Nicolussi Caviglia a Veneziánál, Barbieri a Cremonesénél folytatja

nicolussi_caviglia_hans_juventus.jpgA Juventus megválik két fiatal játékosától is, Hans Nicolussi Caviglia a Venezia csapatánál, míg Tommaso Barbieri a Cremonese együttesénél folytatja pályafutását, s a torinói klub 8 millió eurós bevétellel számolhat majd a két üzletkötésből.

Sokáig úgy tűnt, hogy Nicolussi Caviglia, aki a Perugia, a Parma, a Sudtirol és a Salernitana kötelékében is szerepelt már, újra kölcsönbe kerülhet, azonban Alfredo Pedullà beszámolója szerint a Juventus végül úgy döntött. véglegesen túlad a fiatal játékos játékjogán, amiért az élvonalba frissen feljutó Venezia 4 millió eurót, valamint 1 millió euró bónuszt fizet majd. 

A 22 életévét hamarosan betöltő Barbierit a nyár során hírbe hozták a Verona és a Venezia csapataival is, végül azonban úgy tűnik, hogy végül a Serie B-ben szereplő Cremonese lesz számára a következő állomás, amely 2 millió eurót, valamint 1 millió euro bónuszt fizet majd a fiatal védőért.

Barbieri az előző szezont kölcsönben, a Pisa játékosaként töltötte.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6318460969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2024.08.05. 22:21:36

Úgy látszik Gountoli most azt a módszert követi mint amit régen a Rigó utca nyelvvizsgak esetén kellett. Kezd gyorsan a kvizt azokkal amit egyből tudsz aztán majd elidozol a maradekkal...:))

Attilio79 2024.08.05. 22:26:52

Na, erről van szó, míg a nagycsapatból eladhatatlanok a játékosok, addig apróért mehetnek a Next Gen-esek.
Számolta eddig valaki, hogy mekkora bevétel volt a fiatalokból? (és mennyi a nagy csapat játékosaiból?)
Mi lesz, ha elfogynak onnan a játékosok? :)
Mc, Arthur, Tek, Kostic, DS, Rugani, Chiesa(?) eladások mikor lesznek mester?

Lanzafame 2024.08.05. 22:29:06

@Attilio79: amikor lesz igény ezekre a (elnézést) hulladékokra és kiégett roncsokra, tisztelet a kivételnek (Szczesny).

Attilio79 2024.08.05. 22:35:39

@Lanzafame: A mercato elején azt mondtam, hogy ezekért (+ Illing) lehetne kapni 30 millát, de akciósan kell meghirdetni őket, csak azóta azok akik vitték volna őket már beszereztek másokat, szívás.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Guintoli milyen mercatot hoz nekünk...

Attilio79 2024.08.05. 22:40:01

@Attilio79: Ja, Chiesa és Rugani akkor nem volt benne, viszont Milik igen.

Rikoo 2024.08.05. 22:43:00

Közben Arthurral tárgyalásokat folytat a Leicester City és az Everton is.

@Attilio79: Az az igazság, hogy ezeknek a játékosoknak a bruttó bérétől megszabadulása is azt jelenti, hogy 2 minőségi játékos tud érkezni.

Rikoo 2024.08.05. 22:47:12

Illetve Di Marzio szerint a Roma nem mondott le Chiesa megszerzéséről sem, viszont a játékos akarata továbbra is kérdéses. A Roma egyébként Galeno megszerzésén is gondolkozik Soulé és Dovbyk leigazolása után.

Leram7 2024.08.05. 23:37:10

Úgy volt Caviglia ára 8M, szépen lassan bármennyit adnak eladóak lesznek a játékosaink úgy tűnik.

Én őt speciel sajnálom 4 + 1M, amit kapunk érte nem lesz hasznunkra, ennyiért inkább kölcsön adtam volna, hátha emelkedik az értéke.

Hol van Todibo, hol van Koop?
Ki lesz a 2 szélső?
Ki veszi meg Chiesat? A többieket?

alexGicamo 2024.08.06. 03:52:20

Elég szomorú, hogy így elaprózzuk őket, de tudom, mindenki annyit ér, amennyit megadnak érte ...

venember83 2024.08.06. 05:16:35

@Rikoo: csak éppen nem biztos, hogy a Juve tényleg megszabadul a teljes bruttó bérüktől, mert pl. Arthur és Szcz olyan bérrel rendelkezik, amit egyik kisebb érdeklődő sem tud teljesen átvállalni/elfogadni. Oké, a Juve pénzügyileg rossz helyzetben van, de mostanában több angol, portugál és francia klub is kénytelen meghúzni a gatyamadzagot, s ezért szóba sem jöhet az utóbbi két játékos bruttó 7-8-9 millió eurós bére. Pedig jó lenne megoldani pl. Arthur ügyét, mert az ő szerződéséből is 2 év van még hátra...

bianconeri83 2024.08.06. 09:53:56

@venember83: Még 2 év? Jesszus. Hány éve nem játszott Juve mezben, hogy még mindig van 2 év a szerződéséből? Emlékeim szerint legalább 2 éve le van passzolva...

venember83 2024.08.06. 10:13:05

@bianconeri83: az elmúlt évet a Fiornál töltötte kölcsönben, de ehhez szerződést hosszabbított a klub a játékossal, így 2026 nyaráig érvényes a szerződés.

Mark Szabo 2024.08.06. 10:28:10

@Rikoo: A Romának nagyon jó mercatoja van.

Mark Szabo 2024.08.06. 10:28:53

Én nem örülök ennek hogy a nextgen 2/3-át eladjuk.

gomorra21 2024.08.06. 11:55:46

@Leram7: A 8 millió nagyon jó árnak tűnt, de kérdés, hogy melyik csapatnak jelent erősítést Nicolussi, és annak van-e annak 8 millája. Abszolút egyetértek a kölcsönnel, én is ezt éreztem a járható útnak. Ha van benne potenciál, egy középcsapatnál mutathatott volna valamit.
Az viszont érződik, hogy nagyon kell most a pénz, és minden millióért lehajolunk. 4-5 millió plusszal pont betolhatjuk az Atalantának a megfelelő ajánlatot Koop-ért.
Szerintem a tanulság az, hogy rossz volt az Allegri féle konstrukció, hogy egy bő keretben megfelelő játékperc nélkül csücsülnek a padon játékosok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása