A Juventus megállapodásra jutott Cabal ügyében

cabal_juan_hellas_verona.jpgA Juventus sikerrel zárta a tárgyalásokat, s az olasz sajtó értesülései szerint, az Inter orra elől elhalászva a Hellas Verona  fiatal játékosát, bónuszokkal együtt 12 milli euro fejében szerződteti Juan Cabalt, aki még a héten teljesítheti majd az orvosi vizsgálatokat.

Csupán órákkal korábban a hírforrások biztosra vették, hogy az Inter 10 millió euro és bónuszok árán megszerzi majd Cabalt, s már személyes megállapodásra jutott a kolumbiai játékossal, azonban a Juventus színre lépésével fordulat követezett, s a torinóiak mind a veronai klubbal, mind a kolumbiai védővel megegyeztek.

Most a Sportitalia, a Sky Sport Italia, valamint Fabrizio Romano és Romeo Agresti is arról számolnak be, hogy megköttetett az üzlet, s Cabal 10 millió euroért, valamint 2 millió euro, teljesítménytől függő bónusz fejében vált klubot, s a megállapodás keretében Marley Aké is Veronába költözhet.

A kolumbiai játékos előreláthatólag 5 évre kötelezi el magát, s évi 1.2 millió eurós biztosító szerződést ír majd alá, az orvosi vizsgálatokra pedig az elkövetkező 24-48 órán belül sor kerülhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7518449081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2024.07.17. 20:49:26

Ki latta jatszani, ki tud rola valamit?

Ethan Hunt 2024.07.17. 20:49:26

23 éves, 186 centi magas balhátvéd, akit belső védőként is lehet használni. Ligán belülről jön, így nem foglal le non-EU slotot...

A TM-on 100% volt a neve mellett, hogy a Dögevőkhöz megy... :D

Shyr Kahn 2024.07.17. 20:50:14

@Ethan Hunt: Mindig jo erzessel tolt el, ha Marotta elol halaszunk el jatekosokat.

Ethan Hunt 2024.07.17. 20:53:55

@Shyr Kahn: Mert azt hiszed, hogy Marotta találja ezeket. Marotta egy CEO, nem játékosmegfigyelő...

Ethan Hunt 2024.07.17. 21:02:36

Állítólag 1,3 millió lesz a nettó bére.

Shyr Kahn 2024.07.17. 21:02:41

@Ethan Hunt: Nem hiszek en semmit sem, de azt tudom, hogy amig nalunk volt, addig a jatekosok igazolasaert felelos igazgato volt, tovabba azt is tudom, hogy az Inter CEO-ja, es mint CEO nyilvan van szava abban, amivel ott foznek. Egyebkent az Inter CEO-ja elol mindig jo elhalaszni a jatekosokat. Legyen a neve Morati vagy Marotta, az nekem mindegy.

Rikoo 2024.07.17. 21:02:54

@Shyr Kahn: Hasonlóan kemény játékos, mint Lucumí.

Ethan Hunt 2024.07.17. 21:11:43

@Shyr Kahn: Igen, csak játékosok szerződtetése (mint tárgyalni bérről a játékos ügynökével, tárgyalni átigazolási összegről a másik klub ezért felelős illetőjével) meg annak eldöntése/kiválasztása, hogy ki legyen célpont - akiért majd Marotta tárgyal - az két különböző dolog és nem kérdés szerintem, hogy melyik a fontosabb vagy nagyobb szakmai tudást igénylő feladat...

venember83 2024.07.17. 21:31:55

@Gaben Smith: picit kevesebbet keres majd. De így is elég komoly bért tartalmaz az orra elé tolt szerződés. Remélhetőleg Akét is jó áron beszámítja a Verona.

DelPiero2 2024.07.17. 22:06:40

kicsit igazít a haján és akkor Ő lehet az új Cuadrado fiatalon.

NewJuve1986 2024.07.17. 22:16:38

Abból ki indulva, hogy belső védőt is tud játszani, egy jól védekező balhátvéd, és az hogy az Inter is akarta, valószínűsíti hogy nem egy középszer, aki zs terv a bal bekk posztra! Olasz közegből jött, nagyon jó felépítésű, és videó alapján, elég jól bánik a labdával, és technikás játékos! Nekem tetszik a deal!
Welcome Juan!! ;)
Csak egy Zambrotta szint, és barátok leszünk.. :DD

Rikoo 2024.07.17. 22:17:42

❗️Juan Cabal, the only Serie A fullback to rank in the 90+ percentile for both defensive actions and aerial%

? Defensive actions - 1st
? Aerial duels - 1st
? Aerial duels won % - 2nd
? Interceptions - 2nd
? Progressives passes : 84th percentile in Europe

Attilio79 2024.07.17. 22:37:48

Ő remélem Motta kérésére érkezett és nagy fogás lesz.
Azt gondolom, hogy top játékosok úgy születhetnek, hogy a mutatóik megfelelőek és a pluszt hozzá tudja tenni egy képzett edző, akinek a módszerei is modernek, elemez és használ videót, belefekteti az energiát a csapatba.
Motta szimpatikus, kérdés, hogy mit tud átültetni a fejekbe, de egyre jobban várom a kezdést a fiatal, tehetséges játékosokkal.

Rikoo 2024.07.17. 22:44:18

@Attilio79: Elvileg igen.
❗Thiago Motta, personally, requested the signing of Juan Cabal.

Már Gazzetta a forrás, onnan pedig nem mindegy, hogy melyik újságírótól származik ez az információ, mert szerintem csak egy közülük aki hiteles.

Juventina7 2024.07.18. 04:13:57

Több mint érdekes ez a Calafiori ügy. Teljesen megrekedt az üzlet, nincs megegyezés az Arsenal és a Bologna között. A Bologna nincs kiegyezve a az Arsenal által nyújtott értékcsomaggal (~10 millión megy a vita). A srác igent mondott a Juvénak, majd az Arsenalnak, miközben még mindig nem tudni hol fog kikötni (csak aztán nehogy egy sinter legyen az :))).
Ja most meg közelednének a Juvéhoz a bolognaiak a Rugani-Milik páros miatt. Szép történet ez.

venember83 2024.07.18. 04:59:40

@Juventina7: Moggi keze lehet a dologban. Vagy csak Calafiori húz egy váratlant, s úgy lesz ágyús, mint Loca és Vlaho? :)

NewJuve1986 2024.07.18. 07:58:38

@Juventina7: @venember83: De jó lenne ha Rugani, Milik bevonásával sikerülne mégiscsak idehozni!!
Nekem Ő az álom igazolás védőposztra!
Szeretnék egy újabb Cannavaro, Chiellini féle nagy Olasz védőt a csapatba!! :)

Angelokastro 2024.07.18. 08:28:20

@venember83: Nekem is ez a fura: Yildiznek most fogunk adni elvileg 1 milliós fizut, aki köré elvileg épül majd a csapat, Cabalnak meg rögtön 1.2-t? Bár lehet rá kellett licitálnunk az interre.

venember83 2024.07.18. 08:54:11

@Angelokastro: gyanítom, az 1 millió eurós bér picit több lesz a török tehetség esetében.

JeetTrader 2024.07.18. 11:35:27

Már a Juve youtube chartonáján láttam is a videot, hogy Kabal, izé, Cabal megérkezett orvosira.
Előszor azt hittem Guintoli a Mortal Kombatból is igazol :D:D:D

Sztem nagyon jó kis húzás, bravo, csak így tovább!

Ethan Hunt 2024.07.18. 12:48:32

@Angelokastro: Nincs ebben semmi fura. A karrierjük nem ugyanabban a szakaszban jár. Cabal már rendszeresítette magát a Veronában stabil kezdőként, míg Yildiz csak mellékszereplő volt eddig a Juventusban...

Shyr Kahn 2024.07.18. 15:59:35

A kolumbiai jatekosok megmutattak a Copa-n, hogy nagyot tudnak menni... lehet nalunk egy jovobeli kolumbiai valogatott? A szamok alapjan nagy fogas volt. Bravo!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása