Nemsokára bejelenthetik Mottát

motta_thiago_elmelkedik_reflektorok_fenyeben.JPGMIrko Di Natale értesülései szerint a találkozó a Bologna tulajdonosa, Joey Saputo és Thiago Motta között pár óra múlva kezdődik, az elnök pedig mindent meg fog tenni az edző marasztalása érdekében, de a forgatókönyv már egyértelmű, az edző el fogja hagyni a bolognai klubot. A Juventusszal már megvan a megállapodás egy hároméves szerződés tekintetében, amelyben a harmadik év opcionális. A rossoblu klub ma tartja a BL-bulit, így valószínűleg ma nem lesz semmilyen hivatalos bejelentés, holnap pedig sajtótájékoztató lesz az utolsó bajnoki előtt, ezen már felmerülhetnek fejlemények, holnaptól kezdve Thiago Motta vagy a klub is bejelentést tehet.

Fabrizio Romano szerint a Juventus vezetősége magabiztos Thiago Motta megszerzésében, hamarosan pont kerülhet az ügyre, és jelenleg semmilyen tárgyalás nem zajlik a Juventus és egyéb edzők között, bármiről is tájékoztat a sajtó: a klub egyértelműen Thiago Motta mellett teszi le a voksát. A pletykák szerint a szerződésajánlatot a klub már hetek óta Thiago Motta elé tette.

Romeo Agresti szerint is Thiago Motta az első számú opció, teljes mértékben, de még várni kell pár órát, amíg be nem fejeződik a Joey Saputo és a Thiago Motta közötti egyeztetés. Ezt követően a Juventus mindent megtesz majd az edző kinevezéséért, akire hároméves szerződés vár, de ehhez kell a zöld jelzés a bolognai klub részéről. Minden érintett fél magabiztos az edző megszerzésében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5618411093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MGB75 2024.05.22. 13:17:54

Az a 2+1 év teljesen reális. Ha meg van, kíváncsian várom, mit kezd a Juvéval, hisz azért más kávéház, mint a Bologna. A vérfrissífés, más szemlélet vele meglesz.

venember83 2024.05.22. 13:32:06

@MGB75: kár, hogy nincs már itt Bonu. Ő sokat segítene az új edzőnek.

Rikster91 2024.05.22. 13:35:35

Megmutatta, hogy képes egy középcsapatból szemre is kellemes játékot mutató, eredményes futballt építeni. Várom már, hogy pont kerüljön az ügy végére.

Rocky80 2024.05.22. 13:51:12

@venember83: XD Inkább ilyen poénokat légyszi!

@Rikster91: pont erre van szükségünk, mi is teljesen középszerűek vagyunk...

venember83 2024.05.22. 13:52:19

@Rocky80: kis pénz, kis/kevés poén.

Attilio79 2024.05.22. 14:12:29

@venember83: Ugyanakkor Sandro is megy már, de itt van még DS, aki biztosan vállalná még a segítséget.

venember83 2024.05.22. 14:29:48

@Attilio79: egyik sem ér fel Bonuval. Sajnálom. Nem is értem, hogyan merülhet fel a nevük a Juve egyik legnagyobb legendájával egy mondatban.

JeetTrader 2024.05.22. 15:21:24

Nah, legyen hivatalos minnel hamarabb és kezdődjön a mercato!

Izgalmas időszak jön ismét. Most két meghatározó ember (Guntoli és Motta) is megmutathatja mit tud. Szorítok nekik h a korábbi csúcs teljesítményüket itt nálunk is megtudják valósítani!

Igazából ha a következő évben megint meglesz a BL hely, de a játék képe és a hozzáállás attraktív lesz, miközben fiatal vagy kevésbé ismert és olcsó, alacsony fizetésű igazolásokkal hozzák össze, akkor sikeresnek mondható.
Reméljük új rekord bajnok csapat épül!

alexGicamo 2024.05.22. 15:26:40

Már tűkön ülök ...

Csak Csucsu 2024.05.22. 15:26:46

@venember83: Azért nem mindenki tett olyan kijelentést Juventus játékosaként hogy nekem aztán mind1 csak Milánó valamelyik felébe adjatok el. Így nézve számomra is legendás játékos...Viszont kétlem hogy egy öltözőt valaha is egyben tudna tartani Chiellini meg Buffon nélkül. Nem az esze miatt kedveltem hanem az extra hosszú passzai és a harciassága ami szintén mondjuk sok védhetetlen megpattanós gólhoz vezetett sorsdöntő meccseken
nooff

Kikerült a legnagyobb fék a csapatból...emellett kapunk egy sikeréhes ambícióval teli ...világbajnok és bl győztes registat....
Vagy legrosszabb esetben Contee...inenntől már csak felfelé vezethet az út :D Giuntoli remélem talál még pár embert a pakliból és akkor most kezdődik a kezdet :DDD aztán majd felébredek aug 31. én *-*

venember83 2024.05.22. 15:31:27

@Csak Csucsu: ugyanígy gondolom Bonu kapcsán. Kevés gerinctelenebb Juve-játékos ugrik be. Egyszerű viccelődés volt az egész részemről.

Del Pybala 2024.05.22. 15:42:32

2026 ban itthon lesz a bl donto szal azt meg is celozhatjuk Mottaval

Thuglife! 2024.05.22. 15:55:47

Helyes.minél előbb kezdődhet a közös munka.nyáron pedig Giuntoli megmutathatja mit tud.

Rikoo 2024.05.22. 16:03:38

Agresti szerint Motta holnap bejelenti a távozási szándékát a Bologna tulajdonosi körének és az utolsó meccs után aláírja a szerződését a Juventusnál.

A korábbi hírekkel ellentétben nem zárható ki, hogy jóval magasabb fizetést kaphat a sok érdeklődő miatt.
5 millió euróról van szó évente. És nem 2+1 éves szerződés, hanem 3 éves fix. (Di Marzio)

Attilio79 2024.05.22. 16:19:42

@venember83: :D
Jó, próbáltam alternatívát hozni, Sanyival egészen közelre lőttem, de tán valóban nem az a magasság.

Shyr Kahn 2024.05.22. 16:37:28

@Rikoo: "A korábbi hírekkel ellentétben nem zárható ki, hogy jóval magasabb fizetést kaphat a sok érdeklődő miatt.
5 millió euróról van szó évente. És nem 2+1 éves szerződés, hanem 3 éves fix. (Di Marzio)"

Jah, mar egy ideje 3 eves szerzodesrol van szo (itt a posztban is), a fizu sem meglepo, most hogy nagy klubok keresnek edzot maguknak, a verseny kicsit erosebb es sajnos ezt meg kellett lepni :(

ovantat besök 2024.05.22. 19:09:45

Motta felesége? Mit lehet róla tudni? Mennyire egyengeti férje útját?

Juventina7 2024.05.22. 19:14:44

De izgi! :)
Abban bízom, hogy az Allegris történések után egységesen beállnak az új edző mögé (vezetőség, játékosok, szurkolók) és hagyják dolgozni, kibontakozni. Az első évre reális elvárásokat kell megfogalmazni, aztán ha túlteljesítik, annyi baj legyen. :))
Ez a klub az elmúlt ~6 évben képtelen volt a megfelelő időben megfelelő döntéseket hozni, őszintén remélem, hogy most visszatérhetünk egy stabil növekedési pályára. Mi szurkolók megtépázott idegrendszerrel és vérnyomásproblémákkal vagyunk már megáldva, igencsak kijár már egy örömtelibb időszak.
Én mint embert, szakembert nézem Mottát, tiszta lappal indul nálam, az interes múlt nem fog befolyásolni abban, hogy támogassam. Majd átszellemül (lefertődlenítődik) mikor belép a szentélybe. :D
Szóval hajrá, benvenuto Thiago!

Rocky80 2024.05.22. 19:22:56

@JeetTrader: BL cél? Mondjuk most új lesz minden, kb megtippelhetetlen.

Rocky80 2024.05.22. 19:26:09

@Juventina7: és mik a reális elvárások? Részletezd kérlek!

Juventina7 2024.05.22. 19:29:11

@Rocky80: Szerintem azt csak a nyári felkészülési időszak végére lehet megmondani, amikorra már lement a mercato és az edző is eltöltött némi időt a kerettel.

Juventina7 2024.05.22. 19:36:39

@Juventina7: *lefertőtlenítődik…bocsi, gyorsan pötyögtem

gomorra21 2024.05.22. 19:54:21

@Rocky80: A nulladik lépés egy világos elképzelés azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudunk hónapról hónapra jobbak lenni. Illetve reális elvárás az, hogy 2 éven belül nyerjünk scudettót + BL-ben tisztes helytállás.

Sunny21 2024.05.22. 19:56:03

@Rocky80: Hogy mik a reális elvárások? Bár nem engem kérdeztél, de erre szívesen válaszolok. Nálam annyi, hogy a Juventushoz méltón játsszunk.. Tehát nem úgy, mint egy szaros kiscsapat. Építkezzünk, és ne a meccsek túléléséért játszunk. Hagyjuk kibontakozni a kreatív játékosainkat, legyen többféle "meccsterv", legyen értelme megnézni a meccseinket, sőt! várjuk azokat újra... Folytathatnám még sokáig, nekem egyelőre ennyi elég lesz.

venember83 2024.05.22. 20:14:20

@Rocky80: elírta, realos célokra gondolt. BL-győzelem némi játékvezetői hátszéllel.

Leram7 2024.05.22. 20:45:00

Ha Motta jön, én szurkolni fogok neki, de nem gondolom, hogy ő a megoldás.
2 + 1 év reális és a 3,5M körüli fizetés is. Most a felét keresi kb.

Úgy tűnik De Zerbi a chelsea edzője lesz.
MU, bayern edzője kérdéses még.

Amúgy engem az edző most annyira nem foglalkoztat, jobban érdekel, hogy végre lesz normális mercatonk vagy sem.

Vajon: Arthur, Weah, Kostic, Kean, Lengyel, De Sciglio esetében lesz kereslet, el fogunk tudni adni belőlük?

Mirettit kölcsön kell küldeni valahova.

Ha nem hosszabbít, akkor Chiesa, Iling és McKennie is mehetnek.

Calafiori jó lenne.
Soulé, Huijsen nem szabad eladni.

Bremer, ha 60-70M-et kapunk érte és Calafiori 25be kerül, akkor ezt meg kell lépni.

Fagioli egy új igazolásnak fog számítani.

Támadó kp, szélső és szélső hátvéd nagyon kell.

Shyr Kahn 2024.05.22. 21:09:46

Realis elvaras: legyen megint stilusa a Juventusnak es bar a betonbiztos vedekezes legyen alap, de legyen elvezheto jatek kozben. En a harmadik helyet realisan elerhetonek erzem... sot!

A BL-ben a csoportbol tovabb kellene jutnunk.

Zsltrk977 2024.05.22. 21:36:08

Off: Atalanta-Leverkusen 2-0 EL döntő 33. Perc. Mindenki gondolja tovább az olasz kupa döntőben történteket.

Shyr Kahn 2024.05.22. 21:51:58

@Zsltrk977: Wow... tok jo! Remelem lenyomjak a Leverkusen-t! Tulzottan elszallt a sajto mar veluk.

Leram7 2024.05.22. 22:39:30

Gasperini 2 dolgot bánhat életében.

Az egyik, hogy nem volt a juve edzője.
A másik, hogy a sinteré volt.

Hatalmas teljesítmény, minden elismerésem az atalantáé.

Ezzel talán vége is a leverkusen tündérmesének. Ha igazak a hírek Frimpong megy a citybe.

Shyr Kahn 2024.05.22. 22:48:04

Lookman hatlmasakat szokott hibazni... mindig ott van a szeren, de rendszerint az utso erintesek/lovesek hianyoznak. Most meg lott harmat :S a foci kiszamithatatlan... vagy csaka lehet tartogatta ezt a format erre a merkozesre.

Gratula az Atalanta-nak! Gasperini sztem az elmult ket hetben megnezte a Leverkusen osszes merkozeset az idenyben :) nagyon felkeszulhetett az oreg. Tulajdonkeppen ezert annyira jo a Serie A, mert a taktikat sosem veszik felvarrol.

babo0410 2024.05.22. 22:49:21

@Zsltrk977: Szerintem elengedték, de a döntőben nekünk is volt játékunk, tehát reálisnak gondolom, hogy nyertünk, és nem csak azért, mert az Atalanta eldobta.

Zsltrk977 2024.05.22. 22:56:16

Atalanta behúzta. Lookman meg szenzációs volt. 3 gól egy európai kupa döntőben nem semmi teljesítmény. Azért ha nincs nekik ez a EL döntő biztos jobban ráfekszenek az Olasz Kupa döntőre. Persze ettől még a Juve is tett érte hogy megnyerje a kupát.

Juventina7 2024.05.22. 23:03:42

Jól felkészítettük az Atalantát a kupadöntőben. :D
Hatalmas gratuláció nekik, örülök, hogy ők nyertek…de jó ez a calcio! Így akkor 9 olasz csapat lesz az európai kupákban?

JeetTrader 2024.05.22. 23:11:04

@babo0410: ide a rozsdás bökőt hogy nem létezik olyan h eldob egy csapat egy döntőt!! Ez az Atalanta az ellenünk elvesztett olasz kupaig csak egyetlen olasz kupa győzelemmel rendelkezett. Idén így két döntőbe is bejutottak. Kizárt h elengedték! Lenyomtuk őket! Sőt hármat mi is vágtunk vna ha nem olyan botrány a játékvezetés!!

Mindazonáltal gratula az Atalantanak! Gasperini megérdemelte!!!

Shyr Kahn 2024.05.22. 23:19:58

Ne aggodjatok... az Atalantanak meg eggyel tobb merkozese van, hogy odaerjenek a harmadik helyre. Siman elkepzelheto, hogy (Olasz Kupa ide, vagy oda) beeloznek es Ok lesznek a neveto harmadikok lehagyva a Bologna-t es minket.

Gasp megint varazsolt iden, de most mar Kupagyoztes edzonek mondhatja magat.

niccolo 2024.05.22. 23:41:52

Remélem csak az Eurovíziós dalfesztiválra jelentik be.

delpi0823 2024.05.22. 23:54:52

@Juventina7: Csak abban az esetben indulhat a 6ik helyezett is a blben,ha az Atalanta nem vegez a 4ben.Ha megeloz minket vagy a Bolognat akkor nem indulhat az olasz 6ik.Remeljuk most mar nem fogja oket erdekelni az utolso 2meccs,es akkor a Roma is a blben szerepelhet jovore.

Shyr Kahn 2024.05.23. 00:05:47

@delpi0823: Kedves lenne toluk, de nem hiszem, hogy megteszik az utolso ket merkozes leadast.

gomorra21 2024.05.23. 00:42:05

@Shyr Kahn: "Gasperini sztem az elmult ket hetben megnezte a Leverkusen osszes merkozeset az idenyben :) nagyon felkeszulhetett az oreg."
Na ez az. Ez az amit baromira hiányoltam az idei Allegriből. Olyan, mintha a második korszakára elromlott volna a videolejátszó. Pedig az első időszakában érződött, hogy tudja, mit fog játszani ellenünk egy nagy csapat, és volt rá ötlete. Ettől calcio a calcio. Hogy ha technikásabb nem is, de okosabb vagy a másiknál.

babo0410 2024.05.23. 02:02:09

@JeetTrader: Én el tudom képzelni, hogy fontosabb volt a- EL nekik, de az biztos, hogy ha két kupát nyernek, az hatalmas lett volna tőlük. De így se panaszkodhatnak.

Shyr Kahn 2024.05.23. 06:18:38

@gomorra21: "Ettől calcio a calcio. Hogy ha technikásabb nem is, de okosabb vagy a másiknál." - abszolut.

Minden elit liganak meg van a sajat jellemzoje. A kis pajzs a jele annak, hogy az olasze a vedekezes es a taktika.

delpi0823 2024.05.23. 08:29:35

@Shyr Kahn: Ha mi megverjuk a Monzat, a Bologna meg a Genoat akkor az Atalanta ha a Fior,Torino kettos ellen csak egyszer is botlik mar nem tud megelozni minket,es a bolognat sem.Amilyen fiesta kezdodik ott majd most en szinte biztos vagyok benne hogy nem fogjak behuzni mind a ket meccset.A kerdes csak az lesz hogy mi meg a Bologna befogjuk tudni huzni az utolso meccsunket.

Rocky80 2024.05.23. 13:06:02

@niccolo: miért gondolod ezt? Kit szeretnél inkább?

niccolo 2024.05.23. 13:25:13

@Rocky80: Hát ,interes kötődésűt nem igen.

Rikster91 2024.05.23. 13:28:43

@niccolo: Elég gyenge indok, szerintem ez nem mérvadó. Ezt a részét én teljesen elengedem, egyúttal (még ha nálunk nem is hivatalos) kívánok neki nagyon eredményes munkát és trófeákat a Juve vezetőedzőjeként. ,ellesleg nem fog annyiszor felfordulni a gyomra az embernek, ha

Rikster91 2024.05.23. 13:29:33

@Rikster91: szóval nem fog annyiszor az ember gyomra felfordulni, ha Juve meccsbe kezd, mint az elmúlt 3 évben.

Rocky80 2024.05.23. 14:10:39

@niccolo: nem kötődnek ezek már semmihez csak a pénzhez. Változnak az idők!...

Shyr Kahn 2024.05.23. 16:10:44

@delpi0823: A Monza azert nem konnyu ellenfel. Palladino eleg jol tolja, de ettol meg a papirforma a javunkra kellene, hogy billentse az eredmenyt. Bizok Montero-ban! A Bologna-nak nehezebb, most hogy Motta hivatalosan is elkoszont, hiszen zero motivacioja lehet ezek utan a csapatnak.

@Rocky80: Motta eleve nem kotodik az Interhez (2 szezon). Joval tobbet jatszott a Barcelona-ban es PSG-ben (egyarant 6-6 ev).

Szoval ez az Inter-es lemez kicsit faramuci jellegu. En nem igazan adok ra es remelem az ultrak sem fognak.

Ne jarjunk ugy, mint anno Ancelotti-val, akit kikezdtek a Milan-os es Roma-s multja miatt a szurkolok, amikor nalunk volt es utana meg aratott a Milannal. Bar igaz... azota kicsit megvaltozott a vilag.

Matteo89 2024.05.23. 16:38:08

Hát sok kitartást kívánok neki. Nem lesz könnyű dolga.

niccolo 2024.05.23. 17:58:03

@Rocky80: Úgy legyen! Akkor el kell fogadnom,Sok sikert nálunk!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása