Giuntoli: „Várjuk a lehetőséget egy középhátvéd szerződtetésére”

giuntoli_cristiano_mosolygos_profil.jpgA Stuttgart elleni meccs előtt Cristiano Giuntoli a Sky Sport számára nyilatkozott, s elmondta, miért változott utolsó percben a kezdőcsapat, miért Khéphren Thuramnak kellett kezdenie Douglas Luiz helyett. A brazil játékos kapcsán azóta egyes források egyszerű izomfáradtságról beszéltek, kizárva a komoly sérülést.

„Douglas Luiz? Sajnos nem volt szerencséje, kisebb fájdalmat érzett bemelegítéskor, így kénytelen volt leállni.

Nagyon elégedettek vagyunk ezzel a szezonkezdéssel és a csapat kiegyensúlyozottságával. Szeretnénk tovább fejlődni és jól teljesíteni.

Jelenleg tárgyalásban vagyunk Mattia Perinnel, és reméljük, hogy hamarosan véglegesítjük a szerződését, és további két évig velünk marad. Ami Francisco Conceiçãót illeti, nagyjából egyetértünk abban, hogy együtt akarjuk folytatni, de meg kell várnunk a megfelelő időzítést.

Januárban várhatóan szerződtetünk egy középső védőt, de egyelőre egy érdekes lehetőség felmerülését várjuk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7318714292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2024.10.23. 11:13:38

Az eddigi véleményem az, hogy az óriási terheléshez mérten kicsit alullőttük a keretet. Ebben Giuntoli főleg felelős.

Bremer sérülése rossz, de nem hátul vannak a nagy gondok.

Több ember maradhatott volna, aki ingyen vagy kölcsönben el lett küldve. Kostic, Rugani pl nagyon jól jött volna tegnap.

Illetve Chiesa 12M eladása is látva a jelenlegi szélső felhozatalt rossz döntés volt.

Yildiz 11 meccsen lőtt 1 gólja is probléma. Valamint hiányolom Mottából és a játékosokból a tüzet. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy Mottának nehéz dolga van 1 szem Vlahoval.

A lazio elleni meccs volt számomra az, ahol a hitem megingott a szezonban.

Cambiaso, Kalulu, Fagioli, Koop, Concencao, Gatti akiknek a játéka eddig tetszik. Hiányolom a vezéreket a mentalitást. Talán Gattinál és Koopnál láttam tüzet idén.

Mottának meg kell oldania Yildiz játékát és a támadásokat.

Juventino86 2024.10.23. 11:35:36

Belső védő mindenképpen kellene, mert Danilo sajnos már nagyon gyenge láncszem. Ez sajnos a tegnapi meccset is látszott. Perin kivételével igazából senki nem dicsérhető. Súlyosabb vereségbe is beleszaladhattunk volna. :(

venember83 2024.10.23. 11:39:45

@Juventino86: ne írjál már ilyeneket, a juventino capitano Danilo nem elég jó? Ugyan már...

Juventino86 2024.10.23. 11:41:33

@venember83: Értem az iróniát. :D Sajnos belső védőként őt már nem szabad számításba venni. Motta nagyon rosszat húzott azzal, hogy Danilo kezdett. Vagy hogy egyáltalán pályára lépett.

Gaben Smith 2024.10.23. 11:43:29

Yildizt nyaron el kell adni nagy penzert meg tobbet lehet bele latni mint ami.
Vlahot szinten ertelmezhetetlen.
Egyebkent meg adni kell idot ennek az egesznek. Azert Koop nagyon hianyzik.
Ahogy egy jo DL ,Nico Gonzalez, Bremer is nelkuluk semmivel sem erosebb az idei keret mint a tavalyi.
Chiesa meg par percet jatszott eddig a poolba tobbnyire serult vagy fizikai gondjai vannak erte nem kar. Jovore egy Genova szintu csapatba lesz.
Ami viszont aggaszto az, hogy hasonlot a jatek a Sarri era alattira sok passz probalnank tamadni de teljesen otlettelen az egesz elol.

venember83 2024.10.23. 11:51:23

@Gaben Smith: "Azert Koop nagyon hianyzik."

Miközben reménykedve várom a következő hónapokat, mert bőven van új anyag úgy a keretben, mint a szakvezetésben, én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Koop bármire jó lesz a Juventusnál. Engem eléggé ráz a hideg ezektől a bergamói játékosoktól, nagyon sokan buktak meg, miután jelentős pénzért elhagyták Gasp csapatát, s más elképzelés alatt már egyáltalán nem azt hozták, amit kellett volna.

MarcoT 2024.10.23. 13:10:53

@Leram7: Kostic hiányzott tegnap? Oh my god!

MarcoT 2024.10.23. 13:11:30

@Gaben Smith: Géza valszeg kuka végleg.

venember83 2024.10.23. 13:19:55

@MarcoT: majd visszaadják kölcsönbe a Fiornak év végén.

west30 2024.10.23. 13:52:17

@Leram7: Inkabb a penzugyi kotottsegek es az elozo 3-4 ev tevekenysege ami alalotte a keretet. Szerintem meg legalabb 2 nyari mercato kell ehhez a kerethez,plusz az hogy a vezetok jol vegezzek a munkajukat.

Leram7 2024.10.23. 14:45:10

@MarcoT: Nem, természetesen nem hiányzott tegnap Kostic.
Viszont rengeteg a mérközés és nincsen elég játékosunk.

Október van és nincsen a padon olyan játékos, aki be tud jönni és van benne gól, gólpassz.

Weah legjobb szezonja életében 5 gólos volt, Vlaho küszködik, Yildiz sem gólerős.

Hazai pályán a 70. percben 0-0 állásnál:
Adzic, Weah, Yildiz elől
Kp: Thuram, Fagioli, Locatelli.

Ebben a felállásban nem volt gól. Egy Kostic, Chiesa tegnap tudott volna segíteni a csapatnak.

@west30: Hát nem tudom, számomra a mercato és a szezonkezdet ígéretesebb képet mutatott, mint ahol most látom, hogy tart a csapat. Sok a sérült, nincs támadójátékunk.
Ennek a csapatnak és Mottának nem lesz 2 éve így és 2 mercatoja. Főleg úgy, hogy jövőre is bevásároltunk a kölcsönökkel.

Wizzurah 2024.10.23. 14:47:36

@MarcoT: Ez a kijelentés nekem is feltűnt. Kemény :D Ahogy Pogba is úgy kellene, mint egy falat kenyér :))) De kívánom, hogy kapja meg a lehetőséget és bizonyítson a fiúknak, akik akarják. Mindezen felbuzdulva én kicsit visszasírom Ramseyt meg Bernardeschit is, de bár lenne újra egy Amaurink is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1875) bajnokság (3465) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (959) elemzés (40) előzetes (878) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1694) játékosokról (10179) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2493) meccsek (4253) mercato (4261) nyilatkozat (7600) Olasz Kupa (331) összefoglaló (425) pletyka (4275) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (299) video (215) Címkefelhő
süti beállítások módosítása