Bajnokok Ligája-sorsolás

bajnokok_ligaja.jpgMa este, 18:00 kezdettel Monacóban rendezik az átformált Bajnokok Ligája sorsolását, amely már a tavalyi eltérő, új formátumban kerül megrendezésre. Az eddig megszokott 32-től eltérő módon, az idei szezontól 36 csapat alkotja majd a mezőnyt, amelyek már nem nyolc darab négycsapatos csoportban kezdik a küzdelmet a továbbjutásért.

Ehelyett, a bajnoki rendszerhez némileg hasonlóan, az összes csapat egy közös tabellán szerepel, de nem játszik mindenki minden szereplő ellen, s nyolc mérkőzés vár az összes résztvevőre. A 36 csapat az UEFA-koefficiens alapján négy kalapba került kiosztásra, s a sorsolás során 2-2 ellenfelet kapnak majd minden kalapból, az egyikkel hazai pályán, a másikkal idegenben mérik össze erejüket.

A rendszer bonyolultsága miatt a manuálisan kihúzott csapatokhoz az UEFA szoftvere véletlenszerűen rendel majd ellenfeleket, s ennek során dől majd el az is, hogy valaki mely csapatokkal játszik hazai pályán, s melyekkel kell idegenben megmérkőznie. 

A tabellán a győzelem három pontot, míg a döntetlen egy pontot jelent, s a végelszámolásnál az első nyolc helyezett automatikusan kvalifikálja magát a nyolcaddöntőbe, míg az utolsó tizenkét helyezett számára véget ér az európai kupaküzdelem (s számukra nincs már átjárás az Európa Ligában sem). A nyolcaddöntő maradék nyolc helyéért a csapatok rájátszásban küzdenek majd, a tabella 9-16. helyezettjei kiemeltként kapnak ellenfelet a 17-24. helyezettek közül, s ezek a párosítások egy később sorsolás útján alakulnak ki. 

A sorsolás nyomán a Juventus ellenfelei a következő csapatok lesznek:

  • Manchester City
  • RB Leipzig
  • Benfica
  • Club Brugge
  • PSV
  • Lille
  • Stuttgart
  • Aston Villa

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3518477775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Pybala 2024.08.29. 17:50:52

baszott rohejes ez az uj rendszer

MGB75 2024.08.29. 17:57:08

@Del Pybala: Nagyjából ugyanezt akartam írni...

Attilio79 2024.08.29. 18:01:27

Ez is élvezhetetlen lesz már. Ez az új rendszer nagyon béna!

Thuglife! 2024.08.29. 18:05:12

Nem hiszem el még itt is a kést forgatják a vesztes döntőket bevágva

TARAZOL 2024.08.29. 18:05:43

Megcsinálták a Superliga lightot ... több meccs, több lové , mármint nekik .. :D

Attilio79 2024.08.29. 18:06:01

@Thuglife!: :) ugyanez jutott eszembe, rögtön az elején...

Thuglife! 2024.08.29. 18:10:16

Ááá Buffon angolját imádom!! :D

Del Pybala 2024.08.29. 18:12:16

de ruhellem ezt a patkany arcu Ceferint

alexGicamo 2024.08.29. 18:18:34

Miért kellett változtatni ? És főleg így agyon variálni ?

TARAZOL 2024.08.29. 18:21:40

@Del Pybala: én most ezután a bevezetés után még jobban , patkány

Mark Szabo 2024.08.29. 18:27:57

Ceferin beszólt Zlatannak az top volt.

Del Pybala 2024.08.29. 18:32:18

teljesen rohejes ez az uj sorsolas :D

Ethan Hunt 2024.08.29. 18:32:51

Dögevőknek meleg lesz a pite! Ronci jót nyomott! :)

Ethan Hunt 2024.08.29. 18:34:29

Nekem tetszik, hogy 8 különböző ellenfelünk lesz...

Del Pybala 2024.08.29. 18:34:48

Szoval City es Leipzig az elso kalapbol

Ethan Hunt 2024.08.29. 18:37:18

Man City, Leipzig már tuti nekünk az 1.kalapból.

TARAZOL 2024.08.29. 18:38:36

Milan mar tuti megkapta a Pool Madrid párost hehe

Ethan Hunt 2024.08.29. 18:39:02

A City-t itthon fogadjuk, akkor gondolom a Leipzighez menni fogunk...

Rivendell 2024.08.29. 18:42:06

Csesszetek meg,ezek komolyan csak magukat szopatjak ezzel az új rendszerrel

TARAZOL 2024.08.29. 18:47:19

City , Lipcse , Bruge , Benfica , élhető eddig

juve28adam 2024.08.29. 18:49:34

Még istenes is a csoportunk. A többi olasznak nehezebb dolga lesz szerintem.

Apuleius 2024.08.29. 18:49:55

Manchester City
RB Leipzig
Benfica
Club Brugge
PSV
Lille
Stuttgart
Aston Villa

Ethan Hunt 2024.08.29. 18:51:43

Man City (o)
Leipzig (i)
Benfica (o)
Club Brugge (i)
PSV (o)
Lille (i)
Stuttgart (o)
Aston Villa (i)

Rivendell 2024.08.29. 18:55:52

Kb álom sorsolás.

Többi olaszok hogy néz ki?

Ethan Hunt 2024.08.29. 18:58:58

Nagyon jó, hogy a nehezebbnek tűnő csapatok ellen otthon játszunk, kivéve az Aston Villa...

A PSG-nek jutottak szerintem a legkeményebb ellenfelek...

Rivendell 2024.08.29. 19:01:48

Van reális esély a top8-ra is,kiv vagyok miként reagaljak le a vezetosegnel, gyors bejelentkeznek meg valakiert,vagy sem ed majd télen ha úgy látják van hianyposzt

Leram7 2024.08.29. 19:04:46

Nekem az tetszik, hogy 2vel több meccs van és így 8 különböző csapattal játszunk.

Illetve ennek talán az lesz az előnye, hogy az utolsó fordulóra is vannak izgalmasabb meccsek a közös tabellás pozíciók miatt.

A sorsolásunk nem könnyű. Sok erős csapattal találkozunk. Az előző rendszert updatelni kellett, én kíváncsi vagyok.

babo0410 2024.08.29. 19:09:22

@Leram7: Vsak hátránya, hogy több meccs, a játékosok már így is a határaikat feszegetik, több gyenge meccs lesz.

RunnerLaca 2024.08.29. 19:12:05

Legalább az Aston Villa titkairól már van legális kémünk:)

Belaera 2024.08.29. 19:12:17

@Ethan Hunt: Reméljük az már nem számítani

babo0410 2024.08.29. 19:13:03

Nem egy könnyű sorsolás. Pláne egy City ellen kezdeni. Fel kell kötni a gatyát! Meg kell verni őket, és mindenki tőlünk fog félni. ?

TARAZOL 2024.08.29. 19:13:26

Azért ez a Psv, Stuttgart, Lille , Villa a többi kalapból már nem annyira faszányos szerintem :D összességében nem is kaptunk olyan kva sz@r csapatot , de bízom a fiúkban , jó lesz ez :)

NagyonJuve 2024.08.29. 19:22:25

Meglátjuk. A 3 as 4 es kalapból szinte a legerősebb ellenfeleket kaptuk. Egyedúl a 2 es kalapot úsztuk meg a többi viszont elég erős.

Ethan Hunt 2024.08.29. 19:26:00

@babo0410: Kevés az esély rá, hogy éppen a City-vel kezdünk majd, mivel ez nem játszási sorrend...

@TARAZOL: Szerintem az is programozva lett az MI-vel, hogy megszűnjenek az olyan anomáliák, hogy vannak halálcsoportok, meg hótgyengék. Itt senkinek nincsenek könnyű ellenfelei legalábbis összességében. Mi pl. könnyebbeket kaptunk az 1-2.kalapból, cserébe nehezebbeket a 3-4.ből.

Nekem a legjobban az tetszik, hogy 8 különböző ellenfelünk lesz...

babo0410 2024.08.29. 19:28:11

A győzelmek nagyon fognak kelleni, hogy a plusz egy kört elkerüljük.

babo0410 2024.08.29. 19:30:41

@Ethan Hunt: Na ezt nem tudtam. Kivi leszek hogy lesz. De lényeg a plusz kört el kéne kerülni, és nem kieséssel. ?

NewJuve1986 2024.08.29. 19:39:49

Én azon kevesek közé tartozom , akinek ez nagyon tetszik! :)
Szerintem jobb a 8 különböző csapat ellen, mint 3 ellen összesen 6.
Sokkal izgalmasabb így!
Első 2 kalappal aránylag szerencsénk van, a 3-4 kalapból már az erősebbek jöttek, de nem rossz névsor!
A City ellen még nem elvárás nyerni, de a többin bármi megtörténhet!
4 győzelemmel, már akár tovább is lehet jutni...

Leram7 2024.08.29. 19:44:41

@babo0410: Én speciel a válogatott meccseket rühellem.
Ezt a pár meccset a bő keretünkkel és a nextgennel tökéletesen meg lehet oldalni.

Elvileg minden posztra van 2 játékosunk + nextgen.

Barza 2024.08.29. 19:46:04

A rendszer előnye - és ez egyenlőre tetszik nekem - hogy elvileg végig éles meccsek lesznek. Megszűnik az ami a csoportkörben az utolsó két körben már mondhatni általános volt, azaz a teljesen tét nélküli lötyögések. Persze itt is kialakulhat olyan helyzet, hogy az utolsó fordulókban két olyan csapat játszik egymás ellen, akiknek sorsa már eldőlt, akár pozitív, akár negatív irányban, de talán kevesebb lesz ebből a fajtából.
Amúgy szerintem mi eléggé vállalható ellenfeleket kaptunk.

NewJuve1986 2024.08.29. 19:49:48

Remélem a City legalább a 3. meccstől felfelé lesz!
Jó lenne, ha szépen összeszokna addig a csapat!
Jó lenne legalább villantani, ha már a győzelem még nem reális cél!

TARAZOL 2024.08.29. 19:55:14

@Barza: Igen ez valóban jó benne, plusz a kis csapatoknak is lesz miért mennie a végén mert azért a rájátszásba nem lesz lehetetlen bekerülni szinte senkinek. Aztán majd ha felkerül egy tabella meg fogynak a meccsek, átláthatóbb lesz úgyis az egész , a kieséses rész meg lényegében úgyis ugyanaz lesz.

babo0410 2024.08.29. 20:07:40

@Leram7: igazad lehet, de már nagyon a határon van a játékosok terhelhetősége.

ggbuffon 2024.08.29. 20:17:06

@babo0410: hagyjuk mar ezt.

Egy mezei ember 270 munkanapot dolgozik szarer hugyer. Ok meg jajbekolnak azert ami igazabol a hobbijuk annyi euroert evente, amit egy atlagember tobb evtized / soha nem keresnek meg.

Majd nezek a naptaramban egy 20percet amikor lesz idom megsajnalni oket meg elmorzsolni ertuk par konnycseppet

topad 2024.08.29. 20:40:30

@ggbuffon: nem mintha ettől közelebb kerülne egy átlagember és egy focista, de egy átlagember közel nem dolgozik 270 napot, van egy évben kb 260 hétköznap, ebből lejön még munkaszüneti nap, szabadság, esetleg betegség. Egy átlagember (aki alkalmazott) kb 210-220 napot dolgozik egy évben.

Ettől függetlenül a túlzott terhelés talán inkább a játékminőségre és sérülékenységre van hatással, így a mazai néző is járhat rosszul, ha pl. a kedvence emiatt sérül le hosszabb időre, sérülések miatt a csapat rosszabbul teljesít és nagy előnybe kerülnek akik nem indulnak nemzetközi kupában, stb.

SuperTrezi 2024.08.29. 20:44:00

Tény, hogy még senki se állt elő a játékosok közül olyan javaslattal, hogy fele ennyi meccset akar játszani fele ennyi pénzért, mert annyi is elég neki a mindennapi zsíros kenyérre.

alexGicamo 2024.08.29. 20:59:11

Érdekes ellenfelek ...
Nem ismerem az erőviszonyaikat, de lényegében mindegy is kik azok .
Tudjuk a mottót : " A győzelem nem fontos, hanem az egyetlen dolog, ami számít ! "

Giampiero Boniperti

Juventina7 2024.08.29. 20:59:38

Trükkös "csoport" ám, trükkös csapatokkal. Egyáltalán nem szabad lebecsülni egyik ellenfelet sem, mindegyik csapatban vannak jó játékosok.
Motta edzőként először nézhet szembe BL csapatokkal, rögtön 8 csapattal, fel van adva neki is a lecke. Ha a védelmet meg a csatár területet még kicsit jobban meg tudtuk volna támogatni a mercato alatt, nyugodtabb lennék, de így sem lehetetlen jól szerepelni. És itt már nem játszik az idegenben jó az x taktika, keményen a 3 pontra kell játszani minden meccsen.
Bízom Mottában és a srácokban, remélem a kezdésre összeszokik a társaság a pályán is.

Na akkor csapassuk! :D
www.youtube.com/watch?v=FCZSMtwpbEQ

kidelpiero 2024.08.29. 21:03:00

Ha jol szamolom ez 24 pont

ggbuffon 2024.08.29. 21:06:21

@topad: jaj hagyjal mar a hulyeseggel. 250 munkanap. Szamoljunk atlagberrel az EUban, legyen 3000 EUR/netto/ ho ( es ezzel joindulatu voltam), ami eves szinten 36 000 EUR. Kis tulzassal ezek heti szinten is tobbet keresnek.

Vicc a kobon.

Persze a meccsdomping nem segit se a szinvonalnak, se annak h kiemeltnek erezzunk egy egy rangadot ebben egyetertunk, de azert nehogy mar megsajnaljuk oket h egy atlagember 100x osat keresik. Igyis boven indokolatlanul tul vannak arazva.

Del Pybala 2024.08.29. 21:19:21

@ggbuffon: egy profi sportolo tobbet edz mint egy atlag ember dolgozik...es probalj 1 heten 3 meccset lejatszani...nem fog menni elarulom neked...amig te mehetsz fiatalon szorakozni akarhova addig ezeknek kb semmit sem lehet csinalni

steven.h 2024.08.29. 22:12:07

Nem annyira értem én még ez a rendszert, de ha jól értelmezem, akkor Ceferin egy kicsit túltolta az EA FC24-et… ott voltak ilyenek a nyári felkészülési tornák, hogy volt 8 csapat, de csak 3-mal játszott az ember majd a 3 után a közös tabellán eredményhirdetés…

babo0410 2024.08.30. 02:55:52

@ggbuffon: Attól, mert sokat keres, nem lesz a végtelenségig terhelhető a labdarúgó. És ő egész héten keményen dolgozik, hogy formában legyen. És nincs szabija, amit akármikor kivehet, ha már nem bírja. Nyáron van 2 hét, aztán szevasz. És már karácsonyi szünet se nagyon van. A szervezetük meg nem bír végtelen terhelést.

babo0410 2024.08.30. 03:10:24

@Del Pybala: Na ez a másik. Ők a gyerekkoruka, kamasz éveiket rááldozták arra, hogy profik lehessenek. Nekik rengeteg lemondással járt.
És ott van az is, hogy sokszor mire megszokná valahol, már el is adják. És karrierjük során megfordulhatnak akár 2-3 országban is. Ez se segít nekik.
Nem véletlen, hogy sokszor a játékos nem szívesen megy másik bajnokságba.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása