Az Al-Nassr Bentót szerződtette Szczęsny helyett

szczesny_wojciech_kapufat_tamasztja.jpgAlfredo Pedullà részletes beszámolója szerint a szaúdi egyeztetés Wojciech Szczęsny kapcsán lezárult. A gondot nem gazdasági tényezők jelentik, az Al-Nassr képviselői egyszerűen nagyobb lelkesedést és eltökéltséget vártak, miután 20 millió eurós bért ígértek a kapusnak. Ezért inkább a brazil Bento felé fordultak. A Monza így reménykedhet a lengyel kapus ügyében, ám a Juventus nem sürgeti a megegyezést, az Öreg Hölgy inkább kivár, mielőtt elkötelezné magát a bérhez való jelentős hozzájárulás mellett. A szaúdi átigazolás lehetősége viszont Wojciech Szczęsny esetében egyértelműen megszűnt.

Gianluca Di Marzio egy újabb nevet említ a Juventus vonatkozásában, Albert Guðmundsson nevét. A Genoa csatára iránt az Inter mellett a Juventus is elkezdett érdeklődni, s mindkét klub ugyanazon átigazolási feltételekben gondolkodik, a játékos egy drága kölcsön keretében csatlakozna, megközelítőleg évi 10 millió euróért, kivásárlási ára pedig megközelítőleg 15 millió euró lenne.

Ugyancsak Gianluca Di Marzio számolt be Matías Soulé helyzetéről, akivel sikerült megegyeznie a Romának, és hamarosan a fővárosiak egy 25 millió euró körüli ajánlatot fognak továbbítani a Juventusnak. Alfredo Pedullà értesülései szerint pedig a Leicester egy 30 millió eurós átigazolási díjat ajánlott az argentin játékosért, s ez további 5 millió euróval emelkedhet egyes feltételek teljesülése esetén. A Roma még nem küldött ajánlatot, de a Juventus szempontjából mindkét klubbal szemben ugyanazok a pénzügyi elvárások.

Nicolò Schira úgy tudja, hogy Thiago Mottának nagyon tetszik Hans Nicolussi Caviglia teljesítménye a nyári felkészülés első napjaiban. A középpályás mindent megtesz, hogy keretben maradhasson annak ellenére, hogy számos ajánlata van, például vinné őt a Velence, a Como, a Lecce és a Parma, de külföldről is vannak megkeresések.

Alfredo Pedullà közvetlen egyeztetésekről számolt be a Nice és a Juventus között Jean-Clair Todibo kapcsán, aki első számú opció lett a védősorba Thiago Motta számára. Jakub Kiwior soha nem merült fel, és egyéb játékosprofilok sem jelentettek valós opciót a mester számára.

A Corriere dello Sport szerint az Everton érdeklődik a Juventus két várhatóan távozó játékosa iránt. A Mersey-parti klub leigazolná Arthur Melót és Weston McKennie-t, de a sokszor távozók között említett Fabio Miretti végül keretben maradhat, állítja Romeo Agresti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2318447987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2024.07.17. 07:53:02

Albert Guðmundsson remek igazolas lenne...

"Thiago Mottának nagyon tetszik Hans Nicolussi Caviglia teljesítménye a nyári felkészülés első napjaiban" - a Youtube csatornan valoban lattam, hogy megpaskolta a vallat egy edzes utan. Lehet O is marad a fiatalok kozul?

venember83 2024.07.17. 08:27:41

@Shyr Kahn: Mirettiért s érte sem repkednek a sokmilliós ajánlatok, így talán értelmesebb megtartani, ha lát bennük valamit Motta.

babo0410 2024.07.17. 09:08:45

De jó lenne, ha Caviglia is maradhatna. Plusz egy olasz a keretben. Perin, Di Gregorio, Gatti, Cambiaso, Caviglia, Miretti, Fagioli eddig. És tán Chiésa is marad. Én örülnék ha Chiésa hosszabbítana, és maradhatna.

Del Pybala 2024.07.17. 09:23:29

Gudmundsson egyaltalan nem rossz...

Pajtee 2024.07.17. 09:51:55

@babo0410: Es ott van meg Locatelli is, ne felejtsuk el. Biztos vagyok benne, hogy Loca Motta csapataban hatalmasat fog javulni. Kean is a keretben meg, remelem mar nem sokaig.
Giuntoli egyik celja a szerzodesuk vegen jaro, magas berrel rendelkezo jatekosok lecserelese fitalabb, alacsonyabb beru, hosszabb szerzodesu jatekosokra. Ez teljesen racionalis. Ezert kell mennie a lengyelnek es jott Di Gregorio (12 Mio, 1 ev vs 3,7 Mio, 5 ev). Es ezert (is) nincs mar itt Rabiot (9 Mio, 0 ev vs Thuram 3,7 Mio, 5 ev).

Es en sajnalom de ezert kell mennie vegul Chiesanak is, aki a lengyel tavozasaval a keret masodik legdragabb jatekosa lesz (9,3 Mio, 1 ev). Ez az utolso alkalom, hogy penzt lasson belole a klub. Amit Chiesa nyujt azt megoldja harmadannyi penzbol sok szelso a piacon. Mondom megegyszer, en sajnalom, mert szerintem a kovetkezo szezonban ilyen sok meccsen Motta kreativabb es agresszivabb taktikajaban o is nagyon feljavulna. A hozzaallasa pedig peldas. De minek felhozni ha utana ingyen tavozhat? O akkor maradhat szeptemberre, ha bercsokkentes mellett alair legalabb 2027 juniusig. Kerdes, akarja-e ezt?

Aztan felkeszul Vlahovic. A mi Dusanunk erre a szezonra messze a legjobban fizetett jatekosunkka valt (22 Mio, 2 ev). Bocsanat, a Seria A utcahosszal legjobban fizetett jatekosa lett. Nincs meg egy jatekos az egesz bajnoksagban, aki tobbet keresne 12 Mio/evnel. Dybala 7 Mio, Barella 12 Mio, Scamacca 6 Mio, Bennacer 7 Mio, Osimhen 12 Mio. Ezek a versenytarsak legjobban kereso jatekosai.
Dusannal a klub celja az lehet, hogy csinalnak vele egy kimagasloan goltermekeny szezont, amihez egyebkent minden adott. Sok meccs, jo elokeszitok, agressziv technika, jo csatar. Es jovo nyaron eladjak egy zsak penzert egy igazan fizetokepes top klubnak - Real, Bayern, MU stb. Elnezest, nem akartam ezzel azt mondani, hogy a Juve ne lenne top klub az en szememben, csak h nalunk most ujra a szereny epitkezes folyik, amire jelenleg szukseg is van.

Szoval csak a szamokat, tehat a bert es a szerzodes hosszat nezve, taktika ide vagy oda, a Lengyel, Chiesa, Rabiot, Arthur, McKennie megy. Ezekbol a Lengyel es Rabiot lenyegeben mar nincs itt. Chiesa kerdojeles. Es ha az Everton akar ingyen is elviszi a McKennie-Arthur kettost mar pezsgot lehet bontani es Giuntolinak jar a pacsi.

Erkezokrol nem akarok beszelni, ahhoz vegkepp nem tudok hozzaszolni, de ha ez az 5 megy akkor meg lesznek.

Tudja esetleg valaki miert megy a pletyka Soule eladasarol? Ezt egyaltalan nem ertem mi a jo az ertekesitesben a klubnak. Szerintem ra szukseg van.

Pajtee 2024.07.17. 09:54:53

@Pajtee: Hopp elnezest, most latom Moise Kean mar nem kepezi a keret reszet, szuper. Es persze Di Gregorio is olasz, ezzel olasz lesz a teljes kapusvonal: Di Gregorio, Perin, Pinsoglio, Gori

venember83 2024.07.17. 09:57:58

@Pajtee: Soulé viszonylag magas összegért eladható, s kell az ő átigazolási díja is Koop, Todibo s egy (olcsóbb, kölcsönben érkező) szélső szerződtetéséhez. A többiek értékesítéséből minimális pénz folyik be, s valószínűleg sokan mennek majd kölcsönbe fizetőképes valós kereslet híján.

Pajtee 2024.07.17. 10:31:19

@venember83: De miert gondoljuk, hogy Soule magas osszegert eladhato? Mert 21 eves es a Frosinonenel volt egy nagyon eros fel es egy kozepes fel szezonja? Ki venne meg, egy Arsenal vagy Everton? Ok vajon tudjak mi az a Frosinone? Az naluk egy szint? Tudom, tulzok, szerintem is kituno jatekos lesz Soulebol, de egyaltalan nem gondolom, hogy 40-50 milliokat adna erte barki is, jelenleg. Transfermarkt 25 milliora arazza.

Chiesa viszont mas. Itt van mar mennyi, 4 eve a Juveban? Tapasztalt egy top klubban, bizonyitott, es meg mindig fiatal, csak 26 eves. EB gyoztes. O inkabb erne egy angol csapatnak 40 milliot. Transfermarkt 35 milliora arazza.

Ami pedig a mi oldalunkrol fontos, nekunk el kell adni most Chiesat vagy hosszabbitani vele alacsonyabb berert. Jovore lejar a szerzodese. Mas ut nincs. Soule pedig nem elado.

Ha pedig a Juvenak penz kell adja el ezeket: Lengyel, Chiesa, Arthur, McKennie, Kostic. Nekik is van am piacuk, es ok mar nem befektetesek. Ezert az 5ert be kellene huzni osszesen 70 milliot. Lengyel 5, Chiesa 35, Arthur 10, McKennie 20, Kostic 5. Nem olyan irrealis ez.

Ja es jelenleg 6 belso vedo van a keretunkben, onnan is kell eladni - Bremer, Gatti, Djalo, Huijsen, Rugani, Facundo

Akik befektetesek, fiatalok, hosszu szerzodessel, nagy potenciallal, alacsony keresettel, azokat meg kell tartani is felfuttatni: Yildiz, Soule, Huijsen, Thuram, Miretti, Fagioli. Ok nem eladok. Dusan is meg felig ilyen, hiszen meg csak 24 eves, bar szerintem o a nagy bere miatt mer inkabb elado.

Del Pybala 2024.07.17. 10:35:07

@Pajtee: Soule sosem lesz sztar...o egy kozepcsapatban talan kepes vmit alkotni. 30-40m ajandek erte. Chiesa pedig lejaro szerzodesu es nem tudott rendesen visszaterni a serulese utan.

venember83 2024.07.17. 10:50:38

@Pajtee: "De miert gondoljuk, hogy Soule magas osszegert eladhato?"

Mert iránta volt érdeklődés, s neki volt egy jó (fél)szezonja. A Juventus meg próbál minél többet profitálni az ügyletből.

venember83 2024.07.17. 11:11:15

@Pajtee: "Tudja esetleg valaki miert megy a pletyka Soule eladasarol?"

Fabrizio Romano szerint Matías Soulé értékesítése után jelentkezhet be a Juve Koopmeinersért.

Wizzurah 2024.07.17. 13:20:39

Csecs szerintem mindig is ilyen típus volt, szóval nem tudom mit vártak a tevések, viszont hogy Bento 25 évesen oda igazolt az számomra a cikk legdurvább része...

Leram7 2024.07.17. 14:02:23

Gudmundsson érdekes eset, mert nagy szezonja volt, de nálam mégis kockázatos. Szerintem ő olyan, aki most 27 éves és ha leigazoljuk és van 2 rossz labdaérintése, akkor a felét fogja érni vagy eladhatatlan lesz.

Lehet jobb egy drágább, de biztosabb igazolás, mint 2 kisebb ígéret, ami kockázatos.

Attól félek: Mckennie, lengyel, Arthur esetében nem lesz vevő.

@Wizzurah: A dél amerikaiak, főleg a brazilok és az afrikaiak (bárhol is születnek) akárhova elmennek a pénzért. Nekik, mindegy hogy ukrajna, kína, arábia vagy európa egy top bajnoksága.

BM6 2024.07.17. 14:14:31

@Pajtee: FFP és könyveléstechnika miatt jó biznisz értékesíteni Soulét, mert olcsón jött és ahhoz képest magas áron megy, a különbözetet meg színtiszta profitként lehet leírni és a fizetése sem jelentett eddig nagy terhet. Ellenben Chiésát drágán vette a csapat, magas fizetésért játszik, most nem tudná ennyiért értékesíteni a csapat, így az egy masszív - a költségvetésben. Az ő értékesítése két dolog miatt lehet mégis logikus lépés: egy az általa lekötött bértömeg felszabadul, kettő jövőre lejár a szerződése és most még lehet minimalizálni a veszteséget, amit az jelentene, ha ingyen távozik.

steven.h 2024.07.17. 14:20:58

@BM6: Szerintem a 25 milliós árcédula Chiesán úgy van kiszámolva hogy ne masszív negatív legyen, hanem 0. Nyilván Soulén lehet ilyen szempontból baromi sokat keresni és kozmetikázni, de Chiesa eladása sem feltétlen lenne bukó.

BM6 2024.07.17. 14:23:36

Ami nekem furcsa, hogy mintha Marotta után az ingyen igazolható játékosokról teljesen lemondott volna a klub.
Nem azt mondom, hogy mindet le kellene igazolni, de egy monitorozást megérne az alábbi névsor 1+1 éves szerződéssel, alacsony bérért:
- Hermoso
- Varane
- Martial
- Depay
- Ricardo Rodríguez
- Menuier
- Kurzawa

venember83 2024.07.17. 15:59:26

@steven.h: a könyvelésben szereplő kb. 14 millió eurós maradványértékről írnak a lapok Chiesa kapcsán.

bulldeo 2024.07.17. 16:49:15

@BM6: Rabiot, Ramsey, Pogba.. - a post Marotta korszak csodálatos ingyen igazolásai.

babo0410 2024.07.17. 16:55:53

@BM6: Szerintem már nem.akarunk ilyen játékosokat,.mert nincs átigazolási díjuk, cserébe extra fizu és extra aláírási pénz igen.

Gaben Smith 2024.07.17. 18:26:01

@BM6: a felsoroltak kozul Paraticin kivul senki nem igazolna le beloluk egyet se.
Szornyu nevsor .
Egyebkent a nagyobb nevu ingyen es oreg jatekosokat mar szaud arabiaba hivjak ,igy Marotta se nagyon cseresznyezhet.

Shyr Kahn 2024.07.17. 18:28:10

Pletyik, amiket hallottam:
1. Soule nem azert fog menni, mert Motta nem latja benne a potencialt, hanem mert O a legkeresettebb jatekos (Chiesa-val szemben) es igy a gyors penz remenyeben (amit Koop-ra forditanank, aki kozponti figuraja lenne Motta csapatanak)
2. Kopp es Todibo, aztan johet a szelso
3. Sancho ujra jo viszonyban Ten Hag-val, igy az erkezesere az esely egyre kisebb

Es itt jon a kepbe az uj hir... A kovetkezo tamadok utan kezdtunk el erdeklodni (hir Nicola Bailce-tol):
Conceicao, Pepé és Galeno a kepben (FC Porto jatekosai), ha Sancho az MU-ban maradna.

Szoval imhol a portugal szal, ami maris jobban tetszik nekem.

Shyr Kahn 2024.07.17. 18:37:48

Adzic lehet Koop cserje... lenyugozte tegnap az edzoi stabot es a felnott csapattal maradhat.

Rikoo 2024.07.17. 18:43:16

@Shyr Kahn: Alapvetően nagy kerettel tervezünk, mert ugye 60+ meccs is lehet a szezonban. A középpálya még nagyon kérdéses és még akkor ott van Nicolussi Caviglia és Miretti helyzete is. Előbbi nagyon meggyőző volt ebben a pár napban.

Számomra érdekes, hogy Juan Cabal egyik pillanatról a másikra ilyen komoly célpont lett és le is igazoljuk. Én ugyanezt várom a csatárposztra is. Valaki olyan fog érkezni Milik helyett, akiről még eddig nem is hallottunk.

Szerintem Koopmeiners és Todibo mellett továbbra is Sancho az egyik legfőbb kiszemelt. Ne felejtsük el, hogy 2-3 szélső is érkezhet nyáron, bár én sem zárom ki Berardi érkezését. Alapból úgy kell gondolni rá, hogy a rotációba érkezik és nem mint valami potenciális világsztár jelölt. Ha egészséges tudna maradni, akkor tökéletesen illeszkedne a Motta féle összjátékra épülő játékstílusba.

Shyr Kahn 2024.07.17. 18:49:50

@Rikoo: Caviglia sok vallveregtest kapott az elozo napokban. Juan Cabal egy erdekes igazolas volt. Nem tudtam rola semmit sem.

Sztem Sancho mar csak nehezen elerheto. Az MU-val a jelenlegi gazdasagi helyzetben nehez harcolni, igy a portugal szal eloterbe kerulhet. Es onnan akar 2-3 jatekos is johet, hogy feltoltse a bo keretet.

Rikoo 2024.07.17. 19:15:53

@Shyr Kahn: Fel sem merült eddig, mint célpont. Igaz Alcaraz sem télen.

Nem gondolnám, hogy Sancho annyira nehezen lenne elérhető, de majd kiderül.
A portugál játékosok drágák.
Joao Neves is csak akkor távozhat a Benficától, ha valaki kifizeti a 120 millió eurós kivásárlási árát. Láthattuk Enzo Fernández és Joao Felix esetét, hogy vannak klubok, akik ezt ki is fizetik...

Shyr Kahn 2024.07.17. 19:27:39

@Rikoo: Az altalam emlitett portugal jatekosok egyike sem draga, ha jol ertettem a videoban foglaltakat. A transfermarkt is 20 es 30 milla koze lovi oket. Ez a sav nem borzasztoan magas a mai arakat latva es talan a Porto-val sem lenne tul nehez a targyalas.

Rikoo 2024.07.17. 19:37:05

@Shyr Kahn: Én azért kíváncsi lennék a klubjuk mennyire értékeli ezeket a játékosokat, mert egyelőre csak arról van szó, hogy Jorge Mendes, mint a játékosok ügynöke beszélget Giuntolival.

venember83 2024.07.18. 11:31:07

Schira: Az AS Roma megegyezésre jutott Matías Soulével egy 2029 nyaráig érvényes szerződésben évi 2 millió eurós bér plusz bónuszok mellett. A játékosnak 3 millió eurós bért ajánlott a Leicester, de a futballista inkább a Serie A-ban maradna. A Juventus továbbra is 30-35 millió eurót kér a futballistáért, és várja az új ajánlatokat.

Agresti: A Roma 25 millió eurót ajánlott Matías Soulé játékjogáért.

Ethan Hunt 2024.07.18. 12:52:15

@venember83: Ezeknek a csóró Bolhásoknak nincs egy rohadt vasa sem. Mindenhol az anyagilag legrosszabb verziók kezdenek megvalósulni az eladásoknál... :(

Se Souléval, se Chiesával a keretben nem lesz bajnokesély a Roma vagy erősebb, mint mi, de ha mindkettő odaszerződne hozzájuk, akkor jelen állás szerint vagy 15 milliót bukunk kettőjükön, ahol képest, ami lehetne... :(

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása