Kalulu is vetett hibat... a tizi az O sara volt, de azon felul nem sokat lehetett ra panszkodni. Kozepen jelenleg nincs ertelme a Gatti - Kalulu duo-t megbontani. Gatti favago.... volt. De ma az elso labdaerintesetol latszott, hogy rajta nem fognak atmenni. Hihetelten onbizalma van a sracnak es van benne spirito. Nehez a betonbiztonsagot potolni, amit a vedelembe hoz es talan nem is kell, addig amig nem igazolunk egy jo vedot a telen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1875) bajnokság (3470) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (960) elemzés (40) előzetes (879) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1694) játékosokról (10185) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2493) meccsek (4258) mercato (4262) nyilatkozat (7603) Olasz Kupa (331) összefoglaló (426) pletyka (4277) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (299) video (215) Címkefelhő
süti beállítások módosítása