A Next Gen elleni mérkőzés

juventus_vs_next_gen.jpgA Serie C-ben szereplő Juventus Next Gen csapat lesz a Juventus ellenfele ma este Torinóban a várhatóan teltházas mérkőzésen, amelyen a közönség élőben láthat számos új szerzeményt, illetve az Öreg Hölgy feltörekvő tehetségeit.

A felkészülési meccsek sorába ez lesz az utolsó előtti, a mai barátságos mérkőzésen kívül augusztus 11-én lép még pályára a Juventus, akkor majd az Atlético Madrid lesz az ellenfél az Ullevi Stadiumban, Göteborgban.

Ezt követően augusztus 19-től már pontokért játszik majd a csapat, hiszen a Como elleni torinói mérkőzéssel megkezdődik a bajnokság az Öreg Hölgy számára.

A mai mérkőzés 18:30-kor kezdődik, és élőben lesz követhető a klub YouTube-csatornáján, a csapat pedig különleges, a Juventus Creator Lab nevével fémjelzett mezben fog pályára lépni. 

Thiago Motta keretéből kimaradt ezúttal is többen kimaradtak, az átadólistára került Federico Chiesa, Tiago Djaló, Nicolussi Caviglia és Facundo González mellett hiányozni fog a sérüléssel bajlódó Fabio Miretti és Vasilije Adžić is.

Vasilije Adžić edzésen szenvedett izomsérülést, jobb combjának egyenes combizomja sérült enyhe mértékben, a pontos diagnózis felállítása érdekében pedig tíz nap múlva a J|medical szakemberei újabb vizsgálatokat végeznek majd az ígéretes középpályáson.  

Mivel a Juventus két csapata fog összecsapni, a felnőtt keret rendkívül vékony és foghíjas, mindössze 16 főből áll a megszokott 22-23 fő helyett:

Kapusok: Pinsoglio, Di Gregorio, Perin.

Védők: Bremer, Gatti, Danilo, Cambiaso, Cabal.

Középpályások: Locatelli, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.

Csatárok: Vlahović, Yıldız, Weah, Sekulov.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1218461479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2024.08.06. 17:28:07

16 fős kerete a Golinak volt, amikor ott játszottam. :)
Elkann megfejelte a Serie A-t, de nem baj, most melyik Juventusnak kellene drukkolni, ezen a meccsen? :)

gomorra21 2024.08.06. 17:34:14

Tökös húzás volt kizárni a Continassából a nem kívánt játékosokat, de azért elég pikáns, hogy konkétan nincsen cseréje a támadóinknak, miközben Chiesa, Milik, Kostic hármasra nincsen vevő, és az áruk egész biztos, hogy így csak csökkenni tud.
Felfújtuk magunkat a nyár elején, mint a béka, csak nehogy valaki poénból cigit nyomjon a szájunkba.

gomorra21 2024.08.06. 17:44:04

Di Gregorio, Bremer, Gatti, Danilo, Cambiasso, Locatelli, Thuram, Weah, Douglas Luiz, Yildiz, Vlahovic
www.facebook.com/photo?fbid=1040917454048655&set=pb.100043912310094.-2207520000

Rocky80 2024.08.06. 17:44:10

Csak a győzelem az elfogadható! XD

Del Pybala 2024.08.06. 17:47:00

1 pontot jo lenne elhozni legalabb

Rikoo 2024.08.06. 18:24:32

Elég kínos ez a Britney-s playback XD

Del Pybala 2024.08.06. 18:33:46

Peeters-t ajanlom figyelmetekbe a next genbol...valamifele idegi betegseg miatt lebenult es egy evet ki kellett hagynia. Baromira tetszett a jateka par evvel ezelott.

Pogboom 2024.08.06. 18:47:21

Ezt a Locatellit meg Vlahót el kellene engedni ilyen Frabottásan, mert kiráz tőlük a hideg :(

Del Pybala 2024.08.06. 18:53:34

kiraz a hideg vlahovictol...

Mark Szabo 2024.08.06. 18:54:01

Tetszik a felállás, a csapat és hogy Weah több szerepet vállal.

Rikoo 2024.08.06. 19:02:50

Micsoda kidolgozott akció és klasszis befejezés.:D

Del Pybala 2024.08.06. 19:10:30

locat kifutyultek...alig varom h belole is lassunk legalabb 5 milliot mikor eladjuk a serie B be

Mark Szabo 2024.08.06. 19:28:26

Na az gól volt! Szép!

Rikoo 2024.08.06. 19:29:58

@Del Pybala: Ő lett a kapitány helyettese idén.

Del Pybala 2024.08.06. 19:32:43

ja tudom...nemtom hogy lesz az a padrol

Mark Szabo 2024.08.06. 19:36:47

Hát Vlahovic most mit mondjak?

természetes alapú logaritmus 2024.08.06. 19:42:17

@Mark Szabo:
Egy jó edzővel, egy jó taktikával és egy jó kiszolgálással 25 bajnoki gól. :D

Rikoo 2024.08.06. 19:47:34

@természetes alapú logaritmus: Csak ne a mai formájában játszon, mert ez valami vállalhatatlanul sz@r volt.

Leram7 2024.08.06. 19:48:57

A meccset félszemmel néha néztem. Nekem sokminden így nem jött le.

Thuram gólja nagyon szép volt.

Rikoo 2024.08.06. 19:51:21

A stadionban voltak olyanok, akik minden labdaérintésénél fütyülték Locatellit.

bulldeo 2024.08.06. 19:56:29

@Rikoo: az ultra egy kifejezetten nevetséges állatfaj.

Del Pybala 2024.08.06. 19:58:56

@Rikoo: jol tettek...egyre tobben lesznek a szezon folyaman

Andras74 2024.08.06. 19:59:32

@Pogboom: Allegri fogja vissza őket. Maxi miatt nincs önbizalmuk.

Majd, ha jön egy új edző, egyszeriben megtáltosodnak.

Az előző szezonban végig ezt hallgattam. Várom hát a csodát!

bulldeo 2024.08.06. 20:04:57

@Andras74: szerinted Locatelli olyan stílusban játszott ma, mint tavaly?

Rikoo 2024.08.06. 20:15:09

@bulldeo: Nem, de sajnos még rosszabb volt ezen a 3 barátságos meccsen, mint tavaly...
Mottának jár a tisztelet, hogy nem cserélte le és lehozta Danilot, hogy átadják neki a karszalagot.

x.com/ForzaJuveEN/status/1820869460531511362
x.com/BianconeriZone/status/1820868107654602868
x.com/juvenewslive/status/1820874993804161274

bulldeo 2024.08.06. 20:26:59

@Rikoo: tavaly le volt cövekelve, és csak hátra passzolt, Mottánál elkezdett előre menni. Értem én, hogy betaláljátok, de ez már olyan, mint amikor a srácok mindig ugyanazt a gyereket bullyngolják. Ha nektek ez élvezet, akkor hajrá XD

"Mottának jár a tisztelet, hogy nem cserélte le és lehozta Danilot, hogy átadják neki a karszalagot."
Ezt úgy írod, mintha Motta, aki a fél keretet kib*szta, Locatellit megszánta volna. Mindenkivel g*cizik, de a nyomorékkal elnéző. Ez egészen abszurd. Motta lenne az első, aki leküldené az olaszt, ha nem azt csinálná, amit kér.

Del Pybala 2024.08.06. 20:31:13

@bulldeo: locatelli nem Juve szint. Ennyi.

Attilio79 2024.08.06. 20:36:28

@Del Pybala: De, mert Motta ragaszkodik hozzá! :D

Leram7 2024.08.06. 20:38:55

@Del Pybala: Én szerintem nincsen értelme kifütyülni a saját játékosodat a teljesítménye alapján, ettől biztos nem lesz jobb. Max nem tapsolod meg.

Ez alól kivételek az olyan parasztok, mint Vinicius, Balotelli, stb akik gusztustalanul viselkednek a pályán, na őket ki kell fütyülni.

Rikoo 2024.08.06. 20:43:03

@bulldeo: Jah hát én nem bántom, még kedvelem is. Szimplán csak a vak is látja, hogy közelében nincs ahhoz a szinthez, mint amit egy minőségi Juventus játékostól elvárna az ember.
Igen, előrébb játszott, pont ezért mondom, hogy még rosszabb is volt, mint tavaly. Semmi keresnivalója a pálya azon részén. Dinamikája, technikája és játékintelligenciája sincs meg hozzá.
Allegrinél jobban játszott középen, igaz hogy az is extrán kevés volt.

Nézd, lehozta Thuramot aki fényévekkel jobb volt, még lőtt egy gyönyörű gólt is. Mégis mivel lehet magyarázni, hogy megint fent maradt Lcoatelli, aki ma is egy nagy 0 volt és folyamatosan elveszítgette a labdákat és lassította a játékot.

Egyátalán nem értek egyet azzal, hogy a hazai közönség már évek óta fütyüli őt, de azt nem lehet mondani, hogy véletlen lenne. Más játékost nem is tudunk mondani, akire ennyire pikkelne mindenki.

Andras74 2024.08.06. 20:48:32

@Rikoo: én amúgy nem pikkelek Locatellire, viszont nem várok tőle jelentős szintlépést, ahogy Vlahótól sem. Ez pedig nagy baj a Juventusnak.

dringo 2024.08.06. 20:52:56

Mi értelme kifütyülni a saját csapatod játékosát? Ettől nem fog elpattanni tőle a labda? Vagy ettől el fog igazolni? Csak véglegesen lelökik ezzel a lejtőn a saját játékosnkat a szurkolók!

Meccs végén az EGÉSZ csapatot kifütyülni rendben van, ha nem tettek meg mindent a pályán. Egy játékost csak akkor szabad kifütyülni, ha feltűnően sétálgat és leszarom stílusban játszik! Locatellinél nem ez a helyzet, egyszerűen csak nem elég jó játékos! A kifütyülés hatására csak még rosszabb játékos benyomását fogja kelteni.

Megkérdezném egyébként, hogy a szurkolóknál mitől lett szent tehén Vlahovic? Ugyanúgy minden labdát eladott, mint Locatelli, de őt valamiért imádják az ultrák. Hozzáteszem, őt sem lenne helyes kifütyülni, mert neki sem a mentalitásával van a baj. De mitől más a két játékos megítélése, ezt nem értem.

venember83 2024.08.06. 21:13:27

@Del Pybala: a fizetésével őt sem lenne könnyű értékesíteni.

RunnerLaca 2024.08.06. 21:43:46

Közben Soule már be is talált a Roma barátságos meccsén.. Kár volt eltekozolni aproert...

bulldeo 2024.08.06. 21:48:38

@Rikoo: érdekes, szerintem össze kell rázódnia a védelemnek és a középpályának, de nem érzem, hogy ott lesznek az alapvető gondok. Már látszik az edző elképzelése, de sok idő kell még, hogy beépüljenek az automatizmusok. Az egy másik kérdés, hogy a jelenlegi középpálya ha összeáll, akkor sincsen az inter középpálya szintjén. Nyilván fel lehet tenni a kérdést, hogy Motta miért a suta Locatellit tartja a pályán. Gondolom az egész Motta játéknak egy fontos eleme, hogy a játékosok rizikót vállalnak, és elhagyják a posztjukat, és kell középen egy ember, aki érzi, hogy mikor merre kell mozognia, hogy működjön a rendszer. Lehet, hogy a technikája és a dinamikája gyenge, de nem hiszem, hogy a játékintelligenciája is az lenne. Akkor nem ő lett volna Allegrinél az érinthetetlen, és Mottánál sem lenne vice-captain.

Viszont a támadóharmadban sokkal nagyobbak a hiányosságok. Van összesen három hadrafogható játékosunk, és én egyiket sem érzem húzóembernek. Vlahovic nem elég sokoldalú, Yildizben nagy potenciál van, de én tőle nem várom, hogy a hátán vigye a csapatot, nagyon el tud tűnni. Neki kellene egy hasonló kaliberű váltótárs, aki miatt nincsen rajta nyomás. Weah pedig nagyon bájos, hogy van, és hogy Motta szélsőként tudja használni, de ha valaki, akkor ő az, aki nem kezdő szint.

Attilio79 2024.08.06. 22:22:22

@RunnerLaca: Azért azt tegyük hamar hozzá, hogy Soulét Allegri is kölcsönbe küldte és Motta sem számolt vele, gyakorlatilag egyiknél sem volt helye és a sportigazgatónk sem marasztalta.

Wizzurah 2024.08.06. 22:51:22

A 25.6+4 a apró? Ja oké. Egy angol harmadik ligás csapat ellen szerzett egy gólt. Mennyivel növekedhet valakinek az értéke azért, mert ilyen meccsen lő egy gólt? Vagy nem értem...

Shyr Kahn 2024.08.06. 23:02:35

@dringo: "Ugyanúgy minden labdát eladott, mint Locatelli" - Loca nem adott el minden labdat. Nem egy labdazsonglor es a hirtelen fordulasok/cselezesek sem az O mufaja, de nem passzolkt azert kozel sem olyan rosszul, mint Vlaho.

Ami Motta focijat illeti, mindig megadja az idot az onbizalom felszedesere azoknak a jatekosoknak, akikben lat fantaziat. Az onbizalom iszonyat fontos nala (lasd az edzoi dolgozatot, amit mar korabban betettem) es nem fogunk igy olyat latni, mint amit Allegrinel, aki betette a fiatalokat, hogy sanszosan a merkozes hibajat kovessek el es ezzel elveszitsek a maradek onbizalmukat is.

A kifutyules primitiv dolog. Voltak szurkolok, akik egy ido utan azert megtapsoltak. Kell nehany empatikus ember is a lelatora (na nem azert mert olyan rossz jatekos, hogy szanni kellene, hanem eppen ellenkezoleg, azert kell szanni, mert nem erdemelte meg a kifutyulest... nem jatszott borzasztoan rosszul, bar ketsegtelen, hogy vetett hibakat).

Ami a merkozest illeti, egy kis tingli tangli egy orat lattam, de az irany szepen lathato volt.

Thuram, Douglas, Yldiz es Weah (csak jol lattam en, hogy van benne potencial) vitte nalam a primet, de meg kell dicserni hatul a vedoket is. Igaz a NextGen ellen nem volt tul sok dolguk.

Di Gregorio merfoldekkel jobb kapus volt, mint Pinsoglio a masodik felidoben. Mondjuk ez el is varhato, de amikor O volt hatul, kifejezetten szepen passzolgatott hatul a vedokkel. Ha igy folytatja, akkor azt mondom megerte levaltani TEK-et, akit egyebkent kedvelek (csak a fizujat nem igazan).

Rocky80 2024.08.06. 23:43:35

Remélem Locatelli nem az új Juventus Khedirája lesz... Egyik szurkoló sem játszatná, mégis minden edzőnél alapember. :D

Leram7 2024.08.06. 23:53:05

@Rocky80: Locatelli nem lehet jelenleg alapember.

Thuram, Luiz, Koop?, Fagioli meg kell előzzék a sorban. Aztán van 60 meccs a szezonban és ha küzd akar, bizonyít, akkor játszani fog.

Én szerintem a versenyhelyzet kell megmutassa mennyi van benne, ugyanis elég kényelmes helye volt a kezdőben olyan leharcolt középpáylánk volt.

delpi0823 2024.08.07. 00:47:32

@Rikoo: Locatelli nem is lesz kezdo ha mindenki rendelkezesre all,kiegeszito embernek meg tokeletes lesz.Fagioli,Douglas Luiz,Thuram na meg ha jon Koopmeiners is,nem hinnem hogy kezdokent szamolna vele Motta.

Rikoo 2024.08.07. 01:27:31

Locatelli olyan mértékű bántásokat kap, hogy deaktiválta az X fiókját és Instagramon is limitálta a kommentelés lehetőséget.

Hiribi27 2024.08.07. 03:51:48

Ma azt mondom, hogy ez a sörmeccs semmit nem számított. 4 lyuk van legalább a kezdőcsapatnál. És Motta is egy rossz vàlasztás. Tartom magam ehhez az àllásponthoz.

Zsupi44 2024.08.07. 04:54:19

Tavaly egész türhető volt a csapat a felkészülési szezonban aztán egy kalap szar a szezonban.
Én így EB után és egy hosszú szezon előtt megvárnám az első 4-5 fordulót mielőtt ítéletet mondok...

Rocky80 2024.08.07. 06:22:29

@Rikoo: ez nyilván sajnálatos, de egyszerűen üvöltünk a csávóról hogy ne!, ne!, ne játszasd, könyörgöm!; erre kint hagy fent Motta is? Őt... Ennyi pszichológiai vagy mittudomén empatikus vagy bármilyen érzéke lehetne neki is, hogy egész meccs alatt fújolják, biztos nem fog dobni rajta...

Ha nincs szeme az edzőnek, majd eldönti a nép hogy ki játszhat, ha őrületbe kergeti! XD

Amúgy meg most jövök a másik általánossággal: profi sportoló nem kis pénzért, ezeket bírnia kell. Lásd Bonuccit nem zavarta még az se amikor gólt rúgott ellenünk, még meg is ünnepelte! Mentálisan kemény, tökös gyerek, vezér, ilyenek kellenek a csapatba! Ja, várj! XD

Rocky80 2024.08.07. 06:28:18

@Rikoo: amúgy meg ha tökösek vagyunk és végre rendet rakunk és Chiesanak is megmondjuk a frankót kerek perec; akkor lehet Locatellit is el kéne már hajtani a f*szba... Ami nem történik meg valami miatt, lehet felőlem juventino vagy bármi, ha szinten aluli, szinten aluli. Rugani ezerszer! jobban megérdemli a csere státuszt mint ő.

Valaki másnál ezerszer fel lett emlegetve hogy vannak kedvencei és kirobbanthatatlanok, nehogy Loca is ilyen legyen Mottánál... Könyörgöm! (nyilván még korai ezt kimondani)

Attilio79 2024.08.07. 08:11:01

Ezek a felkészülési meccsek semmit nem jelentenek és csak fél szemmel érdemes nézni!
Gyakorlatilag a keret sem teljes és az edzések hatékonysága sem mérhető.

Tartom magam ahhoz, hogy az első 10 éles meccs után érdemes véleményt formálni, most még bármi lehet, bárkivel.

venember83 2024.08.07. 08:28:06

@Rocky80: "Rugani ezerszer! jobban megérdemli a csere státuszt mint ő."

Játsszon Rugani Loca helyett, ha úgy hozza a sors, azt mondod?

NewJuve1986 2024.08.07. 08:33:34

@Hiribi27: Én is tartom magam, hogy koppanni fogsz! ;)
A jelenlegi top 5-6 edzőn kívül, Motta a legjobb választás!!
Zidan nak, mikor kellett felépítenie egy teljesen új, részben ifikre épülő csapatot, ha ennyire Őt hoztad volna?
A fullos Madriddal jó volt, de miért vagy benne biztos, hogy itt ebben a helyzetben, jobb lenne mint Motta, aki egy alsó középből BL indulót csinált?
Ilyen szempontból, mi jelenleg sokkal jobban hasonlítunk a Bologna hoz, Mint ahhoz a 3 BL győztes Madridhoz!
Azt meg, hogy miért nem látod a taktikai fejlődést, amit Motta már bele hozott a csapatjátékba(pedig még csak 3 edző meccs volt, ami tényleg csak a felkészülésről, tesztelésről szól) végképp nem értem!
Ez alapján, tényleg nem értem miért ragaszkodsz ahhoz, hogy Motta rossz választás... A jelenlegi teljesen lényegtelen eredményeken kívül, tudsz bármi értelmes érvet az állításodra?

Salamon Kristóf2 2024.08.07. 10:49:25

@Rikoo: Még a vak is látja, hogy ma jól játszott. Sokkal jobb mintha hátul lenne. Én nem nagyon emlékszem arra a részre, hogy folyamatosan eladogatta a labdát.. biztos volt ilyen de ez akkor is túlzás.

Leram7 2024.08.07. 11:00:27

@Rikoo: Ez szomorú, nem értek egyet azzal, hogy bántják. Kezdőcsapatba ugyanakkor nem tudom elképzelni, hogy befér.

Viszont saját játékost nem szabad kifütyülni a teljesítménye alapján, kivétel ha Balotelli féle viselkedései vannak.

Andras74 2024.08.07. 12:11:53

@Hiribi27: ha ez a kezdő lyukas, akkor mi volt tavaly ilyenkor?
Nekem sem kedvencem Motta. Viszont adjunk neki esélyt és bízzunk abban, h lesz miért megkedvelni!

gomorra21 2024.08.07. 12:21:10

@Rocky80: annyiban nagyon jó a párhuzam, hogy Khedira sem az elképesztő technikai tudása miatt volt kezdő, hanem mert mindenkinél jobban értette az edző elképzelését.

Rikoo 2024.08.07. 13:27:40

@bulldeo: Oké, de erre ott van Thuram, mint láthatjuk. Óriási területet képes felügyelni, szerintem hatalmas igazolás ő a középpályára. Sokkal nagyobb erősség lehet, mint korábban gondoltam.
Nem csak feltétlenül a dinamikájával és technikájával van a gond, hanem fejben is rohadt lassú.
Egyszerűen nem gondolkozik előre, le van maradva a lehetőségekről. A streamen is hallható, hogy mindig akkor fütyülik a bajnokikon, amikor nem veszi észre a lehetőségeket és oldalra vagy hátra passzol.

www.youtube.com/watch?v=CQ8wOnnZiEg
Ez egy nagyon jó interjú. Zidane és Messi beszélget, szóba kerül ez is, amiről beszélek.

Egyébként érdekesség, hogy Thiago Motta és Allegri is hasonló stílusban játszott, mint Locatelli. Szóval mondhatni, hozzájuk ő áll a legközelebb játékosként a keretből.

Attilio79 2024.08.07. 13:29:08

@Andras74: Miért nem a kedvenced?
Mert edzőként itt még semmit nem tett, úgyhogy nincs okunk még bírálni véleményem szerint.
Az Interes múltja pedig a múlt, ahogy Conténál is a Juvés múlt, ezt el kell fogadni.

Rikoo 2024.08.07. 13:29:34

@bulldeo: Bár szerintem a napnál is világosabb, hogy Thuram és Douglas Luiz elé egy támadó középpályás kell.
Kell valaki Vlahovic mögé, aki helyzetbe tud kerülni, jó a rugótechnikája és tud érkezni a második hullámban, ha a szélsők megverik az védőjüket 1-1-ben.

Rikoo 2024.08.07. 13:35:43

@Andras74: Az egész egy nagy lyuk volt.

Rikoo 2024.08.07. 13:39:00

@Salamon Kristóf2: Attól függ mi az elvárás. Magához képest lehet jól játszott, bár szerintem tud ennél jobban, láthattuk a PSG elleni hazai BL meccsen is. Mondjuk talán pont az volt a peak-je.
Teljesen le van épülve, nem tudom innen van-e visszaút. Az biztosan nem segít, hogy a közönség még belerúg egy földön fekvő emberbe is...Szerencsétlennek épp elég probléma, hogy lemaradt az EB-ről.

bulldeo 2024.08.07. 14:12:28

@Rikoo: a mi szélsőink max. az alsóházi csapatok védőit képesek verni 1v1-ben. A napnál is világosabb, hogy először arra kell költeni.. ;) Egyébként a nagy támadóközéppályás célpontunk kb. 1 éve támadóközéppályás. Értette, hogy Gasperini rendszerében hogyan kell vinni azt a posztot, de azért neki nem ez van a vérében. Instant javulást tőle nem értem, hogy miért vártok. Legalább egy jó EB lenne mögötte..

Maga Gasperini lepődne meg a leginkább, hogy a technikás, szambázó mozgású Luizt alá akarjuk rendelni a kissé darabos Koopmeinersnek. Szerencsére Mottánál annyira fluid a rendszer, hogy úgyis a helyére kerülnek a dolgok. Én bőven el tudom képzelni, hogy Koopeiners leigazolásával idővel a holland vándorolna vissza, és a brazil előre. Arról nem beszélve, hogy Luiz nem annyira jeleskedik a védekezésben.

Rikoo 2024.08.07. 14:24:50

@bulldeo: Igazolni kell a szélekre, ez teljesen egyértelmű.
Az Alkmaar-nál az utolsó 3 szezonjában 41 gólt lőtt összesen, szóval szerintem ő olyan b-t-b középpályás volt már akkor is, akinek elsősorban a támadással kellett foglalkoznia.
De igazából már önmagában a rugótechnikája óriási erősítés lenne számunkra.
Örüljünk neki, hogy nem játszott az EB-n, akkor végképp semmi esély nem lett volna leigazolni. Most legalább minimálisan van rá esély.

Teljesen mindegy mennyire darabos, ha ennyire jó a rugótechnikája. 30 méteren belül neki már gólhelyzetnek minősül, ha tisztán tud lőni.
Meg igazából folyamatosan mozgás van a középpályán, szerintem a Thuram-Douglas Luiz-Koopmeiners hármas európai szinten is top5 minőség lenne, még a Bayern München középpályájánál is magasabb minőséget képviselne.

bulldeo 2024.08.07. 15:07:04

@Rikoo: van az a csapat, amit tegnap láttunk, és érdemes lenne rangsorolni, meg eldönteni, hogy melyik csapatrészbe akarunk még idén invesztálni. Todibo+Koopemeiners+2xszélső+ cserecsatár.. szerintem ez irreális, de majd meglátjuk. Én a forrásokat a támadókra fordítanám. Értem, hogy Koopemeiners még egy pluszt jelentene, de máshol meg bődületes mínuszok maradnának a csapatban.

Rikoo 2024.08.07. 15:31:54

@bulldeo: Az lenne a legjobb, ha Chiesa és Milik maradna. Jöhetne Todibo, Koopmeiners, egy támadó szélső és valaki Danilo mögé, mert Savona nem megoldás...

venember83 2024.08.07. 15:39:15

@Rikoo: "Az lenne a legjobb, ha Chiesa és Milik maradna."

Ámen.

bulldeo 2024.08.07. 16:20:43

@Rikoo: igen, az egy másik szitu lenne. Én eddig ennek nem láttam a jelét, de hátha valóban történik egy fordulat, és maradnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3452) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4234) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása