Koopmeiners: „Jó úton járunk”

koopmeiners_teun_nyilatkozik_meccs_utan.JPGTeun Koopmeiners a DAZN munkatársának nyilatkozott a Genoa elleni meccset követően, s elsőként a kimaradt ajtó-ablak helyzete merült fel.

„Igen, tetszett a lehetőség, mert a labda középre jött, természetesen gólt szeretnék szerezni, de nagyon örülök ennek az eredménynek.

Igen, az első félidőben mi irányítottuk a játékot, de nem volt túl sok lehetőségünk. A második félidőben váltottunk felállást, háromszöget alkottunk egy csatárral elöl, Dušan Vlahović mellé kerültem, s így jobban mentek a dolgok, így könnyebb a támadóknak. Pierre Kalulu érkezett a jobb oldalon, Jonas Rouhi és később Andrea Cambiaso a bal oldalon, mert velük kettő az egy ellen, kettő a kettő ellen tudunk játszani. Dušan Vlahovićnak is könnyebb, mert amikor ott vagyok mellette, akkor nem egyedül van elöl két-három védővel. Nagyon örülünk, hogy voltak lehetőségeink és gólokat szereztünk.

A gólpasszom Dušan Vlahovićnak? Igen, szerintem ez a játék nagyon fontos, amikor nálad van a labda, előre nézel, Dušan Vlahović mindig mélyre megy, hogy lehetőséget találjon, nagyon jó ezekben a pillanatokban, nagyon örülök a duplájának, mert megérdemli a gólt. És örülök Francisco Conceição harmadik góljának is, mert nagyon jól dolgozott az edzéseken, volt egy sérülése, de keményen dolgozott és visszatért.

Igen, ez igaz, nem vagyok túl idős, de azért ismerem a bajnokságot, és minden edzésen, minden nap, minden meccsen segíteni akarom a csapatot. Az edző nagyon jó a taktikában, de emberként is. Nem csak a technikai szempontok számítanak, hanem az egész klub, a csapat. Összetartunk, és ez fontos az eredmények eléréséhez. Biztos, hogy tudunk jobban is teljesíteni, ma is tudtunk volna jobbak lenni, de jó úton járunk, minden nap tanulunk, és így haladunk előre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7418521206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaky79 2024.09.29. 08:55:25

Szép volt a gólpassza Vlahonak, de személy szerint én sokkal többet várok tőle! Fejlődni kell minden egyes meccsel!

SuperTrezi 2024.09.29. 09:30:47

Teun, be kéne végre találnod, az előző meccseken is voltak komoly lehetőségeid, a tegnapit meg nem is említem... A gólpasszod amúgy gyönyörű volt.

delpi0823 2024.09.29. 10:28:38

@Shaky79: Fog is fejlodni,nagyon jo mentalitassal rendelkezo jatekos.Biztos hogy fognak jonni a golok is.En inkabb Douglas Luiz miatt aggodnek,mert eddig nagyon siralmas amit latunk a braziltol.De remeljuk neki is csak egy kis ido kell meg.Mentalitasban az a baj hogy meg se kozeliti a hollandot nekem ugy tunik sajnos,de ne legyen igazam.Azert az eleg beszedes hogy a holland az utolso orakban esett be,es fizikailag sokkal jobb allapotban van mint a brazil.......

juve2121 2024.09.29. 11:29:22

@delpi0823:
Egyet értek!
A brazilokkal mindig lutrit veszel kicsit!
Vissza cseng Chiellini egyik nyilatkozata, amiben arról beszélt milyen kemény volt az első alapozása a Juvéban!
Gondolom ez lehet itt is a baj! Szerintem nem bírja a Motta elvárásokat. Mivel brazil ezért az agyát is rendbe kell tenni!
Ügyes, ügyes, de lassúnak tűnik nekem! Azt nem értem, h az Aston Villában meg megélt, pedig a PL-ben aztán van rohanás.

Shaky79 2024.09.29. 17:26:56

@delpi0823: Igen, miatta is aggódom, jobban is mint Koop miatt, csak a cikk Koop-ról szólt, azért nem említettem Luizt.

Rikoo 2024.09.29. 19:03:18

@SuperTrezi: De szerencsére ő tud helyzetbe kerülni. A gólok is jönni fognak majd biztosan.

SuperTrezi 2024.09.29. 19:16:37

@Rikoo: Jah, valószínűleg átszakad majd a gát. Talán már szerdán a Lipcse ellen.

gomorra21 2024.09.30. 11:08:57

@delpi0823: Ha támadásról van szó, akkor Douglas Luiz védekező játékos, ha védekezésről, akkor meg támadó. Ugyanazon a speciális, brazilos poszton játszik, mint Arthur: a lötyögő.

Rocky80 2024.09.30. 13:34:30

@gomorra21: ezeket a brazilokat sosem ússzuk meg olcsón...

Shyr Kahn 2024.09.30. 15:13:51

@gomorra21: Azert O sokkal hatekonyabb, mint Artur. Elore passzolo es volt egy-ket jo megmozdulasa a minap. En latom rajta a fejlodest.

Rocky80 2024.09.30. 15:21:04

@Shyr Kahn: és 50 milláért ez elég hogy látom rajta a fejlődést? A kezdőcsapatba igazoltuk kb. Nyilván van akinél hosszabb az akklimatizáció, de nekem már az is sokat sejtető volt, hogy úgy elengedte magát a nyáron, hogy idő kellett amíg utolérte a csapatot erőnlétben, annak dacára, hogy egy jelentős lépést tett a karrierjében és egy topklubhoz igazolt. Kezem-lábam törném hogy megmutassam hogy patika vagyok minden tekintetben!

gomorra21 2024.09.30. 15:32:29

@Shyr Kahn: Koopmeinerstől sokkal többet várok, de rajta látszik, hogy nagyon akar, melózik keményen. Kérdés, hogy benne lesz-e a liga top3 középpályásaiban, de az biztos, hogy a csapatnak hasznos tagja lesz. Luiznál nem látszik az akarás. Az baj.

Shyr Kahn 2024.09.30. 15:57:28

@Rocky80: Jobb, mint az Artur fele szint volt, ahol abszolut nem volt lathato meg a fejlodes sem. Valoban van meg hova erkeznie, de sztem nem lesz gond vele. Legfeljebb nem lesz kezdo, hiszen Fagioli, Loca es Thuram is magasabb szintet kepvisel bizonyos teruleteken. A brazil nagy elonye, hogy kepes varatlan cseleket huzni, de volt neki is igen jo passza/passzai az elozo merkozesen. A helyezkedesevel es az ures teruletekre valo befutasaval volt gond elsosorban. Ez a pozicios jatek meg fejlesztheto.

@gomorra21: Koop se igen tudta meg megmutatni mit is tud. Ne felejtsuk, hogy Koop tkp, mig a brazil inkabb vkp. Elobbi eseten konnyebb golpasszokat/kapura loveseket produkalni.

Amugy nem kell igazan aggodni. A Fagioli Thuram Koop trio tunik a kezdo minosegnek, de valoszinu McKennie is okoz meg meglepeteseket. Nehez lesz Thuramot kiutni onnan. Az elozo merkozesen rohadt jol tolta. Ha megnezzuk, hogy arra a poziciora McKennie, Thuram, Douglas Luiz harmas lett igazolva, akkor nem igazan lehet meglepodni, ha egyik, vagy masik csak cserekent lep palyara. Itt kokemeny a verseny es elhiszem, hogy az ara kapcsan Douglas Luiz-t vartatok sokan oda, de en speciel mindig is tobbet lattam Thuram-ban es speciel az elozo ev alapjan lathato volt McKennie igen meglepo fejlodese is. Az amcsi az elozo merkozesen gyengusz volt, de az az elotti merkozeseken a mezony egyik legjobbja.

Shyr Kahn 2024.09.30. 16:01:22

Persze Fagio es Loca nem az O pozicioja, de amikor kozosen vannak font a palyan, lehet latni az erettsegbeli kulonbseget es teruletileg Ok szomszedok.

Shyr Kahn 2024.09.30. 16:05:12

Egyebkent erdekes volt Thuram bejovetele, mert kisebb formaciovaltas tortent ezzel, de azert ugy tunt, hogy neki (Thuramnak) fel kellett ernie sokszor elore... kvazi box-to-box feladatkore volt es nem veletlen, hogy majdnem golt szerzett. Ugyanakkor hatulrol is szepen osztogatta a lasztit. Az oldal atforditasai eleg szepek voltak.

Megkozkaztatom, hogy nem olyan rossz, ha ilyen formaban Thuram es Douglas Luiz egyszerre van a palyan Fagiolival... Conceicao es Savona felfutasai jol potoltak Yildiz hianyat.

Rocky80 2024.09.30. 16:08:38

@gomorra21: Koop miatt abszolút nem aggódok, top középpályás lesz nálunk.

@Shyr Kahn: legyen így, fejlődjön fel! Mondjuk jelenleg nem fér bele a büdzsébe szerintem, hogy valaki 50 milliósan csak csere. Sőt, nem is leszünk így "tele" soha szerintem.

Shyr Kahn 2024.09.30. 16:11:34

@Rocky80: Sztem a menetrendunk alapjan nincs gond azzal, ha csere az esetek tobbsegeben.

gomorra21 2024.09.30. 16:30:30

@Shyr Kahn: Koopmeiner az egész meccset végig robotolja, presszingeli, hátra rohan, ha kell. Szóval pont a melós része mutatja, hogy alázatos, nagy teherbírású, remek hozzáállású játékos. Luiz meg baromi sokat lófrál a pályán. Nem látszik az éhség. Aki ilyen árcédulával érkezik, és minden középpályás előrébb van nála a sorban, az nem alibizhet így 20 perc után.

Nagyon megmaradt egy tipikus eset: a Genoa visszahúzódik, a játékosaink mind mennek előre. Megkapja hátul a labdát Luiz Kalulutól, visszapasszol, majd berohan a genovai támadók mögé. Konkrétan úgy nézett ki, mint aki menekül a felelősség elől.

Rocky80 2024.09.30. 16:30:31

@Shyr Kahn: az alapján nincs, csak a piaci értéke meg a pénzügyi helyzetünk miatt van: itt nem csak arról van szó, hogy nem válik be majd játszik a többi meccsen, itt a játékosok úgy is lettek kiválasztva, hogy pénzügyileg értékesíthetőek legyenek akár. Namármost az ő transfermarkt értéke 70 millió euro, ezzel a csapatunk legértékesebb tagja. Szerinted vagyunk olyan helyzetben, hogy egy 70 milliós játékost csak rotációra használjunk?

Il Principino 2024.10.01. 09:31:47

@Rocky80: szólt neki az asszony, hogy ne erőltesse meg magát hisz ő sincs megfizetve mint női labdarúgó :)

NagyonJuve 2024.10.02. 02:03:37

@Rocky80: mit vársz olyantól akinek adriano a példaképe? Agyilag nem sokat.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása