Zirkzee az első számú opció?

zirkzee_joshua_mottaval_beszelget.JPGA La Stampa mai kiadása Dušan Vlahović 18 gólos szezonjáról ír, s a szerb csatár egyértelműen hozzájárult a Juventus kupagyőzelméhez, és a jelek szerint a klub készen áll új szerződést kínálni a csatárnak még az Európa-bajnokság kezdete előtt. A torinói klubnál a szerb csatár párja Joshua Zirkzee lehet, Cristiano Giuntoli ehhez pedig Arkadiusz Milik és Moise Kean értékesítését próbálja tető alá hozni. Kenan Yıldız jövője is egyértelműen a Juventushoz kapcsolódik, ám Federico Chiesa kapcsán már kérdőjelek merülnek fel.

Giovanni Albanese értesülései is megerősíteni látszanak a pletykákat, miszerint az első számú opció Cristiano Giuntoli számára Joshua Zirkzee szerződtetése.

Alfredo Pedullà értesülései szerint Antonio Conte a legjobb olasz szélsőnek tekinti Federico Chiesát, és már az Internél is szívesen látta volna a válogatottat, de akkor nem sikerült megvalósítani a csatlakozást. Most viszont a várhatóan bevételben nem szűkölködő nyáron a Napoli megszerezheti Federico Chiesát, amennyiben erre a Juventus is áldását adja.

A Tuttosport szerint a Juventus nyári tervei szorosan összefonódnak a Premier League klubjainak az átigazolási műveleteivel abban az értelemben, hogy a pletykák szerint a Liverpool már letett Teun Koopmeiners megszerzéséről a múltbeli heves érdeklődés ellenére, s így a Juventus van a legjobb helyzetben jelenleg, és az Öreg Hölgy kész tárgyalásba bocsátkozni az Atalantával megfelelő tőke és futballisták játékjogának bevonásával az átigazolás megvalósításához. Ugyanakkor a Liverpool a pletykák szerint továbbra is érdeklődik Federico Chiesa iránt, ahogy a Bayern München, a Roma és a Milan is, de az ügyben Thiago Motta mondhatja ki az utolsó szót. Az olasz válogatottnak hosszabbítania kellene hamarosan, ha viszont távozik, akkor helyére Albert Guðmundsson érkezhet, miután sikerült megállapodni a játékos ügynökeivel egy 2 millió eurós bérben, ami a jelenleg duplája lenne a támadó számára.

Romeo Agresti viszont próbálja hűteni a kedélyeket, és nemrégiben arról beszélt, hogy hiábavalók egyelőre a pletykák, amelyek Federico Chiesa esetleges távozásáról szólnak, hiszen Thiago Motta még nem dolgozott együtt a játékossal edzésen, és az edző és játékos közötti együttműködés sok esetben megváltoztathatja az edző elképzelését adott játékos kapcsán

Mirko Di Natale úgy tudja, Federico Chiesa képviselői és a Juventus vezetősége jövő héten tárgyalóasztalhoz fog ülni a szerződéshosszabbítás kapcsán. Múlt hónapban pozitív egyeztetésekre került sor a felek között, és az újságíró véleménye szerint Thiago Motta az olasz válogatottat természetes szerepkörében fogja játszatni, és Federico Chiesa nagyon közel áll ahhoz, hogy a Juventusnál maradhasson.

Riccardo Calafiori érkezése is valószínűsíthető több forrás szerint, ám egyelőre nincs megállapodás a Bologna és a Juventus között, Marco Conterio viszont arról számolt be, hogy a Juventus jelenleg is körvonalazza ajánlatát, aminek Fabio Miretti is részét képezheti.

A Premier League kapcsán talán érdekes megemlíteni, hogy Nicolò Schira szerint Arthur Melo ügynöke azon dolgozik, hogy klubot találjon a középpályásnak, miután a Fiorentina természetesen nem akarja kivásárolni a szerződéséből a játékost, a Juventus pedig nem kíván újabb kölcsönszerződést kötni. A torinói klub szeretne végleg megválni Arthur Melótól, Federico Pastorello és munkatársai pedig a Premier League-ben puhatolóznak érdeklődők után kutatva.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9718414371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2024.05.27. 08:36:18

Előbb legyen bejelentve Motta, aztán meglátjuk.

Sztem Chiesa magától tuti nem akar elmenni. Miért pont most tenné? Klub vb, BL plusz a remény egy támadóbb focira amiben sztem neki tuti lenne helye (ellentétben a pletykákkal).

delpi0823 2024.05.27. 10:19:59

@JeetTrader: Lehet jobban jarnank Zirkzee erkezesevel.Chiesanak a serulekenysege is aggaszto az a baj.Allando izomserulesek,es amennyi meccsunk lesz kovetkezo szezonban ketlem hogy ezek a serulesek elkerulnek,de ne legyen igazam.

Juvebest 2024.05.27. 12:33:48

Chiesára jótékony hatással van Allegri távozása, 2 meccs 2 gól. Nem mondanék le róla, mert ha posztján fociztatják megy neki a játék

Thuglife! 2024.05.27. 13:01:44

@Juvebest: és azt is sokan megjósolták hogy sosem lesz már olyan mint volt.
Hát..nyoma sincs lassulásnak.

Barza 2024.05.27. 13:15:52

Sérült is elég régen volt már, nem hiszem hogy neki mennie kell. Motta sem hülye. (remélem)

Pedro32 2024.05.27. 13:50:26

@Thuglife!: Én sem értettem miert mondják ezt.szerintem is megmaradt a robbanékonysága.

Leram7 2024.05.27. 14:50:30

Én nagyon nem támogatom jelen állás szerint Zirkzee leigazolását.

Van egy nagy Lista kiket akarunk megvenni.

Viszont nincsen olyan hír, hogy ki lesz távozó. Mert az, hogy el akarjuk adni Kean, Arthurt, lengyelt, Kosticot, De Scigliot az nem jelenti azt, hogy pénzt is fogunk értük kapni. Soulé, Huijsen és a többi tehetség nem lehet eladó.

Zirkzee, Koop, Gregorio, Zhegrova, Calafiori alsó és optimista hangon 150M és akkor még hol van pl jobbhátvéd vagy balhátvéd, ha mondjuk távozik Rabiot, akkor egy CM.

Nagyon nehéz és bonyolult mercato lesz. Én szerintem eladni nem igazán fogunk tudni, venni pedig kéne Motta miatt.

Közben meg Conte napolihoz megy, ami szerintem megint csak érdekes lesz. Di Laurentis az a legnagyobb juve gyűlölő Moratti után, vajon ez egy nagyon siker lesz vagy egy csúnya összeveszés.

Rikster91 2024.05.27. 14:56:22

@Leram7: Gudmundsson-t még ki is hagytad a listáról. Mivel kapussal nyitottunk nekem ez azt sejteti, hogy megvannak a konkrét elképzelések arra, hogy az eladások nélkül nyélbe úthető játékosokat minél hamarabb bezsákoljuk.

Továbbá az is valószínű, hogy itt jó pár emberrel közölték már, hogy keressék az új klubjukat, mert jövőre nem lesz játékperc, ha maradnak.

Elképzelésem sincs milyen kezdő fog itt kiállni a következő szezonban, de hogy lesznek itt még meglepetésnevek, akik távoznak abban biztos vagyok.

JeetTrader 2024.05.27. 14:57:39

Túl sok és drága érkezőkről megy a pletyka miközben a távozók listája túl sovány és nem is egyértelmű hogy mennyiért mennének. Én sem gondolom hogy Chiésa távozni fog, de tény, hogy vélhetően ő egyike azoknak akiknek tud lenni mercatoja.

Ha elmenne Chiésa vajon mennyiért lehetne eladni? Na jó, szerintem ez nagyon nem valószínű. Hamarabb gondolom, hogy elmegy egy Bremer mint egy Chiésa.

JeetTrader 2024.05.27. 15:00:43

@Rikster91: azért még azt is várjuk ki, mert hivatalos bejelentés egyelőre csak Rugani és Cambiasoról jött. Remélem az idei mercato gyors és hatékony lesz...ugyanakkor lehet mindenki meg akarja majd várni az EB-t hogy felnyomhassák az árakat...

Leram7 2024.05.27. 15:54:38

@Rikster91: Igen, őt kihagytam.

Ok, hogy közölték velük, hogy menni kéne. De mondjuk kinek kell egy Moise Kean vagy egy De Sciglio??? Maximum azt tudom elképzelni, hogy egy PL-be feljutott csapat megveszi, de azoknak is több eszük van.

@JeetTrader: ja meg copa america is van. Idén mindenki drágább lehet.

OFF: Volt játékosunk, Enzo Maresca lesz a chelsea edzője, akiért 10M kompenzációt fognak fizetni. Kirúgták Pochettinot, elérhető De Zerbi és fizetnek egy Marescaért. Ki érti ezt.

Kompany meg a Bayerné. Xavi helyett Flick, mi folyik itt??? Mindenkinek elment az esze. Ten Hagnak meg még van állás MU-ban...

Rikoo 2024.05.27. 16:39:50

@Leram7: Kean iránt érdeklődik a Sevilla és Rennes.

steven.h 2024.05.27. 17:02:48

@Leram7: Látszólag tényleg mindenkinek elment az esze, főleg a Bayern-nek, a Chelsea csak a szokásos, Barca Flick házasság még akár el is sülhet jól, de inkább nem, mint igen.

babo0410 2024.05.27. 17:03:01

Chiesát meg kell tartani. Pláne, hogy az olasz remek játékos, és jelyére egy dánt hoznánk. Biztos jó, de Chiesa is. És pont a legjobb korban van.

Rikoo 2024.05.27. 17:13:47

Romano szerint Soulé távozhat nyáron, számos európai klub leigazolná. A Juventus visszaforgatná az összeget a top célpontjai leigazolásába. Pl. Calafiori, Koopmeiners.

A Juventus elküldte a dokumentumokat Motta képviselői részére, hogy átnézzék és aláírják a 3 éves szerződést.

Juvebest 2024.05.27. 17:16:48

@Thuglife!: Igen, semmivel nem lett lassabb, igaz tényleg néha öncélú a játéka, de hosszabítanék vele. Yildiz- Chiesa közt szerintem több az összhang mint az olasz és a szerb közt . De 3 an a pályán tudnának meglepetést okozni

babo0410 2024.05.27. 17:33:04

Szerintem lehetett arról is tárgyalás Mottával, hogy van-e játékos, akit szívesen látna. Távozók meg szerintem msjd akkor lesznek, ha Motta megnézte a keretet. Maximum olyan lehet, hogy pár kölcsönben lévő fiatal távoxik, esetleg egy áldozat.

babo0410 2024.05.27. 17:34:38

@Rikoo: Ja! Neve alapján dánnak hittem. Lényeg Chiésa olasz és jó, nem cserélném le. Ha az eladása nélkül is jöhet az izlandi, akkor oké.

Pedro32 2024.05.27. 19:05:27

Annyi a változó ebben az egyenletben,hogy bármi lehet a vége.
De Gregorio és Calafiori valószínű Koopmeinerset azt érzem nagyon szeretnénk.
A többiekkel kapcsolatban teljesen ellentmondó infok is megjelennek.
És ismét olvasni Berardit :D

JeetTrader 2024.05.27. 19:20:11

@Rikoo: ingyen kérik Keant? :) Igazából minden egyes milla ajándék érte...
Olyat is hallottam hogy a Bologna érdeklődött Milik után...persze őket Miretti és Barbieri is érdekli.

Szerintem Sulé és Huijsen is eladásra fog kerülni. Mondjuk ha jó pénzt adnak értük akkor eltudom fogadni, főleg ha cserébe mondjuk Chiésa maradni tud, miközben van lesznek faszás fogások...Azért a Di Gregorio, Calafiori, Koopmeiners, Zirkzee, Gudmundson...eseteleg Di Lorenzo, Berardi...sztem csettintenénk egyet ;)

Juvebest 2024.05.27. 21:15:01

@JeetTrader: Di Lorenzo nem lenne rossz védekezni támadni is tud, jól fejel. Viszont kellene még jobb szélre bal szélre 1-1 ember. Danilo szerintem nem marad. Nálam bal szélre Udogie az emberem, jobbra

Leram7 2024.05.28. 00:11:53

@JeetTrader: Ha Keanért és Arthurért együtt kapunk 20at, akkor Guintoli egy zseni.

@Rikoo: Én ezt nem akarom elhinni... de remélem igaz :)

@Juvebest: Udogie kizárt, egyrészt rengetegbe kerül és sokat is keres és extra hosszútávú szerződése van.

Illetve én remélem, hogy nem fog jönni afrikai származású és amerikai, délamerikai játékos. Hihetetlen vándormadarak és a pénz nekik az első.

Elsődlegesen olasz és értelmes európai játékosokat kéne megszerezni. Azt, hogy valaki idejön és 1-2 jó szezon után lenyilatkozza, hogy a PL az álma... Idő lesz, amíg újra csapatot építünk és jó lenne tényleg építkezni és fejleszteni évről évre hozzátenni minőségben a kerethez. Jelenleg még talán egy csapatgerincről sem beszélhetünk és ilyenkor pl elég fájó, hogy Chiesa, Rabiot ilyen 1 évekkel játszadozik velünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9957) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2445) meccsek (4177) mercato (4161) nyilatkozat (7468) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4197) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (290) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása