Motta: „Nem ezt tűztük ki célként”

motta_thiago_csalodottan_oltonyben.JPGThiago Motta az Empoli elleni döntetlen után csalódottan nyilatkozott, hisz a Juventusnak természetesen nem a pontszerzés volt a célja.

„Nem kaptunk gólt, és ez az egész csapatnak köszönhető, de ha ez így van, a támadások tekintetében is az egész csapat felelősségéről kell beszélnünk.” - értékelt a mester a DAZN számára.

„A második félidőben egy kicsit jobban teljesítettünk, megpróbáltuk a széleken megjátszani a labdát, és így visszaszorítani az ellenfelet. Megvoltak a lehetőségeink a vezetés megszerzésére, egyértelműen nem a döntetlen az, amit akartunk, és az eredmény sem az, amit megcéloztunk, de tisztességes teljesítményt láthattunk, miközben van hova fejlődnünk.

A széleken való játékkal egy ötfős védősorral rendelkező csapat ellen az ellenfél széthúzását kell elérnünk. Kenan Yıldız játszott a szélen az ötfős védelem miatt. Szét kell nyílnunk, és többször meg kell találnunk őt. Mivel erős és technikás játékos, őt választottam a szélre. Ezen kívül pedig védekezés tekintetében is tudatosabb, mint Samuel Mbangula. Sosem könnyű feltörni egy ötfős védősort. 

Dušan Vlahovićot beadásokkal és hosszú passzokkal kell kiszolgálnunk, mert jó a levegőben, és mindkettőt tudja hasznosítani. Egyetértek abban, hogy fejlődik az összjátékban, de a csatárok mégis a gólért élnek. Ő a gólokon kívül sok mindent ad nekünk, és kizárólag arra kell koncentrálnia, hogy a csapatért játsszon, tegye a dolgát és segítse a csapatot.

Mindannyiunkat büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen fontos mérkőzésen játszhatunk a BL-ben. A mai meccs legyen a múlté, figyeljünk a pozitívumokra, mert a PSV elleni találkozóra kell koncentrálnunk. Ők hozzászoktak ahhoz, hogy hazai pályán dominálnak, és nagyszerű minőségű játékosokkal rendelkeznek. Kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok, szeretnénk elvenni tőlük a labdát, és kezdeményezően fellépni, hogy megteremtsük magunknak a lehetőségeket.

Az első félidőben több energiával játszottunk, de amint tegnap mondtam, az Empoli jó csapat, és nagyon jól tudnak védekezni. Olykor támadásra invitáltak minket, aztán ellentámadással próbálkoztak. Ma kevés helyzetet alakítottunk ki, de nem is engedélyeztünk sokat az ellenfélnek.

A négy új játékos frissességet adott a csapatnak, de taktikailag nem változtattunk semmit. Próbáltunk kontinuitást adni a csapatnak, de ezek a játékosok fejlődni fognak csapatként az idő előrehaladtával.

Pierre Kalulu? Senki nem kérdőjelezi meg a fizikai jellemzőit, mindig jól dolgozik edzésen, és jó meccset játszott annak ellenére, hogy nemrégiben csatlakozott hozzánk. Tudja és érti, mit vár tőle a szerepköre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6618491932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kidelpiero 2024.09.14. 22:03:23

Vallalnia kell a felelosseget az elkovetett hibaiert. Ez nem a Bologna, itt ez nem fog beleferni... Yildizt remelem nem fogja kicsinalni azzal h a szelen erolteti...

ACE12 2024.09.14. 23:15:11

A széleket erőltettük miközben ott sehogyse ment. A 16 előtt gurigáztunk holott 1 csatárunk volt a 16os vonalán aki se labdát kezelni se labdát vezetni se cselezni nem tud. Koop mit keresett támadásnál a felezővonalon? Az Empoli tökéletesen lezárta a széleket így a 16 előtt megállt a tudomány. Az ilyen szitukat kell megoldani gyakorolni.

Pilsnerurquell 2024.09.15. 04:30:35

Milan-Venezia 4-0 mester. Kicsit kezdjétek már el le##arni a "nem kaptunk gólt" féle bullshitet mert kB ez az a játékelem ami igazából senkit nem érdekel.
Szedjétek össze magatokat.

Forza Juve! Forza Motta!

venember83 2024.09.15. 06:50:05

@Pilsnerurquell: a tabella állása nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít? :)

Pilsnerurquell 2024.09.15. 08:10:27

@venember83: Most még nem szàmít. Az szàmít hogy a kőműves volt veszélyes egyedül kapura, na meg a végén talàn meg is mentette a Juve seggét.
Azt gondolom így nem lehet nekimenni egy meccsnek ahogy tegnap. Ez túl lett taktikàzva, totàl feleslegesen. Nem mondom hogy nem fontos a védekezés, de Mottától én nem ezt vàrom. Meg azt se hogy most grundfoci legyen, csak kis rizikót ami a jàtéknak jót tenne. Én komolyan nem bánnàm ha benyelne pár gólt végre a Juve, cserébe viszont termelnének is mert ez így gyàszkenet.
Igaz sajnos sok más helyen is egyre inkàbb teret hódít ez biztonsàgi foci sajnos. És ez nem jó a sportàgnak. Védekezni egy megye 2-es csapat is tud ha az a cél. A labda nélküli játék nem egy agysebészet. Felveszed az embered bárki legyen az mer ma màr nincs kötött poszt a pàlyàn, ha meg nincs lezàrod a passzsàvokat v kilépsz rà jó ütemben.

Ezt csinàlta az Empoli. Semmi egyebet. És azért voltam ideges a csapatra mert ennyi elég is volt. Lesznek 6millószor komolyabb csapatok mint ez a Serie A töltelék, és éppen ezért jó lenne ha összeszedné magàt a csapat. Még most. Nem a tabella, meg a nem kaptunk gólt féle lózungok. Ez a Juve nem a Kazincbarcika.

alexGicamo 2024.09.15. 08:53:17

@Pilsnerurquell: Megértem , hogy dühít , amit tegnap láttál a meccsen ! DE !
Ez még csak a 4. forduló volt ! Egy csomó új játékosunk van , akiknek össze kell szoknia , amihez idő kell . Kérlek, vedd figyelembe a körülményeket !
Hidd el, jó leszünk ! ;-)
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Thuglife! 2024.09.15. 09:06:02

@Pilsnerurquell: miért nem húzol már innen?
A csapatod otthon kikapott egy "tölteléktől"mert nem a védekezés a fontos...

Pilsnerurquell 2024.09.15. 09:18:32

@alexGicamo: Bízom benne.

@Thuglife: Nincsen "csapatom". Ebből már ki nőttem hosszú-hosszú évekkel ezelőtt. Nem jàrok se Liverpool meccsekre, se Juve meccsekre, nem vagyok bérletes, nem tàmogatom őket a jegy àràval. De az se vagyok aki a streameket vadàssza és többes szàm első személyben beszél egy klubról.
Juventus és Liverpool szimpatizàns vagyok. Kb ennyi. 2012ig voltam nagy Juve fanatics aztàn elkezdtem öregedni.

Ezt a stílust meg légy szíves ne.

Pedro32 2024.09.15. 09:28:04

4.mérkőzése volt.ráadásul a keret is tele van új játékosokkal.Bármennyire jó egy edző szüksége van időre .Guardiola nem nyert a Cityvel első éven semmit.Artera első évében 8.lett ,igaz csak decemberben ült le,de a 2.évben is 8.lett. Pedig nem teljesen alkalmatlanok az edzői pozicióra szerintem.

JeetTrader 2024.09.15. 09:37:05

Nem volt szép a tegnapi meccs és talán amit zavart h az első két meccsen látni lehetett visszatérő mintákat ahogyan nyomunk az egyik oldalon majd hirtelen megtaláljuk a másik oldali szélsőt uresben. Na ilyenből most semmit. Persze megint ujakkal volt teli a csapat de sajna valójában nincs már idő, megy a bajnokság....

A Napoli elleni meccs vízválasztó lehet minden szempontból. Aki ott nyer az kaphat egy olyan önbizalom boostot ami messzire repíteheti. A döntetlen is csalódást keltene sztem...

venember83 2024.09.15. 13:02:52

Igazából a Juve sok-sok ideje még az átlagosnál is gyengébb meccseket hoz válogatottszünet után/BL-meccs környékén, szóval olyan nagyon nem kellene meglepődni a tegnapi teljesítményen. Nem baj, ha minden azért nem változik meg, s marad pár fix kapaszkodó. Ugye?

Rikoo 2024.09.15. 13:04:07

@venember83: Persze, csak eddig lehetett mondani, hogy a válogatottnál vannak a játékosok, most a keret két harmada tudott készülni 2 héten keresztül.

természetes alapú logaritmus 2024.09.15. 13:46:04

@JeetTrader:
"Nem volt szép a tegnapi meccs és talán amit zavart h az első két meccsen látni lehetett visszatérő mintákat ahogyan nyomunk az egyik oldalon majd hirtelen megtaláljuk a másik oldali szélsőt uresben."

A Como és a Verona 4 védős rendszerben játszott. Az Empoli 3 (belső) védős rendszerben. Így kicsit nehezebb üres játékost találni a túloldalon.

Egy kis érdekesség a Bologna 2024-es bajnokiairól:
Január 5.: Genoa (3 védős) 1-1
Január 14.: Cagliari (4 védős) 1-2
Január 27.: Milan (4 védős) 2-2
Február 3.: Sassuolo (4 védős) 4-2
Február 11.: Lecce (4 védős) 4-0
Február 14.: Fiorentina (4 védő) 2-0
Február 18.: Lazio (4 védős) 2-1
Február 23.: Verona (4 védős) 2-0
Március 3.: Atalanta (3 védős) 2-1
Március 9.: Inter (3 védős) 0-1
Március 15.: Empoli (4 védős) 1-0
Április 1.: Salernitana (4 védős) 3-0
Április 7.: Frosinone (3 védős) 0-0
Április 13.: Monza (4 védős) 0-0
Április 22.: Roma (4 védős) 3-1
Április 28.: Udinese (3 védős) 1-1
Május 3.: Torino (3 védős) 0-0
Május 11.: Napoli (4 védős) 2-0
Május 20.: Juventus (3 védős) 3-3
Május 24.: Genoa (3 védős) 0-2
3 védős rendszer ellen: 8 meccs, 1 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség
4 védős rendszer ellen: 12 meccs, 9 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség

Rocky80 2024.09.15. 14:52:01

@venember83: kibővítetted/megváltoztattad az interjút? Légyszi írj be ide ilyenkor mert érdekes dolgok hangoztak el és csak szerencsém volt most hogy kétszer elolvastam és észrevettem. Köszönöm. :-)

venember83 2024.09.15. 15:02:35

@Rocky80: igen, az első rövidebb és kissé félrevezető volt. Elnézést, ha nem korrigáltam elég gyorsan, pedig élesedés után nem sokkal módosítottam, mert voltak kételyeim.

Rocky80 2024.09.15. 15:18:20

@természetes alapú logaritmus: köszönjük hogy felhívtad erre a figyelmet, engem (jobban) érdekel a részletek helyett a véleményed a dologról. Aggódnunk kellene emiatt? Azért itt komolyabb tűzerőt tudunk bevetni a cél érdekében a hasonló meccseken.

Ami Mottat illeti, a helyzet természetesen nem "katasztrofális", habár én már a Roma ellen is győzelmet vártam, de kb ennyi ponttal kalkuláltam 4 meccs után. Ennek ellenére akkora minőség különbség van a csapatok között, hogy azt gondoltam be tudjuk húzni ezt az Empoli meccset az új csapatunk ellenére... Ugyanígy csalódás volt a Roma meccs is, de ott a gyengélkedésük miatt gondoltam hogy nyerünk. :-( Mindenesetre ha nem nyerünk a PSV ellen, ott már azért húzni fogom kicsit a szám. :-/

Ami engem most ennél jobban foglalkoztat, az a Yildiz probléma, erről lennék kíváncsi a véleményetekre és a "megoldásra":

Nálam jobban senki nem várta Koopot, és az ára meg a kvalitásai miatt kötelező játszatni is szerintem; viszont nagyon úgy tűnik hogy Yildiznek az igazi helye ugyanígy középen van - talán már kis csapatok ellen sem állja meg a helyét úgymond szélen -, és ebben az esetben Koopot a nyakára hoztuk... :-/

Yildizt is kötelező játszatni a "tízessége" meg a fejlődése érdekében, na de ha egymás alternatívái akkor mi van? Itt valaki "sérülni" fog vagy más posztra kényszerül. Kit lehetne kettejük közül máshol játszatni hogy egyszerre a csapatban legyenek? Ha váltogatják egymást az szerintem nem jó. Mi lehet a megoldás?

Tudtommal amúgy ugyanez a helyzet Mbappe esetében is: kb Vini nyakára hozták... Annak ellenére hogy próbálják ugye középen használni, de nagyon látványos hogy nem az az igazi posztja hanem az, ahol Vini játszik. Szerintem Ancelotti is ezen agyal hogy oldja meg, mert nyávogás lesz a két p*csa között, még ha a tizikben meg is egyeztek.

Rocky80 2024.09.15. 15:24:55

@venember83: félrevezetőőő? Nem a hiteles tájékoztatás az oldal elsődleges célja?... :-/ :D

Pont kiszúrtam, bocsánat. Mondom mi ez a Yildiz meg Kalulu rész benne, mintha nem ilyen lett volna... :-)

Rocky80 2024.09.15. 15:26:06

@Rocky80: magamat kiegészítve: a Napoli ellen meg természetesen csak és kizárólag a győzelem az elfogadható, ezt mondanom se kell.

Leram7 2024.09.15. 16:13:18

Nekem az nem tetszett tegnap, hogy nem volt taktikai ötlete Mottának arra, hogy támadni tudjunk egy Empoli ellen.

Volt pár kis helyzet, de kb. Gatti lehetősége volt a legtisztább.
Elég távol voltunk a góltól.

természetes alapú logaritmus 2024.09.15. 16:17:04

@Rocky80:
Majd kiderül. 4 meccs alapján nem akarok ítéletet mondani. De szerintem igen.

Komolyabb tűzerőt tudunk felvonultatni? Ha "abszolút értékben" nézzük a kezdő 11-et akkor biztos. De mi ezt a tűzerőt 2 fronton használjuk. Másrészt ellenünk gond nélkül le fogják parkoltatni a komplett BKV járműparkot a 16-osuk elé (jobban mint egy Bologna ellen). Harmadrészt szűk a keret. Elvileg van 23 mezőnyjátékosunk (transfermarkt szerint). Ez szép lenne. De. Van Next genes (Rouhi, Savona, Mbangula, Adzic). Arthur-ról azt se tudom, hogy a csapattal edz-e. Danilo meg úgy néz ki összeveszett Mottával. Így marad 17 mezőnyjátékos. Kíváncsi vagyok, hogy Motta hogy fog rotálni.

PSV. 5 meccs, 5 győzelem, 20 rúgott gól. Jó értelmes csapattal nem játszottak.

sleepy8 2024.09.15. 17:03:29

@természetes alapú logaritmus: Engem az nyugtalanít a 4 meccs alapján, hogy az még a jobbik eset, amikor átadja a területet az ellenfél (Como, Verona, Empoli második felidő). Ahogy nyomás alá helyezik a csapatot a saját terfelén (Roma, Empoli első felidő), ugyanúgy semmi közünk nincs a meccshez mint az elmúlt években.

Ethan Hunt 2024.09.15. 17:16:21

Szerintem eltűnt az újdonság varázsa, amit jól kihasználtunk az első két meccsünkön. A Bolhások már eleve egy jobb csapat volt, mint az előző ellenfeleink, plusz tisztességesen fel is készültek belőlünk. Ugyanezt tette az Empoli is. Próbáltuk volna mi azt, ami már megy nekünk, de nem hagyták, viszont nálunk még nincsenek kialakult automatizmusok, mert még a legkésőbbi érkezők még mindig keveset edzettek együtt a többiekkel és egyesek menet közben le is sérültek, ami szintén hátráltatja a kohézió javulását. Tegnap óriási szükség lett volna olyan skillre, ami pl. Francisco Conceicaonak van megbontani az Empolit, de nem lehetett ott. Koopmeiners még látványosan nem érzi az összhangot a többiekkel, de volt pár jó húzása már, Nico Gonzaleznek volt egy nagyszerű beindítása Vlahovicnak, de azután sajnos eltűnt, mint szamár a ködben. Yildiznek, ha nem is ideális a LW poszt, akkor is százszor hasznosabb ott, mint Mbangula, aki bőven elég lesz, ha akkor áll be, amikor már csak tartani kell a 2:0-ás vagy 3:0-ás előnyt, de vele nem lesz megfordítva semmikor egy ilyen meccs...

Eddig szerintem hoztuk az elvárható alap pontszámot, nyilván ki szerencsével lehetett volna ez akár 12 pont is, de az nem lett volna reális, annyira nem vagyunk jók még...
Az, hogy kapott gól nélkül vagyunk 4 meccs után, az mindenképpen biztató.

Én a PSV ellen nehéz meccsre számítok, mert nagyon magabiztosan kezdtek a holland bajnokságban, ami ugyan sokkal-sokkal támadóbb felfogásúbb is, mint az olasz, de arra kell számítanunk, hogy a védelmünk most tényleg próbára lesz téve. Nyilván az ilyen támadó futballnak megvan a hátránya is, így nekünk is meglesznek a lehetőségeink, csak kérdés, hogy az összeszokottság hiánya mekkora problémát jelent majd, hogy élni is tudjunk majd velük...

Pilsnerurquell 2024.09.15. 17:44:27

Legjobb védekezés a támadás. Azt annyi. Kikapni is jobb úgy ha becsúszik egy vereség mer legalàbb nem hátul szedte a körtét a csapat.

Mindenesetre korainak érzem azt én is hogy pàlcàt törjek a csapat felett. Jó lesz ez remélem. A keret adott. Csak ez a bohóc nemzetek ligàja ne rondítana a képbe néha..

RunnerLaca 2024.09.15. 18:38:05

@Ethan Hunt: egyetértek, lesz ez még sokkal jobb, ha beépülnek az automatizmusok. Nyilván jobb játékot vártam, de örülök Mottának, és egy szar meccs is lényegesen jobb, mint Maxszal a végén bármikor. Amikor nem jön a győzelem, rögtön jönnek a vészjósló teóriák, megkérdeznek egy utoljára 2004-ben aktív középpályást, hogy szerinte mizu a Juvéval, és ő rendre el is mondja, hogy Douglas Luiz flop, Koop túlárazott, Vlaho meg csak teher, és lassan kifelé áll Motta szénája. Nem lehetne -az érthető csalódás mellett - várni egy kicsit a sommás ítéletekkel? Forza!

juve2121 2024.09.15. 19:33:08

Nehogy nagy legyen a kabát! Pedig aztán most volt igazolás, nem is szarok!
Persze azért én szurkolok neki!
A felfogás különösen tetszik, de valahogy nem akar működni a dolog. Ez a k..a, válogatott szünet is pont szar időpontban jött. Gyakorolni kell mint állat!

JuveMI 2024.09.15. 20:10:48

Hogy ne csak bíráljak...
- nagyon tetszettek a lapos, középre tartó, hosszú, progresszív passzok,
- Thuram és (és számos alkalommal) Locatelli is zsigerből fordult támadásba a hátsó passzokból kapott labdákkal,
- Gatti és Bremer is többször próbálta az általam roham-hátvédnek becézett Motta style-t, amelyet tavaly Calafiorival játszatott a Bolognában,
Szóval látok Motta-sémákat bőven... tudom-tudom gyakorolni kell... DE a tanácstalan, kivárásra lovagoló hátul passzolgatás a halálom... na meg az egész sportág rákfenéje!
Örülnék továbbá, ha az 5 védős bunkerek ellen... az évek óta haldokló tükör-szélső játékot elfelejtenénk... és klasszikus vonal-szélsőkkel próbálkoznánk.

Rikoo 2024.09.15. 20:22:59

@JuveMI: Szerintem a védekezést lehet leginkább dicsérni. 4 meccs lement és még mindig nincs kapott gól!

Rocky80 2024.09.15. 20:24:22

Amúgy szerintem sem fog a PSV besz*rni tőlünk, elillant már rég a tekintélyünk ami volt, tűzforró lesz az a meccs, figyelembe véve azt is, hogy amint egy kicsit "komolyabb" csapattal találkozunk, tanácstalanság van.

Ami szintén sz*r érzés és megítélhetjük többféleképpen - persze nyilván nagyon "korán" vagyunk még hozzá-; az Luiz és Mbangula jelenlegi helyzete és a mercato lefolyása általuk. Ezt ne éles kritikaként hanem inkább utólagos elmélkedésként fogjátok fel! ;-)

Luiz ugye "kihagyhatatlan" lehetőség volt a nyár elején és borsos áron, lehet azt mondani szerintem hogy az általa történő pénztelenségünk miatt csúszott az utolsó utáni pillanatra a legfőbb (illetve több) célpontunk beszerzése, aminek köszönhető összeszokottság hiányát most érezzük igazán pontvesztések formájában. Ezt a vásárlást én ennek fényében, illetve a "brazilok a Juventusban" - már számtalanszor megtapasztalt - történései kapcsán elhibázott időzítésnek és a mercatot negatívan érintő döntésnek - lehet azt mondani impulzusvásárlásnak - tartom. Hozzátéve, hogy valóban egy nagyon jó lehetőségnek tűnt, de ha tudom, hogy ilyen rosszul állunk anyagilag, nem verem el a pénzt a nyár elején egy nem "kötelező" igazolásra...

Nézzük Mbangulát!: miatta, illetve az első két meccsen történő teljesítménye miatt Sancho beszerzését bagatellizáltuk el, aki kb. világklasszis potenciál, Mbangula meg csak a Como ellen villogott és a "komolyabb" ellenfeleink azonnal beárazták. Ha komoly és kellően mély keretet szeretnénk, akkor egyszerűen nem helyezhetjük a nyitó két meccset követő hurráoptimizmusnak köszönhetően sem azonos polcra a két játékost. Ezt egy komoly sportigazgatónak látnia kell!

Természetesen mindkét eset kicsit utólagos szurkolói okoskodás is, mindenesetre hozzáteszem, hogy ugyanúgy örültem Mbangu berobbanásának mint mindenki, de én csak egy szurkoló vagyok, nem szemlélhetem hideg fejjel mint ahogy a szakembereinknek kellene. :-) ;-)

Summa summarum: nyilván minden mindennel összefügg, az utóbbi két meccs pontvesztéseiben mindenesetre ezek is benne vannak szerintem. A PSV meccset meg majd meglátjuk!

Shyr Kahn 2024.09.15. 20:24:46

4 fordulo utan, ket merkozest jol behuztunk, az utobbi ketto dontetlen lett es vergodtunk kicsit. Meg mindig kapott golt nelkul allunk, ami sztem igen is erdemes az emlitesre. A vilag sajnos a csatarokat es tamado jatekosokat ertekeli, pedig van vedelem es kapus is a palyan. A ketto palyaresz kiegyensulyozasat kell tokeletesiteni es ha van egy stabil vedelmed, akkor tudod ARRA raepiteni a tamadojatekot es nem forditva.

Ami tegnap nem jott be az a szeljatek volt. Kozepen total felesleges volt eroltetni a labdat, mert az Empoli nagyon kompakt volt. A szeleken Nico Gonzalez rendkivul rossz teljesitmenyt nyujtott, mig Weah kezdeti lendulete valahogy atcsapott a kesobbi visszapasszolgatasokba, pedig az O lenduletet ki tudtunk volna hasznalni azon a szelen. A kozeppalyasor nem volt hatekony. Douglas Luiz - bar nem vetett nagyobb hibat -, nem volt elegge konstruktiv es ez nyilvan Loca-ra, Fagioli-ra es Koop-ra is igaz. Ebben tudnak meg alaposan fejlodni.

Helyzeteket alakitottunk ki, de az egesz izzadsagszagu volt. Ez idovel majd csiszolodik. A vedelem stabilizalodik. Ez adott.

Aki panikol 4 merkozes utan, kapott gol nelkuli csapatot latva az nem kezeli helyen a dolgokat. Nem fogunk minden merkozest megnyerni, es valoszinu meg golt is kapunk. Csak mondom, hogy nehogy meglepeteskent erjen nehany embert... A lenyeg, hogy a hullamvasut felfele vezessen es ne lefele.

Ha valaki a tendenciat kritizalja az kicsit jogosabb, hiszen ket het volt felkeszulni, DE pontosan ezert emelte ki Motta, hogy nem ez volt a cel. A taktika sztem jo lehetett volna, ha a szeleken (a vonalak mellett) valoban meghuzzuk a labdat. A kozepen betomorult vedelem ellen meg tok folosleges kapalozni... ahhoz elobb szet kellett volna huzni oket (ahogyan Motta ki is emelte).

Yildiz egyebkent tenyleg jol tolta, de neki a kozepso szerep sem allt tul rosszul. Talan tenyleg 10-eskent lenne erdemes jatszatni.

JuveMI 2024.09.15. 20:36:14

@Rikoo: A védekezés tavaly is rendben volt... és támadásbeli javulásra vágyom!

Rocky80 2024.09.15. 20:37:07

@sleepy8: nem akarok "Locázni" mert megint én leszek a feketes*ggű; de ha van játékos aki nem játszik jól nyomás alatt - főleg ha gondolkozni is kell közben -, az ő lesz.

De ugyanígy gyanús nekem Gatti is, az eddig mutatott korrekt teljesítménye és csékásága ellenére, habár remélem kinövi ezt vagy csak én látom bele. Nekem az se tetszett pl. hogy lefejelik és összeesik és meg akar halni... Nekünk ne legyen ilyen a csapatkapitányunk!

@Rikoo: inkább azt írd hogy mit / kit lehet "okolni" a pontvesztésekért! Egyrészt érdekesebb téma, másrészt nem biztos hogy ezt mindenki látja meg mindannyian ugyanarra gondolunk. Ez a 0 kapott gól valóban szép, ebben vita nincs. :-)

Rocky80 2024.09.15. 20:42:10

@Shyr Kahn: nincs pánik, beszélgetünk. Ha valaki 8 pontot mondd az első 4 meccsünkre kapott gól nélkül szezon előtt, aláírtam volna.

Ha Yildizt középre rakod, hová rakod Koopot? Hátrahúzod? Nincs olyan felállás hogy 2 irányítós, vagy hogy mondjam? Koop szerintem kihagyhatatlan.

Shyr Kahn 2024.09.15. 20:58:38

@JuveMI: Csak osszehasonlitaskent azert megneznem, hogy az elso negy fordulo utan hany golt kaptunk, illetve hany golt szereztunk... de mondjuk felesleges. Ez egy teljesen mas csapat.

@Rocky80: "Nekem az se tetszett pl. hogy lefejelik és összeesik és meg akar halni..." - ez nekem sem jon be, de amugy kifejezetten jo teljesitmenyt nyutjott. Azt mondanam, hogy a merkozes embere volt. O annyira kompetitiv jatekos, hogy sajnos ennek hatulotoje is van. Pl a lefejeles utani fetrenges.

"Ha Yildizt középre rakod, hová rakod Koopot? Hátrahúzod? Nincs olyan felállás hogy 2 irányítós, vagy hogy mondjam? Koop szerintem kihagyhatatlan." - sztem Koop rosszabb teljesitmenyt nyujotott (jelenleg), mint amit Yildiz, amikor az elso merkozesen kozepen volt jatszatva. Hogy hova tennem Koop-ot? Ha nem megy neki, akkor a padra. En a masodik felidoben Ot hoztam volna le es Yildiz-t betolom kozepre...

Shyr Kahn 2024.09.15. 20:59:54

@JuveMI: Az elozo evekben - ez kimaradt

JuveMI 2024.09.15. 21:05:26

@Rocky80: A Douglas Luiz felvetéseddel részben egyetértek... de ha nem hozzuk, akkor sem jöhetett volna előbb Koopmeiners és Gonzalez, mert az eladók szórakoztak velünk. Az a lóvé inkább Clafaioriért ment volna... de az Ő esetében is a Bologna volta fő kerékkötő (véleményem szerint, pályafutása szempontjából rosszul járt az Arsenallal). Viszont Rabiot helyett kellett egy kp. ... keretbővítés szempontjából Luiz nem rossz üzlet... habár kicsit lassúnak tűnik.
Sancho... igazat adok, hogy világklasszis matéria... azonban egy mentális tróger, aki öltöző rombolásban éli ki frusztrációit... ja, és soha nem fog kapni kiváló dolgozó érdemrendet... ebben a kontextusban, feldughatja a tehetségét. Emellett éves bére több, mint Vlahovicé... annak a fele is horror. Összefoglalva... az Úr velünk volt... és nem érkezett ez a világklasszis tróger matéria.
Helyette inkább a másik Machesterből kiutáltat hoztam volna... az általam fek@-van Persie-nek titulált, kétlábas támadózsenit... Mason Greenwood-ot (csak hát ebbe a levesbe az adidas köpött bele).
u.i.: Amúgy én nagyon elégedett vagyok a szélső igazolásokkal!!!!

Rocky80 2024.09.15. 21:15:23

@Shyr Kahn: 22-23-as szezon: 6-1 és 8 pont; 23-24-es szezon: 9-2 és 10 pont.

Rikoo 2024.09.15. 21:28:23

@JuveMI: De miért egy olyan edzőtől, aki hasonlóan pragmatikus felfogással rendelkezik?
38 meccsen 54 gólt lőtt tavaly a Bologna, miközben alig 32-t kapott, ami a 3. legkevesebb volt a bajnokságban. Egyértelműen ezzel a kevés lőtt és kapott góllal érték el a rekordidényüket.
Én itt nem várok óriási változást.

Rocky80 2024.09.15. 21:29:46

@Shyr Kahn: Koop téma: inkább egy Empoli ellen játszatom és szoktatom hozzánk mint a Napoli ellen. Yildiz meg még fiatal, képlékeny, őt próbálgatom a szélen ezen a meccsen - szóval vannak érvek a történtek mellett is.

@JuveMI: de lehet azért szórakoztak mert komolytalanok voltak a kezdő ajánlataink, érted. Ha van a zsebünkben pénz, máshogy is alkudozunk.

Másik gondolat: keretet bővíteni nem 50 milliós játékosokkal bővítünk, főleg nem ilyen anyagi helyzetben, főleg nem olyan posztra ami nem elsődleges.

Sancho téma: a fizujára lett volna valami kombó megoldás asszem, magatartásbeli problémák meg Carlos Téveznél is voltak Angliában, aztán... Szerintem megérte volna a kockázatot, de Greenwoodnak is örültem volna. :-)

Rocky80 2024.09.15. 21:30:43

@Shyr Kahn: szívesen. Amúgy meglepődtem hogy ilyen jó.

Rocky80 2024.09.15. 21:39:46

@Shyr Kahn: apropó, egy kérdés: azt mondtad hogy ha van egy stabil védelmed, arra tudod építeni a támadójátékot de nem fordítva.

Mi a helyzet Flick Barcájával? Ők pl. kapják a gólokat mint kacsa a nokedlit, de szerintem úgy kezdték a bajnokságot hogy csak rúgjunk többet mint amennyit kapunk, a védekezést meg majd megoldjuk. Vagy rosszul érzem? Vagy ők vannak olyan helyzetben a potenciál miatt elöl, hogy megtehetik ezt hogy napolják, vagy hogy mondjam?

Shyr Kahn 2024.09.15. 21:52:15

@Rocky80: "Koop téma: inkább egy Empoli ellen játszatom és szoktatom hozzánk mint a Napoli ellen. Yildiz meg még fiatal, képlékeny, őt próbálgatom a szélen ezen a meccsen - szóval vannak érvek a történtek mellett is."

Lehet ervelni, de minden edzo kapcsan van egy alapveto prioritasi sorrend.
A merkozesek kapcsan valahol a lista elen all az, hogy valtoztatni probal annak erdekeben, hogy kihasznalja azt, ami az ellenfel gyengesege, illetve befoltozza azokat a lyukakat, ami a gyengesegunknek tunik.

Koop kezdett, es nem teljesitett jol. Ertsd: nem adott hozza a jatekunkhoz, ezert megerett a cserere. A beszoktatasat megprobaltuk es adtunk is neki fel idot/60 percet, de mivel nyerni szerettunk volna, ezert en ugy ereztem, hogy kozepen van jobb alternativank Yildiz szemelyeben, aki nem teljesitett rosszul a szelen sem.

Nico Gonzalez megtartasa pszichologiai huzas volt (kellhet neki az onbizalom kialakitasa miatt talan?), de en speciel Ot - legkorabban - mar 45 perc utan lekaptam volna. Szinte minden parharcat elveszitett es ez egy rendkivul jo indikatora annak, hogy cserere szorult.

"apropó, egy kérdés: azt mondtad hogy ha van egy stabil védelmed, arra tudod építeni a támadójátékot de nem fordítva." - lehet nyerni rossz vedelemmel is, de hosszu tavon nem fog menni a kiegyensulyozott teljesitmeny egy rossz vedelemmel. Ez kulonoskeppen igaz a Serie A-ra.

RunnerLaca 2024.09.15. 22:41:32

Na, az Inter is bukott pontokat, no para. Mindenkinek nehéz az eleje, de majd beindul ez.

Juvino 2024.09.16. 06:10:45

@Shyr Kahn: @Rocky80: Ha mar az elozo szezonok, akkor inkabb Allegri visszateresenek elso szezonjaval kell osszehasonlitani, ami a 2021-22 szezon. Sőt, meg az sem 100%-ig van pariban, mivel Maxnak mar volt "helyismerete". Tehat 2021-22: 4-6 es 2pont.

Rocky80 2024.09.16. 06:58:47

@Juvino: ja, hogy azt a statisztikát nézzük ami a mi igazunkat bizonyítja!

Akkor azt a szezont nézzük amikor a játékosok piaci értékét tekintve több száz millió euró értékben erősítették meg a keretet a visszatérő / vagy épp nálunk kezdő Allegrinek. Ja, várj, ilyen nem volt!...

De akkor nézzük a lehető legnagyobb párhuzamban a te módszered szerint:

Allegri 2014/15-ben kezdett az első 4 meccsén 7-0-al és 12 ponttal, ugyanazon évében bajnokságot nyert és BL döntőzött. A jelentősebb érkezők Morata, Evra, Coman, Pereyra és Romulo voltak. ;-)

Rocky80 2024.09.16. 07:00:52

@RunnerLaca: engem nem érdekel más csapatok balf*szkodása, csak magunkat nézem. Nem fogom azt várni hogy ők mikor botlanak mert mi is botlottunk. Az már rég rossz.

Shyr Kahn 2024.09.16. 07:08:44

@Juvino: Igazabol, amit ki akartam emelni, hogy a 0 kapott gol nagyon jo es kulonleges, ezert erdemes kiemelni. Nem is tudom mikor kezdtunk utoljara 4 fordulo utan nulla kapott gollal.

Rocky80 2024.09.16. 07:09:42

Amúgy a 16/17-es szezon hasonlítható ehhez kicsit, akkor jött Higu, Pjanic, Benatia, Dani Alves és Piaca, aminek bajnokság és BL döntő lett a vége. A régi szép idők!

De nem akarom elterelni a szót az alapvető témánkról: ki mit lát, mit gondol, mi a megtorpanás oka?

Rocky80 2024.09.16. 07:12:59

@Shyr Kahn: összesen ötször volt ilyen, utoljára 14/15-ben. :-) Amúgy nem magamtól vagyok ilyen okos, van egy barátom, úgy hívják ChatGPT! :D

Shyr Kahn 2024.09.16. 07:27:34

@Rocky80: Melyik verziot hasznalod? Mondjuk mindegy, mert mindegyiknek meg vannak a korlatai. Az adatokat a 4-es es 3-as verziohoz is 2023-ig talalod meg. Egyes adatok regebbiek. Ha ujabb dolgot kerdezel tole nem fogja tudni ra a valaszt, amit vagy konkretan le is ir, vagy hallucinal majd. Peldaul kerdezd meg tole, hogy ki volt a Serie A legjobb golszerzoje a 2023/24-es szezonban. Nekem azt irta, hogy Osimhen es meg csak ketseget sem fogalmazott meg ezzel kapcsolatban, csak a bullshit szoveget irta hozza (valoszinu a prompt engineering-ben hozzaadtak, hogy amelyik kerdes 2023, vagy 24-re vonatkozik, oda automatice irjon hozza egy bizonyos szoveget), hogy jo ha ellenorzom ezt azert.

Amit ezzel mondani akarok, hogy a legutolso Allegri idenyt sem feltetlenul ismeri jol, habar lehet az elso 4 fordulot meg betoltak az LLM-be.

venember83 2024.09.16. 09:17:56

@Rocky80: "félrevezetőőő? Nem a hiteles tájékoztatás az oldal elsődleges célja?"

De, a hitelesség a fontos. Az első nyilatkozatban, amit találtam, nem volt teljesen érthető, hogy a fizikai erő és technika tekintetében kire gondol Motta, aztán még néztem pár változatot, s láttam, hogy nem a teljes keretet érti alatta, hanem a török srácot. Plusz még találtam egyéb tartalmasabb mondatokat.

Holnap újra meccs, kíváncsian várom, hogy miben lesz más a csapat összetétele és hozzáállása.

steven.h 2024.09.16. 11:13:06

Valószínűleg akik Mottán a full támadó focit kérik most számon, azok nem nagyon követhettek Bologna mérkőzéseket tavaly . Egyelőr pont azt hozza amit várni lehetett, egy stabill védekezést, labdatartást (még ha meddő is) és jól felismerhető sémák amiket alkalmaz. nyilván a támadójáték is javulni fog majd szignifikánsan de azért ahhoz idő kell, meg lehet hogy egy másik center...de majd meglátjuk.

Viszont mindezek ellenére, szerintem tegnap alapvetően elővehető azért amiért ilyen meddő volt a csapat. Pont arról beszél, hogy szét kellett volna húzni az Empolit, de ebből nagyjából semmi nem valósult meg. Nyilván ő ezt biztosan jobban tudja, de valamiért amit én látni szerettem volna, hogy ha egyszer a szélsőinket kettőzik és nem megjátszhatóak akkor a szélső hátvédeimet nem küldöm be még pluszba középre a darálóba, hanem a szélen próbálnék 2 a 2 elleni szituációkat erőltetni, vagy ha a plusz embert is leköveti valaki az Empoliból akkor nyílna meg a terület középen.

Lehet totál rosszul láttom, és majd gyakorló edzők megmondják hogy miért kellett Cambiasot és Kalulut is teljesen középre behúzni - tudom hogy ez is egy Motta séma pl, de ha nem működik mert az ellenfér teljesen visszaáll sünbe akkor kell változtatni.

Pavel1988 2024.09.16. 11:26:54

Sokat elárul, hogy képesek vagytok aggódni egy teljesen kicserélt klub csapatának játékán 4 meccses minta alapján.

Rocky80 2024.09.16. 12:20:51

@venember83: miért, te láttál hozzáállásbeli problémákat is? Csak ezen a meccsen vagy már a Roma ellen is?

venember83 2024.09.16. 12:36:09

@Rocky80: mondjuk úgy, picit visszafogottnak tűnt a csapat. Pl. a megkavart kezdő miatt is.

Wizzurah 2024.09.16. 12:41:22

Ez a forum kezd valami szornyu agymenesbe atmenni. Egy Mottas cikk alatt tenyleg egy idegrendszerbeli es viselkedesi problemaktol szenvedo bukott volt edzorol kell olvasni. Tenyleg nem lehet mar ezt elfelejteni es tovabb lepni. 4 meccs ment le durvan kicserelt kerettel, most tenyleg arrol van dzo, hogy mi ment felre, mi a megtorpanas oka dtb? Mi a f@sz, nagyon elgurultak a gyogyszerek itt. Amugy a nagyon megerositett csapat erteke 575 millio euro. Az idegrangasos elso eveben (masodik era) a keret erteke 640 felett volt. Errol ennyit, lehet csurni, csavarni, hogy megtalaljuk a sajat igazsagunkat, a tenyek es a szamok nem hazudnak. De alig varom, hogy munkat vallaljon valahol es bizonyitson es magaval vigye a szerelmeit.

Rocky80 2024.09.16. 13:25:02

@Wizzurah: ha ilyen szörnyű itt akkor kívül tágasabb.

Én speciel szeretek beszélgetni a csapatomról, a történésekről, a fejlődési lehetőségekről, nem csak megnézni az eredményeket, aztán vakon lenni.

Amúgy meg te is pont úgy csavarod a dolgot hogy a te igazad jöjjön ki. ;-)

Rocky80 2024.09.16. 13:32:58

@Pavel1988: azért akkora aggodalom nincs, beszélgetünk. Amúgy meg jobb korán elcsípni a dolgokat meg megérteni a problémákat, még ha nem is mi csípjük el szó szerint.

@steven.h: nekem meg az a fura, hogy ilyen szinten van olyan hogy 3 védős rendszerek elleni probléma meg frusztráció. Azt hittem már minden ki van "találva" úgymond hogy mi ellen mit kell játszani. Nyilván ez nem ilyen egyszerű, persze.

Na mindegy, durva hetünk lesz és nagyon kíváncsi vagyok! Vlahotol legalább 2 gólt várok a héten!

RunnerLaca 2024.09.16. 13:34:42

@Rocky80: rendben, szíved joga, csak épp azért mondom, hogy sehol nem könnyű a kezdés, a kiscsapatok egyre szívósabbak, és az Empoli egyébként legyőzte a Romát, és még veretlen. Ez nem menti az egyelőre potenciahiányos előrejátékot, de azért az első két meccsen már látszott az irány, és az tetszetős. Amint beér a sok gyakorlás, elkezdik egymást érezni a támadóhármasok-négyesek, sokkal jobb lesz, ebben biztos vagyok, az erőnlét pl. már jobb. Vlaho magához térése kulcsfontosságú, ezen sokat dolgozik most Motta, szerintem mindannyian láttuk, mire képes Dusan, amikor elkapja a fonalat, de az is igaz, hogy sok gyenge teljesítmény után el fog fogyni a türelem, mert nem lehet mindig a nosztalgiából élni..

Rocky80 2024.09.16. 13:36:00

@Shyr Kahn: jaja, én is észrevettem már hibákat, de ettől függetlenül szenzációsnak tartom és igyekszem beépíteni a hétköznapjaimba.

Rocky80 2024.09.16. 13:39:32

@RunnerLaca: Angliában még szívósabbak, Haaland mégis kettesével rúgdossa. Mondjuk nyíltabb foci nyilván. :-)

Tudod mitől félek? Hogy nem az első két meccs a mérvadó, mert akkor gyengébb csapatok ellen játszottunk meg tartott még az újdonság varázsa. De nagyon-nagyon kevés ez a 4 meccs, ez nyilvánvaló

JeetTrader 2024.09.16. 14:25:39

@Rocky80: Amikor Contét kinevezték, akkoris pont ez volt. Új csapat, új felfogás, új edző...4-1-es sikerrel kezdtük a szezon és pont ennyi pontunk volt akkoris. Szóval még mindig lehet veretlen ez a szezon ;)

Döntetlent játszott az Inter is (hihi), lehet az idei szezon a kis csapatok szezonja lesz, akik most relative több pontot rabolhatnak a nagyoktól.

Amúgy valahogy még mindig nem parázok. Szerintem rendben leszünk, jó utat kezdtünk járni. Ha a Napoli grabancát elkapjuk, az meg aztán adhat egy olyan lökést hogy csak na.

Wizzurah 2024.09.16. 14:27:19

@Rocky80: Azt majd en eldontom, hogy hol forumozok es mit csinalok, de koszonom az eszrevetelt, ahogy en sem irtam senkinek, hogy huzzon el innen fuggetlenul attol, hogy mekkora hulyeseget ir, nem is a temahoz illo hozzaszolasokkal spammeli szet az egeszet, stb. En nem az igazamat urom le, hanem szamokat es tenyeket. Az en velemenyem nem lenne szalonkepes ide.A csapatrol en is, de ti nem a csapatrol beszelgettek, hanem olyasvalakirol vitatkoztok, aki nem a klubnal dolgozik, es a masik kedvenceit savazzatok. Ez a cikk a klub jelenlegi vezetoedzojerol szol, alapbol tiszteletlenseg es nem is temeba vag, amirol diskuraltok, erre ott a duhongo. Ugyanugy elolvasna mindenki, csak nem kell atnyalazni 20 nem ide valo hozzaszolast, hogy valaki velemenyet olvashassam arrol, amirol valojaban szol a cikk. Ez nem ellened szol, se mas mellett. Ez osszesegeben, mert nekem aztan itt senkivel sincs bajom, ha hiszed ha nem, meg veled sem.

Rocky80 2024.09.16. 14:46:07

@Wizzurah: ki lát itt vitát meg savazást? Én nem látok. De ha neked ez tény...

Amúgy meg olyan rosszul voltál az itt olvasottaktól hogy gondoltam megoldást kínálok a mentális egészséged érdekében.

Juvino 2024.09.16. 14:51:32

@Rocky80: Mat bocsi, de neked az agyadra ment az Allegri maniad! Nekem tamadsz,h olyan statisztikat mutatok, ami az en igazamat bizonyitja? Milyen igazamat??:) Meg se szolaltam elotte, teged meg direkt nem bantottalak soha a szelmalomharcodban. Inkabb kiegeszitettem a te "veletlenul" lemaradt harmadik szezonos satjaidat, ami mellesleg sokkal jobban mutatja a ket edzo kozti kulonbseget, mivel az elso szezonja mindkettonek. Raadasul besultel a keret ertekevel is,amit Wizzurah le is irt neked, te meg kiutasitod innen,m nem a te velemenyeden van? Dobbenet! Aztan jossz nekem az en modszeremmel...milyen modszeremmel?? Tenyeket tettem hozza a tieidhez! Gondolom, akkor ez a modszerem! A 14/15 szezonkezdete, az csak szerinted a legnagyobb parhuzam! Akkor egy nagyon flowban levo csapatot vett at Contetol, a masodik regnalasanal viszont egy joval kaotikusabbat, akarcsak Motta. Raadasul akkor joval gyengebbek voltak az ellenfelek is, max egy Napoli volt vmennyire lepesben velunk.

Spider81 2024.09.16. 14:56:17

Ossze fog ez allni, cskmeg kell egy kis ido.
Ami engem zavart az az hogy mindenki kozeppalya kozepen volt..Koop,Cambiaso,Luiz, Loca es meg sok esetbe Nico is...siman kioltottak egymast...
Masik az Vlahovic...miert nem tud meccsket eldonteni? Ott volt a ziccere megint! Labdat abszolut nem tud megtartani elol, elpattanak tole a felpasszok vagy a vedo siman szereli. Az O testfelepitesevel jobbna kene fedezni a labdat.
Milyen jo is volt amikor Higuain volt elol...

steven.h 2024.09.16. 15:22:29

@Rocky80: hát azt kihagyod a képletből, hogy az ellenfél is felkészül, ráadásul D'Aversa ebben szerintem kifejezetten erős. Nem beszélve arról, hogy egy újjáépülő, korántsem kész Juventusból kellett felkészülnie, aminek még nem lesz mindenre megoldása és ezt meg is látszódott.

Rocky80 2024.09.16. 15:55:42

@Juvino:

1. az igazad alatt azt értettem, hogy melyik szezon melyikkel van párhuzamban. Szerinted a visszatérő szezonnal, szerintem meg az első, beköszönő szezonjával.

2. A véletlenül lemaradt statokkal kapcsolatban meg Shyr Kahn arra reagált, hogy a tavalyi szezon során is rendben volt a védekezés, ezért írtam a tavalyi meg a tavalyelőtti statokat. ;-)

3. A kiutasítás nem az eltérő véleménye, hanem amiatt volt hogy nem tetszik neki a fórum.

4. Ugyan mitől kaotikus ez a csapat amikor kb 8 kezdőszintű játékos érkezett, BL van, klub vb van, sportigazgató van, új edző van, biztos pénzügyi háttér alakul, pontlevonás meg nincs? Szeretnék én ilyen káoszt mindig nálunk.

5. A keret értéke: ez csak egy szám, semmi több. Összeillő játékosok is kellenek meg nyugodt háttér, meg még sorolhatnám. Ezek nélkül ez csak egy adat és ez fabatkát sem ér. Ahogy az sem mindegy, hogy hány éves játékosokból áll össze ez az érték, stb. stb. Nem kezdtem ezt magyarázni, én kérek elnézést. :D

Tudod mi a döbbenet? Hogy nem követed a beszélgetést csak beleolvasol felületesen, utána meg nem érdemben reagálsz.

Rocky80 2024.09.16. 15:59:19

@steven.h: nem hagyok én ki semmit, nem vagyok olyan! :D

Rocky80 2024.09.16. 16:00:37

@Spider81: kicsit gömböc volt néha, de jó volt...

Amúgy én várom már hogy felépüljön Milik, meg lehet Keant sem adtam volna el, még ha sokan kutyázták is. Gyenge időszaka mindenkinek van.

Wizzurah 2024.09.16. 16:01:16

@Juvino: Amikor valaki mar massal nem tud ervelni, csak szemelyeskedni, akkor kar irni es varni barmi ertelmeset. Nem is reagaltam utana mar, mert nem akarom az nso szintjet ide atkonvertalni. Ignoralni egyszerubb es esszerubb.

Rocky80 2024.09.16. 16:34:15

@Wizzurah: ismered amúgy a személyeskedés fogalmát vagy csak vagdalkozol? Pont az érvelés hiányáról vagyok itt ismert, ja. :D

Shyr Kahn 2024.09.16. 16:36:46

@steven.h: "Lehet totál rosszul láttom, és majd gyakorló edzők megmondják hogy miért kellett Cambiasot és Kalulut is teljesen középre behúzni - tudom hogy ez is egy Motta séma pl, de ha nem működik mert az ellenfér teljesen visszaáll sünbe akkor kell változtatni."

Az en meglatasom:
Motta elkepzelese, hogy a tamadas soran is a vedekezesen jarjon az eszed, a vedekezes soran a csapatnak pedig kompaktnak kell lennie (magyaran osszetomorulnie, hogy a szelekre kenyszeritsuk ki az ellenfel felhozatalait). Ha Kalulu es Cambiaso fel lesz tolva es ket "szelsonk" van, akkor ott elveszik a teruletet egymastol (hiszen kozepen eleve van mar egy center es ket tkp) es a visszazaras kompakt hatso alakra is nehezebb, mert kisse keresztbe kell visszafutni. Szoval a szelsok megkettozese jol hangzik, de meglatasom szerint tobb sebbol verezne a dolog a vedekezesre valtas soran. Es a stabil vedekezes alap nala, ezert nem kaptunk meg golt.

A palya szethuzasa megtortent meglatasom szerint, de nem jatszottuk szeleken elegge meg a labdat, sokat eroltettuk a dolgot kozepen. Inkabb ez hibadzott. Ez reszben a szelsok gyengebb teljesitmenye miatt volt (Yildiz volt a legveszelyesebb, de O meg kozepre futott/cselezett be), masreszt, mert valamiert a szelsok nem huztak meg eleg sokszor a labdat a vonalak mellett es inkabb vissza/bepasszoltak, amivel nem sikerult meglogniuk a szeleken es befutniuk a vedelmi vonalak moge.

steven.h 2024.09.16. 17:36:04

@Shyr Kahn: Jó, akkor ezt értem, viszont akkor azt nem értem, hogy miért nem próbáltuk Yildizt és Nicot megcserélni, hogy kifele a jobbik lábuk felé tudjanak cselezni, betörni, visszapasszolni második hullámba vagy beadni.

Mert igazából az inverted wingereinkkel csak azt értük el, hogy ők is leginkább befele cseleztek, és jól látszódott, hogy amikor bejött Weah, rögtön kétszer el is tudott menni. Szerintem ugyanezt Yildiz is meg tudta volna akkor csinálni a jobb oldalon, még ha Weah gyorsabb is.

Ezért gondolom hogy szerintem Motta most nem igazán meccselt jól, de simán lehet hogy a PSV-re tartalékolt a csapat, nem lenne ez meglepő a Juventusnál edzőváltás ide vagy oda.

kidelpiero 2024.09.16. 18:57:32

@Spider81: ugy remlik valamikor Pep mar probalkozott csatar nelkuli felallassal a Citynel, ha mar ugyis a fel vilag ot majmolja, Motta is kiprobalhatna valami center nelkuli felallast. Vlaho 4 meccsbol 3-ban kvazi emberhatranyt jelentett a csapatnak.

Shyr Kahn 2024.09.16. 21:55:45

@steven.h: Na latod ezt en sem ertem. Weah elso ket elfutasa jo volt, de utana visszapaszzolgatott es nem ertem miert fogta igy vissza magat, amikor pont az elfutasai jelenthettek volna igazi veszelyt.

Shyr Kahn 2024.09.16. 21:59:01

@kidelpiero: Center nelkul nem huzna el/kotne le senki sem elol jatekosokat, ami teruletet csinal a kp-ok szamara. Mindenkeppen kell egy csatar szvsz. Persze ez lehet egy olyan jatekos, aki a tamadasoknal fut fol csupan, amugy marad a kozeppalya tengelyeben... egy seconda punta kicsit atirt szerepkorrel.

Juvino 2024.09.16. 22:34:29

@Rocky80: A "dobbenettel" megint rapacsaltal,m en minden egyes cikk, minden egyes hozzaszolasat elolvasom, mar-mar maniakusan kb 4eve! Es akkor ennyit a vagdalkozasrol is...
@Wizzurah: Igen, igazad lehet! Regota nezem ezt az amokfutast, de soha nem szoltam,(pedig sokszor lett volna mit) ,m gondoltam,h csak atmeneti. Aztan most mertem kiegesziteni, ami sajnos picit szarul nezett ki Maxi szempontjabol...vegem is lett:) De mit csinaljak,ha ez az igazsag es az meg az en velemenyem?

Barza 2024.09.17. 07:43:52

@steven.h: ott a pont szerintem. Én is így látom, hogy széthúztuk a pályát, csak mindenki befelé indult el. Ebből a szempontból szerintem Bambula jobb lenne a szélen, mert ő alapból vonalszélsőnek tűnik, bár a gólját pont befelé cselezve lőtte. Yildiz meg mehetne középre, lesz annyi meccs, hogy jut mindenkinek elég. így Kop is meg ő is játszhatna eleget, meg én megnézném őket együtt is.

Sajnos Vlahótól meg most már végleg kiderült, hogy képzetlen és így az összjátékban teljesen használhatatlan. Azt nem értem ezt sokan miért nem látták eddig?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása