Szczęsny távozása célegyenesben?

szczesny_wojciech_instrual_hatterben_loca.jpgA The Athletic értesülései szerint a Juventus és az Al Nassr egyeztetést folytat Wojciech Szczęsny ügyében, és a kapus kétéves szerződést kapott 19 millió eurós éves bér mellett. Nincs kizárva, hogy már ezen a héten lezárul az ügylet. A Juventus vonatkozásában nem mellékes, hogy Mirko Di Natale szerint a klub nem kívánja ingyen elengedni a kapust, és 5-6 millió eurós átigazolási díjat kér a hálóőrért.

A Sky Sport és a BBC Sport friss hírei szerint a Juventus érdeklődik Jadon Sancho ügyében, a United pedig kész elengedni a támadót, a játékjogáért pedig megközelítőleg 47 millió eurót kér.

A MilanNews.it értesülései szerint a Milan igazgatója, Geoffrey Moncada érdeklődött Adrien Rabiot helyzete ügyében, mivel nyáron középpályással kívánja bővíteni a rossonero csapat keretét, s a Juventusnál több évet eltöltő francia középpályáson kívül felmerült még az AS Monaco egyik játékosának a neve, mivel Youssouf Fofana szeretne távozni a francia bajnokságból. A Milan érdeklődését illetően Edoardo Mecca megerősítette a milánói portál híreit, az AC Milan valóban versenyben van a középpályásért. Nicolò Schira szerint ugyanakkor Adrien Rabiot várhatóan hosszabbít a Juventusszal, s lényegében csak Thiago Motta bejelentésére vár a középpályás, és pár nappal a mester kinevezése után ő is aláírja új szerződését.

Michele Criscitiello, a SportItalia munkatársa szerint Giovanni Di Lorenzót marasztalni próbálta Antonio Conte, s a játékos elmondta, hogy véget ért a ciklusa a déli klubnál, és a Juventushoz kíván igazolni, amiről tájékoztatta a Napoli vezetőségét is.

Nicolò Schira is megerősítette, hogy Giovanni Di Lorenzo nem gondolta meg magát, távozni fog a Napolitól, és Aurelio De Laurentiis 20 millió eurót kér a játékosért. Cristiano Giuntoli optimista a játékos szerződtetését illetően, de Thiago Motta is nagyra értékeli a játékost.

Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a Juventus és az Aston Villa kész tárgyalni Douglas Luiz ügyében a következő napokban. Azonban az egyetlen módja a megegyezésnek, ha egy vagy több játékos csatlakozik a Juventustól az angol klubhoz, egyéb megoldás nem lehetséges. Samuel Iling-Junior neve is felmerült opcióként, illetve természetesen Weston McKennie váltásáról is egyeztetnek a klubok. Ezen kívül bizonyosan értékesítenie kell a Juventusnak, mielőtt szerződtetni tudná a brazil középpályást.

Nicolò Schira arról is beszámolt, hogy a Genoa áll a legközelebb Fabio Miretti szerződtetéséhez, és jelenleg is tart az egyeztetés a klubok között.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2418425305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2024.06.10. 21:48:33

Romano és Schira megerősítette a Szczesny hírt.
Ronaldo győzködi, hogy csatlakozzon hozzájuk. Évi 19-20 millió eurós fizetésről van szó Schira szerint.

Rikoo 2024.06.10. 23:15:47

Romano arról is beszélt, hogy ma ismét egyeztetések voltak az Aston Villával. Iling Jr. és McKennie kerülhet Birminghambe és még rajtuk kívül fizetnie kell a klubnak.
Mindkét játékos szerződése jövő nyáron lejár, Douglas Luizé 2026-ban, viszont az Aston Villának meg kell felelnie az FFP-nek, az eddigi hírek szerint június végéig.

Ethan Hunt 2024.06.10. 23:25:09

Nagyon faszák ezek a hírek, meg akik iránt érdeklődünk, csak legyen is belőlük valami! Mindenesetre egy Cambiaso - Calafiori - Bremer - Di Lorenzo hátvédsor Di Gregorióval a kapuban, rögtön bizakodásra adna okot...

Ethan Hunt 2024.06.10. 23:27:43

@Rikoo: Douglas Luiz = McKennie + Iling Jr. + 15 millió mondjuk?

Del Pybala 2024.06.10. 23:59:11

Douglas Luiz = McKennie + Iling Jr. + 20-at irnak...en kedvelem Ilinget de bravuros uzlet lenne...

Ethan Hunt 2024.06.11. 00:04:36

Közben Pedulla szerint az Al Nassr készen áll 5 millió eurót fizetni Szczesnyért, akinek a felszabaduló 13 milliós bruttója menne is Di Gregorio megvásárlásába.

Leram7 2024.06.11. 00:08:45

@Del Pybala: Inkább adjuk oda McKennie + Arthur + 20, így lenne a bravúros.

Di Lorenzo tudom, hogy jó lenne, de annyira nem illik a képbe. 31 éves lesz mire kezdődik a szezon és ez tipikusan az elmúlt évek iagzolásainak a sorába teszi bele, mint Higuiain, Matuidi stb, akikért fizetünk, de tőlünk már senki nem venné tovább.

Shyr Kahn 2024.06.11. 00:23:35

@Leram7: Olaszorszagban egy vedo szamara a legjobb kor a 30 es 33, 34 ev kozotti idoszak. Nekik nem kell szupr gyorsnak, vagy cselezogepnek lenniuk, ellenben jol helyzekedonek es agilisnak igen.

venember83 2024.06.11. 04:23:21

@Rikoo: Arthur nem kell C. Ronaldónak? :)

venember83 2024.06.11. 05:09:35

Di Marzio: Douglas Luiz játékjogáért az Aston Villa beszámítaná McKennie-t és Iling Jr-t, plusz az angol klub vezetősége kér még 20 millió eurót.

Pedro32 2024.06.11. 05:13:23

@venember83: Danilo pedig kedveli instagramon Romano ezen bejegyzéséz.

venember83 2024.06.11. 05:15:32

Corriere: Adrien Rabiot tájékoztatta a vezetőséget, hogy elutasítja a kétéves szerződést (opcionális harmadik évvel) összesen 21 millió eurós nettó bérrel. A megállapodáshoz a játékos 28 millió eurós ajánlatot vár a klub részéről.

Attilio79 2024.06.11. 06:56:53

@venember83: Rabiot mama nem adja ingyen a szolgálatait..
Egyébként szép pletykaözön indult el a hozzászólásokban, győzze követni az eseményeket az ember. :D

Rikoo 2024.06.11. 06:58:51

@venember83: Ezek mindig olyan vakon vannak, hogy az sem lepne meg, ha hosszabbítana még a héten ez a hír után.:D
Kíváncsi lennék, hogy kit tekint alternatívának Giuntoli.
Nálam fixen Frattesi az.

Rikoo 2024.06.11. 07:00:45

@Attilio79: Sry, kiegészítgetjük, mert pár óránként változik a helyzet.
Most nem az lesz hónapokon keresztül, hogy akkor jön Locatelli vagy sem.XD

Shyr Kahn 2024.06.11. 07:19:43

@venember83: (ha ez utobbi igaz, akkor) Rabiot a nagy juventino, ki hitte volna :)

venember83 2024.06.11. 07:25:12

@Attilio79: özönlenek a pletykamorzsák, legutóbb pl. Pedullà ìrt arról, hogy akár már ma távozhat Szcz, míg Di Marzio szerint közelednek az álláspontok a Villa és a Juve képviselői között. Cikket nem érdemlő apró és bőven megkérdőjelezhető értesülések.

venember83 2024.06.11. 08:15:33

@Rikoo: "Ezek mindig olyan vakon vannak, hogy az sem lepne meg, ha hosszabbítana még a héten ez a hír után.:D"

Olyan hír is volt, hogy a héten bejelentik a hosszabbítását, vagy hogy Motta bejelentése után ő is aláírja a hosszabbítást stb. Mindez Schirától. Kb. bármi lehet.

SuperTrezi 2024.06.11. 09:28:00

@venember83: Rohadt pofátlan egy família.

Attilio79 2024.06.11. 09:30:30

@Rikoo: Jaj, nekem mindegy, nem rossz dologként említettem. Azonban Pedulla (vagy melyik másik), már újra Zaniolot emlegeti velünk. :)
Tulajdonképpen már csak Sallai hiányzik innen és kész a 38 fős keretünk jövőre. :D
@venember83: Igen, egyetértek, morzsák. :)

steven.h 2024.06.11. 09:45:20

Rabiotért én nem fogok könnyeket ejteni, jöjjön akkor helyette Luiz. Kérdés hogy 2 vagy 3 fős középpályában gondolkodik Motta, mert jelenleg a 3 frontra még a 4-2-3-1-hez is kevesen vannak. Bár hozzátenném, hogy Locatellinek a 2 fős középpálya sokkal jobban fog állni, főleg ha mellette Luiz lesz, de még Fagiolival is jobb lesz mintha Rabiot maradna.

Giuntoli eléggé belevetett magát és bár még szerintem van dolga, hogy megszabaduljon pár magas bérű haszontalantól.

Bár ha őszinte akarnék lenni, lehet hogy Mottának még Arthur is tudna hasznos lenni a rendszerében.

venember83 2024.06.11. 10:26:08

@steven.h: "Bár ha őszinte akarnék lenni, lehet hogy Mottának még Arthur is tudna hasznos lenni a rendszerében."

Oké, de ebben az esetben felmerül, hogy mennyire hasznos a játékos a költségek tudatában, hisz pl. McKennie is hasznos játékos, de nem akarnak neki bért emelni, miközben lényegesen kevesebbet keres, mint Arthur. Szóval szerintem Arthurtól mindenképp szabadulna Giuntoli, annyira hasznos nem lehet, amennyire nagy a bére.

Juventina7 2024.06.11. 10:49:25

A régi lemez, Berardi és Zaniolo is újra terítéken a Juvét illetően. Komolyan nem hiszem el, mikor lesz már olyan mercato végre, amikor ezek a nevek kikopnak a közelünkből?

venember83 2024.06.11. 11:58:26

@Juventina7: szerintem ezért is jönnek Giuntoli emberei, mert ezek a játékosok valahogy mindig felmerülnek a Juventus kapcsán, miközben nyilvánvalóan maximum ár-érték arányban lehetnek említésre méltók, mert a karrierjük eléggé megrekedt, hogy visszafogottan fogalmazzunk...

ZED! 2024.06.11. 12:39:02

@SuperTrezi: Bárcsak húzna innen a francba, nem tudom mit látnak benne, simán pótolható.

gomorra21 2024.06.11. 13:11:48

@Rikoo: Frattesi Rabiot helyére? Ez egy létező pletyka?

venember83 2024.06.11. 13:20:51

@gomorra21: most már létezik, fentebb olvasható. :)

BM6 2024.06.12. 11:12:17

Örömteli,hogy úgy sikerül megszabadulni a magas fizetésétől, hogy még egy kis aprót is kaphat érte a csapat.
Személy szerint én sajnálom, hogy annak idején Allegri őt válaszotta Donnarumma helyett. Akkor bizonytalan transzfernek tűnt amiatt, ahogy a Milannal viselkedett Donnarumma, de állítólag akkor alacsonyabb fizetésért is kész lett volna a Juvéhoz jönni, csak Max a lengyel mellett tette le a voksát. (Persze akkor is el kellett volna még passzolni Szczesnyt...)
Annak is örülök, hogy újra olasz lesz az első számú kapus, bár én Carnesecchit szívesebben láttam volna, mint Di Gregoriot, szerintem nagyobb potenciál van benne (és mellesleg nem nerazzurri).

steven.h 2024.06.12. 11:35:02

@BM6: Carnesecchi sajnos szerintem minimum 40 millióról indul, de én is őt láttam volna szívesebben. Remélhetőleg Di Gregorio is megszolgálja majd a bizalmat.

gomorra21 2024.06.12. 12:09:05

@BM6: én úgy emlékszem, hogy amikor Szczesnyt igazoltuk, Donnarummát nagyon drága lett volna leigazolni. A lengyelt aprópénzért hoztuk (megkerülve a Romát, egyenesen az Arsenaltól), akkor az egy nagyon jó deal volt. Donnarummáért nagy áldozatot kellett volna hozni. Gigio amúgy lábbal elég gyenge, 20 évvel ezelőtt ő lett volna az isten, de ma már kicsit egysíkú.

BM6 2024.06.12. 12:17:19

@gomorra21: Nem is arra gondoltam, hanem amikor Gigio ingyen lelépett a Milanból.

Type-R 2024.06.12. 12:21:38

@gomorra21: Nem ő az, aki letiltotta a húgát social mediaban, mert örömködött a Juve kupagyőzelmén?

BM6 2024.06.12. 12:22:34

@Juventina7: Kövezzetek meg, de jó áron én mindkettőnek örülnék, ha mentalitásuk is rendben van (ezt szerintem csak személyes ismeretség alapján lehet megállapítani), kellene megint egy erős olasz mag a csapatba, amit jól egészítenek ki a külföldi "sztárjátékosok".

gomorra21 2024.06.12. 12:25:07

@BM6: Zaniolo és Fagioli együtt nagy páros lenne. Kiakasztanák az összes félkarú rablót.

Type-R 2024.06.12. 15:05:35

@gomorra21: akkor most biztosan szomorú a tesó, hogy a lovagja Angliába tart

gomorra21 2024.06.12. 15:24:44

@Type-R: dehogy, a brazil csokifiú is jó lesz, ha magára húzza a zebramezt;)

venember83 2024.06.12. 15:34:51

@Type-R: vele tarthat, Angliában amúgy is van kereslet az európai, netán latinvérű hölgyekre, hisz viszonylag sok egyedülálló futballistát foglalkoztat a PL.

BM6 2024.06.12. 16:38:18

@gomorra21: Akkor már csapjuk hozzájuk Tonalit is, hogy teljes legyen a banda.

venember83 2024.06.13. 04:58:29

Romano szerint a Juve és az Al Nassr között felmerült némi véleménykülönbség, így megrekedt az egyeztetés Szczęsny átigazolása ügyében.

venember83 2024.06.13. 05:03:27

Schira: Soulé ügynöke két PL-klubbal tárgyal, ma hivatalos ajánlat érkezhet. A Juve 40 millió eurós árat határozott meg.

venember83 2024.06.13. 05:29:37

Gazzetta: a Juventus megközelítőleg 4 millió eurót kasszírozhat az Al Nassrtól Szczęsny játékjogáért, de türelemre lesz szükség, mert a Juve szeretne plusz egy millió eurót vagy bónuszokat kialkudni, és ehhez Tek hozzájárulása is szükséges. Végül meg fognak egyezni a felek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9961) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2446) meccsek (4177) mercato (4165) nyilatkozat (7470) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4201) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (291) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása