A védelmet és a széleket erősítené a Juventus

todibo_jean-clair_west_ham.jpgA Juventus lecsúszott egyik legfőbb nyári célpontjáról, a védelembe kiszemelt Jean-Clair Todibo ma hivatalosan is a West Ham United játékosa lett, így a torinói klubnak új jelöltek után kell kutatnia a védelem megerősítése érdekében. A Corriere dello Sport szerint erre négy játékos neve merült fel a Juventusnál. 

A jelenleg az Ajax alkalmazásában álló 24 esztendős horvát válogatott védő, Josip Šutalo neve az Amszterdamba tartó Daniele Ruganival kapcsolatos egyeztetések során kerülhet terítékre, rajta kívül megoldást jelenthet Jakub Kiwior (Arsenal), Maxence Lacroix (Wolfsburg) vagy Clement Lenglet (FC Barcelona). 

A Juventus közel került a megegyezéshez a Fiorentinával Nico González ügyében, de az FC Porto két játékosa, Galeno és Francisco Conceição is opciót jelent a szélek megerősítésére. 

Gianluca Di Marzio közben arról számolt be, hogy a Juventus felvette a kapcsolatot a Chelsea-vel, s a zebramezesek szeretnék felmérni a 29 esztendős Raheem Sterling Torinóba csábításának lehetőségét. Az angol játékos jelenlegi szerződése még 3 évig érvényes a londoni klubnál, de kevesebb játéklehetőség várhat rá Pedro Neto érkezése után.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3218464025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Victory7 2024.08.10. 18:17:46

Hát kétlem ,hogy Stering fizetésének csak a felét is tudnánk állni,de hajrá.
Én amúgy nem vagyok annyira kétségbe esve ,mint itt sokan a fórumon,mert van még idő bőven az igazolásokra ,pláne a kölcsönökre. Az se lepne meg ,ha majd a télen is lennének komolyabb érkezők (és távozók is) annak tükrében ,hogy milyen lesz az aktuális helyezésünk otthon ,illetve a nemzetközi téren.

Wizzurah 2024.08.10. 19:01:47

Persze lehet, hogy később rám cáfol, de én örülök, hogy nem vettük meg Todibo-t 40 millióért. Mert kb. ennyibe került volna Calafiori is, ha volt pénzünk akkor, ha nem. Sutalo nevének nagyon örülök, nem is gondoltam volna, hogy ilyen nevek is szóba kerülhetnek. Nagyon max 25 millióból meg kéne oldani a belső védő kérdését és szerintem simán meg lehetne. Nem feltétlen olyanra kell mindig rámozdulni, akinek pont volt egy jó vagy jó fél szezonja és pont fel ment az ára. Erre jó példa Kiwior, bár nem tudom az ő fizetési igénye mekkora lenne egy PL-ből.
Sterlingnek én személy szerint nagyon nem örülnék, ha mégis jönne nagyon remélem hogy csak sima kölcsön kötelező nélkül.
González, Galeno, Conceicao mind ok.

Rikoo 2024.08.10. 19:06:14

@Wizzurah: Akár ingyen is lehet, ha Hermosoval sikerülne megegyezni.
Nem tudom mi a koncepciója Mottának, de jelenleg ő tűnik a legegyértelműbb opciónak.

Wizzurah 2024.08.10. 19:23:12

@Rikoo: Nettó 3,5 milliót kér, ha minen igaz, 29 elmúlt. Végülis ideiglenesen nem rossz amúgy, de nagyon max 2 éves szerződéssel, mert ő is olyan igazolás lesz, hogy eladni már nem fogod tudni szerintem, valamint mivel van olyan, akit már le igazoltunk, de kifizetni csak jövőre kell, így nem várok nagy mozgást, legalábbis befele jövőre sem. Ha hasonló fizetés szóba jöhetne, én Kiwiort preferálnám a szóban forgó nevek közül, kivéve Sutalo, őt mindenképpen hoznám. Ha ilyen 3-4 milliós fizetéssel csak 1-2 évre keresünk megoldást, akkor amúgy Hermoso tökéletes, ennyivel megkereshetnénk Hummelst is, az olasz bajnokságba még tökéletes megoldások. Vagy egy fiatalabb tehetséget kölcsön-sima opcióval. Simán megoldható a szezon szerintem 2-3 kölcsönnel 1 a védelembe, kettő szélső. Mivel kezdődik a szezon, már teljesen mindegy, hogy mikor érkeznek. De akkor nehogy már egy Sterling kerüljön szóba, mert agyfaszt kapok....

JeetTrader 2024.08.10. 19:53:15

Kopirol tudni valamit? Utoljára elvileg bemenet egy 50-53 milla plusz bónusz ajánlat. Ezek szerint nem fogadták el...

Leram7 2024.08.10. 20:22:37

Todibo helyett Hermoso 2 + 1 évre opciósan, ingyen egy tökéletes transfer. Azért a Diego Simeone védekezési iskola akárhol megállja a helyét.
Sutalo szerintem felesleges, ő kb egy Rugani szint vagy még alatta.

Sterling jó játékos, ő csak azért nem világsztár, mert az utolsó passz és a befejezések nem mennek neki szinte soha. Ő neki itt lehet minden bemenne, de lehet mindent elrontana.
(Egyébként Sterling sem védekezik, csakúgy mint Chiesa szóval, ha ez a pletyka igaz, akkor Chiesa más miatt nem kell)

Rocky80 2024.08.10. 20:37:33

5-ről 2-re csúszott nálam ez mercato jelenleg.

1., hozzányúltunk a kapusposzthoz, ahol nagyjából megvoltunk, plusz a Lengyel nem akar menni se, problémát generáltunk, fizethetjük együtt az összeset ha marad;

2., védelemből Huijsen out és Cabal in, de más poszt a kettő, plusz égető hiányaink vannak mind szélen és mind középen;

3., hozzányúltunk a középpályához; de félkész: a védekező része oké, de mi van a támadó középpályás(ok) részével? Az igazán nagy gond ezzel van!

3., csatárposzton meg kb mindenkit elzavartunk meg eladtunk pótlás nélkül.

Nincs itt rengeteg idő, jövő héten bajnoki, és még a legfőbb igazolás Koop sincs meg! Le lehet maradni k*rvára az elején is, hiába hosszú a bajnokság... Plusz egy egész szezonra szóló félszegséget meg bizonytalanságot össze lehet szedni.

Summa summarum: egy csapatrész sincs teljesen kész, a legjobb helyzet a kapusposzton van talán, de ott meg bőség van meg feszkó.

Tudjátok milyen érzésem van? Mercato elején nekirohantunk az egésznek álló f*sszal hogy ledarálunk posztról-posztra mindent, aztán egyszer csak lelankadtunk és megállt a tudomány... Értek én mindent hogy nincs pénz meg eladások kellenek, de kellett volna B terv is, meg először talán a legfontosabb dolgokhoz kellett volna nyúlni. Tök jó játékos Luiz is meg Thuram is, de a legégetőbb problémáink nincsenek orvosolva. Egyedül Cabal az akinek maradéktalanul örülhetünk.

Szerintem! ;-)

Rocky80 2024.08.10. 20:40:20

@Leram7: más levedlett Sterlingje ide nem kell. Ezek a jó igazolások mint Thuram, Luiz, Cabal, Gregorio. Vagy Koop lesz remélem. Ezekkel mindig csak örök másodikak voltunk akik máshol megunt játékosok. Egy-két kivételtől eltekintve.

Rocky80 2024.08.10. 20:42:54

Hozzátéve, hogy nagyon örülök Luiznak is meg Thuramnak is, nagy értékeink lesznek. Ja, meg Digre is.

Mark Szabo 2024.08.10. 20:48:06

Bocs ha volt már Yildizék 3 milliót kérnek, igy egyenlőre megrekedtek a tárgyalàsok. Ez minden szempontból rossz hir.

Mark Szabo 2024.08.10. 20:49:08

@Rocky80: Egyetértek. Pàr napja pont ugyanezt írtam le. Van még pár hetünk hátha...

Gaben Smith 2024.08.10. 21:00:32

@Rocky80: most egyet ertek veled a multkor azt irtam hogy nem biztos ,hogy jora vezet ez a gorcsos ragaszkodas a Todibo/Koop kettoshoz.
Hozateszem ,hogy eddig a tortentek nem feltetlenul pozitivak ,de meg valtozhat ez es fog is.
Sztem Sterling csak egy ujsagiroi kacsa. Nem ilyen profilokat keresnek sztem.

Del Pybala 2024.08.10. 21:03:14

@Rocky80: 3 kezdo kp megvan 2 kezdo belso vedo megvan annyira nem kell sietni..szelso kell igazan

rabsic02 2024.08.10. 21:10:33

Cancelo már nem opció? Pedig én nagyon örülnék neki. Posztján a világ egyik legjobbja szerintem.

JeetTrader 2024.08.10. 21:11:14

Ha Hermosot akarjuk az se lesz könnyű menet. Állítólag a MU is akarja...vagy ussuk le vagy megint integethetunk neki. Nem nagyon kéne tökölni mert könnyen letolt gatyával kezdhetjük meg a szezont.

Zsupi44 2024.08.10. 21:28:13

Nem mint ha számítana a véleményem,de örülök, hogy nem ide jött Tobido. Olyan ostoba technikátlan erőcenterhalfnak tűnik nekem , abból meg már van egy Bremer.
Én pont ott láttam az egyik nagy problémát , hogy nem volt egy olyan osztogatni is képest picit tecjnikásabb középső védőnk mint Bonucci. Tavaly Allegri Danilo-ra akarta ezt erőltetni ,de Ő ebbe kurva gyenge.
Az is sokszor baszta tavaly a csőröm , hogy szinte minden félidő kezdéskor , amikor mi jöttünk , ment egy hátrapassz , az meg előre baszta a labdát ami 99%-ba vagy taccsra vagy az ellenfélhez ment.
Ezen a szinten már egy hátvédnek is be kell tudni lépnie a támadásépítésbe, ezért lett volna jó Calafiori.
De ha Guardiola egy Akanji-val ezt meg tudja oldani , akkor talán másnak is fog menni.

Rocky80 2024.08.10. 21:39:43

@Zsupi44: miért ne számítana? Lehet felőlem más is, csak legyen legalább Bremer szint.

@Mark Szabo: ez a 3 milliós hír egy katasztrófa... Még egy probléma!

@Del Pybala: melyik középpályás a támadó? Jó lenne már onnan gólokat is rúgni, mert ha a szerb barátodra marad, akkor lehetnek problémák. Ki Bremer társa? Cabalra gondolsz? Akkor ki lesg

Rocky80 2024.08.10. 21:40:18

@Rocky80: *lesz szélen? Kell itt minden csak kapus nem...

Del Pybala 2024.08.10. 21:44:52

@Rocky80: Bremer-Danilo es a kp Thuram-Luiz-Loca/Fagioli

Rocky80 2024.08.10. 21:56:45

Nem mellesleg holnap az Atléticot már verni kéne, bajnoki főpróba! Erre 3 fölötti ránk az odds szégyenszemre...

Rocky80 2024.08.10. 21:59:23

@Del Pybala: ezt ugye nem komolyan írtad...

Danilo? Talán inkább Danilow lenne a találóbb név a teljesítményére. Loca meg a kezdőben?! Még ha Fagiot írtad volna de az se jó igazán mert nem támadó szellemű egyik sem. Honnan jönnek majd a góljaink?

Del Pybala 2024.08.10. 22:11:46

@Rocky80: Danilo volt az egyik legjobb tavaly. Es o a csk. Loca/Fagioli nalam Fagioli kezdene es Luiz lenne elorebb Thurammal. De igazabol Fagioli es Luiz valtogathatjak egymast. Nem azt mondom h nem lenne Koop erosites de igy se vagyunk rosszak.

NagyonJuve 2024.08.10. 22:18:35

@Gaben Smith: di marzio hozta le. Lehet van benne valami

Leram7 2024.08.10. 22:52:26

@JeetTrader: de Ligt 45 + 5 megy MU, Hermosot ha akarjuk, akkor már kb csak Liverpool, és az arabok vannak, akinek még kellhet belső védő.

Wizzurah 2024.08.10. 22:57:59

Danilo-t én is inkább játszatnám már középen igen. Szélre túl lassú, középre is csak ideiglenes, ő lenne a következő majd, akinek mennie kell. Hermosoval ingyen megvagyunk.
Yildiz 19, nem sok az a 3 millió, a szerződése 27-ig van, szezon végén ülnék le vele és ha az idei szezon is jól sikerül, akkor oké. Ha mindenáron most akarnak hosszabbítani, 5 éves szerződés, 2.5 és ennyi. Szerintem csatárokkal megvagyunk, Vlahovic fog kezdeni így is, úgy is. Lehet variálni és van 2 next genes is, szerintem az nem égető poszt, hanem támadó kp 1 és szélre kettő játékos, 1 védő. Máshol szerintem végülis megvagyunk. A védelmet akár ingyen is meg lehet oldani. Még van idő igazolni és kiszórni is, túl nagy a csend régóta, én az újságírok faszságainak a felét sem hiszem el, valami tuti zajlik, amiről nem tud senki sem. Én elégedett vagyok az eddigi mercatoval.

Rocky80 2024.08.10. 23:00:21

@Del Pybala: vakok közt félszemű a király... Lehet az olasz bajnokságban még elpilickázik, de nem ez a szint, Európában megeszik reggelire.

Del Pybala 2024.08.10. 23:11:13

@Rocky80: most buktal vegleg le hogy nem neztel egyaltalan Juve meccseket

Belaera 2024.08.10. 23:30:28

@Rocky80: Tudtommal a legégetőbb probléma a középpálya volt???

babo0410 2024.08.11. 00:11:07

@Victory7: Úgy kell csinálni, mint ahogy velünk akarják. Leigazoljuk Sterlinget, de a Chelsea állja a fizetése egy jelentősebb részét. XDD Amúgy nem vagyok oda az ötletért, hogy Sterling jöjjön, de ha maximum 1-2 évre jön, hát...

Rocky80 2024.08.11. 00:18:44

@Belaera: amúgy az! Amíg nem generáltunk újabbakat... ;-) XD Most pl. a csatársor, mert darabra sem vagyunk meg.

@Del Pybala: jaj, hagyjál már! Nem nemzetközi szint és ezt te is jól tudod. Csak valami miatt beakadt nálad. Van ilyen! :D

babo0410 2024.08.11. 00:21:23

Lacroix-át nem ismerem, nevét hallottam, de semmi egyebet nem tudok róla (Transfermarkt alapján viszonylag fiatal, mert 24 éves, ellenben eléggé hullámzó, és nincs élete formájában), viszont Lenglet olyan gyenge, hogy még! 29 éves, de már most nagyon túl van élete csúcsán. Sőt! Transfermarkt szerint a csúcson 60m volt az értéke, most már csak 10-et ér. Valószínű vele is csak buknánk. Nem ilyen igazolásokat láthattunk Giuntolitól a Napoliban. Ne kezdje most el. Ő nem Marotta.
Ebből a sorból akkor már Kiwiort hozzuk el hátra. Már ha el lehet.

west30 2024.08.11. 00:39:17

Lehet kedvelni Danilot,de hogy vele valaki komolyan szamolna mint kozephatved,az az elkepeszto kategoriaba tartozik,vagy nem latta meg eleteben jatszani.

Zsltrk977 2024.08.11. 02:22:10

@west30: ezen én csak mosolygok, amikor egyesek jönnek ezzel a Danilo középhátvéd szöveggel. Ezt csak Allegri erőltette, de semmi értelme nem volt, mivel Danilo szélső hátvéd ahogy Alex Sandro is az. A csúcs az volt mikor Danilo, Bremer, Alex Sandro hármas voltak a védők. ? Az évszázad vicce... és ez a Juventusnál.
A mercato meg eddig elég gyengécske. Thuram meg Luiz eddig akik komolyabb igazolások. Cabalt meg nem is értem hogy lehetett leigazolni. Calafiori kellett volna nagyon. Az meg szégyen hogy 2 vagy 3 játékost kell eladni hogy vegyünk egyet. Ide jutott a klub. ?

venember83 2024.08.11. 08:15:31

Kell is az erősítés.

Juventus (4-1-4-1): Di Gregorio; Danilo, Bremer, Cabal, Cambiaso; Thuram; Weah, Locatelli, Douglas Luiz, Yildiz; Vlahovic.

Attilio79 2024.08.11. 08:54:01

Bírom, hogy nincs lezárva a mercato és már mindenki ki van, ezért nem kell az elején véleményezni! :)
Gyakorlatilag bármi lehet még, bármelyik játékossal. Örülök az érkezőknek és kevésbé örülök a távozóinknak, azonban ennyi transzferre nincs idő és lecsúszhatunk játékosokról, hiszen ez benne van, főleg, mert nincs elég a kasszában.
Azért lett volna jobb a létszám felettiekkel kezdenie Guintolinak, mert az (lett volna) a dolgosabb, így félő, hogy rajtunk maradnak, a könnyebb és fiatalabb játékosainkat szerezték meg, sajnálatos, de még van idő a mercatoban. A felkészülési időnk viszont kevesebb, úgyhogy az olló zárul, ami lépéskényszert eredményez.
Ilyenkor bele fogunk olyan megoldásokba kényszerülni, amit nem is akarunk.
Meglátjuk, de nincs minden veszve, remélem azért Mottával egyeztetnek, mert a Soulé-saga nem tűnik átgondoltnak.

venember83 2024.08.11. 09:36:46

@Attilio79: "Bírom, hogy nincs lezárva a mercato és már mindenki ki van, ezért nem kell az elején véleményezni! :)"

Én várom Giuntoli és Motta lemondását. Vállalhatatlan az egész.

Attilio79 2024.08.11. 09:45:48

@venember83: Nem rád gondoltam, ha visszaolvasol láthatsz mulatságos dolgokat. :)

bianconeri81 2024.08.11. 10:07:24

Üdv.
Azért azt gondolni,hogy Hermoso ingyen lenne az vicces.
Pedig lehet azért van még csapat nélkül,mert az aláírási pénz igénye felér egy átigazolási díjjal.
A fiatal juventinok eladása is sajnálatos, pedig álma a Pl és a Real...

Ethan Hunt 2024.08.11. 11:47:33

@Attilio79: "Azért lett volna jobb a létszám felettiekkel kezdenie Guintolinak, mert az (lett volna) a dolgosabb, így félő, hogy rajtunk maradnak"

Nem lehet ezt így kiszámolni előre. Amit annyira ajánlgatni kell, arról amúgy is ordít, hogy büdös. De tegyük fel egy pillanatra, hogy júliusban a Juventus szerez 30 milliót valami csoda folytán a perifériaemberekből. Akitől venni akarunk ezek után, az máris nem úgy fogja belőni a játékosa árát, hiszen eddig csak nőtt az igazolásra szánt keretünk. (Szerintem elég csak arra gondolni, hogy járt a Barca, miután kiderült, hogy lesz egy valag pénze Neymar eladásából...)

Ehhez képest a Juve úgy indult neki, hogy van egy limitált büdzséje, amit költhet. Már eleve megcsapolta ezt a limitált keretet a D.Luiz-féle biznisz, hiszen nem kevés pénzt is hozzá kellett csapni a 2 játékoshoz. Aztán Thuram, meg Cabal. Közben Giuntoli szépen megkeresett több potenciális célpontot, gyorsan megállapodtunk a játékosokkal és így lehet mondani az eladóknak, hogy "figyu, a játékos már megállapodott velünk, mi meg ennyit tudunk/akarunk nektek adni". Az eladók húzhatják erre a szájukat, meg keménykedhetnek, de Giuntoli is mondhatja, hogy "oké, nem kötelező nekünk megvenni a játékosotokat, akkor megyünk és megállapodunk XY klubjával, akivel már szintén megegyeztünk" és így ott marad egy csalódott játékos a keretükben, akit majd bosszant, hogy nem engedték el a Juventushoz...

Szerintem Giuntoli megpróbálja kihozni a maxot a semmiből, amink van, mégha kívülről úgy is tűnik, hogy kapkodunk, de szerintem csak arról van szó, hogy még annál is limitáltabbak a lehetőségeink, mint gondoljuk, illetve az kétségtelen, hogy valszeg az eladási oldalon nagyobb bevétellel számoltunk már ilyen idő tájt - gondolván itt Chiesa vagy McKennie eladására, esetleg Szczesnyére - mint amit sikerült realizálni...

Belaera 2024.08.11. 11:48:18

Én ezt a nyavalygást nem értem itt a blogon.
Mit vártatok,hogy habzsi dőzsi lesz?
Nem volt BL,tudta mindenki,hogy nincs geld.
Még 3 hét van a mercato végéig,legyünk már türelemmel uraim!
Giuntoli eddig is remek munkát végzett,de azzal is tisztában kell lennetek,hogy az előző vezetés szárát nem 2 hónap alatt lehet kisöpörni!
Tehét nyugalom és Forza Juve!

Ethan Hunt 2024.08.11. 12:04:55

@venember83: "Én várom Giuntoli és Motta lemondását. Vállalhatatlan az egész."

Már így is akad pár idióta itt-ott, aki Giuntoli- meg Mottaout-ozik...

@bianconeri81: "Azért azt gondolni,hogy Hermoso ingyen lenne az vicces.
Pedig lehet azért van még csapat nélkül,mert az aláírási pénz igénye felér egy átigazolási díjjal."

Azért kétélű ez a fegyver a játékos részéről, mert ahhoz túl jó, hogy 3 hónapot klub nélkül legyen és gondolom az Atlético után még nem levezetni akar, szóval nem érdemes olyan kaliberű klubokat elriasztania, mint a Juventus a fene nagy igényeivel... Szerintem egyébként a 3,5 milliós bérigény korrekt a részéről, mégis mennyi legyen az Atlético volt kezdőjeként, amikor kb. az utolsó értelmes szerződését köti?!

"A fiatal juventinok eladása is sajnálatos, pedig álma a Pl és a Real..."

Ja. Egyébként Huijsenről is az jutott eszembe, hogy azért marha sok holland belső védő nem volt a Serie A-ban, aki igazán bevált volna Stamon meg De Vrijen kívül, már aki így eszembe jut. De Ligtből talán lehetett volna valami végül, de 3 év után is látszott, hogy nem ebben a "közegben" szocializálódott, persze a 3 különböző edzői felfogás sem segített neki...

Attilio79 2024.08.11. 12:06:59

@Ethan Hunt: Eleve hibás a gondolatmeneted, hiszen, amennyiben eladtuk volna Tek, Ds, Kostic, Arthur-t fejenként kb. 3 milláért és még McK-t 10 körül, akkora bevételünk nő, de nincsenek 100 milláink azért.
Itt szerintem a játékosok és a vezetők kommunikációja teljesen félrement az elején és ezt mára orvosolni sem lehet.
Rányomni a piacra a játékosokat meg ennyit ér, kutya nem érdeklődik értük.
McK Aston Villa története is elég komikus.

Szóval nekem eddig csak az tűnik fel, hogy az elején senkinek nem mondták, hogy ennyi volt, aki jelenleg nem képezi a terveket és a játékosaink nem akarnak távozni, ilyen-olyan okok miatt.
Eközben Chiesa meccsszámát tekintve már 15 millát sem ad senki érte, de ő 9 millás fizut szeretne, de miért is?
Szóval nem túl mókás a helyzetünk, de engedjük a kerettel edzeni (őket)... Érthetetlen.
1 év parkolópályát az adott játékos sem akarhat (gondolom).

Rocky80 2024.08.11. 12:09:19

@Belaera: ezt nem lehet kibírni, ezért nyavalygunk! Az elején fel voltunk ajzva csúcs igazolásokkal, utána meg hónapokig! semmi, csak a totyogás, úgy, hogy mindenkivel meg vagyunk állapodva, meg a legfőbb célok meg hiányposztok kitűzve. Ki bírja ezt?!

Ráadásul "legjobb" fiataljaink elpasszolva, a "nemkívánatosak" még itt, a bajnokság a nyakunkon, a féléve hangoztatott meg lezsírozott top igazolásunk Koop, meg még mindig ott... Plusz Todibo meg megunja a várakozást és eligazol... Mindegy hogy jó-e vagy sem, maga a tény meg amit sugallunk: nem várok én már többet ezekre...

Őszinte leszek: van egy nagy múltunk meg egy feltörekvő edzőnk, pár használható játékosunk és kb. ennyi... Se pénzünk, se szavunk, se identitásunk, semmi. Persze hogy türelmetlenül várjuk hogy mindez egy nyár alatt meg változzon... :-)

Amúgy meg ezt magyarázni kell?! XD

Leram7 2024.08.11. 12:40:20

Kean eladása bravúr volt, mindenki örült.

Luiz leigazolása kihagyhatatlan volt, de jobb lett volna ha McK-t tudjuk beletenni. McK egyébként egy bl induló astonnál jobb csapatot nem várhat el. Érthetetlen, amit csinált.

Thuram igazolása szükséges volt, Rabiot távozásával, szerintem ezzel jól is jártunk.

A kapus posztra igazolni nem volt okos, de mivel kölcsön jött így végülis jó, csak a lengyel távozása ugye nem jött össze.

Cabal igazolása érthető, bár picit drágán jött. Valamint arról is volt szó, hogy Akét belerakjuk a transferbe. Eddig minden oké volt.

Soulé és Huijsen eladása egy elkapkodott pazarlás volt.
Ha Souléból jön Gonzalez, akkor sokat nem nyertünk. Soulé véleményem szerint 1-2 év és bőven Nico felé mehet. Azt mondták reset van és nulladik év, ez az igazolás pedig ennek ellent mond.

Én nem akarom még bírálni Mottát és Giuntolit, mivel nem is tudjuk ki és milyen döntéseket hozott meg, így én várok a mercato végéig és kb télig, hogy Motta mit főz ki.

Viszont, ami nekem nem tetszik, hogy 1 hét múlva bajnokság és a fél csapatot száműzték.

Valaki írta itt a blogon, hogy milyen jó hogy nem nyilatkoznak a transferekről, de azt gondolom a tettek beszédesebbek. Itt olyan káoszba kezdtünk, amit nem fogunk tudni megoldani. A klubnak és Mottának is kompromisszumot kell lassan kötnie.

Én nem látom azt most, hogy 4-5 értelmes igazolást le tudunk zárni és el fogjuk tudni adni a nem kívánatos játékosokat. Sőt tragikus esetben már nem lesz nyáron bevételünk játékosokból.

A jelen helyzet úgy néz ki, hogy ha szerencsénk van akkor valahogy nyerünk meccseket.
Como, verona, roma, empoli, napoli az első 5 meccsünk. Ebből a minimum elvárás 11 vagy 12 pont, ami 3 győzelem, 2 döntetlen vagy 4 győzelem, 1 vereség.

gomorra21 2024.08.11. 13:05:03

@Leram7: "Thuram igazolása szükséges volt, Rabiot távozásával, szerintem ezzel jól is jártunk." Szerintem hosszú távon K.Thuram megharározóbb játékosunk lesz, mint D.Luiz.

"Soulé és Huijsen eladása egy elkapkodott pazarlás volt.
Ha Souléból jön Gonzalez, akkor sokat nem nyertünk. Soulé véleményem szerint 1-2 év és bőven Nico felé mehet. Azt mondták reset van és nulladik év, ez az igazolás pedig ennek ellent mond."

Pénzügyileg ég és föld, hogy Souléért beírhatunk egy kerek összeget, míg Nicoért papíron a kölcsönért való összeget kell leírni. Sokkal több tud így lenni a költőpénzünk. Tudásban meg van egy kész támadònk, és eladtunk egy olyat, akit nagy türelemmel kéne nevelgetnünk. Soulé a Romában megkaphatja ezt a türelmet, nálunk nem.

Del Pybala 2024.08.11. 13:26:31

@Leram7: Cabal baromi nagy fogasnak tunik 12m er

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása