Galeno és González a célkeresztben

galeno_porto_mezeben_gesztikulal.jpgA Juventus a felkészülési meccsek végénél jár, hamarosan kezdődik a bajnokság, a keret azonban továbbra sincs készen, hiszen több forrás szerint Cristiano Giuntoli még két szélsővel, egy középpályással és egy középhátvéddel kívánja megerősíteni a keretet.

Giovanni Albanese értesülései szerint a Juventus a hét végén újabb, végső kísérletet fog tenni Teun Koopmeiners ügyében, mivel mindeddig nem sikerült megállapodni az Atalanta képviselőivel.

Gianluca Di Marzio még részletesebb tájékoztatással szolgált, a Sky munkatársa szerint a Juventus nagyon szeretné keretében tudni a Fiorentina szélsőjét, Nico Gonzálezt, miközben a Fiorentina nagyon közel áll Albert Guðmundsson megszerzéséhez. Az argentin támadóért az Atalanta is érdeklődik, ám a bergamóiak még több kérdést ki kell értékeljenek Gianluca Scamacca súlyos sérülése után.

Az Atalanta pozitív döntés esetén kész tőkével fizetni a játékosért, míg a Juventus szeretné bevonni több értékesíteni kívánt játékosának egyikét, így a Tuttosport szerint felmerült Weston McKennie, Arthur Melo és Wojciech Szczęsny neve.

Mindezek ellenére a Juventus tisztában van azzal, hogy a Fiorentina vezetői elsődlegesen nem játékoscserében gondolkodnak, ezért amennyiben a Teun Koopmeiners ügylet meghiúsul, a torinói vezetőség kész inkább Nico Gonzálezbe fektetni a szükséges pénzmennyiséget. Az argentin válogatott visszatért Firenzében, és értesítette a klubot a távozási szándékáról.

Ugyancsak Gianluca Di Marzio szerint a Juventus kész enyhíteni a kivásárlási feltételeken Jean-Clair Todibo szerződésében, mivel eddig nem sikerült megállapodni a Nice képviselőivel ezen feltételek miatt.

Alfredo Pedullà értesülései szerint a Juventus másik kiszemeltje, Galeno legalább három ajánlat közül válogathat, de kész várni a Juventus döntésére, a futballista számára elsőbbséget élvez a Juventus, mivel Torinóba szeretne futballozni.

Nicolò Schira pozitív egyeztetésekről számolt be a Porto szélsőjének ügynöke, Giuliano Bertolucci és a Juventus képviselői között, az olasz klub komolyan érdeklődik a támadóért, míg a Sky Sport úgy tudja, hogy Galeno már rá is bólintott az átigazolásra, most már csak a Porto csapatával kell megegyezni, a portugál klub pedig 30-35 millió eurót szeretne a 26 éves labdarúgóért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5818461873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2024.08.07. 08:17:32

Megvannak tehát a nevek, akkor hajrá Giintoli, mindent bele!
Jó lenne túladni a selejteken is közben.

Juventino86 2024.08.07. 08:22:36

Galeno és Gonzalez is kellene, mert a támadó szélső posztokon sem a keret mélysége, sem pedig a minőség nem megfelelő. Yildiz tehetséges játékos, de szélsőnek lassú, szóval oda mindenképpen kell az erősítés. Weah jól mozgott eddig az edzőmeccseken, de azért én inkább tükörszélsőkben gondolkodnék, nem pedig vonalszélsőkben. Meglátjuk, lényeg, hogy Motta mit gondol. :)

venember83 2024.08.07. 08:31:03

Én nem örülnék, ha megint a Fiort tömné ki a Juve 30-40 millió euróval. Berna, Chiesa, Vlaho, volt bőven bevételük az Öreg Hölgy részéről, s egyik játékos sem váltotta be a reményeket, a lilák mégis igencsak gyakran köpnek Torino felé.

Gaben Smith 2024.08.07. 08:49:25

Nekem a Todibo,Koop ügy egyre budosebb. Legalabb egy honapja megy a cikkezes, hogy tárgyalunk ertuk. Nyilvan az elejen nem volt meg a vegleges toke ,de mar egy ideje tudva levo mi lapul a bukszankban. Tehat ennyi ido alatt odaig illett volna eljutni ,hogy eladjak e ennyiert vagy sem , foleg a franciara gondolok.
Most tenyleg nem ertem min megy a szarakodas.
Az Atalanta egy igazi szarragó csapat.
Nico Gonzalezert , ha cserebe nem visznek el a bálásunkból nem szabad 40 milliot adni. Rajuk kel sozni a kattant amerikait ( legalabb).

Del Pybala 2024.08.07. 10:50:27

Lehet elkene engedni Todibot es Koopot is. Kozeppalyan es a vedelemben igy is megvagyunk.

Leram7 2024.08.07. 11:07:26

Reteguit akarja az atalanta csatárnak.
Koop helyére ott lesz Zaniolo, Ketelaere.

Látva Vlaho szezon eleji formáját és Chiesa mellőzését, nagyon sürgősen kell valaki aki gólt tud lőni.

Ha Todibo és Koop jönnek, akkor nálam inkább Galeno, mint Gonzalez.

JeetTrader 2024.08.07. 12:27:46

Nagyon furcsa, hogy ennyire nem halad ez a Koop/Todibo ügy. pl nem értem miért kellene várni a hét végéig az új ajánlattal, ha egyszer elvileg elsődleges célpont...értem hogy most van egy kis kavarás Scamacca sérülése miatt, de a Todibo ügy ugyanúgy áll...emiatt én lehet inkább kezdem elengedni ezeket, főleg ha héten nem lesz új fejlemény velük kapcsolatban.

Ez a Galeno/N. Gonzalez ügy is érdekes. Jó játékosoknak tűnnek csak most már egyre sürgetőbb lenne felpörögni. Le kell ütni azokat a dealeket amelyek lelehet. Vagy most tényleg arra várunk hogy Chiésat is eltudjuk adni és csak utána ütjük le a dealeket?

venember83 2024.08.07. 12:34:05

@JeetTrader: szerintem nem furcsa, mivel jó ideje, hónapok óta mondják egyes források, hogy nincs több pénz, főleg nem 55-60 millió euró egy középpályásra. Nem voltak meg a szükséges értékesítések, így parkolópályára került sok igazolás.

Wizzurah 2024.08.07. 12:54:04

Koop ügyből szerintem nem lesz semmi, mivel ennyi játékos kell, ő egyszerűen túl drága és szerintem amúgy nem is ér annyit. Todiboért tett ajánlatot visszautasította a Nice és megjelent a porondon a West Ham is érte.
A fiorentinából már én sem szívesen igazolnék, megtettük párszor, mindig beszoptuk... Nem hiszem el, hogy a vezetőségnek ez nem tűnt még fel... Galeno oké és inkább más nevek után keresgélnék, akik olcsóbbak.
Az jelzés értékű és elkeserítő is, hogy a mi játékosainkat senki sem akarja bevonni az ügyletekbe még olcsón sem. Úgy érzem jó sokan ingyen fognak elmenni a szerződésük lejártával.

Glaci 2024.08.07. 14:46:42

A Koop ügylet kapcsán sztem az lehet a háttérben hogy az Atalanta jövő héten játsza a szuperkupát, és addig nem mozdítható. Én arra számítok hogy ezt követően fog minden begyorsulni.

Rikoo 2024.08.07. 14:53:16

@Glaci: Most valami történik, mert az ügynöke ma Bergamóba érkezik.

Mark Szabo 2024.08.07. 15:22:01

Én nem hoznám Galenot, inkább Gnontot. Azért a premier liga és a portugál liga között van különbség!

bulldeo 2024.08.07. 16:24:51

@Mark Szabo: a premier league és championship között is van XD

Mark Szabo 2024.08.07. 16:27:17

@bulldeo: Evertonba tart de az a Championship erősebb mint sok európai első osztály

bulldeo 2024.08.07. 16:44:20

@Mark Szabo: Evertonba tart - Micsoda referencia!
Lehet, hogy Galeno a Portoval a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, de Gnoto magasabb szint, mert ő az Evertonba tart XD
Volt már egy jó kis afrikai olasz csatárunk, aki az Evertonba tartott.
Várjuk meg, hogy ez a Gnoto ne csak az Evertonba tartson, de játszon is pár meccset.

Mark Szabo 2024.08.07. 16:56:50

@bulldeo: Nekem erre nincs időm se kedvem. Nézz utána mi az a premier liga .

Mark Szabo 2024.08.07. 16:58:09

@bulldeo: Ja, mert ha ő is fekete akkor már ugyanazt a pályát fogja befutni? Nincs helye a rasszizmusnak az oldalon.

bulldeo 2024.08.07. 17:15:01

@Mark Szabo: nem kis pajtás, nem azt írtam, hogy azért mert fekete. Afrikai olaszt írtam, afrikai gének, olasz nevelés. Ez nem az a kombó, ami eddig olyan nagy játékosokat adott a világnak. A Premier League-nek meg miért nézzek utána? Egy olyan játékosról írsz, aki nem ott játszik.

Mark Szabo 2024.08.07. 17:23:30

@bulldeo: Ez a stílus amit te képviselsz ez nálam nem nyerő. Hagyjuk.

bulldeo 2024.08.07. 18:17:52

@Mark Szabo: Engem viszont nagyon szórakoztat a stílusod. A tényeknek ez a szellemes, kreatív felhasználása egészen üdítő.

Mark Szabo 2024.08.07. 18:39:32

@bulldeo: Ja én is örülök hogy harmadjára eltudtad kezdeni a mondatot nagybetűvel. Gnonto egyébként nem Gnoto. Minden jó ha a vége jó!

bulldeo 2024.08.07. 18:47:11

@Mark Szabo: amíg az Evertonba tart, addig hívhatják bárhogyan. Majd ha megérkezik, és mutat is valamit, akkor megjegyzem a nevét;)

Mark Szabo 2024.08.07. 18:48:11

@bulldeo: Jó na, van benne valami.

Mark Szabo 2024.08.07. 18:48:59

@bulldeo: Én akkor is inkább annak örülnék ha marad a Chiesa.

Davee78 2024.08.07. 22:09:43

@Leram7: Vlaho formájával sajnos semmi baj nincs ,ö ennyit tud .

gomorra21 2024.08.07. 22:43:07

@Davee78: én hajlamos vagyok azt gondolni, hogy Vlahovic és Yildiz nem annyira passzolnak. Vlahovicnak két vérbeli szélső kéne, aki széthúzza a védelmet, míg Yildiznek egy Mandzukic, aki verekszik a védőkkel, és le tudja készíteni a labdát.
El tudnám azt is képzelni, hogy ha van Koop, akkor Yildiz neki a váltója. Nagy falat az a poszt, de jobban passzol a török adottságaihoz. A szélre inkább olyan játékos passzolna, mint Cuadrado volt, akiben van sebesség, és aki inkább a centert keresi, mint a kaput.
Kellenek a játékosok, akik megteremtik a helyzetet a szerbnek, akkor majd a szerb is felértékelődik. Addig egy szerencsétlen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása