Alex Sandro: „Szeretettel és tisztelettel távozok”

alex_sandro_elkoszon_rugani_es_fagioli_mellett.jpgA mai napon lépett pályára utoljára hivatalos mérkőzésen Alex Sandro, a brazil védőjátékos szerződése nyáron lejár, és elhagyja a Juventust, így a mai győzelemmel búcsúzott a torinói közönségtől.

„Érzelmes időszak ez számomra, soha nem sírtam ennyit életemben.” - mondta a Juventus meghatározó sikerkorszakából megmaradt utolsó játékos a DAZN számára a meccs után.

„Ez egész hétre igaz, nem csak a mai napra. Csodálatos utat tettünk meg, és szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, a városnak, igazából egész Olaszországnak, a csapattársaimnak az első naptól mostanáig.

Büszke vagyok magamra és arra, amit elértem. Az elmúlt napokban mindenkinek elmondtam, hogy csodálatos volt trófeákat nyerni és döntőket játszani, de amit magammal viszek, az a kötelék az emberekkel. A Juventustól szeretettel és tisztelettel távozok.

Amikor az emberek azt mondják, hogy a Juventus egy nagy család, akkor én is ezt érzem. Köszönetet mondanék a szurkolóknak, amiért befogadtak az otthonaikba, a családjukba és az életükbe. A szívem mindig itt marad, az összes bianconero elem számára mindig fent fogok tartani egy különleges helyet.

Lehetetlen a karrieremről beszélni úgy, hogy nem említem meg Massimiliano Allegrit. Nagyon sokat tanultam tőle, és rendkívüli bizalmat táplált velem szemben játékosként és emberként. Ő különleges személyt testesít meg az életemben.

Úgy vélem, hogy a következő szezon ennél is jobb lesz. A Coppa Italia-győzelemmel új bajnokok születnek. Olyan játékosok vannak a keretben, akik még sose győztek. Egy új korszak kezdődött.”

Alex Sandro a Portótól érkezett 2015 augusztusában érkezett a Juventushoz, és ittléte alatt 327 tétmeccsen 15 gólt és 32 gólpasszt jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7218413585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2024.05.25. 21:36:53

Köszi Sanyikám,nagy kedvencem voltál, de sajna az idő eljárt feletted is!

Gaben Smith 2024.05.25. 22:40:20

@Il Principino: csak par evet kesett a tavozassal,de legalabbis egyet biztosan az idei szezont. Ennek okan korbe is tancolta Maxit aki megkinalta ot meg egy evre netto 6 millio euroval ,ugyanis valoszinu nincs meg olyan edzo es vezetes aki tudva ,hogy a jatekos tul sokat keres a teljesitmenye borzaszto az direkt lejatszat vele 40!!!! merkozest hogy meg egy evig roskadozzon a csapat a fizetese vegett.

Leram7 2024.05.26. 01:03:59

Alex Sandro egy nagy játékos volt, sajnos sokat volt már sérült és egyre rosszabbul játszott.

Emberileg egy nagyon tisztelettudó és a csapatot szerető játékos, aki hozzáállásban pédaértékű. Én nagyon kedveltem a csúcsidőszakában és emlékezzünk erre a sok nyert trófeára és a mai góljára, ami egy szép búcsú.

Del Pybala 2024.05.26. 04:44:43

4 evvel tovabb maradt mint kellett volna de azert koszonunk mindent.

Juventina7 2024.05.26. 05:22:22

Nem lesz még egy Sándor Sándor nevű játékosunk. :D
Köszönjük Sanyi, szépen búcsúztál és a 9 év alatt soha nem nyilvánultál meg tiszteletlenül, ez nagyon dicséretes. Voltak kiemelkedő éveid (főleg amikor az elején volt konkurenciád is - Asamoah), bevallom nagy kedvencem voltál, aztán szépen leeresztettél, elkényelmesedtél…na de köszönjük a tartalmas éveket, megható volt látni ezt az érzelmes búcsút tegnap este, szép befejezése volt ennek az érának.

Te voltál az utolsó mohikán ebből a csapatból, mindig a Juve történelem része leszel:
x.com/salpaladino/status/1794462528635895915?s=46&t=ZZNocEicdUJ-DIuJpmYWjg

alexGicamo 2024.05.26. 06:25:42

Sajnos, nem láttam a meccset !
Örülök, hogy szépen búcsúzott és köszönünk neki mindent !
Örülök, hogy megnyertük az utolsó meccset !

danimester1 2024.05.26. 07:48:00

Köszönjük Sandro!További sok sikert az élet más területén.

Shyr Kahn 2024.05.26. 07:49:06

"de amit magammal viszek, az a kötelék az emberekkel." - csak azok az emberek emelik ki ezt a legjobban, akik tisztaban vannak azzal, hogy barmilyen munkat is vegzunk, barmit is csinalunk, az emberek a legfontosabbak az eletunkben. Csupasziv jatekos, akinek sokat koszonhetunk.

Az utolso merkozesen azert megmutata, hogy van meg benne kraft. Szepen jatszott es a golja kifejezetten agilis, nehezen befejelheto szogletbol szuletett (3 vedo kozott azert nehez igy kibujni).

Juvino 2024.05.26. 08:05:39

Nalam sokaig megkerdojelezhetetlen volt a kezdoben valo jateka. Sajna kicsit vesztett a fenyebol, de az itt elert eredmenyei miatt tisztelet jar neki! Sok sikert a jovoben es koszonjuk!

venember83 2024.05.28. 04:27:12

@Rikoo: érzelmes a búcsú. 12 év, 327 meccs, tetszik vagy sem, de az elmúlt évek meghatározó játékosa volt Sándor Sándor, s legalább ezúttal a Juve megadja a módját. Láthatóan a játékos is eléggé meghatódott a korszak vége miatt.

babo0410 2024.05.28. 13:28:07

@venember83: Nem 2015-ben jött Sandro? Az csak 9 év. ;)
Amúgy szép búcsút kapott. Köszönet mindenért, de sajnos elég leromlott a teljesítménye. Transfermarkt már csak 2 millióra értékeli. Az elején nagyon jól játszott, aztán sajnos körülbelül a COVID után ő is elkezdett hanyatlani. Mára már nagyon gyenge lett.

venember83 2024.05.28. 13:43:48

@babo0410: dehogynem, nem tudom, honnan jött ez a 12...

Ethan Hunt 2024.05.29. 22:42:20

@venember83: Talán a mezszámából... :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3398) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (933) elemzés (40) előzetes (863) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1654) játékosokról (9956) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2445) meccsek (4177) mercato (4161) nyilatkozat (7467) Olasz Kupa (331) összefoglaló (415) pletyka (4196) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (177) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (290) video (201) Címkefelhő
süti beállítások módosítása