Ma távozhat Szczęsny

szczesny_wojciech_lazio_elleni_meccs_utan_dazn_mikrofonnal.jpgNicolò Schira arról számolt be, hogy a mai nap lesz az utolsó Wojciech Szczęsny számára a Juventusnál. Az útja a Juventusnál véget ért. Fabrizio Romano szerint megvan a megállapodás a szerződésbontásról, a La Gazzetta dello Sport pedig 4 millió eurós bánatpénzről ír.

Gianluca Di Marzio értesülései szerint ma több szinten is áttörés várható a Juventus számára, mivel Pierre Kalulu rábólintott a Juventus ajánlatára, és ma megszülethet a megállapodás a klubok között, valamint Albert Guðmundssont megszerezheti végre a Fiorentina, aminek a nyomán a firenzeiek végre elengedhetik Nico González kezét, aki egyértelműen Torinóba tart.

Giovanni Albanese szerint Pierre Kalulu 36-48 órán belül megérkezhet Continassába, bár még az orvosi vizsgálatokat nem ütemezték be Torinóban. A játékos várhatóan elérhető lesz a Como elleni meccsen, miután Cristiano Giuntoli meggyőzte Thiago Mottát a játékos megfelelőségéről és sokoldalúságáról. A védőjátékos a Juventust háromvédős rendszerben bal oldali középhátvédként vagy négyvédős rendszerben a szélen segítheti.

Egy másik távozó lehet Weston McKennie, és a Goal szerint az Inter Miami érdeklődik az amerikai játékosért, és a pletyka szerint David Beckham klubja 14 millió eurót fizethet a futballista játékjogáért.

Daniele Rugani kapcsán a napokban pletykáltak az Ajax és az Al-Ain érdeklődéséről, ám Alfredo Pedullà szerint az olasz védő elutasított minden ajánlatot, ellenállt a szaúdi tőke csábításának is, és ez a jelenlegi helyzet. A Bologna viszont mutat némi érdeklődést iránta, tegnap este volt puhatolózás a BL-ben szereplő klub részéről, és ez jelent némi reményt a távozás tekintetében, de ezen kívül nincs érdemleges előrelépés az ügyben.

Mirko Di Natale szerint a Fiorentina komolyan gondolkodik Arthur Melo szerződtetésén, és a klub egyeztetett a középpályás ügynökével, ám a dolgok aktuális állása szerint az átigazolás nehezen kivitelezhetőnek tűnik.

Nicolò Schira szerint az Atalanta mindent megtesz Matt O'Riley átigazolása érdekében, 25 millió eurós ajánlatot küldött a Celticnek a középpályásért, aki már megegyezett a bergamói klubbal egy 2029 nyaráig érvényes szerződésben. Gian Piero Gasperini számára ő az első számú opció, s érkezését követően az Atalanta várhatóan elengedi Teun Koopmeinerst.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8518466175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2024.08.14. 09:19:26

Bánatpénz b*zdmeg... Hát igen, tényleg szomorú egy ilyen munkahelyet itt hagyni.

Amúgy meg így megy ez nyár végén: már nem az edző szája íze szerint alakítják a keretet, hanem meggyőzik az edzőt egy játékos sokoldalúságáról! XD

Viccet félretéve ha ezek összejönnek Conc meg Koop, akkor nem panaszkodhatunk. Apropó, az utóbbiról nincs hír? Kb. rajta múlik június óta hogy rúgunk-e gól a Comonak! XD

Rocky80 2024.08.14. 09:20:00

@Rocky80: *összejönnek plusz Conc

venember83 2024.08.14. 09:38:13

@Rocky80: "Hát igen, tényleg szomorú egy ilyen munkahelyet itt hagyni."

Megilleti még egy évig a bére a meghatározott időtartamú szerződése alapján. Engem nem lep meg, hogy nem akar lemondani róla. Nettó 6,5 millió euróról van szó.

Amúgy nagy pofon lehet ezeknek a játékosoknak, hogy ennyire nem kellenek senkinek. Miközben abban a tudatban éltek eddig, hogy a világ legjobbjaihoz tartoznak, hisz a világ egyik legismertebb klubja a munkáltató. McKennie, Arthur, Szczęsny, Chiesa...

Attilio79 2024.08.14. 09:40:42

@venember83: Nagy pofáraesés akkor lenne, ha egy petákot nem kapnának.
Csak ezzel a 4 millió Eur-al ellennék életem végéig. ;)

SuperTrezi 2024.08.14. 09:57:13

Köszönök mindent Teknek. Jóval biztosabb háttér volt ott a kapuban éveken keresztül, mint amire számítottam, mikor megszereztük. Ha nem is egy világklasszis, azért a nagyon jó kapusok között van. Azt is megértem, hogy nehezen tudta rávenni magát a váltásra. Vannak olyan emberek, akiknek ez nagyon nehezen megy, ha valahol jól érzik magukat. Én is ilyen vagyok. Ezért nem ment el háromszoros pénzért a tevehajcsárok közé. Nem az a 20 milla neki az elsődleges, hanem megszokott környezete, amibe már jól betagozódott a családjával együtt. Sose volt vándormadár típus - már csak ezzel is komolyabb jellemet mutat sok játékosnál.

Gaben Smith 2024.08.14. 10:36:33

@Rocky80: en sose szerettem Csecsnyit a mestered kedvence volt valszeg mar nem lenne itt reges reg ha nem igy van.
Viszont jelent helyzetbe kalapot elotte.
Elfogadta a helyzetet (ugye Bonucci) felbontja a szerzodeset oke h kap valamennyit de ezt en jelenleg helyénvalónak erzem . Tanulhatna tole a rengeteg kenyerpusztito a keretben, koztuk a hamburgerfeju eszetlen csirke Mekkeni aki el se tudom kepzelni mit gondolhat magarol.
Visszaterve Csecsnyihez en most meg sajnalom is egy kicsit.

Mark Szabo 2024.08.14. 10:37:44

@Rocky80: Róla nem, de az első ajánlatot Conceiçãoért visszadobta a Porto. 5 millió kölcsön+ 20m

MarcoT 2024.08.14. 11:02:24

@venember83: + Rádió, ahogy olvasom a nagy sikerű francia barátunk sem kell nagyon senkinek

MarcoT 2024.08.14. 11:05:07

Azért Guintioli elég szépen takarít

kidelpiero 2024.08.14. 13:02:02

Legalabb ez korrekt megallapodas volt mindket fel reszerol

Rocky80 2024.08.14. 13:22:44

@Gaben Smith: tavaly amúgy az egyik legjobbunk volt a hamburgerfejű. ;-)

SuperTrezi 2024.08.14. 13:26:28

@MarcoT: Azért ez kissé meglep, mert nemcsak annál kevesebb, mint amit ő gondol magáról, hanem még annál is, mint amit én gondolok róla. :) A piac szépen beárazza az Urakat, szó se róla. Dybala, Rabiot, Chiesa, Mekkenni. A kutyának se kellenek a kis tanyasi világsztárok.

Leram7 2024.08.14. 13:30:34

Voltak hatalmas bravúrjai és egy rendes karakter volt. Hálatlan szerep is hárult rá Gigi után.

Viszont számomra megmaradt egy szezonkezdet, amikor 2-0 előnyben voltunk az udinese ellen és 2 gólt kaptunk a hibájából. Asszem pár meccsel később a napoli ellen is bakizott.

Mennie kellett, ha igazak a hírek 4M bánatpénz nem kevés. Számomra viszont érthetetlen, hogy mi lesz ezekkel a játékosokkal, mint Sandro, Tek, Rabiot úgy látom nem könnyen találnak csapatot.

venember83 2024.08.14. 13:44:00

@Leram7: igen, sajnos nekem is megmaradtak a bakijai, miközben bőven voltak nagyon jó időszakai is. Nehéz sorsot választott magának a kapusposzttal és a Juventushoz igazolással.

juve2121 2024.08.14. 13:45:53

@venember83:
A statisztikák nem hazudnak!
A számok makacs dolgok stb stb :-))

Juvino 2024.08.14. 14:35:05

En is sajnalom kicsit a lengyelt, de ez igy a korrekt! Kivancsi vagyok,h hol fog kikotni ez a rakas kereten kivuli jatekosunk.

delpi0823 2024.08.14. 14:51:48

@MarcoT: Persze hogy nem kell senkinek,mert mar mindenki ismeri oket anyucival.Gondolom megint valami jo nagy alairaspenzt akarnak lekasztani,csak a klubbok mar nem hulyek.Majd a vegen az lesz hogy eleg lesz nekik az 5millios fizu is.......(meg is erdemlik)

Attilio79 2024.08.14. 15:05:08

@delpi0823: Csak ne nálunk legyen, még azt is kinézem, hogy visszasírja anyuka hozzánk.

alexGicamo 2024.08.14. 17:00:16

Nagyon csikorognak azok az átigazolási fogaskerekek kb . minden irányban ...

alexGicamo 2024.08.14. 17:04:56

@MarcoT: Jó a seprűje ...csak nem egy Nimbusz 2000 -e van ? ;-)

venember83 2024.08.14. 19:50:25

@juve2121:
252 presenze
100 clean sheets
8 trofei

Dziękuję, Tek!

venember83 2024.08.16. 11:06:46

Albanese szerint McKennie beszélt Mottával, s kész szerződést hosszabbítani a klubbal.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4296) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása