A Juventus ma sajtótájékoztató keretében mutatta be egyik legfőbb nyári igazolását, Teun Koopmeinerst, aki boldogan beszélt eddigi torinói tapasztalatairól, s válaszolta meg az újságírói kérdéseket.
"Élveztem ezt a néhány napot, boldog voltam és vagyok, hogy itt lehetek, s mindeddig megfelelt a várakozásaimnak. Jól kijövök mindenkivel, kezdve a csapattól az edzőig. Ez a szünet a bajnokságban nagyon hasznos volt számomra, mert együtt dolgozhatok a csapattal. Ez egy új kaland kezdete, s a Juventus mindig is közel állt a szívemhez. Gyerekkoromban néztem őket, s mindig is azt gondoltam, hogy egy olyan klub, ahol egy nap majd játszani szeretnék. Egy ideig eltartott, hogy eljussunk idáig, ez, a várakozás azonban része a futballnak. Mindig is bíztam benne, hogy az átigazolás megvalósul, most pedig már arra gondolok, ami előttem áll. Jól érzem magam, s készen állok." - mondta a holland középpályás a sajtótájékoztatón.
"Nagyszerű éveket töltöttem az Atalantánál, s az előző szezont trófeával koronáztuk meg. Fejlődtem emberként és játékosként is, élveztem a Bergamóban töltött időt. A változás része az életnek, előfordul, most pedig boldog vagyok, hogy megtettem ezt a lépést. A legfőbb céljaim nem személyesek, mert tagja vagyok egy csapatnak, mindannyiunknak megvan a felelősségünk. Segíteni akarom a csapatot bármilyen módon, ahogyan csak tudom, gólokat szerezve vagy gólpasszokat adva. Ha ez sikerül, boldog leszek.
A Juventus sok trófeát nyert, s itt magasak az elvárások, de időre van szükségünk, s lépésről lépésre, mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk. Sok dolog új itt, s együtt kell dolgoznunk. Most az Empolira összpontosítunk, s természetesen mindannyian győzni akarunk.
Szívesebben játszom a középpályán, s a Juventus emiatt szerződtetett. De örömmel játszom mélyebben, s látom a pályát egy másik perspektívából, ha erre volna szükség. Úgy nőttem fel, hogy a 8-as mezt viseltem, az Atalantánál ez nem volt szabad, s jó tudni hogy itt nagyszerű játékosok viselték. Azt mondhatom, hogy Zinédine Zidane inspirációt jelentett számomra, de a Juventusnak mindig is nagyszerű középpályásai voltak, mint Pirlo és Marchisio, aki maga is a 8-as mezt viselte.
Köszönetet kell mondanom a szurkolóknak a meleg fogadtatásért, amiben részesítettek aznap, amikor megérkeztem, majd a stadionban is. Ez nyomást, elvárásokat és felelősséget helyez rám, de pont ez az, amiért futballozunk.
A mester azt kéri tőlünk, hogy intenzitással játsszunk. Négy védővel játszunk, az Atalantánál hárommal tettük, de ezek finom különbségek, s a mérkőzés közben a dolgok képlékenyek és változnak. A kapcsolatom az edzővel nagyon jó, érzem itt az éhséget, s ez jól látható minden egyes edzésen. Ezt magunkkal akarjuk vinni a pályára is.
A PSV elleni mérkőzés fontos lesz. Nagyon várjuk, s megvannak az elképzeléseink arról, hogyan lépjünk pályára egy holland csapat ellen, azonban saját magunkra és a saját teljesítményünkre kell összpontosítanunk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
JeetTrader 2024.09.10. 23:07:26
Tudom sokszor elmondtam már de sztem most egy csodás utazás veszi kezdetét ami a csúcsra vezet!