A Juventus ma a szokásos sajtótájékoztató keretében mutatta be nyári igazolását, Nico Gonzálezt, aki már gólt is szerzett a zebracsíkos mezben a PSV Eindhoven elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
"Nagyon boldog vagyok. Egy álom volt számomra, hogy gólt szerezzek ebben a mezben. Tagja vagyok egy csodálatos csapatnak. Már az első naptól fogva éreztették velem, hogy tagja vagyok a csapatnak. Nagyon boldog vagyok." - kezdte az argentin szélső a nyilatkozatát.
"Thiago csodálatos ember. Azt kéri tőlünk, hogy legyünk szabadok a pályán, de legfőképpen, hogy vállaljunk felelősséget minden mérkőzésen. Így érünk el eredményeket. Jó futballt játszani, a labdával a földön, egységes csapatnak lenni, ez az, ami sikert hoz majd nekünk. Minden nap azért dolgozunk, hogy fejlődjünk, én is így teszek, nem számít, hogy a jobb vagy a bal oldalon, esetleg csatárként játszom. Az a cél, hogy segítsem a csapatot. Szeretnék sok gólt szerezni, de az a fontos, hogy hasznos legyek, esetleg szép passzokat adjak Dušan Vlahovićnak. Jó csapat vagyunk, összetartóak, s rengeteg bajnok van a keretben.
A Juventus vagyunk, mérkőzésről mérkőzésre kell gondolkodnunk. Jól kell edzenünk, közben ügyelve a játékunk minden aspektusára. Rengeteg mérkőzés van, ez jó nekünk, játékosoknak. Annyit akarunk játszani, amennyit lehetséges."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
alexGicamo 2024.09.20. 03:49:01
Sajnos, a gólját pont nem láttam , utólag néztem meg !
Csak így tovább, Nico !
Szimpatikus nyilatkozat !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!