Kean és Milik helyett Retegui és Zirkzee merült fel

zirkzee_joshua_kabatban_kezfogas_mottaval.JPGA Juventus az elmúlt időszakban tárgyalásokat folytat Dušan Vlahović szerződésének a meghosszabbításáról, ezért a játékos ügynöke, Darko Ristić is Continassába látogatott, ám a klubnak mindeddig nem sikerült áttörést jegyeznie.

Nicolò Schira beszámolója szerint a szerb csatár és ügynöke számára nem sürgős a Juventusszal való megegyezés, hiszen a játékos szerződése 2026 nyaráig érvényes, és a jelenlegi szerződés feltételei szerint a csatár a következő szezonban már nettó 12 millió eurós bérnek örvendhet. A Juventus természetesen szeretné átütemezni ezt a béremelkedést, és közben 2028 nyaráig kitolni a szerződés érvényességét, ám az olasz újságíró arról számolt be, hogy ennek eléréséhez a klubnak jobb ajánlattal kell szolgálnia. A Juventus nincs könnyű helyzetben, mivel a játékos és az ügynök megteheti, hogy kivár, ráadásul a csapat számára is elengedhetetlen Dušan Vlahović, hiszen idén ő a csapat gólfelelőse.

A Calciomercato értesülései szerint a Juventusnak jövő nyáron erősítésekre lesz szüksége a támadósorban, és felmerült Mateo Retegui neve. A forrás szerint tavaly a játékos édesapja, Carlos Retegui tavaly több klubbal is felvette a kapcsolatot, és a Juventus képviseletében Giovanni Mannával is egyeztetett. A felek akkor nem egyeztek meg semmiben, ám nyitva hagyták az ajtót a jövőbeli tárgyaláshoz.

A pletykalap szerint a Juventus nyáron várhatóan értékesíteni fogja Moise Kean és Arkadiusz Milik játékjogát, így csatárra lesz szükség feltehetően Dušan Vlahović mellé.

A Genoa tavaly nyáron 12 millió euróért igazolta le az 1999-es születésű csatárt, s ehhez az átigazolási díjhoz további 3 millió euró kapcsolódhat bónuszként, jövő nyáron pedig 20 millió euró alatt semmiképpen sem engedné el a válogatott olasz támadót.

Egy másik opció előre a 22 éves Joshua Zirkzee, aki a Bologna nagyszerű szereplésében komoly részt vállalt, és számos klub figyelmét felkeltette. A csatár iránt a Sport Mediaset által közölt értesülések szerint a Napoli és a Milan is érdeklődik, és a fiatal feltehetően nyáron távozni fog, amibe a Bayern München is beleszólhat visszavásárlási opciója révén.

Az olasz forrás szerint Thiago Motta jövője is hatással lehet a csatár sorsára, mivel egy esetleges torinói kinevezés nyomán a csatár a Juventust előnyben részesíthetné. Joshua Zirkzee idén 11 gólt és 6 gólpasszt jegyzett a Bologna színeiben, szerződése 2026 nyaráig érvényes, és a Bologna 40 millió euróra értékeli a futballistát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr718362135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pedro32 2024.03.23. 08:29:45

Én az a verziót is olvastam tegnap,hogy Zirkzee érkezésének anyagi feltételeit,Chiesa értékesitéséből fedezné a klubb.

delpi0823 2024.03.23. 11:03:16

@Pedro32: Hat sztem azzal jol jarnank.Zirkzee hatalmas tehetseg,orom nezni ahogy kezeli a labdat,es csatar letere olyan kulcspasszokra is kepes mint egy kozeppalyas.Chiesara meg sajnos nem lehet csapatot epiteni a serulekenysege miatt.Es amiota visszatert serulesebol meg se kozelitette a serules elotti formajat az az igazsag.En lehet Vlahovictol is megvalnek siman.Ha eladnank Dusant meg Chiesat is,abbol jonne Zirkzee,Retegui meg vagy 2 jo kozeppalyas lehet sokkal jobban jarnank.Azert egy Yildiz,Zirkzee,Retegui tamado3as nem hangzana rosszul egy bitang kozeppalyaval.

venember83 2024.03.23. 13:05:04

@delpi0823: ha lesz megfelelő érdeklődés Chiesa iránt, lehet próbálkozni. Soktényezős lehet Chiesa távozása.

Wizzurah 2024.03.23. 13:58:11

Más játékost is öröm volt nézni, aztán leigazoltuk és tessék. Pl. Vlahovic. Semmi értelmét nem látom, hogy csatár után keresgéljünk és arra költsünk el vagyonokat, amikor a gond egyértleműen az edző személye és a középpálya. Ugyanaz a hiba lenne elkövetve ezekkel az igazolásokkal, ami eddig is, csak egyre süllyedünk lejjebb, már olasz középcsapatokból tudjuk csak megvenni az egy szezonos kiemelkedő játékosokat. Folytassák csak ezt, 2-3 év és már a serie b egy szezonosaira fogja csak futni.

gomorra21 2024.03.23. 14:56:38

@Wizzurah: +1
Maximálisan egyetértek! Ezek pont azok a nevek, akik ha Milánóba, Rómába, Nápolyba igazolnak, akkor ők lehetnek a különbség, ha Allegri Juventusába, akkor meg besült, túlhype-olt középszerek.

alexGicamo 2024.03.23. 15:03:57

@Wizzurah: Így van a közzéppályára kell fókuszálni meg az edzőre !

DelPiero2 2024.03.23. 15:38:30

@delpi0823: én biztos megválnék Vlahovictól.

Pedro32 2024.03.23. 16:21:41

Osztom a nézeteket.Bármelyik igazolásnak csak edzőváltás mellett lenne értelme.Legalábbis K.p./ támadó fronton

Ethan Hunt 2024.03.23. 16:36:22

Szerintem Vlahovicot semmiképpen sem szabad eladni, amíg ki nem derül, hogy egy támadóbb szellemű, élhetőbb játékfelfogást követő edző mellett milyen szezont produkálna.

Egy dolog biztos: Allegri taktikájába fölösleges ezek közül bárkit leigazolni...

delpi0823 2024.03.23. 19:21:38

@Wizzurah: Dehogy nem van ertelme.En Vlahovictol meg Chiesatol is megszabadulnek amig tudunk.Mindketto serulekenysege eleg aggaszto,ilyen emberekre nem lehet csapatot epiteni.Vlahovicnak megint hatfajdalmai vannak......Chiesa lejatszik 2meccset utana 3at pihennie kell,ennek igy sok ertelme nincs.Es tortenik ez egy olyan szezonban ahol heti 1meccseket jatszunk,akkor mi lesz a kovetkezo szezonba?.........Vlahovicot 60-70 millioert meg siman el lehetne passzolni sztem.Ha abbol a penzbol hoznank Zirkzeet 40ert en egybol alairnam.A hollandnak a fizetese is joval alacsonyabb lenne.Es hat valljuk be oszinten technikailag fenyeveket ver a szerbre.Ha Motta jonne Allegri helyere,akkor lehet meg konnyebb lenne a leigazolasa.

Wizzurah 2024.03.23. 19:56:19

@delpi0823: Alapjáraton én is eladnám őket igen, illetve nem tudom, szerintem más okból mint te. Azt is be kell látni, hogy csak nálunk extra sérülékeny minden, ami szerintem szintúgy az edzői stáb sara amúgy. Már így is kevesebb van, mint a közelmúltbeli időszakban, 2022-ben tudtommal új orvos lett kinevezve a klubhoz. Az is érdekes, hogy amint eligazolnak innen, a sérülések is kevésbé jönnek elő, pl. Arthur, Dybala, Ramsey.
Szóval ha lesz edzőváltás, én nem biztos, hogy eladnám őket, ebben az évben legalábbis, csak Vlahovicot maximum azért, mert még el lehetne adni talán veszteség nélkül, a fizetése ugye jócskán emelkedik, amekkorát a klub nem engedhet meg magának, szóval én kizárólag anyagi okokból adnám el Vlahovicot. Chiesa-t akkor, ha nem hajlandó hosszabbítani, csak tetemes fizetés emeléssel. Szóval én inkább Vlahot adnám el alapból, mint Miliket, Kean-t, mert értük nem kapunk annyi értéket és egy jó edzővel, egy jó taktikával szerintem simán lehozható velük egy szezon a kölcsönből visszatérő fiatalokkal együtt.
Ugyanezen okból adnám el én még ill. engedném el, mivel lejáró Rabiotot és próbálnék megszabadulni a lengyel kapustól. Rajtuk és az ezdő fizetésén kívül máshogy nem tudod csökkenteni a fizetési kiadásokat, amik amúgy brutálisak... Taktikai okból nem adnék túl senkin, ha lesz edzőváltás, mert szerintem a rendszer rossz, nem a játékosok, én továbbra is vallom, hogy a miénk a bajnokság legjobb kerete, ami csak szarul van kihasználva.
A cikkben említett célpontok megint csak egy bizonyos rendszerben teljesítenek most jól, ha nincs edzőváltás, ugyanolyan szar lesz itt Retegui és Zirkzei is ugyanolyan sutának fog tűnni, mint Vlaho.
A csapatnak kettő jó középpályásra van szüksége és egy jó edzői stábra, senki másra az én véleményem szerint.

delpi0823 2024.03.23. 23:47:59

@Wizzurah: Egyetertek,csak ahhoz a ketto jo kozeppalyashoz eladni is kell az ertekeink kozul sajnos.Aki eladhato az Bremer,Vlahovic,Chiesa(bar o annyira nem biztos a serulekenysege miatt).A brazil semmikeppen sem adnam el ugyhogy nalam marad Chiesa es Vlahovic eladasa.Meg hat igen,sok fugg az edzo szemelyetol,ha marad Allegri akkor sztem is folosleges valtoztatni a kereten.........

Attilio79 2024.03.24. 16:19:03

Az a helyzet, hogy Vlahovic nélkül nincs semmi!
Kean, Milik egy teljes szezont nem bírnak végigjátszani, az egyenesen nevetséges, hogy Vlahovicnak nincsen olyan cseréje, aki motiválná és verseny helyzetet állítana.
A mögötte lévő(?) középpályáról sem kap támogatást. Kijelenthető, hogy több sebből vérzik itt minden.
Locatelli, McK, Rabiot pedig ilyen-olyan okok miatt kevesek, de minimum kiemelendő az átlövés hiánya és a kulcspasszok hiánya. Minimum kell 2 középpályás, 1-2 védő és 1-2 csatár.

Spider81 2024.03.27. 07:36:38

Vlahovic meg mindig fiatal es benne van a potencial.
Egy evet meg adnek neki egy tamadobb felfogasu edzovel es utana lehetne beszelni az ertekesiteserol amennyibe nem valik be.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása